Április 8. a Roma Kultúra Világnapja. Fél évszázada, 1971-ben ezen a napon ült össze az I. Roma Világkongresszus, és a jelenlévők elhatározták, hogy a nemzetközi közéletben közösen képviselik a romák érdekeit. Döntés született a ...
A levél – Ferenc pápa üzenete a Föld lakóinak
2015-ben született a Laudato Si’, a történelemben az első pápai enciklika a környezetvédelemről és a klímaváltozás okozta kihívásokról. A pápa valójában minden egyes földi lakosnak címezve írt levelet (innen a dokumentumfilm címe: A levél – The Letter), amelyben igencsak aktuális problémákra hívja fel a figyelmünket.
Súlyos nyitány: a tengerszint-növekedés elől menekülő afrikaiak hánykolódnak a Földközi-tengeren egy gumicsónakban, amelyet félig elönt a víz… Emberek a habok között, halottak és élők, narancssárga mentőmellények. És közben fölhangzik Ferenc pápa hangja: „Hozzászokunk ehhez, és a megszokás egy óriási betegség.”
2015-ben született a Laudato Si’ pápai enciklika. A teremtett világban élünk, így ránk, teremtményekre is hatással vannak a természetet érő változások, katasztrófák. Elárasztott tengerparti városok, szárazság elől menekülők, erdőtüzek, az esőerdők irtása… Nincs köztünk olyan, akit ne érintenének valamilyen módon ezek a globálissá váló folyamatok! A pápa arra sürget, hogy tegyünk valamit ez ellen úgy, mint egyének, és úgy is, mint emberiség.
„A föld és a szegények sírása nem mehet tovább!”
Hat vendég a Föld legkülönbözőbb, egymástól távol eső országaiból, kultúráiból rendkívüli meghívást kap a Vatikánba, hogy párbeszédet folytassanak egymással és a pápával a katolikus egyház fővárosában. A dokumentumfilmet a YouTube Originals és a Laudato Si’ Mozgalom közösen mutatta be 2022 októberében, és rögtön megragadja a nézőt a lenyűgöző operatőri munka, a jelenlét, ahogy az egyes szereplők életébe rövid ideig bepillantást nyerünk. A film egyszerre kommunikál a vizualitás eszközével, egyszerre sokféle nyelven (angol, olasz, spanyol, francia, volof, portugál).
Egymás után találkozunk ezekkel a különleges emberekkel. Elsőként a szenegáli, muszlim vallású, korániskolában tanuló Arouna Kandé, a szegények és periférián élők képviselőjének történetét ismerjük meg. Világszerte többszáz millió embert érint a part menti vizek emelkedése, csak Arouna városából több ezren élnek átmeneti táborokban évek óta. A sokat szenvedett fiatalember elérzékenyülve fogadja a neki címzett borítékot, és készen áll, hogy a hozzá hasonlók ügyét képviselje Vatikánvárosban.
A brazíliai Amazóniából Dadá Borarí, a Maró Őslakos Terület főnöke, az indián borari törzs vezetője képviseli az őslakos népek hangját. Az őslakos népek ma Földünk biodiverzitásának mintegy 80%-a fölött őrködnek. Dadá főnök évtizedek óta küzd az amazonasi esőerdők védelméért, saját és a többi brazíliai indián nép földjének megóvásáért. A borari törzs hite szerint Tupa főisten, a Teremtő az, aki oltalmazza őket a küzdelmükben, és bátor férfi pedig hozzá fohászkodik erőért és a pápával való találkozás sikeréért.
A mindössze tizenhárom éves, indiai Ridhima Pandey a fiatalok nagykövete. Ridhima kilencéves kora óta világhírre tett szert, bátor kiállásával klímaaktivistaként igyekszik hazája és a világ vezetőinek figyelmét fölhívni a klímaváltozásra, amely óriási kihatással van a mostani gyerekek, fiatalok és a jövő generációinak életére.
