Örökké fénylő csillagok az égen

Ha halottak napján elmész Veranóba, ¹

sírok végtelen tengerét látod.

És estefelé, amikor lüktet az éj,

kis fény gyúl minden halottnak.

A közös sír is számtalan halottat őriz,

és minden halottnak egy szikra gyúl.

Számtalan kis fény,

mint földre hullott tejútdarab.

Múlnak a napok,

és minden nap ezrével számlálja azokat, akik nincsenek többé.

Mindegyiküknek megvan a saját napja.

És majd eljön az én napom, a tiéd, mindenkié.

Eggyel több lángocska a számtalan többi mellett.

Néhány napig sírnak és gyászolnak a hozzátartozók,

azután az élet visszatér a régi kerékvágásba.

És miközben te sírsz, a bárban féktelenül szól a dzsessz,

fehér hópehely hull a szemközti házra,

sivít a mentőautó szirénája, veszélyt jelez,

pezsgő durran, friss menyegzőről ad hírt.

Szúette kapuknak támaszkodó öreg csavargók,

kikent-kifent asszonyok, a hiúság jelképei.

Ez az élet.

Ám míg a csillagoknak van nevük,

nem minden veranói lángocskának van hangja.

Meghaltak! Meghaltak… túl korán, név nélkül.

Meghaltak, mert akarták az életet.

Meghaltak, mert az életbe nem haltak bele.

Van a bátor, aki szembeszállt a halállal,

és kész volt rá, hogy saját semmisége tudatában élni hagyja

magában az Urat.

Ő az örök boldogságban

és a halandók el nem múló emlékezetében él.

Megannyi kortársa egy Avilai Szent Teréznek,

egy Szent Ferencnek, egy Szent Vincének!

De ki emlékszik a nevükre?

Elmentek, nyomtalanul.

A szentek ragyognak,

fényt gyújtottak a saját és későbbi korok éjszakájában,

mert mint üres lámpások, az Örök Fényt hordozták.

Életükben Istennek adták magukat eszeveszetten,

és megesküdtek, hogy soha nem hagyják el őt.

Akkor ő, az isteni alkotó,

megmunkálta őket, csiszolta, gyalulta, formálta

olyan kemény próbatételekkel, amelyektől az ember

szinte megbénul:

csak a fájdalmat, csak a szeretetet éli meg.

Amíg megtisztul a szívük, lelkük, elméjük,

Isten égi feladatot ad a szenteknek.

És csinálják, csinálják,

de már nem ők csinálják.

Isten cselekszik bennük,

és a világ átalakul.

A régóta várt, vágyott fény által vonzott szívek

szinte önkéntelenül, csapatostul követik a fényt,

és a szenttel együtt magát Istent találják meg.

Őbenne pedig a forradalmat szító törvényt,

mely alulról tartja és

teremti meg az isteni társadalmat,

a kereszténnyé lett emberiséget.

A szentek nem a veranói fények,

ők örökké fénylő csillagok az égen.

¹ Verano Róma egyik nagy köztemetője