Ökumené és teremtésvédelem: az Ökumenikus Lelkészkörök Országos Találkozóján jártunk

Május 4-én a MEÖT székházában, Budapesten rendezték meg az Ökumenikus Lelkészkörök Országos Találkozóját. Az ökumenikus lelkészkörök egy-egy városban nyújtanak találkozási lehetőséget az adott helyen szolgáló különböző felekezetű lelkészeknek, papoknak. Mint Szecsődi Péter katolikus plébános a bevezetőben elmondta, már mintegy húsz éve rendezik meg évente ezeknek a lelkészköröknek az országos találkozóját, hogy a helyi kezdeményezések egymást is megismerjék.

A lelkészkörök spontán alakultak, a legrégebbiek, például a szegedi, már 1980-ban, az akkor szolgáló Gyulay Endre püspök kezdeményezésére, sok helyen a Fokoláre Mozgalomhoz tartozó papok körül. Mindenhol a papok és lelkészek személyes barátsága, a januári ökumenikus imaheteken felvett kapcsolat folytatásának vágya áll az alapítás mögött. Szecsődi Péter azt is megjegyezte, hogy főleg az ország észak-keleti és déli, valamint Budapest környéki települései aktívak e téren, és buzdított a nyugati országrészben esetleg működő vagy szunnyadó hasonló körökkel való kapcsolatfelvételre.

A barátságos zsongás a kávé és a süti körül – a büfében is lelkészek és papok szolgálták ki az érkezőket – lassan elcsendesedett, a jelenlévők szép taizéi énekekkel hangolódtak a napra. A kívülálló számára is világos, hogy itt a legtöbben barátként tekintenek egymásra, és az előadások meghallgatásánál is fontosabb az együttlét öröme. Már itt, a folyosón érezhető, hogy az ökumenikus párbeszédnek milyen fontos színtere a személyes kapcsolat, a barátság: a teológiai eszmecserék, intézményi együttműködések erre az alapra épülve válhatnak igazán hatékonnyá és kreatívvá.

Az idei évben az országos találkozó témájául a teremtésvédelmet választották a szervezők, három előadás és egy tanúságtétel hangzott el ezzel kapcsolatban. Az előadók három felekezet lelkészei, az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport tagjai voltak: Kodácsy Tamás református, Nobilis Márió katolikus, Szűcs Kinga pedig evangélikus részről szólalt fel. Mindhárman beszéltek arról, hogy mennyire nem egyértelmű még a felekezeteikben, hogy a teremtésvédelemmel az egyháznak foglalkoznia kell, és hogy komoly küzdelemre van szükség az előítéletek lebontásához. Nagyon hiteles volt, ahogy Nobilis Márió saját belső útját osztotta meg a hallgatósággal: hogyan értette meg, hogy a környezetünk iránti elkötelezettség hangsúlyozása nemcsak „jófejkedés”, a világ szimpátiájának a keresése az egyház részéről, hanem a világ által nekünk szegezett kérdés, amire meg kell találnunk a keresztény választ. Felidézte a Quo vadis legendáját, amely szerint Péter apostol a keresztényüldözések miatt el akart menekülni Rómából, és a városból kifele bandukolva a Via Appián a feltámadt Jézus jött vele szembe. Quo vadis, Domine? (Hová mész, Uram?) – kérdezte tőle. Mi is túl gyakran így vagyunk: a nehéz helyzetekből kifele menekülünk, Jézus pedig szemben jön velünk, s arrafelé tart, abba a nehézségbe igyekszik, ahonnan mi távolodunk. Péter a legenda szerint visszatért Rómába, és nemcsak a legenda szerint vállalta a megfeszítést. Nekünk is keresztényként vállalnunk kell, hogy beleállunk a mai világ égető kérdéseibe. S mi lehet az, amit a keresztények pluszként tehetnek hozzá az általános ökológiai mozgalmakhoz? Nobilis Márió szerint a reményt és a bizalmat. A reményt, ami segíthet abban, hogy ne csüggedjünk az egyre pesszimistább előrejelzések hallatán se. A bizalom pedig közösségeink összetartó habarcsa kell, hogy legyen, mert – ahogy azt Takács Sánta András humánökológus megfogalmazta – a leghatékonyabb módja a környezetünk megóvásának, ha bizalomra épülő helyi közösségeket alakítunk ki, s ezekben fenntartható életstílus terjed el. Márpedig, fejtette ki az előadó, gyülekezeteink, plébániáink potenciálisan mind ilyen bizalomra épülő helyi közösségek lehetnek.