Dr. Greg Asner és Dr. Robin Martin a természet hangját képviselik Vatikánvárosban. Ők Hawaiiról érkeznek, tudósokként az óceánt és a korallzátonyokat kutatják. A globális felmelegedés néhány fokkal megnövelte a tengerek hőmérsékletét, és az így keletkező vízalatti hőhullámok hatására a rendkívül érzékeny korallok pusztulásra vannak ítélve, ami drasztikusan érinti a tengeri élővilág közel 25%-át.
Hatodik szereplőként Dr. Lorna Gold a Laudato Si’ Mozgalom skóciai születésű, Írországban élő elnöke fogadja a küldöttséget. Dr. Gold a pápai enciklika hatására köteleződött el a teremtett világ védelméért. Kisugárzása különös érzékenységet mutat a világ és az emberek rezdüléseire – az egyetemi tanárnő is együtt sír a kis csoport tagjaival.
A filmben csupa mementót találunk:
„A gazdaság feljebbvalósága szolgasorba taszított minket” – jelenti ki Ferenc pápa. Milyen igaz, hiszen a folytonos pénzhajhászástól sem a megélhetésért küzdő szegények, sem a telhetetlenné váló gazdagok nem tudnak szabadulni.
„Barça Barsak” – áll a felirat a falra festett bárkán a szenegáli tengerparton. A volof nyelvű szöveg jelentése: „Barcelona vagy a halál.” Aki tengeren vág neki Európának, vagy eljut a biztos kikötőbe (képletesen véve Barcelonába), vagy meghal.
„Barça Barsak”
„A brazil társadalom egy része hatalmas pénzügyi piaccá akarja tenni Amazóniát” – állapítja meg keményen Dadá, akinek legnagyobb félelme, hogy az esőerdőket kiirtják a terjeszkedő mezőgazdasági szója- és rizsbiznisz miatt. 1978 óta két spanyolországnyi erdőt irtottak ki Brazíliában.
„Légy magad a változás, amelyet látni akarsz a világban!” – ajánlja számunkra a közismert mondást a fiatal Ridhima. Elismerésre méltó, ahogy ez a kislány tenni és küzdeni akar az emberiség jövőjéért!
„Nem vagyok vallásgyakorló, de az óceáni világot csendesen és türelmesen szemlélve mindig elmerengek azon, hogy akkor ki is van emögött… hogy került minden oda, ahol van…” – vallja be Robin. A teremtett világ rendezettsége, gyönyörűsége sokakat elvezetett már Istenhez. Ha mindez elveszik, az óriási kár, a Teremtő munkájának lerombolása.
Örülök, hogy a filmnek végül egyáltalán nem csak a találkozó volt a középpontjában. A szinte másfél óra alatt keveset mutattak abból, hogy a vendégek, a különböző hangok követei hogyan léptek interakcióba egymással. Mégis egyértelművé vált az, hogy közösséggé, testvérekké kovácsolódtak a az együtt töltött idő alatt, és mindegyiküket mélyen megérintette a másik története. Mindegyikük számára életre szóló élmény volt Ferenc pápával is a találkozó. Együtt gyászoltak, és együtt örültek egymás örömének.
Valószínűleg újra kell majd néznem, hogy teljesen összeálljon a kép. Ez a film a párbeszédről, a meghallgatásról, a befogadásról is szól: ember és ember között, vallások és mozgalmak között. Meghív mindenkit, aki egy közös célért tevékenykedik, hogy fogjunk össze, hiszen csak együtt, az emberiség nagy családja és hálózataként tudunk tenni a változásért. És mi A levél tanulsága? Mindannyiunknak írt a pápa. Olvassuk hát el az enciklikát, ismerjük meg a tartalmát és fontoljuk meg a benne foglaltakat! Csak közös erővel, az összeadódó egyéni példákkal tudunk változást elérni. Nem csak önmagában a természetet, hanem a benne élő embert is látnunk kell, aki veszélynek van kitéve!
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: Laudato Si Movement, YouTube