A Covid hatása a plébániák életére. Kiürülnek-e a templomok?

A koronavírus-járvány két éve határozza meg a hétköznapjainkat és egyre többen próbálják felmérni, milyen hosszú távú hatásai lesznek a gazdaságra, a fiatalokra, a lakosság pszichés-mentális helyzetére. Akik templomba járunk, hétről hétre tapasztaljuk, hogy a járvány a hitéletet is megváltoztatta: noha most „rendesen” lehet járni misére, a közösségi alkalmak ritkultak vagy az online térbe kerültek, sok helyen a kórusok nem énekelnek, a gyerekek nem mennek ki az oltár köré kézen fogva Miatyánkot imádkozni, és a szenteltvíz-tartó helyett a kézfertőtlenítőt keressük a szemünkkel, ha egy templomba belépünk.

2021. novemberében és decemberében egy online kutatást indítottunk, hogy feltárjuk a járvány plébániákra gyakorolt hatásait.

Első lépésként egy önkitöltős kérdőívet küldtünk ki az egyházközségeknek. A válaszadás nem volt kötelező, mégis 38 plébános teljes egészében és értékelhető módon válaszolt a kérdésekre. Továbbá felkerestük azokat a kitöltőket, akik megjelölték, hogy szívesen adnának interjút a témában. Az így feldolgozott interjúk egészítik ki a felmérésünket.

A válaszok összesen tíz egyházmegyéből érkeztek, minden településtípusból került a mintánkba, a legfiatalabb válaszadó 33, míg a legidősebb 81 éves volt. A plébánosok több mint fele egynél több templomot lát el. Vannak köztük olyanok, akik évek óta mostani helyükön szolgálnak, és olyan is, aki a kérdőív kitöltése idején csupán pár hónapja tartózkodott új helyén.

Nem meglepő összefüggés, hogy Budapesten és a megyei jogú városokban több a rendszeresen misére járók száma. A mintába került plébániák több mint a fele megszervezte az online közvetítést a két lezárási időszakban, ahol nem, ott leginkább a közvetítéshez szükséges technikai feltételek hiánya volt a legnagyobb probléma.

„Ígértek ugyan segítséget, megfelelő eszközökhöz, hogy közvetíthessük, de nem valósult meg. Így megfelelő eszközök nélkül nem voltak online közvetítések.”

Érdekességként elmondható, hogy online misét ugyanúgy lehetett nézni kis létszámú, 2000 főnél kisebb településen lévő plébániákon, mint a nagyvárosokban lévőkben. Továbbá sem a misére járók száma, sem a plébános életkora nem ad magyarázatot a közvetítések meglétére vagy hiányára. Ezeket legtöbbször a hívek segítségével szervezték meg, így úgy tűnik, hogy ahol világiak jelentkeztek segíteni, ott könnyebben valósult meg a közvetítés. Továbbá lényeges a hívek korösszetétele és digitális felkészültsége is.

Miseközvetítés a budapesti Rózsafüzér királynéja templomban 2020. április 9-én

Az internetes közvetítések során sok helyen nem követték, hogy mennyien nézik online az adott misét, így erre a kérdésre nem tudtak válaszolni. Azonban, ahol figyelték a közvetítések során bekapcsolódók számát, a mintába kerültek harmadánál többen csatlakoztak online, mint korábban személyesen. Sok helyen az élő közvetítések visszanézhetőségével tovább tudott növekedni az adott mise nézettsége. Talán a jövőben ez is egyfajta evangelizációs csatorna lehet, főleg, ha az újítások hatását mérik és az így nyert adatokat megfelelően értelmezik is.

Más helyeken viszont kevesebben követték az online miséket, mint amennyien a járvány előtt személyesen jártak az adott templomba. Feltehető, hogy a hívek egy része, ha volt is a saját egyházközségében közvetítés, nem feltétlenül azt nézte, hanem élve az online világ határtalanságával, „kiruccant” más városok, ismert papok vagy szerzetesrendek által celebrált misékre. Ez is magyarázhatja, hogy máshol pedig többszörös nézőszámot hozott ez a fajta új berendezkedés. Így nem meglepő, hogy 11-en említették, hogy ezek hatására új embereket is sikerült megszólítani. Ahol elmaradt a saját online közvetítés, ott a plébánosok megítélése szerint legtöbben a tévében vagy a rádióban sugárzott miséket választották.

