Kibontakozóban a 3. évezred új egyházi formája – Piero Coda professzor a szinodális folyamatról

Nemrég fejezték be a szinódus kontinentális szakaszának munkadokumentumát. Hogyan dolgozták fel a beérkezett anyagot, és ez milyen tapasztalat volt?

A szinódus kontinentális szakasza a szinódusi folyamat második szakasza. A Szinódusi Titkárságra a nyár folyamán érkeztek meg a püspöki konferenciák, a Római Kúria dikasztériumai, az egyesületek és mozgalmak, valamint a szerzetes közösségek által készített beszámolók. Ezek az elmúlt hónapokban bejárt útról és meghallgatásról szólnak.

A 114 püspöki konferenciából 112-től érkezett beszámoló, és ez jelentős eredmény, a Szinódusi Titkárság kihangsúlyozta, hogy soha nem volt még ekkora részvétel.

Körülbelül ötven embert kértek fel hogy a teológia, a spiritualitás, a kommunikáció és a módszertan szintjén az egész szinódusi folyamatért dolgozzunk. Most az volt a feladatunk, hogy összeüljünk, megvizsgáljuk a válaszokat, és összefoglalót készítsünk. A napokban készült el, a hétvégén jóváhagyta a Szinódus Püspöki Tanácsa, és most visszaküldik a világ összes egyházmegyéjének, hogy világszinten képet kapjanak a válaszokról, megvizsgálhassák, hogy szerintük ez a szövegezés tükrözi-e az ő helyzetüket, és meríthessenek más helyszínek ajándékaiból, így is készülve a következő, tavaszi hónapokban tartandó kontinentális szintű szinódusi gyűlésre. Ezeken a különböző kontinensek püspöki konferenciái gyűlnek majd össze, hogy egységes választ fogalmazzanak meg az egyetemes egyház útjára vonatkozóan. A kontinentális gyűlések először az Isten népe minden részének részvételével fognak zajlani, majd egy második fázisban a püspökök megkülönböztetése következik. Az így született anyagot küldik aztán el a Szinódusi Titkárságnak, hogy előkészítő dokumentum készülhessen a jövő októberben megrendezésre kerülő Szinódusra. Még soha nem volt ilyen alapos és az összes egyházi valóságot megszólító felkészülés. És ne felejtsük el, hogy nem a végpont lesz még az egy év múlva esedékes szakasz, a Szinódus rendes gyűlése sem. Ennek összetételét egyébként még mindig nem tudjuk, mert egy kicsit ez is a folyamat következő szakaszától függ. A rendes gyűlés egy dokumentumot fog összeállítani, amelyet elküld a helyi egyházaknak, amelyet helyben értékelnek, és saját kontextusuk figyelembevételével fogadhatnak.

^{Piero Coda professzor 2022. október 27-én a Vatikán sajtókonferenciáján, a Szinódus munkadokumentumának bemutatásán beszél. Fotó: Daniel Ibanez/CNA}

A világ minden részéből érkeztünk és tizenöt napig dolgoztunk együtt ezen az első szintézisen. Nagyon gazdag, intenzív és gyönyörű élmény volt. Az imádság, a spiritualitás légkörében dolgoztunk, Ferenc pápa meghívásának megfelelően, nevezetesen, hogy a szinódus főszereplője a Szentlélek.

Ez nem egy felmérés, nem közvélemény-kutatás, nem is egy parlament, hanem egy a Lélekben zajló esemény, amelyben a Lélek hangjára figyelünk azáltal, hogy Isten népének hangját hallgatjuk.

Nagyon megható volt olvasni a helyi egyházak beszámolóiban megjelenő párbeszédről is, intenzív részvétel volt tapasztalható egyetemes szinten. Eleinte érzékelhető volt egy kis szkepticizmus, egy kis nehézkedés, hisz járatlan útra léptünk rá. De aztán ahogy haladtunk előre, ez feloldódott, reményteli, sőt, gyakran egyenesen lelkesítő lett. Ez főleg az általunk alkalmazott módszernek volt köszönhető, amit lelki beszélgetésként definiáltunk: Isten Igéjére és a Szentlélek hangjára figyelve hallgattuk meg kölcsönösen egymást. Az út során felmerülő nehézségek felismerése mellett tényleg nagyon-nagyon pozitív hetek voltak. Ez a megkülönböztetéssel teli szakasz a múlt vasárnap egy közvetlen hangú találkozással ért véget Ferenc pápával, aki megköszönte nekünk és erős támogatását fejezte ki ezért a folyamatért, amely vágya szerint folytatása lehet a II. vatikáni zsinat megvalósításának, amelyet VI. Pál a püspöki szinódus létrehozásától remélt, és amelynek Ferenc pápa új lendületet adott a Szinódus intézményének alapítása 50. évfordulóján mondott híres beszédében, amelyben az egyháznak azt javasolta, hogy szinódusi egyházként valósítsa meg identitását.

