A japán Egyház napjainkban

Olvasási idő: 5 perc

A túlélő keresztények inkognitóba vonultak: eldugott halászfalvakban még közel kétszáz évig titokban őrizék hitüket, miközben a külvilág és a hatóság felé rendes buddhistáknak mutatták magukat. Őket fedezték fel újra a 19. század misszionáriusai, mikor a kereszténység újraéledt Japánban. A legnagyobb közösség ekkor is Nagaszakiban jött létre. A második világháború végén aztán az atombomba a helyi katolikusokra is súlyos csapást mért. A híres urakami Szeplőtelen Fogantatás Székesegyház mintegy 500 méterre állt a becsapódás helyétől; aznap miséztek épp a templomban, így sokan még bent tartózkodtak a bombázás idején. A székesegyház megsemmisült, de 1958-ban a hívek közös akarattal egy nagyobb templomot építettek föl az eredeti helyén – ezzel is emlékezve mindarra a szenvedésre, amelyet a keresztényüldözés óta át kellett élnie a japán keresztényeknek.

_{Az urakami katedrális a nagaszaki atombomba után… és újjáépült, mai formájában (fotók: Wikimedia C.)}

De vajon a százezernél is több kivégzett hívő halála hasonlóan ösztönzőleg hatott a keresztény hit terjedésére, mint annak idején az amfiteátrumokban meghalt őskeresztényeké? Nos, ahhoz képest, milyen nagyszámú volt a 17. század elején a keresztények száma Japán délnyugati részén, jelentőségét azóta nem nyerte vissza, bár a hitnek azóta is teremtek gyümölcsei.

_{Az akitai könnyező Mária-szobor. 1973-ban Szaszagava Kacuko Ágnes szerzetesnővérnek (Eukarisztia Szolgálólányai Társasága) jelent meg a Szűzanya, és ezzel együtt a szobor is csodás elváltozásokon esett át (fotó: Wikimedia Commons).}

Mukadi Ilunga kongói származású jezsuita, aki már 2017 óta él az országban missziós papként, 2024-ben így ír a japán egyház 21. századi helyzetéről:

„Bár már nincsenek rejtőzködő keresztények, és Japán hivatalosan is visszaállította a vallásszabadságot, a kereszténység a japán társadalomért tett sokféle szolgálata ellenére a sintóhoz és a buddhizmushoz képest korlátozottan tud integrálódni a kortárs japán kulturális közegbe. A kereszténységet sok japán még mindig idegen, nyugati importcikknek tekinti. Ezt az érzést tükrözi a japán keresztények száma is: a demográfiai adatok szerint a 126 milliós lakosságból nagyjából 416 000 katolikus – ez az összes hívőnek mindössze 0,34%-a (…) A katolikus lakosság életkori megoszlása figyelemre méltóan ugyanazt a típusú fordított, elöregedő korfát mutatja, mint az általános népesség életkori megoszlása. Gyakran a misén résztvevők akár fele is külföldi, főként vietnámi vagy fülöp-szigeteki.

Annak ellenére, hogy a kereszténységet gyakran »nyugati divatnak« tekintik, jelentős befolyást gyakorol a japán társadalomra az oktatáson, az egészségügyön és a szociális szolgálatokon keresztül.”

_{A kumamotói Őrangyal Katolikus Árvaház belső udavara 1970-ből (fotó: Picryl)}

Ilunga atya cikkében hangsúlyozza, milyen sok kórház, szociális intézmény, diákszálló és lelkigyakorlatos ház működik az egyház égisze alatt, amely számos oktatási intézményt is fenntart: néhány száz óvoda és összesen kb. 300 iskola (első osztálytól a középiskola végéig) mellett még mindig 30 katolikus egyetemen tanul több tízezer diák.

