A hit a teremtésről való gondoskodás hajtóereje világszerte rengeteg vallásos ember számára. Erről tanúskodnak a nagyvallások szent könyvei, valamint Szent Ferenc, Bakhita Szent Jozefina, és Chiara Lubich. Ferenc pápa hosszan írt ...
Mária sokat segít majd nektek!
Mária hónapjában, anyák napján Ferenc pápa szavait idézzük. 2018. május 10-én a Firenze melletti Loppianóban, a Theotokosznak, az Istenszülő Szűz Máriának szentelt kegytemplom előtt találkozott a Fokoláre Mozgalom tagjaival. Miután válaszolt néhány kérdésükre, az Istenszülő anyaságáról beszélt.

Olvasási idő: 1 perc
Az utolsó dolog, amit szívemből fakadóan szeretnék elmondani nektek: az Istenszülő Szűz Mária kegyhelye előtt gyűltünk egybe. Mária tekintetével kísér minket. Ebben is összhang van a II. vatikáni zsinat és a Fokoláre karizmája között, melynek a hivatalos neve az Egyházban: Mária Műve.
1964. november 21-én a zsinat harmadik ülésszakának végén Boldog VI. Pál az „Egyház anyjává” nyilvánította Máriát. Jómagam pedig idén elrendeltem liturgikus emléknapját, amelyet először május 21-én, pünkösdhétfőn tartunk.
Mária Jézus anyja, és őbenne mindnyájunk anyja is: az egység anyja.
A neki szentelt kegyhely itt, Loppianóban meghívás arra, hogy beiratkozzunk Mária iskolájába, hogy megtanuljuk megismerni Jézust, megtanuljunk Jézussal és a mindnyájunkban és közöttünk jelen lévő Jézusból élni.
Ne felejtsétek el, hogy Mária világi volt, világi hívő volt. Jézus első tanítványa, az ő anyja világi volt. Erős inspiráció rejtőzik ebben.

Egy hasznos gyakorlat, amit megtehetünk, és kérlek is, hogy tegyétek meg: nyissátok ki az Újszövetséget, és keressétek meg az evangéliumokban Jézus életének legerősebb konfliktusait tartalmazó jeleneteit, és figyeljétek meg – például Kánában –, hogy miként reagál Mária. Mária megszólal és közbeavatkozik. [Mondhatná valaki a mai helyzetekről:] „De, atyám, nincs benne minden élethelyzet az evangéliumban…”
Hát képzeld el, képzeld el, hogy Mária ott van, és látja…
Képzeld el, hogyan reagált volna Mária! Ez valódi iskola ahhoz, hogy előrehaladhassunk. Mert ő a hűség asszonya, a kreativitás asszonya, a bátorság, a parrészia asszonya, a türelem asszonya, a dolgok elviselésének asszonya. Nézzétek mindig ezt: hogy ő, ez a világi hívő, Jézus első női tanítványa miként reagált fia életének legerősebb konfliktusait jelentő helyzeteiben. Sokat segít majd nektek!
És ne feledkezzetek el imádkozni értem, mert rászorulok! Köszönöm!
Szükségünk van Rád! A fennmaradás a tét.
Legyél rendszeres támogatónk, hogy mi továbbra is minden hétköznap új, reményt adó cikkel jelentkezhessünk! Iratkozz fel hírlevelünkre!
Fotó: Ferenc pápa 2018. május 10-én Loppiánóban. Fotó: Vatican News (2)
Forrás: Magyar Kurír
Fordította: Tőzsér Endre SP
