A párbeszéd hét pontja

Ha azt szeretnénk, hogy a párbeszéd ne legyen tragikusan naiv, elérhetetlen vágyálom, akkor megfelelő antropológiai megalapozásra és hatékony pedagógiára van szükség megvalósítása érdekében. A spanyol teológus fokolarinó elvei és tanácsai.

a-parbeszed-het-pontja

1. A párbeszéd mindig személyes találkozás.

Nem szavakról vagy gondolatokról szól, hanem arról, hogy létünket ajándékozzuk. Nem egyszerű társalgás, hanem olyasvalami, ami a feleket mélyen érinti. Rosenzweig mondta: „A valódi párbeszédben valami komoly dolog történik.” Más szóval: egy igazi párbeszédből nem kerülünk ki érintetlenül, valami megváltozik bennünk.

 

 

 

 

2. A párbeszéd csendet és meghallgatást kér.

A csend alapvető a helyes gondolkodás és beszéd számára. A mély csend az, melyet az egyedüllét pillanataiban táplálunk magunkban, és gyakorlattá váltjuk a másik emberrel való kapcsolatunkban, amikor meghallgatjuk gondolatait és szavait. Ezt juttatja kifejezésre egy szép hindu mondás: „Amikor szólsz, törekedj arra, hogy szavaid többet adjanak annál, mintha csendben maradnál.” Napjainkban, jobban mint valaha, szükség van „egy olyan ökoszisztémára, amelyben egyensúlyba kerül csend, szó, kép és hang” – hangsúlyozta XVI. Benedek. A párbeszédben szükség van a csendre, hogy ne legyenek üresek a szavaink.

 

3. A párbeszédben kockára tesszük saját magunkat, a dolgokról alkotott elképzelésünket, önazonosságunkat, beleértve kulturális identitásunkat is. El kell jutnunk egy érett, „nyitott identitásra”, gyakorlatozva egy alapvető antropológiai axióma megélésében: „Amikor valakivel értjük egymást, akkor azt is jobban tudom, hogy ki vagyok én.” Klaus Hemmerle gondolatát alkalmazva a párbeszédre: „Ha megtanítod nekem, hogyan gondolkodsz, abból megtanulhatom, hogyan szóljak hozzád.”

 

 

4. Az igazi párbeszéd az igazságra irányul.

Tartsuk azonban szem előtt, hogy az igazság kapcsolati természetű. Ez nem relativizmust jelent, az egészen más. Azt jelenti, hogy az igazság egy és ugyanaz mindenki számára, de mindenki azt osztja meg a többiekkel, amit ebből személyesen megértett. A különbözőség tehát ajándék, nem veszély. A párbeszéd kultúrájának egy másik alappillére tehát a „különbözőség ajándéka”.

 

5. A párbeszéd elszántságot kíván.

Az igazság szeretete arra késztet, hogy keressem, akarjam az igazságot, és ezért bocsátkozom párbeszédbe. Elterjedt vélemény, hogy a párbeszéd a gyengék sajátja. Valójában éppen az ellenkezője igaz: nagy akaraterőre van szükség ahhoz, hogy az ember önmagát kockára tegye a párbeszédben. Minden dogmatikus vagy fundamentalista beállítódás félelmet és törékenységet rejt magában. Ne tápláljunk bizalmat azokkal szemben, akik erőteljes, fellengzős vagy lejárató kifejezéseket használnak, hogy másokra erőltessék saját meggyőződésüket. A nyers erő – ez a vitára is áll – győzhet, de soha nem fogja meggyőzni a másikat.

 

6. A párbeszéd csak igazi személyek között lehetséges.

A szeretet, az önzetlenség, a szolidaritás tesz érett személlyé valakit, és egyben előkészíti a párbeszédre is. Gandhi és Tagore igen különböző módon képzelték el a független India oktatási rendszerét, de ez nem volt akadálya barátságuknak.

 

Mahátma Gandhi éves látogatása Rabindranáth Tagóre bengáli költőnél 1940. februárjában Santiniketánban, az utóbbi alapította egyetemen.

 

Wojtyla pápa és Pertini elnök hosszú időn át mélyreható közös nézetet vallott az emberiség sorsáról, világnézetileg ugyanakkor teljesen más alapokon álltak.

 

7. A párbeszéd kultúrájának csak egy törvénye van, a kölcsönösség.

Csak ebben leli meg értelmét és létjogosultságát. Ha a népek inkább a párbeszédhez folyamodnának, és nem a bosszúállás, a gazdagság vagy az érdekérvényesítés gyilkos szótlanságához, akkor megtapasztalnák azt a boldogságot, amelyet most nélkülözünk. Ha a vallások párbeszédet folytatnának, hogy dicsőítsék Istent, ha a nemzetek tisztelnék egymást és megértenék, hogy saját gazdagságuk arra való, hogy másokat gazdaggá tegyenek, ha mindenki személyesen ennek az újdonságnak az „ösvényén” járna, akkor magunk mögött tudnánk hagyni a terror éjszakáját, amelyben most botorkálunk. Milyen akadályok vannak ezen az „ösvényen”? Az ítélkezés, a megbélyegzés, az intellektuális gőg.

 

A párbeszéd kultúrájának építése nagyobb személyes odaadást kér, mint a szakmai előmenetelünk, megalkuvás nélkül és fáradhatatlanul munkálkodnunk kell rajta. Nehéz és könyörtelen feladat. De az Irgalmasság megvált minket.

 

A szerző a Fokoláre Mozgalom társelnöke. Filozófiából szerzett diplomát, teológiából doktorált, a teológiai antropológiára és a morálteológiára szakosodott.

Fotó: pixabay/geralt (2), timesnownews.com

Forrás: Città Nuova 2016, Új Város 2016/7-8.

Fordította: Tóth Pál

Legújabb könyveink: