„A rosszul begombolt mellényt újra kell gombolni” – Dér András rendező az SZFE átalakításáról

Mint filmes és színházi szakember, egyetemi oktató, a szakmai tevékenységed és a személyes kapcsolataid révén is van rálátásod az SZFE ügyében kialakult helyzetre. Mi a véleményed?

Véleményem szerint alapvetően nem az a konfliktus tárgya, hogy modellváltás történik az egyetemen, hanem a módja. Az, ahogyan a fenntartó az SZFE teljes struktúrája fölött átnyúlva – értem ezalatt a szenátust, a tanári kart, a HÖK-öt, az oktatói és a hallgatói gárdát – senkivel nem egyeztetve kidolgoz egy koncepciót, ami mind a mai napig nem nyilvános. Először 2021. január elseji határidőt jelöltek meg, amire az SZFE szenátusa és vezetése azt kérte, hogy tárgyalják meg ezt az átalakítást, és adjanak még időt. A válasz az volt, hogy előrehozták szeptember elsejére az átalakítást. Majd javaslatot kértek az SZFE vezetésétől, hogy kit szeretnének a kuratóriumban látni, összeállítottak egy listát, amelyből aztán egyetlen egy név sem került be. A következő lépés az volt, hogy a fenntartó által javasolt kuratórium létrejött, összeállította az egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatát, amibe megint senkit nem vontak be az egyetem részéről. Ez az új SZMSZ rengeteg jogkört elvett a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől, az autonómiát, az önrendelkezést alaposan megnyirbálta. Folyamatosan olyan lépéseket tett a fenntartó, ill. az általa kinevezett kuratórium, ahol rendre figyelmen kívül hagyták az egyetem javaslatait.

Fotó: facebook.com/ Szinhazesfilmmuveszetiegyetem, Lázár Todoroff 

Látjuk ezt a folyamatot, de nem nagyon értjük, hogy mi áll a háttérben.

Ha nagyon leegyszerűsítem a dolgot, mondhatom azt, hogy egy világnézeti, eszmerendszeri különbségnek egy újabb ütközési pontjáról van szó. Nagyon sajnálatos dolog, hogy képtelenek ezek az eszmerendszerek több száz éve Magyarországon és másutt is a világban megférni. Itt van ez a csodálatos bolygónk, s ahelyett, hogy békében élnénk, folyamatosan a testvérgyilkosság és az egymás öldöklése, ami kitölti az időnket. Mintha Ábel vére folyamatosan rajtunk lenne.

Ha különböző nézetek jelen vannak, attól még egy nemzet vagyunk. Nagyon furán siklanak félre az indokok és az érvek.

Vidnyánszkyt tolják előre, mintha azon múlna a konfliktus kezelése, hogy ő marad-e. De nem ez a kérdés. Ő nagyon tehetséges rendező, nagyon izgalmas világlátással, mind színházesztétikai szempontból, mind emberileg is értékes valaki, aki viszont a folyamatos politikai megnyilatkozásai és elköteleződése miatt, mintha tudathasadásos állapotba került volna. Nagyon sajnálom, hogy az egyetemen tehetsége, művészi szemlélete nem tud megjelenni. De ezen az erőszakos módon, ahogyan a fenntartó eltervezte, nem is lehet megvalósítani.

Közben azt látjuk, hogy szakmai kérdések helyett egyre inkább politikai síkra terelődik az ügy.

Abszolút. A legutolsó rágalom és csúsztatás most az, hogy a hallgatókat augusztusban egy négynapos, szabadegyetemnek álcázott felkészítő programmal már arra kondicionálták, hogy majd elfoglalják az egyetemet, tehát ők ezt külső behatásra tették, ott különböző szervezetek készítették fel őket. Ez nagyon meredek állítás, a valósághoz csak nagyon halványan van kapcsolódása. Én ezt elég közelről tudom. A lányom, Asia – fel is hatalmazott erre, hogy elmondhatom – ott volt ezen a négynapos szabadegyetemen. Pontosan tudja, hogy mi hogy zajlott. A valóság az, hogy minden eshetőséget számításba vettek az egyetem jövőjét illetően.

Erőszakkal ez nem megy. Nem lehet konszenzus nélkül alakítani egy egyetem jövőjét. A MOME esetében ezt az egyeztetést megtették.

Hosszú éveken keresztül egyeztettek. Minimum négy évig, de egyes források szerint már korábban, hat évvel azelőtt elkezdődött a modellváltási koncepció kialakítása. Meg lehet nézni a MOME kuratóriumát, amelyben ott van a jelenlegi rektor és a volt rektor is. A színművészeti egyetemen semmi ilyen egyeztetés nem történt.

Most viszont nem szántak ennyi időt az egyeztetésekre. Csak találgathatunk, hogy miért.

Lehet találgatni. Az SZFE mégiscsak Magyarország legkisebb egyeteme, talán azt gondolták, hogy simán keresztül lehet vinni a változtatásokat. Csak nem számoltak azzal, hogy ez egy olyan művészeti egyetem, amely a valósággal, az emberrel, az emberi lélekkel foglalkozik. Színészek, színházi rendezők, dramaturgok, televíziós médiatudománnyal foglalkozó diákok és a tanáraik. Ez az ágazat nagy hatással van a közvéleményre, tekintélyük van.