„Az oktatás a kereszténység egyik fő szerepvállalási formája Japánban. Rengeteg plébánia – különösen vidéken – óvodákat működtet, hogy lokálisan is éreztessék a jelenlétüket. Ezek hatékonynak bizonyultak abban, hogy megtanítsák a gyerekeket az egymás iránti gondoskodásra, és legyen fogalmuk Istenről a reggeli és étkezések körüli imák által. Számos férfi és női szerzetesrend hozott létre alsó- és felső tagozatos középiskolákat, amelyek közül számos csupán a közelmúltban vált koedukálttá. Bizonyos esetekben ez a túlélés egyik eszközeke is. (…).

A katolikus oktatási intézményekben azonban csökken a férfi és női szerzetesek száma. Például 1975-ben a Sophia Egyetemen százkét jezsuita tanított, majdnem az összes tanszéken. A létszámuk jelenleg kb. tizenöt főre csökkent, többségük a teológiai kar tagja.”

A jezsuiták és más szerzetesrendek az iskolákban is egyre kevesebben dolgoznak manapság, így „ahogy a katolikus tanárok folyamatosan fogynak, sok katolikus oktatási intézmény kultúrája olyan mértékben megváltozhat, hogy az oktatók már nem mind vannak tisztában az iskola eredeti vallási küldetésével. (…)

Komolyan meg kell fontolni, hogy mennyire lesznek jezsuiták, mennyire katolikusok, vagy akár mennyire keresztények az iskoláink tíz vagy húsz év múlva.”

Elgondolkodtatók Ilunga atya szavai a kereszténység más, kulturális hatásaival kapcsolatban:

„Érdekes módon Japánban mostanság talán az esküvőiparon keresztül érvényesül legnyilvánvalóbban a keresztény hatás. Miközben egyre közkedveltebb a divatos templomi esküvők klasszikus szépsége, a katolikus templomainkban tartott esküvők nagy részét az iskoláinkban és egyetemeinken végzett nem katolikus, sőt nem keresztény egykori diákjai kérik, akik volt osztály- és csoporttársaik esküvőjén felidézik személyes élményeik ünnepélyességét a kápolnában.

_{Katolikus esküvői szertartás a kiotói Szent Mária-templomban (fotó: Wikimedia Commons)}

Japánban az Egyháznak egyedülálló kiváltsága a két nem keresztény közötti házasság megpecsételése, amelyet a Püspöki Konferencia sok évvel ezelőtt hagyott jóvá. (…) Az esküvőt ezért gyakran néhány különleges vendég számára tartott díszes formalitásnak tekintik a szállodában vagy más világi helyszínen tartott lagzi vagy fogadás előtt. Emiatt az esküvői szertartás szentségi jellege gyakran halványodik vagy egyenesen elvész.

Hasonlóképpen, míg a karácsonyt szinte mindenhol ünneplik Japánban, üzenete és jelentése kereskedelmi, világi köntöst ölt a karácsonyi popszámok, Rudolf, a rénszarvas és a nagyvállalatok által forgalmazott karácsonyi sütik kíséretében. Az éjféli misén még mindig megugrik a résztvevők száma, főleg a nagyvárosi plébániákon, ami részben a csak karácsonykor és húsvétkor templomba járó katolikusoknak köszönhető, részben pedig a mise hangulatáért betérő, randizó pároknak.”

_{Az akitai Juzavadaiban található az Eukarisztia Szolgálólányai Társaságának kolostora (Szeitai Hosikai Kolostor), ahol a könnyező Mária-szobrot őrzik (fotó: Living City Magazine)}

A jezsuita pap úgy látja, az Egyház továbbra is fontos munkát végez a Karitászon keresztül a földrengések és más környezeti katasztrófák áldozatainak segítésében több ezer önkéntessel. És bár a nemzeti trendbe illően a születésszám csökkenésével párhuzamosan a hívők száma is csökken, a japán egyház él, és még hosszú út áll előtte. „Sok szempontból hasonlít az elvetett maghoz, amely lassan növekszik, miközben a gazda csak alig látja a növekedést.”^[1]

^{[1] Forrás: Mukadi Ilunga, SJ: Christians in Japan. Living City Magazine: The Church in Asia. Volume 63 – No. 5. 2024. 18–20. oldal}