Egy vízió vonzásában

Egy többnapos közösségi találkozón – az 1992-es brennbergbányai Máriapolin – ismertem meg a Fokoláre Mozgalmat és egyben Chiara Lubich gondolatait az épp akkor formálódó közösségi gazdaságról, ami azóta is szemem előtt lebeg. Az igazán nagy elmék vagy az isteni küldetéssel rendelkező emberek sajátossága, hogy életük egy adott szakaszában megszületik bennük egy vízió, ami teljesen átformálja addigi világról alkotott elképzeléseiket, és erőteljesen hat a köréjük gyűlt emberek életére is.

A vízió több mint puszta látomás, inkább egyfajta életprogram és célkitűzés, amire az ember az egész életét felteszi hasonlóan ahhoz az emberhez, aki eladja mindenét, hogy megvegye a gyémántot rejtegető földet.

Chiarát a megélt evangéliumból fakadó tapasztalatai segítették hozzá a vízió megszületéséhez, ami számára nem más, mint Jézus végrendeletének, az ut omnes-nek („Legyenek mindnyájan egy!” Jn 17,21) az élése. E vízióra épült létforma logikus következménye volt a több millió követőt vonzó adás kultúrájának megszületése mind a társadalmi kapcsolatok, mind az anyagi javak szintjén, ami már a Fokoláre Mozgalom berobbanásánál jelen volt, majd később kifejezett küldetésévé is vált, és fontos jelentőséggel bír az egyház társadalmi tanítása szempontjából is.

A ’90-es évek végén volt egy beszélgetésem a mozgalom egyik tagjával arról, hogy tulajdonképpen miben is áll a Chiara Lubich által megálmodott közösségi gazdaság, és hogyan lehetne „világi nyelvre” lefordítani. Felvetődött, hogy nevezzük el ezt egy ’harmadik útnak’, ami a jelenlegi kapitalista és szocialista út mellett egy alternatíváját, egy evangéliumi életet élő közösségnek a gazdaságról alkotott elképzeléseit mutatja be a világnak.

Ugyanakkor az is világgossá vált, hogy nem egy önálló közgazdasági modellről van szó, s még csak nem is egy elérhetetlen, utópisztikus ideálképről.

Évek teltek el, és erősödött bennem a meggyőződés, hogy a történet valami többről szól. Fénycsóvaként hatott, amikor a neves Stefano Zamagni professzor ellátogatott egy budapesti találkozónkra, és a közösségi gazdaság – első ránézésre szemmel nem látható, ugyanakkor a gazdaság világában ható – kovász jellegére mutatott rá.

Azonban e találkozást követően is folyamatosan motoszkált bennem, hogy még mindig nem jutottam el a dolgok mélyére, azaz hogy pontosan megértsem, mi mozgatta Chiarát az emlékezetes 1991-es brazíliai útja során, amikor az ötlet megfogalmazódott benne. Chiara São Paulo fölött látva a nyomornegyedek és a pompás felhőkarcolók látványában rejlő ellentmondást a repülőn ülve döbbent rá a piacgazdaság visszásságaira és a jólétben élők közömbösségére a szegények iránt. Az őskeresztényi életforma mintára épült adás kultúrájából eredeztethető közösségi gazdaság tervvel válaszolt ennek feloldására a mozgalom tagjai között.

_{São Paulo [ejtsd: szampaulu, a szerk.] látképe: a kontraszt még ennél is nagyobb a szegénynegyedek esetében, mint itt a felhőkarcolók és kétszintes házak között.}

A téma köré szerveződött hazai műhelyben intenzív beszélgetések zajlottak különböző szakmai héttérrel rendelkező emberek között annak megértésére, hogy a tervet hogyan lehet a hétköznapi gyakorlatban megvalósítani. Mindannyian hoztuk magunkkal a saját tapasztalatainkat, és egyre jobban tisztult előttünk a kép, és épült a saját életünkben egy konkrét és egyben lelki valóság, ami nagyon nehezen fordítható le a racionalitás nyelvére. Végül egy levelezés hozta meg számomra azt a szikrát, ami világossá tette számomra, hogy Jézus valami mélyebbet akar közölni Chiarán keresztül a nevében összegyűltekkel és az Egyházzal. Egyikünk ezt írta:

„a közösségi gazdaság nem más, mint a Szentháromságos kapcsolatok megélése a gazdaságban”.

