Nagyböjt, szent negyven nap

Hamvazószerdával egy új időszak kezdődik az egyházi évben, ami felkészülési és bűnbánati idő. Ahogy a neve is mutatja, „nagy” és „szent” időszak. A Szent Negyven nap olyan, mint egy nagy lelkigyakorlat. A föltámadás ünnepére készül az egész egyház – különböző „gyakorlatokkal”. Nagyböjt a megtérés ideje és ennek egyik fontos lépése a nagyböjti/húsvéti gyónás elvégzése.

Hamvazószerdán a hamuhintés közben ezt hallottuk: „Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” „Emlékezzél ember, porból vagy és porrá leszel”. A megtérés mindig a szeretethez való visszatérés, mint ahogy bűneink is mindig a szeretet ellen vannak, azt sértik.

Ezért a nagyböjti lelki programot fölfoghatjuk úgy is, hogy a főparancs életre váltására koncentrálunk:

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” (Mk 12,30-31)

Érdekes magyar nyelvünk, hogy a felkészülésnek és az ünnepnek is csak egy vonását emeli ki: böjt és hús-vét. Megtartóztatjuk magunkat valami eledeltől, konkrétan a hústól, illetve a többszöri étkezéstől, amikor szigorú böjti napon a felnőttek csak háromszor vesznek magukhoz ételt és csak egyszer lehet jóllakni. A bűnbánatnak valóban nagyon ősi kifejezése a böjtölés az Ószövetségtől kezdve és Jézus is élte, amikor a pusztában 40 napig böjtölt.

Azonban három bűnbánati cselekedet létezik, ami szorosan összetartozik: imádság, böjt és alamizsna (jótékonyság, jócselekedet).

Ezt a három cselekedetet Jézus is előveszi a Hegyi beszédben (Mt 6,1-18), amikor a jótettekről, az imáról és a böjtről tanít. Arra figyelmeztet, hogy ne az emberek tetszését, ne önmagunkat keressük ezekben a tettekben és ne is emberi teljesítménynek tekintsük mindezt, hanem a bűnbánatunk, megtérésünk legyen Isten-központú. Izajás próféta által pedig így tanít Isten: „Tudjátok, milyen az a böjt, amelyet én kedvelek? Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől! Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged” (Iz 58,6-8).

A magyar húsvét szó a Bibliában és liturgiában: pászka, vagyis átmenet. Ez az ószövetségi, zsidó húsvétra utal. A választott nép csodálatos átmenetére a Vörös-tengeren, ami a szolgaságból és a halálból való megszabadulást hozta el számukra. Az Újszövetségben a pászka Jézus átmenetelét jelenti a halálból a feltámadásba. Tehát a pászka röviden: feltámadás! A húsvét: feltámadás, mint ahogy a szláv nyelvekben nevezik húsvétot és a vasárnapot is, ami a heti húsvétunk.

Az egyházban húsvéti misztériumról, húsvéti titokról beszélünk, ami a halálból való átmenetet jelenti az életbe. Szent János ezt így fogalmazza meg: „Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket” (1Jn 3,14). Az igazi szeretetnek ez a jellemzője: meghalunk és föltámadunk. Íme, a nagyböjti utunk, mely a húsvétba vezet. A böjt, a lemondás, a latinban mortificatio: ami meghalást, önmagunknak való meghalást jelent.

A húsvéti misztérium a szenvedés – halál – föltámadás egységét jelenti. Olyan, mint az érem két oldala: a megfeszített és a föltámadott Úr!

Halál a föltámadás érdekében. Halál, amely magában rejti a föltámadást. „Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem esik a földbe és el nem hal, egyedül marad; de ha elhal, sok termést hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt; aki viszont gyűlöli életét e világon, megmenti azt az örök életre.” (Jn 12,24).

Ferenc pápa idei nagyböjti üzenetében a Táborhegyi jelenetet, a színeváltozást elemzi, ahol Jézus a három tanítványnak, Péternek, Jakabnak és Jánosnak megmutatja isteni dicsőségét. Nekünk is ezt a tapasztalatot nyújtja a Szent Negyven nap: az Úr maga mellé vesz és félrevon bennünket. Bár hétköznapi kötelességeink azt kívánják, hogy maradjunk megszokott helyünkön, és éljük a néha unalmas, sokszor rutinszerű mindennapi életünket, a nagyböjt idején arra kapunk meghívást, hogy Jézussal együtt „felmenjünk egy magas hegyre” – írja a Pápa. Igen a nagyböjt egy „fölszállás” Jézussal, de a hegy után le is kell jönni.

Ne tápláljunk hamis reményt, hogy megérkeztünk – mondja a Pápa –, amikor Isten erős közösségi élmények kegyelmével ajándékoz meg bennünket, hanem ereszkedjünk le a sík terepre, és a megtapasztalt kegyelem segítsen bennünket abban, hogy a szolgálat útját járjuk.