Magyarország volt az első ország, és Budapest az első város, amely Olaszországon kívül lehetett házigazdája a 2012-es, vagyis a 8. Genfestnek. Az Új Város nyomtatott számaiban annak idején beszámoltunk az esemény hátteréről – az ...
Sophia Egyetem és Kelet-Európa
Lengyelországban szervezett konferenciát 2020 februárjában a Sophia Egyetemi Intézet, mellyel új perspektívák nyíltak a kelet-európai régió számára is.
Mi is a Sophia?
A Sophiáról alkotott kezdeti elképzelés egy egyetemi hálózat létrehozása volt, egységes kulturális alapelv szerint, de világszerte több központtal. Működési formáját a Katolikus Nevelésügyi Kongregáció hagyta jóvá 2008-ban és kíséri figyelemmel mind a mai napig. A kezdeményezések, melyekben a toszkánai Sophia Egyetemi Intézet kapcsolódik a világ más tájain található akadémikus csoportokkal és fiatal egyetemistákkal, évek múltával már nem csupán alkalomszerű események sora. Egyre markánsabban megjelenik az Intézet az egyetemi világban. A leghatározottabb lépéseket Latin-Amerikában és a Karibi-térségben megalakult Sophia ALC Egyesület tette meg. Néhány hónapon belül kísérleti jelleggel elindítják az első Közösségi vezetőképzés szakot. Afrikában, Közel-Keleten és néhány ázsiai országban is kezd formát ölteni néhány terv.
A Kelet-Európában kibontakozó tevékenység egyik jelentős állomása pedig a február
21–23-án Krakkóban zajló konferencia volt Piero Coda professzor részvételével. A részt vevő egyetemi tanárok és más tudósok Lengyelországból, Magyarországról, Szlovákiából, valamint Szlovéniából érkeztek. Egy éve, egy hasonló budapesti találkozón fogalmazódott meg, milyen jó lenne a régióban egy képzési program a Sophiával együttműködve. Több oldalról is felmerült az igény, hogy Európának ezen a részén is teremtsük meg a lehetőséget egy gondolati műhelyre mindazok számára, akikhez közel áll az egység kultúrája és annak a különböző tudományágakban való megjelenése, és akik ezért szívesen részt vennének az interdiszciplináris tanulás és párbeszéd alkalmain.
A krakkói napok során Piero Coda először is megosztotta a résztvevőkkel Chiara Lubich-kal, a Sophia alapítójával az Abba Iskola – a Fokoláre Mozgalom tanulmányi és kutatóközpontja –, majd a Sophia keretében átélt tapasztalatait. Mélyenszántó előadásának kulcskérdése a sürgető és lenyűgöző felhívás volt „a gondolkodás újragondolására”, a kezdeti sugallat tapasztalatát követve. Ezután élénk és családias hangvételű párbeszédre került sor, melyben új szempontok fogalmazódtak meg, és a résztvevők jobban megismerhették egymást. Sor került egy rövid városnézésre is Krakkó történelmi központjában, és egy jól sikerült találkozóra néhány hallgatóval és doktorandusszal, akik szeretnének párbeszédet kezdeni a tudósok csoportjával, és távlati célként szorosabbra fűzni a kapcsolatot karaik és kutatóközpontjaik között. Az Erasmus európai egyetemi csere- és mobilitási programok is segíthetnek majd ennek megvalósításában.
A megkezdett út folytonosságát különböző kezdeményezések biztosítják: első lépésként egy regisztrált résztvevőkkel zajló online előadás-sorozatra, valamint évente két alkalommal egy hosszabb találkozásra kerül majd sor. Eközben dr. Tóth Pál koordinálásával folytatódik a kísérleti projekt, amelynek keretében 12 kelet-európai nemzet diákjai és fiatal szakemberei tartják a kapcsolatot, és internetes találkozásaikon aktuális témákat mélyítenek el. A négy idénre tervezett angol nyelvű előadásnak kvalifikált szakemberek az előadói:
From Neighbourhood to Proximity: a New Political Map for a Planetary Age, by Pasquale Ferrara, Ambassador of Italy in Algiers – 22 January, 2020
Justice Is Not Enough – The Power of Grassroots Initiatives in Fighting Crime, by Maddalena Maltese, International news correspondent for the USA – 19 February, 2020
Political Polarization in Society – Healing Division in the University and the Community, by Amy Uelmen, Lecturer in Religion & Professional Life, Georgetown Law Center – 11 March, 2020
Relations Among the Nations: Cooperation and Confrontation – The Case of Europe, by Réka Szemerkényi, Executive vice president of CEPA, Washington DC – 15 April, 2020
„Egy új és eredeti út”: így definiálta Coda elnök a krakkói tapasztalat nyomán kibontakozó távlatot. Olyan út, mely hiteles és jelentős kulturális és társadalmi elkötelezettség lehetőségét kínálja fel a fiataloknak, akik ezekben az országokban is kérdéseket tesznek fel és energiát tesznek egy új humanizmus építésébe.
További információ a https://pathwaysindepth.blog.hu/ oldalon.
A workshopokra itt lehet jelentkezni: https://www.facebook.com/groups/572701816849286/
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: pixabay
Forrás: sophiauniversity.org
Fordította: Prokopp Katalin