Béke és testvériség – a vallások közötti párbeszéd jegyében

Október 21-én ünnepelte 50. „születésnapját” napjaink legnagyobb világvallási együttműködést megjelenítő szervezete, a Vallások Világkonferenciája a Békéért (World Conference of Religions for Peace), rövid nevén Vallások a Békéért. Története 1961-re nyúlik vissza, de első jelentős konferenciáját 1970-ben, Kiotóban (Japán) tartották. A konferencia tagjai – a nagy vallások reprezentatív képviselői – azóta tíz alkalommal gyűltek össze a világ különböző országaiban.

Céljaikról honlapjukon ezt olvashatjuk: „A Vallások a Békéért jelen van mindenütt, ahol a világ vallásai összefognak azért, hogy minden ember békében, harmóniában és jólétben élhessen. A kor kihívásait számbavéve látjuk, hogy ezekre vallásközi párbeszéden alapuló, megújító választ kell adnunk, mely mindenkit figyelembe vesz. A kilencven országos és hat regionális Vallásközi Tanácsunk nemcsak minden vallási hagyomány széleskörű hatását és forrásait egyesíti, hanem lelki elkötelezettségüket is, hogy olyan megoldásokra leljenek, amelyek senkiről sem feledkeznek meg”.

A szervezet céljai, melyek fő tevékenységi területeit is meghatározzák: békés, igazságos és mindenkit befogadó társadalom, női egyenjogúság, környezetvédelem, gondolati, lelkiismereti és vallásszabadság, a vallások közti párbeszédre való nevelés és nemzetközi együttműködés.

Jelentős eseményre is sor került a vallások összefogásával ugyanezen a héten. „Ebben a nehéz történelmi pillanatban, amikor mindenütt járvány dúl, régi és új háborúk – mint a Szíriát tíz éve sújtó háború és az újonnan kitört hegyi-karabahi konfliktus zajlanak –, a közös gondolkodás, az imádság és a találkozás ünnepélyes pillanatát szeretnénk Európa szívéből a világnak ajándékozni, a jövőbe vetett remény üzenetét, a legnagyobb jó, a Béke nevében”.

E szavakkal adta hírül a Sant’Egidio közösség az 1986-os assisi találkozó szellemében, 34. alkalommal megrendezett vallások közti béketalálkozót, melynek sokatmondó mottója a „Senki nem üdvözül egyedül – Béke és testvériség” volt. A rendezvényt a járvány ellenére számos vallási vezető, köztük Bartholomaiosz ökumenikus pátriárka is megtisztelte jelenlétével.

Róma, Capitolium, 2020. október 20. (vatican.va)

Az évforduló jelentőségét az a közelmúltban történt fájdalmas esemény is aláhúzta, amikor iszlamista terroristák lefejeztek egy középiskolai történelemtanárt, aki a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákjainak. Legújabb állomása ez a Franciaországot 2015 óta megrázó merénylethullámnak, amelyben már több mint 250-en veszítették életüket.

A vallások közötti találkozó záróestjén Ferenc pápa a római Capitolium terén a közömbösség és az ellenségeskedés helyett a béketeremtésre és testvériség szolgálatára hívott meg mindenkit.

Róma, Capitolium, 2020. október 20. (vatican.va)

„A béke parancsa mélyen be van írva a vallási hagyományokba” (Mindnyájan testvérek enciklika [MT], 284.). A hívők megértették, hogy a vallási különbözőség nem igazolja a közömbösséget vagy az ellenségeskedést. Sőt,

a vallásos hitből merítve a béke teremtőjévé válhat az ember, és nem kell tétlenül szemlélnie a háború és a gyűlölet gonoszságait. A vallások a béke és a testvériség szolgálatában állnak.

A mostani találkozó ezért arra ösztönzi a vallási vezetőket és az összes hívőt, hogy állhatatosan imádkozzanak a békéért, sose adják meg magukat a háborúnak, a hit szelíd erejével cselekedjenek, hogy véget vessenek a konfliktusoknak. Szükség van békére! Több béke kell! …”

Ez a felhívás nem csak a vallási vezetőkhöz, de az összes hívőhöz, tehát hozzám, hozzánk is szól… Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítója rendszeresen a békére, egységre ösztönző lelki gondolattal is táplálta a világszerte szétszóródott közösséget. A kilencvenes évek elején – nem emlékszem a pontos évre –, egy alkalommal arra kért bennünket, hogy keressük fel egy másik vallás hívőjét, fűzzük szorosabbra a barátságunkat vele, s igyekezzünk jobban megismerni vallását. Mi akkoriban még azzal sem mindannyian voltunk tisztában, hogy ebben a felhívásban nem a megkeresztelt más felekezetűekről van szó, hanem a nagy világvallások híveiről.

