A föld, ahol kapcsolataink virágai nyílnak

Mostanság, miközben a kis mikroszkopikus bestiákkal vesszük fel a harcot, elménk normalitásának megőrzéséért próbáljuk fenntartani társas életünket is. Beszélgetünk, csoportos hívásokat indítunk, és leginkább a Covid-19 hatásairól értekezünk. Terítékre kerül itt korona, kormány, tesztelés, egészségügy. Véleményünket gyakran túlfűtve elképzelések, hiedelmek, elhamarkodott megítélés alapján fogalmazzuk meg. A jelenség nem új, így volt ez mindig is. A polarizáció pedig most sem szűnt meg jelen lenni társadalmunkban. Békeidőkben is kihívást jelent a szélsőségesen megosztó kérdésekről ítélkezés nélkül beszélgetni, de a vírus érzelmileg felfokozott és szürreális időszakában a valódi párbeszédek fontossága felértékelődik.

Amelia Uelmen kutató, a georgetowni egyetem tanára különböző műhelymunkák vezetésével küzd egy egységesebb világért a politikailag – és minden más területen is – polarizált világunkban. Tekintsünk rá, hogyan gondolkodik Uelmen, milyen kommunikációs stratégiák és készségek elsajátítását ajánlja. Alapvető kiindulópontjának a meghallgatás gyakorlatát jelöli.

Hallgassunk azért, hogy megértsük beszélgetőtársunkat.

Ne az ellentmondásért. Ne a vitáért, amikor az érvek és az ellenérvek úgy pattognak a felek között, mint a lövedékek egy intergalaktikus harci jelenetben. Hallgassunk azért, hogy bepillanthassunk a társunk történetébe. Ez nem könnyű, különösen, ha a beszélgetés eltérő értékeket és gondolkodásmódokat is érint.

(Fotó: Németh Kinga)

A társuló feszültségek rendkívül nehézzé tehetnek egy ilyen beszélgetési helyzetet. Ezért lehet fontos, ha megismerjük a másik fél véleményének oki hátterét. Miért gondolja úgy, ahogy? Mi készteti őt arra, hogy tartsa és védje a saját pozícióját?

Egy nehéz és megosztó téma előtt jó gyakorlat, ha megkérdezzük egymástól: „Mi forog kockán a számodra?”

A kapott választ akár papírra is lehet vetni, és szem előtt tartani a beszélgetés során. Ez segítséget nyújt abban, hogy kilépjünk a saját látókörünkből, és megérinthessük a partnerünk szívét, aggodalmát, történetét. Így válik egy szimultán beszélgetés valódi dialógussá. Nem mindenki áll készen igazi párbeszédre. Elképzelhető, hogy egy gyümölcsöző beszélgetéshez várni kell. Érlelődni. Feltörni egymásban a talajt ahhoz, hogy a magok bele tudjanak hullani. Ez időbe telhet. Vagy egy közös étkezésbe. Más-más szinteken mozgunk, de odafigyeléssel – „antennáink” kieresztésével – meg lehet találni a közös kiindulópontot. Könnyen beleragadhatunk az erőfeszítésbe, hogy mindenáron a saját szemszögünkből láttassunk egymással a dolgokat. Meg szeretnénk győzni a másikat. Pedig nem az a cél, hogy véleményünk megegyezővé váljon, hanem hogy eltérő tapasztalataink útján felfedezzük konfliktusforrásainkat.

Felmerül a kérdés: a mai polarizált társadalmunkban létezik-e olyan közös pont, amelyben egységesek tudunk lenni?  Elegendő, ha „csak” szeretjük egymást? A probléma ezzel az, hogy szeretni próbálunk komoly nézeteltérések és véleménykülönbségek esetén is. Szeret az, aki a menekülteket támogatja és szeret az is, aki inkább a határok lezárását kérvényezné.

A kulcs a bizalom. Építsünk bizalmat egymás között akkor is, ha eltérő módon látunk dolgokat.

Bizonyos rendszerek segítenek ebben. Ilyen például, ha olyan körülményeket teremtünk, ahol könnyebben tudjuk meghallgatni egymást, ha létrehozunk olyan platformokat, ahol közös projekteken dolgozhatunk együtt. Fontos, hogy a helyi szintű oktatási, üzleti, vagy gazdasági világban dolgozók megosszák egymással a konkrét tapasztalatokat, a fiatalok pedig – a haladáshoz szükséges mozgató és kreatív erőként – be tudjanak kapcsolódni a közös munkába.

Mi az, ami megadhatja nekünk az összetartozást? Ha első lépésként megismerjük az ellentéteket okozó helyzeteket, az események mögött húzódó szenvedések valódi jelentését. Majd közös munkával, odafigyeléssel és a szükséges nyitottsággal hatékonyabban segíthetjünk szükséget szenvedő embertársaink helyzetén. A kölcsönösségen alapuló kapcsolat emberségünket növeli. Nekünk van szükségünk arra, hogy segítsünk.

Így a mai társadalmunk átalakulhat egy olyan ígéretes emberiséggé, ahol identitásunkat az anyagi sikereink helyett inkább az embertársainkkal való kapcsolatunk határozza meg.

Politikai vagy törvényi érintettségű véleménykülönbségek esetén el kell fogadnunk, hogy a politika nem adja meg a teljes választ. Keretet nyújt, és rajtunk áll, hogy a problémás társadalmi jelenségekre vonatkozó irányelveit megtöltsük értékkel és morális tartalommal.

A fent felsorolt stratégiákkal tehát nem megoldásokat vagy politikai válaszokat kapunk, hanem bizalmat és reményt.

(Fotó: Németh Kinga)

Ebben a koronavírus hozta krízissel szembenéző világunkban a valódi párbeszéd életet menthet. Politikától függetlenül. Mindannyiunk célja ugyanaz. Rajtunk múlik, hogy ítélkezéssel terhes vagy elfogadó kommunikációval fordulunk egymás felé, akár a közösségi médiában, akár a vacsoraasztalnál.

Ahogy Yehuda Amichai izraeli költő egyik versében írja: „Azon a földön, ahol igazunk van, nem nyílnak virágok.”.

A cikk a Sophia Network for Eastern Europe projekt keretében megvalósult 2020. márciusi webdialógus során elhangzott anyagot dolgozta fel.