Nobilis Márió, Szűcs Kinga, Kodácsy Tamás és Khaled A. László, az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport jelenlévő tagjai

Kodácsy Tamás arról beszélt, hogy a Bibliában többször előkerülő sáfár vagy intéző alakját megvizsgálva vajon milyen magatartásformát kér tőlünk Isten a természethez való viszonyunkban. A hűtlen intéző példabeszédéből kiindulva adott ehhez támpontokat: a hosszú távú gondolkodás fontosságát, az emberi kapcsolatok elsődlegességét és ezek érdekében a nyereségről való lemondás képességét emelte ki, melyek jellemzik azt a mértékletes életmódot, ami a környezetünk megóvásához elengedhetetlen. Azt is megtudhattuk, hogy a sáfárság, angolul ’stewardship’, ma már egy bevett közgazdasági fogalom – ez a kifejezés áll az FSC és MSC tanúsítványok elnevezésében is – , amely olyan problémák kezelésére vonatkozik, amit egy entitás nem tud egyedül megvalósítani, például az erdők vagy a tengerek kezelésére. Sőt azt is takarja ez a kifejezés, hogy az adott szabályokat a felek önkéntesen, saját belátásuk alapján tartják be, mert kikényszeríthetetlenek. A természet kérdezi tőlünk, mint egykor Isten Káintól: Hol van a te testvéred? S erre nem lehet az a válaszunk, amit Káin adott, hanem fel kell vállalnunk, hogy őrzői vagyunk a ránk bízott világnak.

A második részben Szűcs Kinga evangélikus teológus tartott rendkívül gondolaébresztő előadást. Célja az volt, hogy bemutassa a Biblia „zöld” igéit, amelyekre támaszkodhatunk, ha bibliai válaszokat keresünk a környezeti kérdésekre. Igen érdekesen hasonlította össze a teremtés két elbeszélését, rámutatva arra, hogy egyik sem sugallja kifejezetten, hogy az ember a teremtés felett állna, inkább az derül ki mindkettőből, hogy az ember a teremtés része, rámutatott például, hogy az embert Isten éppúgy a hatodik napon teremti, mint a szárazföldi állatokat. Ő is hangsúlyozta, hogy bár az ökoteológia egy kontextuális teológia, azaz egy adott problémára, kontextusra reagáló teológia, a környezeti válság annyira globális, mindenkit érintő kérdés, hogy az erre választ kereső gondolkodást nem lehet marginálisnak tekinteni.

A  református gyülekezet kertje Budapest belvárosában

Az elméleti felvetéseket üdítően illusztrálta Karsay Eszter református lelkész, aki képes beszámolójában bemutatta, mit jelent Budapest VIII. kerületi gyülekezetük számára, hogy ökogyülekezet lettek. A református egyházban ugyanis lehet pályázni az ökogyülekezeti címre, amihez bizonyos vállalásokat kell tennie a közösségeknek, például hogy rendszeresen tartanak szabadtéri alkalmakat, szelektíven gyűjtik a közösségi alkalmakon a hulladékot stb. Ez a józsefvárosi gyülekezet pedig gyülekezeti termük házának, egy tipikus pesti bérháznak a belső udvarát kis oázissá varázsolta: burjánzó zöld növényzet fogadja a belépőt a gyülekezet és főleg a lelkészházaspár áldozatos munkájának köszönhetően.

A közös ebéd után a résztvevők kiscsoportokban beszélték át, milyen konkrét kezdeményezéseket tudnak saját közösségeikben szorgalmazni, hogy valóban olyan bizalomra épülő helyi közösségekké váljanak, amelyek városaikban az ökológiai fordulat hatékony katalizátorai lehetnek.