A cigányok barátja – Erdős Kamill portréja

Olvasási idő: 4 perc

A Magyarországon több mint hatszáz éve élő cigányság rengeteg nehézséget kellett, hogy átvészeljen, nemegyszer mozgásterében, szabadságjogaiban korlátozták, megtörtént, hogy faji alapon elhurcolták, ki akarták irtani. Mindez nem gátolta abban, hogy büszkén vállalja kultúráját, hagyományait, hitét. Olyan nagyságokat mutathat fel a cigányság, mint a spanyol polgárháború alatt mártírhalált halt Giménez Malla Boldog Ceferinó lókereskedő, a romániai forradalom idején a magyarok segítségére siető, később méltatlan körülmények között Magyarországon 2009-ben elhunyt Puczi Béla (emléktábláját a Nyugati téren találjuk) vagy a pár éve meghalt, nehéz körülmények közül induló, a Délvidéken szolgálatot teljesítő papköltő, Bogdán József. A Nemzetközi Roma Nap alkalmából a cigány nyelv és tradíció elkötelezett híveként és támogatójaként erőt nem kímélő, szenvedélyesen dolgozó Erdős Kamillt mutatjuk be.

Erdős Kamill neve azok előtt is idegenül csenghet, akik érdeklődést mutatnak a cigánysággal szemben. Bár anyai részről cigány vagyok, meglehetősen későn ismertem meg, s személyében egy rendkívül rokonszenves, a cigányok önképét segítő, kultúrájuk iránt büszkeséget kiváltó embert találtam. Itt jegyezném meg, hogy a cigány közösségeknek érdemes elgondolkodnia rajta, hogy a cigány alkotók, művészek mellett a cigányságot kutató, szerető nem cigány alkotókat és kutatókat tiszteletteljesen számontartsa.

Az 1924. május 16-án Budapesten született, 1962-ben, Gyulán elhunyt etnográfus és nyelvész munkássága példaértékű, nem véletlen, hogy 2023-ban a Néprajzi Múzeumban rendeztek neki kiállítást Istennel talállak, testvérem! – Cigány történetek címen. (Az Istennel talállak, testvérem! = Devlesa arakhavtu, phrala! a cigányok közt elterjedt köszönési forma romani nyelven, Erdős a cigány barátaival, ismerőseivel folytatott levelezéseiben gyakran élt vele). A kutató nagy utat tett meg, hogy eljusson a cigányokhoz. Hadapródiskolában tanult, a Ludowika Akadémián avatták tisztté. A francia fogság nem tett jót az egészségének: tüdőbajjal tért vissza Magyarországra, emiatt haláláig egészségügyi kezelésre kényszerült. 1952-től Gyulán élt, a Megyei Kórház könyvtárában könyvtárosi teendőket látott el.

„Férjem a fogságból betegen jött haza. TBC-s fertőzést kapott. Most miután kiderült betegsége, beutalták a Korányi TBC-szanatóriumba, és ott egy Baranyi Dezső nevű cigányprímással került egy szobába. Balassagyarmati volt. No, most nagyon összebarátkozott vele… sok olyan nótára (magyar nóta), dalra tanította Baranyit, amit az nem tudott. Baranyi viszonzásként megtanította a kárpátis-cigány nyelvjárásra” – emlékezett vissza a felesége, Müller Mária Erdős halála után. Ő vetette fel a kórházban a cigányok társaságát kereső férjének, miért nem foglalkozik behatóbban a cigánysággal. Erdős, mint tudjuk, hallgatott rá. A Magyarországon fellelhető összes, cigányokkal foglalkozó külföldi és magyar szakirodalmat beszerezte, hogy komolyan foghasson neki a munkának – mindezt azért, hogy befejezetlenül maradt életművére évtizedekkel később egy lelkiismeretes kutató alkotásaként gondoljunk vissza.

Erdős a cigány közösségeket járva térképezte fel nyelvüket, történeteiket, páratlan értékű anyagot gyűjtött. Hogy a közösségek szimpátiáját elnyerje, álruhában járt, úgy is nevezték, hogy a „szőke cigány”. A többnyelven (angolul, németül, franciául) beszélő, nemzetközileg jegyzett kutató a cigányok közt magát lengyel cigány grófnak adta ki, a cigányok közt elvegyülve alapos megfigyeléseket, kutatásokat végzett, a tudomány szempontjából minden fontos adatot lejegyzett, fényképeket készített az addig ritkán fotózott cigány emberekről. (Főképp Békés megyében, később az Alföldön és Észak-Magyarországon). A romani nyelv számos változatát beszélte, a szokásokat tökéletesen elsajátította.

Erdős Kamill őszintén hitt abban, hogy kutatóként szűkítheti a cigányság és a magyarság közti szakadékot, eloszlathatja a különbözőség teremtette homályt, az ismeret terjesztése útján tehet a rasszizmus, a kirekesztés, a kölcsönös nem-megértés ellen. Jelenleg az mondható, hogy az árok nemhogy szűkült, inkább szélesedett a kutató halála óta eltelt évtizedekben. Mélyen megérintette a peremvidéken élők élete és körülményei, az elesettekkel szembeni együttérzése egy érzékeny lelkű ember képét rajzolja meg előttünk.

„Gyökeresen különböznek egymástól a városokban, illetőleg városszélen lakó cigányok és a falvakban lakó cigányok, a nem-cigány lakosság közé vegyülve lakó cigányok és az elkülönülten lakó cigányok. A különböző cigány csoportok jelenlegi helyzetét nagymértékben befolyásolta fejlettségi fokuk Magyarországra érkezésük pillanatában, a helyi lakosság magatartása velük szemben, valamint a magyar közösség és a cigány közösség között kialakult kapcsolatok milyensége” – írta a Magyarországi cigánykérdés című tanulmányában. Itthon a mai napig hajlamos a nem cigány közösség a cigány népességet homogénként kezelni, megfosztva őket a sokszínűségüktől, a változatosságuktól. Az például kevésbé van jelen a köztudatban, hogy a romungrók vagy magyarcigányok élnek legrégebb óta a mai Magyarország területén, az indoárja nyelvek közé tartozó romani egy erősen veszélyeztetett változatát beszélik (beszélték), döntő többségük magyar anyanyelvű. Az oláhcigányok és a beások a 19. század tájékán érkeztek a Balkán felől, az előbbi csoport hagyományosan a romani lovári változatát beszéli, míg az utóbbi a rudarit, amely az archaikus románból kifejlődött újlatin nyelv. Erdélyben honosak a gáborcigányok, akik ma már áttelepültek Magyarországra is, ők is magyar anyanyelvűek.

Erdős fejében megszületett egy cigány múzeum ötlete, sajnos ebből aztán semmi nem lett. A londoni székhelyű Gypsy Lore Societry 1958-ban vette fel a tagjai közé, a Magyar Néprajzi Társaság és a párizsi Association des Etudes Tsiganes 1959-ben.

„Széles műveltsége, olvasottsága, történelemben való jártassága révén hamar világos volt előtte, hogy a cigány társadalom hagyományőrző, konzerváló képessége az emberiség történetének megismerésében különös jelentőséggel bír” – fogalmazott a „szőke cigány” halálának negyvenedik évfordulóján, 2002-ben Gyulán a Szent József temetőben Erdős Kamill sírjánál elhangzott szövegében Dr. Kríza Ildikó.

Manapság Erdős Kamill munkássága a hosszú ideje változatlan, politikailag gerjesztett magyar–cigány ellentétben az elfogadást támogató, a cigányság nem elhanyagolható értékeire emlékeztetőként jöhet elő.