Te milyen esélyeket látsz a helyzet megoldására?

Én most látok egy nagyon veszélyes forgatókönyvet, remélem, nem valósul meg. Az a sugallt narratíva, miszerint itt egy, a kormány megdöntésére irányuló szervezkedés van, s így akár erőszakot is bevethetnek ezen címszó alatt. Ezt tartom a legszélsőségesebb forgatókönyvnek, de nagyon bízom benne, hogy nem fog bekövetkezni.

Minden ellenkező híreszteléssel szemben folyik az oktatás, és ezek a hallgatók azért jelentkeztek erre az egyetemre, hogy tudást szerezzenek. Egyáltalán nem azért „balhéznak”, hogy megússzák a tanidőszakot, hanem az adott helyzet kényszerítette ki belőlük azt a szélsőséges lépést, hogy elbarikádozzák magukat, s egyfajta autonóm rendszerben próbáljanak meg gondolkodni, egyébként nagyon demokratikus módon. Hiszen létrehozták a hallgatói fórumot, ahol mindig megszavazzák a következő lépést.

Ebben is van valami nagyon izgalmas, demokratikus és példamutató, ahogyan ez az önszerveződés létrejött.

Az egyik első fórumon, szeptember elején fölvázoltak több lehetőséget. Egy nagyon radikális és egy nagyon puha lehetőséget is, végül olyan kompromisszumos megoldást választottak, ahol mindenképpen az oktatás folytatása mellett döntöttek, ugyanakkor az ellenállást is szeretnék tovább vinni, és bizonyos feltételek megvalósulása esetén a tárgyalásos rendezést.

Nem kapott nagy nyilvánosságot, hogy néhány nappal ezelőtt a kuratórium a saját maga által megírt SZMSZ-t visszamenőlegesen néhány pontban megváltoztatta. A módosítással a testület megteremtette a maga számára az akadémiai munkába történő közvetlen, fékek és ellensúlyok nélküli beavatkozás lehetőségét. Eddig az állt benne, hogy a rektorhelyetteseket pályáztatás útján fogják megválasztani, most ehelyett a kuratórium jelölheti ki, akiket ideiglenesen, de akár egy évre is kinevezhetnek. A feltételeken is változtattak, nem szükséges, hogy legyen SZFE-s osztályvezetői gyakorlatuk. Nagyon furcsa az, ahogy Vidnyánszky Attila egyrészt a párbeszéd hiányáról beszél, és azt mondja, hogy ő kész a párbeszédre, közben pedig olyan intézkedések születnek, ami a párbeszéd teljes megtagadásáról szól. Nem látom a megnyugtató megoldást egyelőre. Azt gondolom, hogy elölről kellene kezdeni. Deák Ferenc hasonlatával élve: „A rosszul begombolt mellényt újra kell gombolni.” Vissza kellene térni a kezdetekhez, és leülni az egyetem vezetésével, a szenátussal, együttesen újra átgondolni és kialakítani a modellváltást.

Dér András a szeptember 14. és 20. között megrendezett V. Ars Sacra Filmfesztivál zsűrielnökeként (facebook.com/arsacrafilm)

Példamutatónak nevezted az SZFE-s diákok önszerveződését. Egyetemi tanárként hogy látod a mai diákokat és az oktatásunk helyzetét?

Egy nemzet nyilvánvalóan akkor tud előrelépni, ha nagyon komoly oktatási víziója van. Mindenképpen emelni kellene a közoktatás és a felsőoktatás színvonalát is, hogy a szükséges kompetenciákat a diákok időben megszerezzék. Ebben benne van nagyon sok minden: a világhoz való viszonyunk, a vitakészség, az empátia. Én húsz éve tanítok a Pázmányon, s komoly érdeklődést látok, de azt is, hogy a tudás tartalma sokat változott. A lexikális tudás és ismeretanyag nehezen számonkérhető. Másfajta tudásvágy van bennük, de van bennük tudás- és ismeretvágy!

Ugyanakkor a társadalmi berendezkedésünk és a politikai elit számlájára írandó módon a fiatalok rendkívül apolitikussá kezdenek válni. Elutasítják maguktól a politikát, a politikai diskurzust, mert nem látnak kiutat ebben. Ez részben egzisztenciális félelem, másrészt pedig van egy apátia, hogy úgysem tehetünk semmit, mert a demokrácia lehetőségei korlátozottak, nem jutunk el a hatalommal való diskurzusig. Nem tekintenek bennünket felnőttnek, tárgyalópartnernek.

Éppen ezért, ami most zajlik az SZFE-n a fiatalok körében, én pozitívnak látom. Mégis vannak olyan fiatalok, akik az egzisztenciális félelmeiket is félretéve kiállnak a jogaikért, kiállnak a szabadságukért.

Felnőttként gondolkodnak, meg tudják szervezni magukat, rendkívüli fegyelemmel, vitatkozva, de konszenzusra jutva hozzák meg a döntéseiket. Úgy gondolom, ez mindenképpen pozitívum, hogy nem váll közé húzott fejjel fogadják el a döntést, amit rájuk akartak kényszeríteni.