A felmérésből  kiderül, hogy a járvány azon időszakában, amikor lehetett nyilvánosan misézni, kevesebben jöttek a templomokba, mint a járvány előtt. Továbbá miután a misék újra látogathatóvá váltak, a válaszadók közel 50%-nál továbbra is kevesebben jártak, járnak szentmisére, mint korábban.

Egy budapesti plébános utólagos személyes megkeresésünkre elmesélte például, hogy idős híveinek egy része továbbra is televízióban követi a szentmisét – noha más nyilvános helyekre eljár –, mert a plébános atya szerint félreértették a hivatalos egyházi kommunikációt, és úgy hiszik, a tévés mise éppen annyit ér, mintha ott lennének a templomban.

Ennek ellenére csak 7 plébános szerint választják többen most is inkább az online miséket, 16 nem tud véleményt alkotni vagy semlegesnek tartja ezt a jelenséget, míg 15-en nem tartják ezt jellemzőnek.

Egy vidéki kisváros plébánosa is arról számolt be, hogy mintegy 20 %-kal kevesebben járnak most templomba, mint a járvány előtt. Azt nem tudja megítélni, hogy akik nem járnak, azok valamilyen formában, tévében, számítógépen néznek-e szentmisét. Azt is elmondta viszont, hogy az utóbbi hónapokban már elindult a közösségek újraszerveződése.

Ezek az adatok hasonlóak más országokban mért adatokhoz. Egy olaszországi felmérés szerint a lezárások után a hívek közel harmada nem tért vissza a padsorokba.¹

Természetesen nagyon nehéz a járvány globális hatását megfejteni a különböző plébániák esetében, mégis megállapítható, hogy a számos negatív élmény, veszteség és megpróbáltatás ellenére előfordult olyan, ahol több pozitív hatást is feljegyezhetünk az elmúlt időszakból.

A válaszadók több mint 70%-a úgy érzi, hogy a járványnak több negatív hatása volt a közösségre nézve, mint pozitív.

Az advent előtti időszakban többen is említették, hogy a járvány miatt számos programot le kellett mondani.

Izgalmas kutatási terület továbbá – és a jövőben érdemes lesz ezzel kapcsolatban mélyebb kutatásokat végezni –, hogy a plébániai kiadásokat és bevételeket hogyan alakította át a járvány.

A kevesebb program egyrészről visszaszorította a kiadásokat, de az elmaradt misék és a perselypénz kiesése csökkentette a bevételeket. A plébániák csupán harmadának nem okozott bevételcsökkenést a járvány.

Az előnyök közül a legtöbben a Facebook csoportok létrejöttét, plébániai online imacsoportok alakulását emelték ki, mindamellett, hogy az online technológia kiépítése most már rendelkezésre áll, amit más helyzetekben is érdemes lesz majd végiggondolni és alkalmazni hosszútávon.

Bizonyos értelemben a járvány jótékony hatásának tekinthető, hogy sokan a nyilvános misék szüneteltetése alatt ráébredtek, mennyire fontos számukra a szertartásokon való részvétel, a szentségek vétele. „Ezek az emberek, amint lehetett, futottak vissza a templomba” – meséli egy plébános.

Különösen a járvány első hulláma alatt sokan remélték, hogy ez a krízis felébreszti a vallás és a közösség iránti vágyat az emberekben azáltal, hogy szembe kellett nézniük azzal, mi az, ami megmarad, ami fontos az életükben. A felmérés szerint ez a remény csak részben igazolódott.

Arra a kérdésre, hogy összetartóbb lett-e plébániai közösség a járvány hatására, a válaszadók fele adott inkább pozitív választ, míg a másik felük szerint ez egyáltalán nem jellemző vagy kevésbé jellemző. Míg arra a kérdésre, hogy érzékenyebbek lettek-e a hívek a természetfeletti kérdésekre, csak 11-en válaszolták, hogy igen, míg 20-an, hogy ez nem jellemző.

