A demokrácia esélyei – gondolatok a Capitolium ostroma kapcsán

„Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre.”

Az Egyesült Államok „alapító atyáinak” sorai jutottak eszembe az USA legújabb kori válságának újabb állomásait figyelve. A történet nem 2021 januárjában, a Capitolium ostromával kezdődött, hanem legalább egy évvel korábban.

A szárnyaló amerikai gazdaságot „telibe kapta” a koronavírus-járvány: napjainkig már 385 ezer amerikai vesztette életét a járványban. A koronavírus-járvány miatti lezárások közepette tavaly márciusban és áprilisban több mint 22 millió munkahely szűnt meg az USA-ban, az álláskeresők közel fele továbbra sem tudott elhelyezkedni. Válság idején a történelemben gyakori jelenség a szélsőséges erők megerősödése. Most sem történt másként.

George Floyd megrázó halálát követően Amerika-szerte tiltakozások robbantak ki, ezek jelentették a kiindulópontot. A rendőrségi reformmal kapcsolatos jogos követelések keveredtek a koronavírus-járvány miatti gazdasági válság okozta feszültségekkel. A lázadáshullámban egyre meghatározóbb szerephez jutottak az anarchista és kommunista eszméket hirdető tüntetők. Ellenség lett az állam, a rendőrség, és lassan minden, ami természetes tekintélyforrás lehet. Az Amerika-szerte ledöntött szobrok is tekintélyforrások voltak, így célponttá váltak. Katolikus szentek és misszionáriusok, unionista katonák emlékművei is sorra kerültek; lényegében mindenki gyanús lett, aki a nyugati civilizációhoz tartozott. Gyűlölet és a bosszú világa uralta a nagyvárosok utcáit. Egy állítólag fajgyűlölet-ellenes mozgalom számára a „fehérség” (whiteness), azaz a nyugati civilizáció lett az új közellenség, amely minden bajért felelős. Közben csak a július 4-ei, függetlenség-napi tüntetések során a szélsőbaloldali zavargások következtében legalább 40 ember meghalt, legkevesebb 200 pedig megsebesült a demokrata vezetésű nagyvárosokban. Az ürügyet a július 4-ei függetlenség napja, a nemzeti ünnep adta. Az erőszak áldozatául esett Atlantában egy 8 éves, Chicagóban pedig egy 7 éves kislány is. Nem mellesleg mindketten afroamerikai származásúak voltak…

„Rabszolgatartó”, „George Floyd” – ezeket a feliratokat festették a BLM-tüntetők a ledöntött Thomas Jefferson-szobor fehér márvány talapzatára 2020 nyarán. Történészként látom, hogy ez a „jelen szemüvegén át értelmezett múlt”-megközelítés mennyire történelmietlen, de ennek részletezése szétfeszítené e cikk kereteit. Annyit azonban érdemes megismételni, hogy a Függetlenségi Nyilatkozat egyik megalkotója, Thomas Jefferson fogalmazta meg 1776-ban az Egyesült Államok születésekor a bevezetőben is idézett gondolatot: „Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz.”

Az amerikai elnökválasztás tovább fokozta az egyébként is felkorbácsolt indulatokat. Ezúttal Trump hívei vonultak utcára, a legvehemensebbek múlt héten megpróbálták megakadályozni, hogy a Kongresszus hitelesítse a választás eredményét. Eddig egy rendőr és négy tüntető vesztette életét a szerdai, Capitoliumban történt események során Washingtonban. Brian Sicknick, a Capitolium rendőrségének egyik alkalmazottja Donald Trump amerikai elnökre szavazott a november 3-ai elnökválasztásokon. A 42 éves rendőr eddig a hatodik rendőr a Capitolium történetében, aki életét vesztette szolgálatteljesítés közben. Sicknicket kétszer élesztették újra a kiérkező mentők, a kórházban azonban elhunyt, feltehetőleg egy vérrög miatt, ami a tüntetők egy ütésétől keletkezett a férfi koponyájában. Halála ügyében a washingtoni rendőrség a capitoliumi és a szövetségi rendőrség segítségével, emberölés gyanújával indított nyomozást.

George Floydtól így jutottunk el Brian Sicknickig, ami közös a halálesetekben: a brutális erőszak térnyerése.

Közben a tech-óriások külön hatalmi ággá nőtték ki magukat, és látványosan elköteleződtek az egyik oldal mellett, a másik oldal kulcsfiguráját (követőivel együtt) bizonyos időtartamra törölték a közösségi oldalakról. Mindez olaj a tűzre, és messze nem a megbékélés irányába mutató lépés. Európában is megdöbbenést vált ki ez a fajta cenzúra, politikai oldalaktól függetlenül. Lehet szeretni vagy nem szeretni Bident vagy Trumpot, ez már nem róluk szól, hanem arról, hogy mit gondolunk a másik véleményéről. Meghallgatjuk vagy eltöröljük? Teret engedünk a vitának, ami a demokrácia lényege, vagy más utat választunk?

Az „alapító atyák” 1776-ban világos útmutatást adtak: „Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz.”

Teremtő, élet, szabadság, boldogság. Az egyenlőségbe pedig én az esélyegyenlőséget is beleértem. A szabadság fontos jellemzője az is, hogy többféle véleményt is megismerhetünk, ez alapján tudunk bármilyen kérdésben megfontoltan dönteni. Az utcai erőszak egyik vagy másik oldalon és a cenzúra lehetnek egy válság tünetei, de a megoldáshoz nem visznek közelebb.

A Fokoláre Mozgalom születésétől fogva szerves kapcsolatban állt a politikával. Olyan körülmények között indult el a második világháború időszakában, ahol a nélkülözők ügyével való törődés, a közösség problémáinak megoldása az evangélium megélésének természetes következménye volt. Chiara Lubich, a mozgalom alapítója 1996-ban egy külön politikai mozgalmat hívott életre, amely a Politikai mozgalom az egységért nevet kapta. „Szeresd a másik hazáját úgy, mint a sajátodat” vagy „Szeresd a másik pártját úgy, mint a sajátodat” – ezek voltak a fő mozgatórugói az új mozgalomnak. Így kívánta előmozdítani a párbeszédet a különböző pártokhoz tartozó politikusok között a közjó érdekében.

Chiara Lubich életéről nemrégiben film készült. De jó lenne, ha ezt a filmet az Egyesült Államokban is levetítenék! Abban az országban, ahol az „alapító atyák” 1776-ban így fogalmaztak: „Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz.”

A témában megjelentettük J. Heinrich Arnold Ez nem a pártoskodás ideje, fogjuk Isten pártját! című cikkét is.