Lelkem mélyén egy Isten alakú űr

A római katolikus egyházban a csecsemő-, illetve gyermekkeresztség bevett gyakorlat, de minthogy a vallásos identitás Európa-szerte sok családban kihalófélben van, egyre többen felnőtt korukban keresztelkednek meg és/vagy járulnak először a bűnbánat szentségéhez, az eucharisztiához, a bérmáláshoz.

Én magam belenőttem a hitbe, egy vallásos családba. Mindig kíváncsi vagyok, hogyan válik valaki Önhöz hasonlóan már éretten kereszténnyé. De először is mondana magáról néhány szót, hogy megismerhessük?

Az emberi élet nagy kanyarokat vehet, az én életem jó példa erre. Szeretném, hogy akként ismerjenek meg, aki most vagyok, és megértsék, hogy Isten honnan hova hozott el. Sokadik generációs újpesti vagyok, édesanyámék és édesapámék is ide köthetők. Itt nőttem fel, ide jártam bölcsödébe, óvodába, általános- és középiskolába, utána pedig jogot végeztem, jogász vagyok. Ideális körülmények között, egy  értelmiségi családból indultam, édesapám mérnökként, édesanyám, aki még mindig él, fordítóként és tolmácsként dolgozott. Sokirányú tehetséggel és jó képességekkel voltam megáldva mások szerint: ez tény, nem az egoizmus mondatja velem, de jelentősége lesz. Nagyon jól tanultam, válogatott sportolóként röplabdáztam a Tungsramban. A sport fontos volt nekem, de egyetemre is akartam menni. Egy baleset vetett véget a sportkarriernek, mert egy meccsen eltört a bokám, ezt követően kezdődött el a mélyrepülés. Tizenéves korom elején indult el egy olyan változás, amely az eredendő – ma már tudom, Istentől kapott – tisztaságomat elvette. Nem abba az irányba fejlődtem, mint amilyennek engem szerintem Isten eredetileg szánt.

Jött egy törés, és azontúl sokkal inkább az egzisztenciális létforma kezdett érdekelni.

Családomban a hit vagy a vallás nem volt tabu, volt otthon Biblia, és ugyan nem neveltek hívőként, de egy rendkívül nyitott szellemiségű család vett körül.

Az egzisztenciális létformán mit ért? Hogy a megélhetés és a javak számítottak értéknek?

Igen, az anyagiak. Így továbbtanulás előtti választáskor, mivel tudtam, jó a memóriám és a fellépésem, magyarból és történelemből is jó voltam, de a matekot akkor még nem szerettem, maradt a tanári vagy jogi pálya, mint lehetőség. Akkor a „doktor úr”, az „ügyvéd leszek!” nyert. Ennek a döntésnek és megközelítésnek nagy hatása volt az életemre. Az egyetemen is jól tanultam, és utána elkerültem először ügyvédjelöltnek, majd utána 5-6 évet a bankszektorban töltöttem el. Gyerekkoromtól kezdődően sokszor kiemeltek (ma már látom, néha érdemtelenül): nyolcból hét évig voltam rajtitkár az úttörő időszakban, a sportban is kiemelkedő volt a teljesítményem, a gimiben és az egyetemen is úgy kezeltek, mint az egyik legjobb fejű srácot… Valami mégis hiányzott. Egy mérhetetlen belső bizonytalanság, üresség és egy jól fejlett kompenzálási hajlam volt bennem, ami arra ösztönzött, hogy egyre jobb eredményeket érjek el, még többet, még többet. Az egyetem után fél évvel, 25 évesen az akkori Magyar Hitel Bank Rt-ben dolgoztam, ismert szakemberek, Járai Zsigmond, Auth Henrik és ma is jelentősnek tekinthető üzleti szereplők mellett, tehát bekerültem a mélyvízbe. Ezeket az erős impulzusokat én mind úgy kezeltem, hogy mindez saját kvalitásaimnak a rezonanciája, visszatükröződése.

Úgy tekintette, hogy az elért eredmények Önnek köszönhetőek.

