A japán egyház születéséről a 205 vértanú emléknapján

Olvasási idő: 5 perc

_{Az 55 nagaszaki mártír a 205-ből (kép: Wikimedia Commons)}

1549-től kezdve spanyol és más nyugati misszionáriusok (főként jezsuiták) érkeztek az Európától távoli országba, hogy a krisztusi hitet terjesszék. Az új vallás gyorsan terjedt: nemcsak a nép körében, de a japán hadurak (daimjók) körében is népszerűségre tett szert a hit, amely a felebaráti szeretetre, sőt az ellenség szeretetére és a békére fordított hangsúlyt.

A kereszténység terjedése azonban politikai veszélyeket is hordozott, ezért ellenlábasai is akadtak. Ahogy Edwin O. Reinschauer fogalmaz Japán története című könyvében: „[a] misszionáriusok más vallások iránt tanúsított intoleranciája azonban erős ellenérzéseket keltett a buddhista papság körében, és Hidejosi [sógun, az ország katonai vezetője – a szerk.] (…) egyre inkább úgy látta, hogy a kereszténység aláaknázhatja az egységes kormányzást”.^[1] Hidejosi attól is tartott, hogy a katolicizmuson keresztül a spanyolok vagy a portugálok túlzott befolyást, végső soron inváziót tervezhetnek a szigetország ellen, így 1587-től betiltotta a kereszténységet, majd tíz évvel később 26 keresztényt – 9 misszionáriust és 17 laikust keresztre feszíttetett. Ők lettek az első japán vértanúk – Szent Miki Pál és társai. A következő sógun, „Iejaszu eleinte türelmesebb volt. Ám 1606-ban elkezdett keresztényellenes rendeleteket kiadni, 1612-ben pedig megindította a kíméletlen keresztényüldözést”.^[2]

_{Szent Miki Pál és társai (kép: Wikimedia Commons)}

1622. szeptember 10-én Nagaszakiban végezték ki Tokugava Hidetada sógun parancsára azt az 55, részben külföldi, részben japán és koreai domonkos, ferences és jezsuita papot és szerzetest, akik az 1617 és 1632 között megölt, különféle rendhez tartozó és laikus mártírokkal együtt alkotják a kétszázöt japán vértanú csoportját. Ünnepnapjuk is erre a tragikus, tömeges kivégzés időpontjára esik. A teljes listán többségében férfiak és megkereszteltek szerepelnek, de vannak közöttük jócskán nők és néhány olyan személy is, akik még kereszteletlen katekéták voltak. A rengeteg név közül nehéz lenne bárkit is kiemelni; sokukról keveset hallani nemhogy magyarul, de a nyugati világban is. Óriási szám ez, és a szörnyű kivégzésekkel a sógun sokkolta a Kjúsú szigetén élő, százezernél is több katolikust. A nem szentté avatott áldozatokkal együtt a kivégzettek létszámát egyes becslések szintén százezerre teszik; a dokumentált és bizonyított esetek ennél kevesebb, kb. négyezer halottról számolnak be.

_{Nagaszaki Szent Magdolna, a 205 vértanú egyik női tagja (kép: Wikimedia Commons)}

„A japán egyház a vértanúk egyháza. (…) Való tény, hogy több százezerre rúg azok száma, akik hitük miatt szenvedtek, ki életét, ki egészségét, ki vagyonát, ki hírnevét áldozva Isten országáért. (…) A nagaszaki huszonhat vértanú ünnepe az új naptárban is benne van. Igaz, külföldiek is voltak köztük, legnagyobb részük azonban japán keresztény volt. Több mint kétszáz vértanút boldoggá avattak. Valószínűleg többet is lehetne kanonizálni, vagy a boldogok sorába iktatni, ha többet tudnánk róluk” – írja Béky Gellért atya, magyar jezsuita misszionárius 1978-ban.^[3]