A külföldi felmérések említik a járvány negatív hatását a papok és lelkészek pszichés állapotára, a híveiktől való távolság számukra is elszigetelődéshez vezethet, az újfajta kihívásokkal egyedül kellett szembenézniük, visszajelzés nélkül maradtak az online közvetítések során tartott prédikációik. Ez kiégéshez, szorongáshoz, depresszióhoz is vezethetett. Ezért jó hír, hogy a mi mintánk nem támasztja alá ezt a félelmet. A válaszadók közel 80% vidám-aktív-élettel telinek ítéli meg saját maga állapotát az elmúlt hónapokban. Sokan fogalmazták meg emellett, hogy a mindennapok stresszesek és ezzel olykor nehezen birkóznak meg.

A közösségi egyház iránti igény köszön vissza abban a kérdésben, melyben azt tudakoltuk a plébánosoktól, hogy hiányzott-e nekik a hívek jelenléte. A válaszokból – 34 plébános mondta, hogy igényelte volna a hívek társaságát – jól látszik, hogy a papok számára sem közömbös, hogy van-e körülöttük közösség, mert az nemcsak szolgálat, hanem erőforrás is egyben. Elmondható, hogy szinte mindenkinek hiányzott a személyes találkozás a plébániai közösség tagjaival a kijárási korlátozások idején.

Az is számít egy plébános szerint, hogy az egyes ember alaptermészete bizakodó-e, illetve papként sikerült-e nemcsak prédikálni a reményről és az Istenre hagyatkozásról, hanem meg is tudták-e élni ezt a hétköznapjaikban. A támogató közösség, az, ha valaki a helyén érzi magát, mindenképpen jótékony hatással van a papok pszichés egyensúlyára.

Természetesen az önkéntes válaszadás torzíthatja a valóságot, hiszen kiégéssel, motiválatlansággal küzdő plébános valószínűleg nem válaszol egy önkéntes kérdőívre sem. Nyitott kérdésünkre viszont, hogy mi jelentette a legnagyobb kihívást ebben a krízishelyzetben, már jobban előjöttek a nehézségek is. Volt, aki egyszerűen annyit írt válaszként: túlélni. Nyilvánvaló, hogy ha egy pap maga is komolyan megbetegedett, akkor más szempontból értékelte az eseményeket. De előkerült az aggodalom a hívekért, akik elérése nehézkessé vált, a magányos misék tartása, a tervezhetetlenség, vagy az, hogy olyan előírásokat kellett betartani, amelyekkel a nyilatkozó nem értett egyet.

Érdekelt minket az is, hogy erősödött-e a plébános atyák Istenkapcsolata a válsághelyzetben. A legtöbben (21) úgy ítélték, hogy erősödött a hitük, többen (12) semlegesnek tartották ebből a szempontból a járványt, és csak öten nem tartják jellemzőnek, hogy a járványhelyzet hozzájárult volna hitük elmélyüléséhez.

Összességében elmondhatjuk, hogy a járvány éppúgy megviselte az egyházi közösségeket, mint a társadalmunk többi szegmensét. Sokan elbátortalanodtak, visszahúzódtak a hívek közül. Mindazonáltal arra is látunk példát, hogy a nehézségeken való felülemelkedéshez új ötleteket, új erőforrásokat is bevontak a plébánosok. Egy budapesti atya például nyílt levélben szólította meg a környék embereit, adventben a betlehemet a templomon kívül állították fel, húsvétkor pedig nagy molinókon hirdették Jézus feltámadásának hírét.

A most elindult szinódusi gondolkodási folyamat lehetőséget adhat arra is a közösségeknek, hogy a járvány során átélt pozitív és negatív tapasztalataikat, gyakorlataikat kiértékeljék, a kihívásokra közös válaszokat találjanak.

Amennyiben az ön plébániáját is érdekli a járvány közösségre gyakorolt hatása, keresse meg szerkesztőségünket és elkészítünk egy specifikus kutatást az önök közösségére vonatkozóan.

¹https://www.avvenire.it/chiesa/pagine/pochi-a-messa-sfida-postcovid