Egy fiatal magyar misszionárius Brazíliában, a Fazenda Esperança közösséggel

Doma a 777blog.hu-nak őszintén beszélt arról, hogy mi segítette ahhoz, hogy nekivágjon ennek a kalandnak, hogyan formálódott a személyisége és az istenkapcsolata a misszió során, milyen a brazil élet, és hogy miért életre szólók az itt szerzett tapasztalatok.

Miért dönt úgy egy srác, hogy a gimi után nem sokkal nekivág a világnak?

19 éves koromban elég rendezetlen volt az életem. A gimi vége óta hivatáskrízisben voltam, mert nem tudtam, mi legyen a szakmám. Az egyetemen eltöltött egy évem semmittevésből állt; bár bejártam az órákra, nem volt motivációm tanulni. Egy idő után nagyon ellaposodott az életem. Nem volt jó az istenkapcsolatom, nem is jártam minden vasárnap templomba és elvesztettem a hitemet, közben pedig problémám volt a pornográfiával. A pornófüggőségem rossz hatással volt a kapcsolataimra és saját magamra is, hiszen amikor az ember csak magával foglalkozik és a kényelmi zónájában él, egy idő után rájön arra, hogy semmi értelme az életének. Egy kicsit én is eljutottam eddig a pontig, volt egy depressziósabb időszakom. Közben pedig nagyon éreztem Istentől a hívást, de nem tudtam, hogy pontosan mire. A Shalom Közösséggel akkoriban minimálisan voltam kapcsolatban, és anyukám, aki mélyen hívő katolikus, elküldött az egyik nyári táborukba. Hatalmas élmény volt ez, mert a közösség tagjai által másfajta tapasztalatot szereztem egy vallásos közegről.

A brazil misszionáriusok lazák voltak és viccesek, a nemzetköziséget pedig mindig is szerettem.

Megkértem a misszionáriusokat, hogy hadd menjek ki velük egy évre Európa valamelyik országába, és Németországot javasolták, mivel beszéltem már a nyelvet. Ott egy évet töltöttem el önkéntesként; ez volt tehát az első lépésem Isten felé.

Az első állomásod tehát Németország volt, két éve már viszont Braziliában élsz misszionáriusként. Hogy jutottál ki oda? 

A németországi kintlétem alatt a Shalom közösség engem kért meg, hogy furikázzak egy papot, aki gyorshajtás miatt elvesztette a jogsiját. Ő Pater Paulus volt, egy 73 éves atya, aki a Fazenda Esperança közösség alapítójának a testvére. Nagyon élveztem ezeket a közös utakat vele; hetente elmentünk fazendákat (azaz drogterápiás otthonokat) és időseket látogatni. Azt láttam az atyán, hogy nagyon konkrétan megéli az Isten szavát, a hite nem maradt meg teóriának. Elfeledkezett magáról, hogy egészen oda tudjon figyelni a mellette lévő emberre. Az ő személyét és életét látva kezdett megerősödni az istenkapcsolatom. Sose tartott nekem nagy előadásokat a hitről; a legegyszerűbb dolgokat mondta, egy-két mondatot, amiben minden benne volt. Nagyon megszeretett engem, és mondhatni, fiává fogadott ezekben az időkben. Körülbelül fél év után meghívott, hogy menjek Brazíliába, és legyek egy fazendában önkéntes. Először kicsit megijedtem, de aztán sikerült igent mondanom, mert azt éreztem, hogy Isten hív engem oda.

^{Fotó: Fejér Domonkos (Doma a felső sor jobb szélén látható)}

Így jutottam tehát ki Brazíliába, így kezdődött a misszióm. A repülőjegyre nem volt pénzem, de Pater Paulus mindent kifizetett, ez is isteni gondviselés volt. Ha Isten hív valahova, akkor meg is ad hozzá minden szükségest. A Brazíliában töltött első három hét maga volt a paradicsom, mert egy tengerparti városban nyaraltunk, ahol ott volt Frei Hans, a Fazenda alapítója is. Ez hatalmas kegyelem volt. Isten, amikor meghív valahova, akkor mindig ad egy kis feltámadást, egy ajándékot.

Hogyan jöttek létre ezek a fazendák – vagy ahogyan mi hívnánk, drogterápiás otthonok?

A Fazenda Esperança 1983-ban alakult Brazíliában, Nelson, egy húszéves srác és Frei Hans, egy német pap kezdeményezésére. Frei Hansra nagy hatással volt a Fokoláre Mozgalom lelkisége. Papként Brazíliába került, ahol a prédikációiban sokat beszélt arról, milyen fontos Isten szavát konkrét szeretet-tettekben megvalósítani. Fiatalok egy csoportját megérintették a beszédei és tettei -köztük Nelsont-, és ők is elkezdték megélni Isten szavát.

Nelson felfigyelt arra, hogy mennyi drogos van az utcákon, és látta azt is, hogy milyen boldogtalanok. És akkor elkezdett közeledni hozzájuk. Nem beszélt sokat az Istenről, hanem egyszerűen eggyé vált velük; nem azzal, hogy ő is csúnyán beszélt, hanem csak ott volt velük, és szerette őket. Pál apostol egyik mondata motiválta: „A gyöngék közt gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket”. Például, amikor valakinek szülinapja volt, akkor Nelson hazament, sütött egy tortát, és meghívta a drogos fiút, hogy együtt ünnepeljenek. Vagy volt, hogy a biciklijét, amit mindennap használt munkába menet, odaadta egyikőjüknek. Ezek azért elég erős tettek szerintem, és a szeretete megérintette a drogosok szívét. Egyikőjük elmondta Nelsonnak, hogy gyógyulása érdekében segítségre van szüksége; valakire, aki 24 órában vele van. Nelson vállalta a feladatot, és édesapja házában alakított ki otthont a drogosok számára. Így alakult ki a Fazenda Esperança; egy közösség, ahol a segítők együtt élnek, együtt dolgoznak a rászorulókkal, elsősorban a drogfüggőkkel.

^{Fotó: Fejér Domonkos}

Azóta sok minden kialakult a közösségben, és az isteni gondviselés már a kezdetektől működésbe lépett; egyre több földet, házat kaptak, ma pedig már 156 fazenda működik világszerte. Az emberek nagyon megszerették ezt a missziót, híres lett Brazíliában, ahol komoly drogproblémák vannak. A módszer maga nagyon sikeres, mert nem a függőséget helyezi fókuszba, hanem az embert. A drog csak a jéghegy csúcsa.

A fazenda módszere a belső drogokat gyógyítja, amelyek mindannyiunkban ott vannak. Én is folyamatosan gyógyulok, bár nem vagyok drogos.

Ma már vannak házak az AIDS-esek számára, utcagyerekeknek, öregeknek, betegeknek is. Frei Hans nagyon nyitott a mi ötleteinkre, és Isten felé is. Mindig mondja, hogy a Fazendát nem ő, hanem Isten alapította, és ha bármi jót tesz, az Istentől jön. Mára a pápa is elismerte a közösséget, melynek karizmája három elemből áll: spiritualitás, közösségi élet, munka. Ez a három összefügg, tehát olyan nincs, hogy valaki jó a spiritualitás terén, de ezt nem lehet látni a munkavégzésében vagy a közösségi életben. Amikor valaki jó kapcsolatban van Istennel, azt a tettei mutatják meg. A spirituális tehát nemcsak abból áll, hogy egyedül imádkozol, hanem az is idetartozik, amikor konkrétan szeretsz valakit…

A teljes interjú a 777blog.hu-n olvasható