Olyan volt számomra ez a fél mondat, mint amikor a szikra berobbantja az olajat, és mindent lángba borít, megsemmisítve a kissé erőltetettnek tűnő gazdaságfilozófiai eszmefuttatásokat.

Megértettem, hogy a közösségi gazdaság egyik megvalósítási módja az egyház társadalmi tanításának, amiről II. János Pál pápa így írt a Sollicitudo rei socialis körlevelében: „Az Egyház társadalmi tanítása nem ’harmadik út’ a liberális kapitalizmus és a marxista kollektivizmus között, hanem önálló, minden tekintetben sajátos út. Nem is ideológia, hanem az emberi lét bonyolult összefüggéseiből (…) leszűrt eredmények pontos megfogalmazása a hit és az egyházi hagyomány fényénél. (…) Az Egyház társadalmi tanításának előadása és terjesztése evangéliumi küldetés (…) kinek-kinek tisztéhez, hivatásához és körülményeihez mérten”.

Nem (neo)marxista programról van szó tehát, hanem az evangélium megéléséről a gazdaságban, ami botránynak tartja a szűkölködést egy olyan létformában, ami az ut omnes-ből  eredezteti az egyetemes testvériséget.

Chiara Lubich új módon értette meg az ember, különösen a legkiszolgáltatottabbak méltóságát és a profit szerepét, ami nem táplálhatja az emberi önzést, fényűzést és elnyomást, hanem a közösség fejlődésének és a szegénység felszámolásának eszközévé kell, hogy váljon. A közösség ily módon Isten terveinek megismerését és megvalósítását helyezi a fókuszba, hogy visszavezesse az embert a Bibliában lefektetett eredeti hivatásához: „Szaporodjatok és uralkodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá” (1Móz 1,28).

_{Tengeriszemét-szüret valahol az Indiai-óceán térségében – a mi felelősségünk is, mi jut el az óceánba!}

A jó kormányzás, vagyis az Isten által megálmodott uralom azonban nem kizsigerelést jelent, hanem a képmására teremtett ember bölcs és felelősségteljes viszonyulását a teremtett világhoz és az emberiség többi tagjához. A Fokoláre közösségi gazdaság terve ebben a megközelítésben tehát nem kevesebb, mint egy történelmi korok fölött álló vízió, Jézus végrendeletének része, amiben az ember a Szentháromság mintájára együttműködik a különböző gazdasági szereplőkkel az anyagi javak előállítása, bölcs felhasználása és etikus szétosztása céljából.

Chiara nem új közgazdasági modellt alkotott, hanem a megváltott ember és a keresztény közösség új létformáját hozta létre.

Újradefiniálta a gazdasági célokat, és visszahelyezte az emberi kapcsolatokat a szentháromságos keretrendszerbe.

Hogyan lehet ezt elmagyarázni az egyházon kívüli emberek, a világ számára? Azt hiszem, elsősorban az élettel. Mindannyian gazdasági szereplők vagyunk, akár vásárlóként, akár termelőként, kereskedőként vagy a szabályok betartásáért felelős hivatalnokként. Mindenkinek lehetősége van arra, hogy a Szentháromság mintájára élje meg  a találkozásait, ami egy új gazdaság és egy új társadalom alapjait rakhatja le függetlenül attól, hogy gazdasági szereplőként milyen közgazdasági modell szerint működik vagy milyen társadalmi csoporthoz tartozik.