Így van. Ebből azért érződik, hogy mérhetetlen arrogancia is volt bennem, hogy én vagyok a válogatott sportoló, az ügyvéd úr és a többi. Ma már tudom, hogy a személyiségemet futóhomokra építettem és nem sziklára. Az egyetem után elég gyorsan megházasodtam. Az egyik évfolyamtársnőmet vettem el, és bár sikeres párnak számítottunk, több tekintetben mások voltunk, így ez a kapcsolat hamar véget ért. Utána egy munkamániás időszak következett, külföldieknek, főleg izraeli ingatlanfejlesztőknek dolgoztam hét évig, akik a 2000-es évek elején nagy erővel voltak jelen a magyar ingatlanpiacon. Rengeteg lakáseladásban közreműködtem, nagyon „ment a szekér”, három jelöltem volt és minden, ami a sikeresség illúziójához kell. Nem kell komoly dolgokra gondolni, csak amit egy belvárosban élő, egyedülálló fiatalember tesz. De közben semmi valódi önfejlesztés és igazi belső érés nem történt. Sok szempontból megmaradtam 19-20 éves személyiségnek, függetlenül attól, hogy nagy volt a munkabírásom, rutinom, és határozott volt a fellépésem is.

A munka így le is fedte a belső ürességet?

Teljesen lefedte. Amikor az ember 12-14 órát dolgozik, akkor nem marad semmire ideje, nem is akarja. Felépítettem a „házamat”, fölépítettem a „kastélyomat”, de sokkal jobban érdekelt az eredmény maga, mint az, hogy ez milyen lelki, morális és egzisztenciális áron történik meg.

A belső bizonytalanságom nagyfokú kiszolgáltatottságot hozott magával.

Nálam jóval kevésbé kvalifikált, de a saját elképzeléseiket határozottabban képviselő emberek könnyen tudtak befolyásolni. Bármilyen furcsán hangzik, de nekem, az ügyvédnek egy biztosítási ügynök – az ország egykor egyik legjobbja – lett a barátom és üzlettársam, aki egy rossz periódusomban érkezett és talán öntudatlanul is ráérzett, hogy mi a személyiségem gyenge pontja, és elkezdett használni a saját, nem gonosz, de mérhetetlenül felelőtlen céljaira. Összehoztunk egy pénzügyi vállalkozást, aminek teljes csőd lett a vége. E közben 2009-ben született meg második feleségemmel a kislányunk, Dóra, akivel életének első hat évében sok időt tölthettem, sokat foglalkozhattam vele, de aztán elszakadtunk egymástól.

Az volt tehát a veszte, hogy az intellektuális képességei ellenére az erős belső bizonytalansága manipulálhatóvá tette?

Igen, ott volt valahol a lelkem mélyén egy Isten alakú űr, ami nem volt betöltve.

_{Káposztásmegyeri Szentháromság templom, 2023. Nagyszombat}

A keresztény hitre egy különleges pillanatban talált rá, vagy inkább egy folyamat volt?

Egy folyamat. Egy valós eltaszítottság és számkivetettség során borzasztóan leegyszerűsödik a képlet, és semmi sem tudja elvonni a figyelmét. Nem vonja el a család, nem vonja el a tulajdon. Ez egy klasszikus bibliai, jóbi helyzet. Nem véletlen, hogy aki ilyen helyzetben megtér és helyrejön, a folyamat végén a keresztény életet folytatni fogja.

Ez volt az Ön élménye is?

Igen, ráadásul közben értek tragédiák is, komoly próbatételek: meghalt az édesapám, és a feleségem a válás mellett döntött. Isten felkészített rá, hogy akármilyen világ jön, bármit bármikor el tudjak engedni. Ez egy túlélő felszerelés, egy olyan szabadság, ami kevés embernek adatik meg.

A nehéz években talált kapcsolatra Istennel?

Ráébredtem, hogy nem tőlem van mindaz, ami én vagyok és minden képességem.

Nekem egy dolgom lehet, hogy amit megtanultam, és amit – mondjuk ki: ajándékba – kaptam, azt annak a célnak a szolgálatába állítsam, amit Isten tervezett velem. Az egyik legfelszabadítóbb élmény volt, mikor erre ráébredtem.

Mit jelentett a hit a legnehezebb években, mikor egyedül élt, jött édesapja halála, a válás?

Az életet. Egy új életet kap az ember. Meghal magának, meghal a múltjának, mert minden jel azt mutatja, hogy annak az életnek vége van. Azt az utat nem lehet egyedül végig csinálni. Bármennyien vannak mellette, ha az ember nem tudja átadni magát a hitnek és Krisztusnak, akkor ott véget érhet. Tudom, az én életemnek ott vége lett volna, ha Ő nincs. Mert annyira nagy volt a szégyen.

Egy nagyon mély pillanatomban egy különleges kápolnában fölnéztem a keresztre, és nem tudom honnan, jött a fölemelő érzés, hogy ha Ő valamennyi ember valamennyi bűnéért vállalta a kereszthalált és elhordozott mindent, akkor az én akkori mérhetetlen fájdalmam nem teheti hiábavalóvá az Ő áldozatát. Ez volt az én megtérésem.