^{2021. október 10. A Szinódus ünnepi megnyitó szentmiséje (Vatican News)}

Ön már említette a tényt, hogy még mindig van némi ellenállás a szinódussal, Ferenc pápával szemben. Még nem mindenki érti, hogy mi a szinodalitás, nem minden egyházközség lépett be az első fázisba. Ezt Szlovákiában is látjuk, ahol az egyházközségek 40%-a  kapcsolódott be. Hogyan látja ezt a fajta vonakodást a pápa elképzelésétől és víziójától?

A vonakodást és a nehézségeket számításba kell venni, mondhatni, előre láthatóak. Sőt, úgy gondolom, hogy mindent egybevetve kevesebb, mint amire számítani lehetett. Mi a vonakodás és a nehézségek oka? Az, hogy ami kéretik, az valóban egy váltás az egyház-megélésünkben akár plébániai, akár egyházmegyei és mindenféle egyházi szervezeti szinten. A II. vatikáni zsinat a nagy jezsuita teológus, Karl Rahner szavaival élve „egy új kezdet kezdetét” jelentette.

Ez egy fontos átmenet, amelyben az az egyházi forma, amely a kereszténység útja szempontjából a második évezredben gondviselésszerűnek bizonyult, átadja a helyét az egyház új formájának.

Semmit sem veszít a lényegéből, de az idők jeleire figyelve kifejeződésre juttatja azt, ami az evangélium szerinti, és egyben megfelel a mai emberiség igényeinek. Ez természetesen nem egyik napról a másikra történik meg, időbe telik. Úton vagyunk. Az, ahogy Ferenc pápa szinódusra hívta össze Isten népét, ilyen formában még soha nem történt meg a kereszténység 2000 éves története során. Az egyház most valóban megéli világméretű voltát, és hogy az egyház minden összetevője bekapcsolódik, vagyis nemcsak a püspökök, papok, hanem az összes világi hívő, az egyházat gazdagító sokféle karizma. És olyan eddig nem tárgyalt kérdésekkel foglalkozik, mint a fiatalok jelenléte, a nők szerepe az egyházban a II. vatikáni zsinat szerint, a világiak méltósága és hivatása, mindenki részvétele az egyház útján. Ez tehát egy fontos szakasz, amely megkezdődött, és ez pozitív. Hosszú és fáradságos út áll előttünk, de ez mindig így volt az egyház történetében.

^{Piero Coda és az interjú készítője, Cyril Dunaj 2022. októberében Pozsonyban, egy a szinódusról szóló konferencián. (nm.sk)}

Talán a teológiai képzettség hiányosságaival is összefügg ez a vonakodás, és hogy a szinodalitás még mindig nem érthető sokaknak. Mert a hit, vagy inkább a hitben való növekedés megköveteli annak állandó elmélyítését.

Ez abszolút így van. A világ minden tájáról a Szinódusi Titkársághoz érkezett beszámolókból kitűnik, hogy mindenütt tapasztalható a képzés hiányossága, amire pedig Isten népe minden tagjának szüksége lenne. Ez az evangéliumi életre való intenzívebb felkészítést, célzottabb katekézist jelent, az evangélium és az egyház, különösen a II. vatikáni zsinat tartalmainak átadását, egyúttal egy nagyobb odafigyelést a teológiára, amit Ferenc pápa többször is kihangsúlyozott.

A II. vatikáni zsinaton a teológia művelésének módja megváltozott.

Ez nem egy elitista, és nemcsak az igazság objektivitására összpontosító teológia, hanem egy pasztorálisnak nevezett teológia, vagyis olyan, ami figyelembe veszi a történelmi valóságot, ugyanakkor a keresztény élet nagy igazságait igyekszik összekapcsolni az ezekből adandó aktuális történelmi megtestesüléssel. Ez a papképzésben például a tantervek mélyreható felülvizsgálatát jelenti. De az evangélium tanításának sokkal szélesebb körű megnyitását is Isten népének minden része felé, szem előtt tartva, hogy – ahogy Ferenc pápa a Veritatis Gaudiumban mondta – a hit nézőpontja nem csak a teológiai gondolkodás számára egyfajta kovász, hanem a minden tudományágban kifejeződő gondolkodás kovásza, amelyet a tudományágak közötti párbeszéd-kapcsolatok révén kell ápolni.

A szinodalitás bizonyos értelemben egy új vagy megújult gondolkodásmódot igényel. Ez a Szentháromságos ontológia kiáltványa és a hozzá kapcsolódó tervek irányába mutat, amelyen ön is dolgozik. Miért olyan sürgős a gondolkodás megújítása?