A brutális és intenzív keresztényüldözés drámaian jelenik meg Endó Súszaku katolikus japán író 1966-os Némaság című regényében,^[4] melyből két filmes adaptáció is készült: a kevésbé ismert 1971-es japán, és az ismertebb 2016-os amerikai film. Ez utóbbi Martin Scorsese alkotása, és csak erős idegzetűeknek ajánlott: két fiatal jezsuita indul egykori tanítómesterük, Ferreira atya keresésére, aki a hírek szerint Japánban hitelhagyást követett el, hogy elkerülje a kínzást és a halált. A film korrajzként érzékeltetni próbálja, mit jelentett valójában vértanúhalált halni (mintegy tizenhét évvel a nagaszaki mártírok kivégzése után), és brutális valóságban ábrázolja azt a szenvedést és kegyetlenséget, amellyel az egyházi személyektől a nép egyszerű gyermekeiig igyekeztek mindenkit eltántorítani Krisztus követésétől. Bevallom, én magam nem bírtam végignézni…

_{Rodrigues atya (Andrew Garfield) titokban misézik (jelenet a Némaság c. filmből; fotó: IMDB)}

Az egyik főszereplő, a fiktív Sebastião Rodrigues atya is szenvedésnek van kitéve, és végül nyilvánosan megtagadja a hitét. A keresztény lét motivációinak és Krisztus képmásának nyilvános megtaposása (japánul fumie, a hitmegtagadás szimbolikus gyakorlata) adja a regény és a film központi mozzanatát. A belső némaságot végül Jézus szavai törik meg Rodrigues atya lelkében. Rodrigues atya árulása csupán látszat: Japánban töltött élete végén felesége egy apró keresztet helyez vele a sírba.

A másik főszereplő, Cristóvão Ferreira egykori portugál jezsuita történelmi személy. Ténylegesen hitehagyott életet élt japán szokás szerint, japán néven, japán nővel házasságra lépve. Európából hozott tudásával hozzájárult a korabeli japán tudományos élethez. 1650-ben halt meg, és a mai napig nem tudni, hogy halála azért következett-e be, mert kiderült róla, hogy titkokban mindvégig keresztény maradt…

A vértanúk példájához visszatérve, haláluk arra emlékezteti az embert, mit jelent kitartónak lenni a legkegyetlenebb körülmények között.

Ma viszont, amikor a nyugatias világ – beleértve napjaink Japánját is – számos anyagi jót, kényelmet és szórakozást elénk tár, a kereszténység is gyakran degradálódik egy csupán kulturális hozadékra.

Mikor a társadalomban a komfortosság, a kikapcsolódás és kényeztetés kiemelt helyre kerül, mennyire távolinak is tűnik a gondolat, hogy készek legyünk vállalni a szenvedést, a kínzást a hitünkért!

2025-ben a jóléti országokban a hit és a krisztusi erények a társadalomban nem a fizikai kínzásnak, hanem egy másfajta, szellemi „zavart keltő befolyásnak” vannak kitéve. Ez a fogyasztói és individualista társadalom pazarló életmódját kínálja a mértékletesség, az önzetlenség és a testvériesség ideáljával szemben. Mégsem lehet ennyire leegyszerűsíteni ezt a küzdelmet, hiszen a pszichológia síkjára lépve annyi tényező befolyásol minket manapság Japántól Magyarországig: a folyamatos stressz, a minket ért traumák, mentális problémák, a közösségi médiából érkező társadalmi nyomás és így tovább. A Némaság története sem tör pálcát azok fölött, akik félelemből, a családjuk iránti féltésből vagy másokért való taktikus gondolkodásból (látszólag) megtagadták Jézust, és megtaposták a képmását.

Ha a küzdelmeink el is térnek, hasonlóan ki vagyunk téve a kihívásoknak, a kísértéseknek, hogy a 21. században is kitartóak legyünk a hitben. Ehhez pedig erőt meríthetünk azok tapasztalatából, akik kiállták a megpróbáltatásokat.

^{[1] Edwin O. Reinschauer: Japán története. Fordította: Kállai Tibor és Kucsera Katalin. Magyar Könyvklub, 1995. 78. oldal
[2] Edwin O. Reinschauer: Japán története. 78. oldal
[3] Béky Gellért SJ: Szentéletű japánok 1. Causa nostrae laetitiae, Carmel Tokyo, 1978. 3. oldal}

^{[4] Magyarul két fordításban jelent meg: Lukács László ford., Szent István Társulat, Bp., 1987; Galamb Zoltán ford., Cartaphilus, Bp., 2013}