Attól a pillanattól kezdve, hogy az ember ténylegesen befogadja Istent, sok olyan képességet kap meg, amiről nem is álmodta, hogy megvannak.

Történt egy döbbenetes dolog: a korábbi barátommal és üzlettársammal nyolc év szünet után újra találkoztam és beszéltünk. Nagyon haragudtam rá, úgy éreztem, ő az, aki mindent elvett tőlem, ami fontos volt, és nyilvánvalóan ő is hasonlóan érezhetett. Mégis eszköz volt ő az életemben, ahogy mindannyian azok vagyunk. Egyszer azt mondta: „Isten azért vette el a családodat, hogy amikor majd visszakapod, tudjad, hogy Ő volt az, aki visszaadta”. És ez valóra vált, ma a volt feleségemmel és a kislányommal kifejezetten harmonikus a kapcsolatunk, bár nagyon kemény volt a válás és nem élünk együtt, de van szeretet és megértés.

Mi adta meg a visszatérés lehetőségét?

2020 novemberében az édesapám már nem élt, elvesztettem a munkámat, a vagyonomat, a családomat, elvesztettem az önbecsülésemet. Innen kellett és kell felállni. De olyan emberekkel találkoztam, többek között a Cursillo elvégzésekor, akik közül rengeteg új barátom lett.

A budapesti káposztásmegyeri Szentháromság Plébánia három éves előkészülete, a katekumenátus időszaka után idén húsvétkor járul a bevezető szentséghez. Miért épp a katolikus egyház mellett tette le a voksát?

Sok közösségbe csábítottak, de tudtam, hogy ezt nem én fogom eldönteni. Az egész addigi életem arról szólt, hogy én akartam meghatározni, hogy merre menjen az életem, és teljesen nekimentem a falnak. Amikor megtörtént a visszafordulás (megtérés), Istenre bíztam magam… Egy kedves gyerekkori barátom talált meg a lehetőséggel, hogy a helyi katolikus plébánián tartanak katekumen hitmegújító és felkészítő csoportot, mi lenne, ha csatlakoznék.

És hogy miért pont a katolikus egyház? Erre van egy racionális és egy szívbéli érvem. A racionális: a legrégebbi és így legfejlettebb. Egy skandináv karizmatikus mozgalom megalapítója 80 évesen, több milliós követőtáborral és intézményrendszerrel maga mögött mondta, hogy a vallási világbirodalmak és üzleti birodalmak időszakát éljük. És – teszem én hozzá – kétezer éves történetével a katolikus egyház tart ebben legelőrébb, túl gyerekbetegségeken, amellyel más egyházak még most küzdenek vagy éppen fognak megküzdeni.

A szívbéli: fél éve jöttem rá, hogy számomra mit jelent Mária és a rózsafüzér. Megint a jelek Istentől: a válság éveiben valaki Jeruzsálemből hozott nekem egy ottani fából készült rózsafüzért, de amikor édesapám elhunyt, eldobtam magamtól. Kaptam mellé egy háromba hajtható kis nyomtatványt is, amin rajta voltak a titkok. Nemrég meglátogatta csoportunkat a plébános, Béla atya, és egy kis meglepit hozott a készülőknek: ugyanaz a brosúra volt és ugyanúgy Jeruzsálemből származó rózsafüzér. Mekkora a valószínűsége ennek? Adott Isten más jelet is: 2003-ban Jeruzsálemben a siratófalnál megáldott egy rabbi, megmondta, hogy egy lányom lesz, és hogy Isten engem nagyon szeret, bár elég sok bajom lesz. Jártam a Vatikánban is kétszer, ott az egyik látogatáskor megállított egy szerzetes, nem kértem, de megáldott. Kaptam áldást Hortobágyi Cirill pannonhalmi apát úrtól is.

Ez mind egy ív, az Ószövetségtől az Újszövetségen át a katolicizmusig.

Tehát Ő nem csak jeleket ad, hogy merre menj, hanem vissza is igazolja, hogy a döntés helyes volt. Ráadásul mi egy katolikus család voltunk, vagyunk nagyon sok generáción keresztül. Úgy gondoltam, nekem ezért is természetes, hogy ezt az irányt vegyem.

_{Káposztásmegyeri Szentháromság templom, 2023. Nagyszombat} 

Hogyan zajlott a katekumen csoport élete?