Valamint segítségként a titkárságán keresztül mindig részletesen tájékoztatott minket a hinduk, buddhisták és más világvallások körében tett látogatásairól. Beszámolóiból éreztük, hogy mennyire lenyűgözi őt a Szentlélek munkálkodása, ami ezeknek a vallásoknak a vezetőiben, tanítóiban, valamint a velük megvalósuló párbeszédben is megnyilvánul. Személy szerint végtelenül hálás vagyok azért, hogy ez a vallásközi párbeszéd az én életemben konkrét emberekhez, élményekhez kötődik, s hogy Chiara segítségével a természetfölötti élet iránti érzékenységgel közelíthetünk más vallások hívőinek életéhez.

Indiában, Coimbatoréban (Tamil Nadu) két Gandhi-ihlette szervezet, a Santi Ásram és a Szarvodaja mozgalom képviselői átnyújtják Chiarának a Béke védelmezője-díjat (Archív fotó, centrochialalubich.org)

Engem az iszlamista terrorista cselekmények azért is bántanak, mert szinte a fülemben hallom és a szívemben érzem sok muszlim barátom szomorúságát, amint arról mesélnek, hogyan tekint rájuk és bánik velük sok keresztény (?) európai, amikor általánosít, s összekeveri a muszlimot az iszlamistával.

Hasonló indíttatásból, a két héttel ezelőtti párizsi merénylet után a francia Mgr. Jean-Paul Vesco, az algériai Oráni Egyházmegye püspöke a következő sorokat írta közösségi média oldalára:

„Imádkozom sok muszlim hívőért, francia állampolgárokért és a világ más részén élőkért, akik befeketetítve érzik magukat egyrészt a vallásuk nevében elkövetett erőszakosos tettek, másrészt az iszlám megbélyegezettsége miatt. Az Isten nevében elkövetett fizikai vagy erkölcsi erőszak ellen vívott küzdelem első soraiban állnak ők, ugyanakkor ők az agresszió első áldozatai is. Jobban, mint valaha, közel kell lennünk egymáshoz, testvéreknek kell lennünk.”

Felvetődik a kérdés, hogy van-e tennivalónk ezen a téren nekünk itt Magyarországon, ahol igen kevés más vallású ember él? Talán valami mégis: a saját „érzékenyítésünk”. Az idén elhunyt Nemeshegyi Péter SJ 2006-ban a szemléletváltás szükségességéről beszélt. Péter atya egy a Vigiliában megjelent cikkében hívta fel a figyelmet a vallások közti párbeszéd fontosságára.

Örömmel állapította meg, hogy „megindult és folytatódik a keresztény felekezetek közötti párbeszéd”, melyben „jobban ráébredünk közös kincseink értékére, a különbözőségeket pedig egymást megértve igyekszünk áthidalni a közös evangélium alapján”. Majd arra biztatott, hogy lássunk hozzá a nem keresztény vallások követőivel folytatandó párbeszédhez.

Ma, mikor pár évtizede tanúi vagyunk, hogy a vallások egyre erősebben befolyásolják a folyamatokat, prófétainak tűnnek másfél évtizeddel ezelőtt elhangzott szavai a vallásközi párbeszéd társadalmi jelentőségét illetően:

„E párbeszéd azért is fontos napjainkban, mert Huntington ismert könyve szerint

századunkban a különböző kultúrkörök közötti összecsapások veszélye fenyeget, az egyes kultúrkörökben pedig, a szociológusok felmérése szerint, növekszik az ottani vallások befolyása.

Tehát nagyon szükséges lenne, hogy ezek a vallások ne egymást támadják, hanem igyekezzenek egymást megérteni, egymáshoz közelíteni, és ennek érdekében baráti párbeszédet folytatni.”

Majd elemzi az egyházi dokumentumokban is egyre világosabban megjelenő szemléletváltást, és felteszi a kérdést, hogy mi következik mindebből számunkra Magyarországon ma, 2006-ban (és 2020-ban)?

„Az első és legfontosabb dolog: Tegyük magunkévá azt a szemléletváltást más vallásokkal szemben, amelyet a katolikus egyház véghezvitt. Tehát ne tekintsük ezeket a vallásokat ellenségnek, pláne ne ördögi műveknek, hanem szimpátiával tekintsünk rájuk, és igyekezzünk bennük felismerni az isteni Igazságnak és Jóságnak azon sugarait, amelyekből mi is tanulhatunk. Ha minden vallás magáévá teszi ezt a szemléletet, akkor a vallások már nem lesznek konfliktusokat szítók és legitimálók, hanem ki fogják fejteni béketeremtő potenciáljukat.”

(Archív fotó, religioniperlapaceitalia.org)

Különböző érdekcsoportok sajnos azóta is zászlajukra tűzik a vallást, a hitet a megosztás, a harcok, sőt háborúk casus belli-jeként megjelölve azokat. Politikai, gazdasági érdekek hatalmi játszmája ez. Ne essünk bele mi is a média által is gerjesztett csapdába! Sőt, a fenti tanácsot megfogadva, akár ma is szorosabbra fűzhetjük a kapcsolatot egy vagy több, a környezetünkben élő, más vallású embertársunkkal. Keresztényként más vallások híveivel közösen sokkal hathatósabban imádkozhatunk, tehetünk a békéért. És ahogyan Ferenc pápa minap a Capitolium terén elhangzott üzenetében mondta: „Szükség van békére! Több béke kell!”