Rend a lelke mindennek

Olvasási idő: 2 perc

Három napig tartott, de rendet raktam. A pakolást megelőzően a dolgozószobám már leginkább az őskáoszhoz hasonlított. Még éppen ki tudtam igazodni a hosszú idő alatt felhalmozódott holmik között, és még megtaláltam a túlzsúfolt könyvespolcom hátsó sorába gyűrt fontos papírokat és könyveket, de már nem éreztem jól magam a rendetlenségben, ezért elkezdtem kiválogatni a felesleges dolgokat.

Először végeztem egy általános takarítást és port töröltem. Aztán rájöttem, hogy szükségem lesz néhány új polcra, ezért elmentem vásárolni. Összeszereltem a polcokat, és megpróbáltam kialakítani egy új elrendezést. A könyvek és a dokumentumaim mellé kis címkéket is tettem, addig, amíg meg nem jegyzem, hogy minek hol van pontosan a helye.

Jól elfáradtam, de meg is könnyebbültem. Mostantól bárki, aki belép a dolgozószobámba, felismerhető szempontok alapján megtalálhatja, amit keres. És van hely mások számára is, mert tisztává és barátságossá vált a környezet. Végre én is fellélegezhetek, és a barátaim is jobban érzik majd magukat, ha meglátogatnak.

Miközben gyönyörködtem a munkám gyümölcsében, hirtelen egy gondolat villant fel bennem: magamban is hasonló rendet kellene tennem, hogy én is jobban legyek, és talán hozzáférhetőbb legyek mások számára, és könnyebben megértsenek. Amikor kitakarítottam a dolgozószobámat, kidobtam azokat a dolgokat, amelyekre már nem volt szükségem, és helyet teremtettem annak, amit érdemes megőrizni. Ezt kell tennem a benső világommal, a lelkemmel is.

Ezután elgondolkodtam, mikor szántam utoljára elég időt a mély lelkiismeret-vizsgálatra; és szégyenszemre nem tudtam felidézni… Ezért azonnal cselekednem kellett, nem hagyhattam, hogy elszálljon a pillanatnyi lelkesedés!

Ezért elindultam egy közeli kegyhelyre, reménykedve, hogy szerencsével járok. Így is történt: még útközben találkoztam egy idős, szakállas szerzetessel, aki békés embernek tűnt. Csukott szemmel hallgatott végig, majd kinyitotta a kezében tartott könyvet. A kis kötet az első keresztények fohászait tartalmazta. Felolvasott egy rövid szöveget, amely mélyen megérintette a szívemet. Mielőtt végeztünk volna, megkérdeztem, hogy készíthetek-e egy fényképet arról az oldalról, ahol az ima szerepelt, mire ő beleegyezett, és így szólt: „Elégtételként tanuld meg ezt az imát kívülről, és soha ne felejtsd el. Menj békével!”

Ó, Uram,

nem vagyok méltó hozzád, mégis rám tekintettél,

nem tudtalak szeretni,

és Te gyengédséggel árasztottál el.

Hadd mondjam hát neked, suttogva,

hogy ismét fel akarok állni,

és ha továbbra is felém tekintesz,

képes leszek rá, és énekelni fogok, mint a csalogány,

és lelkem úgy fog szárnyalni,

mint a fecske tavasszal.