12-14 emberből áll, néhányan újonnan csatlakoztak, páran elhagyták a csoportot, de a mag megmaradt. Ők hitmegújítók, már meg vannak keresztelve. Van, aki bérmálkozik vagy elsőáldozó lesz, én vagyok az egyedüli, aki megkapja mindhárom szentséget. Három év gyorsan eltelt. Kéthetente találkoztunk, és végigmentünk azon, amit Tomka Ferenc atya a kék, Találkozások a kereszténységgel című könyvében kifejtett és összefoglalt, és amit korábban már olvastam. Bízom benne, hogy a csoport együtt marad, bár most véget ér a mandátuma.

Szolgálatokat is vállaltam ezekben az években, de rájöttem, nem nekem kell dönteni, mit és mikor. Immár nem én agyalok jogász fejemmel, hanem hagyom, átadom Neki, és Ő megmondja, hogy tegyem-e vagy sem, és ha igen, meddig.

Azt tenni, amit föntről a szívébe megkap az ember: ez az, ami engem végképp meggyőzött arról, hogy nekem erre kell mennem.

Elkezdtem szolgálatokat vállalni, például temetéseken búcsúbeszédeket, ami feloldotta, megszüntette az eltaszítottság miatti félelmet. Sok száz temetésen vagyok túl. Rengeteg ember mondott érte köszönetet.

Mit jelent a hit most, ebben az időszakban?

Számomra az egyetlen racionális és értelmes döntés az, ha az ember hisz Istenben. Sokat olvastam gyerekkoromban és felnőtt koromban is, de amióta a Biblia van a kezemben, azt érzem, minden onnan ered. Könnyebben átlátom az embereket, jóval nagyobb magabiztosságot érzek, hogy végre nem nekem kell mindent eldönteni és irányítani, hanem csak azokat a képességeket a Jóisten szolgálatába állítani, amit ő adott, és amire célzottan engem szán.

Azt a biztonságot adja meg, ami oly nagyon hiányzott fiatalkorában.

Ami mindvégig hiányzott. Most a kalibrálás folyik, és kíváncsi vagyok, hogy mit fogok érezni jövő szombaton, hogy ez ne váljon egy arroganciává megint, mert hiszen a kísértés mindig ott van, az alázat az, ami egyensúlyban tart.

_{Káposztásmegyeri Szentháromság templom, 2022. Nagypéntek}

Van-e olyan bibliai ige, ami most sokat jelent?

„Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érette, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, és örök élete legyen”.

Ez az egyik alapige, amit szerintem minden embernek minden nap ki kellene mondania. A másikat pedig az Isten adta át. Abban az időszakban, amikor mérhetetlenül el voltam keseredve, és elkezdődött a lelki kitisztulásom, pont a volt társam egyszer odadobta nekem a Bibliát: „Üsd föl valahol!” Mondtam, hogy ezt én nem szeretem játszani, nem hiszek benne. Mégis felütöttem, Ézsaiás 60. fejezet 1. versénél: „Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége”. Amikor az ember a gödör legmélyén ül, és kap egy ilyen erős jelzést arra, hogy itt még nincs vége a történetnek, te még teljes életet fogsz élni, és én leszek az, aki beragyog téged, és általam leszel megint egészséges ember. Ráadásul egy évvel később igekártyákat húzatott velünk Isten egy küldöttje, és 100 kártyából az Ézsaiás 60:1-et húztam ki… ismét.

Milyen érzésekkel készül a nagy napra?

Ami az életemben történt, meghatározó a tekintetben, hogy hogyan is járulok most Isten elé, és miért tartom talán az életem egyik legmeghatározóbb pillanatának azt, hogy most elérkezik majd a bűnbocsánat. Most érkeztem el annak felismeréséhez, hogy minden bűnöm megbocsájtást nyer. Kíváncsi leszek az érzésre. Nagyon sokáig nem hittem el, hogy megérdemlem, de Ő úgy gondolja, tehát elhiszem neki.

Csak Neki hiszi el?

Neki hiszem el, hogy Ő ezt megadja nekem. Azt szeretné, hogy én az Övé legyek, és ezért tudtam megbocsátani azoknak, akik nagyon megbántottak, úgy, hogy a szeretet oldaláról közelítem meg.

Jelent-e Önnek valamit az, hogy a három szentség felvétele húsvétkor van?

Tudjuk, hogy a legnagyobb ünnep, és ennek a megtapasztalása most el fog érkezni, különösen az Eucharisztiában. Református Úrvacsorákban már részesültem korábban, de kíváncsi vagyok, hogy most mit fogok átélni beavatottként és az ő nyájába tartozóként. Lesz lábmosás is csütörtökön, szívesen vállaltam.

A feltámadás az élet titka. Az ember elveszejti magát azoknak a régi dolgoknak, amiért Ő meghalt, és tisztára gyalulja a terepet. Abban bízom, hogy egy ilyen vízválasztó lesz az életemben.