Az új filozófiai megközelítés iránti igény egyre erősebbé vált, majd a 20. század folyamán teret hódított, napjainkra kicsúcsosodott. Az „új gondolkodás” kifejezés Franz Rosenzweig zsidó filozófustól származik, aki a nyugati kultúra első világháborúban bekövetkezett összeomlását látva felismerte, hogy ahhoz, hogy tiszta víz fakadhasson, vissza kell térni a nyugati gondolkodás forrásaihoz, az ő esetében például az Ószövetség, a zsidó hagyomány, de ugyanígy a keresztény hagyomány forrásaihoz. Egy performatív, teremtő erejű filozófiára van szükség, amely képes arra, hogy értelmet, perspektívát adjon az emberi életnek. Az eszközi és spekulatív gondolkodás, ahogyan azt a 20. század néhány filozófusa meghatározta, valamiféleképp a valóság mindmáig uralkodó technokrata látásmódja konfliktusokon alapuló logikájával a világ népessége széles tömegei méltóságának eltiprásával fenyeget. Ennek át kell adnia a helyét egy olyan látásmódnak, amelyben harmonikusan együtt él a sok különbözőség, és amely konstruktívan áll az emberiség fejlődéséhez. Ennek kapcsán Ferenc pápa a gondolkodás átalakulásáról, kulturális forradalomról beszél, Edgar Morin, a nagy francia antropológus és a tudományterületek közötti átjárhatóság mestere pedig a filozófiai gondolkodás újragondolásának szükségességéről.

A Szentháromságos ontológia kiáltványa és a kiáltvány által inspirált Szótár körül kibontakozó munka célja pont az, hogy ehhez hozzájáruljon. Abból indul ki, ami a keresztény hagyomány sajátja, vagyis egy olyan Isten kinyilatkoztatása, aki az emberi történelembe belépve kapcsolatként, szentháromságos szeretetként, a befogadás képességeként mutatkozik meg, ösztönözve a párbeszédre, a találkozásra, a testvériségben összekapcsolódásra. Bevallom, nagy meglepetésemre szolgál a különleges egybeesés a szinódusi folyamat beindulása és a gondolkodás megújulása között, amit egyre inkább érzékelek. Valaki úgy fogalmazott, hogy ma a gondolkodás szinódusiasodására van szükség. Vagyis még a gondolkodásnak is szinódusiassá kell válnia, képesnek a dialogikusságra. Valaki más a Synodale Vernunft, az ész szinódusi kritikájának szükségességéről beszélt. Kant, mint tudjuk, beszélt a tiszta ész kritikájáról és a gyakorlati ész kritikájáról.

Eljött az ideje a szinódusi ész kritikájának, vagyis egy olyan gondolati víziónak, az olyan gondolkodásnak, amely éppen a párbeszédben valósul meg, nyitottan minden kifejeződés iránt.

Ez nem csak egy elméleti program, hanem módszer, útonlevés, gyakorlat, edzőterem: egy műhelymunka. Érdekes, hogy a szentháromságos ontológia egyik nagy mestere, Klaus Hemmerle német filozófus, teológus és püspök, aki a ‘80-as évek végén és a ‘90-es évek elején a németországi Aachen püspöke lett, egyházmegyéje megújítására a Weggemeinschaft – ‘az utazás közössége’ avagy ‘közösségben utazás’ – címmel indított útjára egy pasztorális programot. Ez az együtt haladás, amiről ma a szinódusi folyamat kapcsán beszélünk. A zsinatot követő első időszak nagy püspöke, Michelle Pellegrino bíboros, Torinó püspöke pedig a ‘70-es évek elején írt egy levelet, hogy megvalósítsa egyházmegyéjében a zsinat tanítását. Címe, Camminare insieme – ‘együtt haladni’ – mai szemmel nézve prófétai jelentőségű. Vagyis nem egy abszolút újdonságról van szó. A gondolkodás hagyománya is belegyökerezik az együtt haladás koncepciójába. Platón a Hetedik levelében, ahol leírja a filozófia értelmét, azt mondja, hogy a filozófia, az igazság keresése egy odos thaumastes, vagyis egy csodálatos utazás, amelyben együtt megyünk előre és hallgatjuk az igazság hangját.

^{Janet Brooks-Gerloff: Emmausz}

Az emmauszi tanítványok története pedig, ez a rendkívüli oldal Lukács evangéliumából pontosan úgy írja le a közösség útját, mint két tanítvány útja, akiket a köztük haladó feltámadt Úr kísér, aki jelenlétének fényével megvilágosítja elméjüket, lángra lobbantja szívüket, és megnyitja őket egy új, a valóságot átalakító reménység előtt. Én szeretem azt mondani, hogy ez a szentháromságos ontológia kairosza, kiváltságos ideje.

(…)

Végül hadd kérdezzem meg, milyen szavakkal fordulna az olvasókhoz? Szeretne-e valamit mondani nekünk?

Azt hiszem, a legmélyebb hozzáállás, amely ma mindannyiunktól kéretik, az az, amelyre Ferenc pápa hív minket. Ő azt mondja, a Szentlélektől a meghallgatás ajándékát kell kérnünk. Istenre figyelni mindaddig, amíg meg nem halljuk az emberek, Isten népének hangját Isten szívében. És Isten népét meghallgatni mindaddig, amíg nem érzékeljük, ismerjük fel, Isten mit kér tőlünk népének vágyain, reményein, megpróbáltatásain, nehézségein keresztül. Tehát a meghallgatás.