Május – Mária hónapja. II. János Pál pápa a családok jubileumi éve alkalmából 1994-ben az egész emberiséget Máriának szentelte. Az ő gondolatai ihlették Chiara Lubichot, hogy minden családot a Szép Szeretet Anyjára bízzon.
Meddig tart az éj?
Mit tanulhatunk az ószövetségi prófétáktól? Van-e mondanivalójuk, nekünk, itt és most? Luigino Bruni, akit eddig főleg közgazdászként ismertünk, arra vállalkozik, hogy a bibliai próféciák fényében értelmezze azt, amit ma a modern kori karizmák jelentenek vagy jelenthetnek számunkra. Három részes sorozatunk első elmélkedése Izajás történetét jeleníti meg.
Az egész Bibliát felfoghatjuk úgy is, mint egy útmutatót az átmeneti időkre, az exodusok és a menekülések idejére. Különösen is igaz ez a próféták történeteire, a próféták tekintetébe, mint egy tükörbe nézve, életünk fő kérdéseire kaphatunk tanácsokat. Ez gondolatmenetem lényege: ma a karizmák folytatják a bibliai próféciát. Ezért, ha meg akarjuk érteni a karizmák természetét, hasznos, sőt talán elengedhetetlen, hogy megismerjük a bibliai próféciákat.
Három nagy prófétát választottam elmélkedésemhez: Izaiást, Jeremiást és Ezekielt. Egy-egy jelenetet választottam tőlük, olyan jelenetek ezek, amelyet különösen is szerettem, olyan ajándéknak érzem őket, amelyek segítenek megérteni és lefordítani magunknak azt, hogy mit kell átélnie egy karizmatikus mozgalomnak az alapító halála utáni időszakban.
Első jelenet: Izajás és az őrszem éneke
„Mert ezt mondta nekem az Úr: »Menj, állíts őrszemet, és amit lát, azt jelentse.« És a figyelő őr lekiáltott: »Uram, őrségen állok egész nap folyton-folyvást, és kitartok őrhelyemen minden éjszaka.« […] Így kiáltanak hozzám Szeirből: »Őr, meddig tart még az éj? Őr, meddig tart még az éj?« S az őr így felel: »Eljön a reggel, aztán az éjszaka. Ha kérdezni akartok, csak kérdezzetek, térjetek vissza és gyertek el újra.« (Iz. 21, 6-12)
A Bibliában az egyik legelterjedtebb és a legerősebb kép, amely a prófétát őrként ábrázolja. Az őr az anti-Káin, az, aki képes őrző lenni, aki Isten kérdésére („hol a testvéred”), így válaszol: „igen, én vagyok testvérem őrzője!”.
Ez az ima a várakozás imája, és az éjszaka reményének imája, Isten reményének és várásának imája.
Annak az éneke, aki harcol, hogy ne veszítse el a hitet, aki tudja, hogy a hajnal eljön, de nem tudja mikor, mert a sötétség folytatódik. Ez a rész a lélek éjszakájának siralma, a lélek éjszakájának, amely nem ér véget.
Feltárja ugyanakkor a prófétai hivatás misztériumát is, ezért a karizmákról, a régi és új karizmákról is szól. Miért?
Itt a próféta éjjeliőr. Nem a fény embere, nem a déli napban él.
Tudja, hogy az éjszaka nem tart örökké, hogy a hajnal eljön, de leginkább azt tudja, hogy nem tudja, mikor jön el, és még éjszaka van.
A sötétben lakik, mint mindenki más, és mint mindenki más, ő is tudatlan a hajnal idejét illetően. Nem nevezi az éjszakát nappalnak, nem gyújt tüzet, hogy kioltsa a sötétséget. Ismeri az éjszakát, ez az ő ideje, de nem ad olyan válaszokat, amelyeket nem tud adni. A próféta nem asztrológus, nem tud olvasni a csillagokból, nem jós.
A próféta az, aki áll a helyén, aki éjjeli őrhelyén marad. Mint mindenki más és mindenkivel együtt ott remél, vár, hisz, nem tud.
Azonban éjszaka sem passzív, beszélget az arra járókkal, beszél velük: „Ha kérdezni akartok, csak kérdezzetek, térjetek vissza és gyertek el újra.” Nem tud választ adni, mert nincs válasza, de nem utasítja el, hogy meghallgassa az emberek kérdéseit. Nem zavarja el a kérdezősködőket, azzal, hogy nem tud válaszolni, sőt inkább hívja őket: kérdezősködjenek, térjenek vissza.
A próféta-karizma tehát az éjjeli beszélgetés embere, társ, amikor nincsenek válaszok a kérdésekre. Csak a két dologban bizonyos: eljön a reggel, de még éjszaka van. A karizmák prófétai reménye nem tagadja le az éjszakát és nem tagadja le a hajnalt. A hivatásukhoz való hűség abban áll, hogy képesek tudatlanok maradni az éjszaka és a hajnal között, anélkül hogy a nagy kísértésnek behódoljanak: szánalomból letagadják az éjszakát azok előtt, akik nem látnak, vagy abbahagyják a hajnal hirdetését, ha az késlekedik.
Meg kell hívni a járókelőket, hogy tegyenek fel kérdéseket.
A próféta szereti azt a kort, amelyben él, párbeszédet folytat azokkal, akik az éjszakában vannak és kérdeznek, azzal válaszol, hogy párbeszédbe lép velük.
Miközben beszélgetésben telik az éjszaka, felragyog a reggel első fénysugara. Nincs annál szebb hajnal, mint ami a hátunk mögött meglep egy őszinte próféta társaságában.
A próféta-karizmák képesek az éjszaka és a hajnal közti félrevetettségben élni, képesek a saját és a járókelők tudatlanságában élni, hűségesek az őrhelyükön. Kísérik az embereket és beszédükkel megtöltik az éjszakát. Beszélnek és hallgatnak, meghallgatják és újra meghallgatják azt, aki kérdezi: „Őr, meddig tart még az éj?” A szolidáris kísérés az első válasz.
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: Unsplash / Alexander Nachaj
Fordította: Szabó Zoltán