Genfest 2024 Esztergomban – ahogy a résztvevők megélték

A hatévente megrendezett Genfestnek, a Fokoláre Mozgalom fiataljainak világméretű találkozójának idén Brazília adott otthont. A központi fesztiválra az elmúlt hétvégén, július 19 és 21 között került sor Aparecidában, mintegy hatezer fiatal jelenlétében. Ezzel párhuzamosan 40 országban hirdettek meg a fiatalok lokális genfesteket. A közép-európaiak Esztergomban találkoztak, 12 országból mintegy 160-an. Többen – így a magyarok is Esztergomban – már nemzeti előtáborokat is tartottak, melyek során szociális tevékenységekben próbálták ki magukat, megélve az esemény mottóját.

Az esztergomi programnak a Vitéz János Általános Iskola és a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium adott otthont. Esztergom a szlovák-magyar határon tulajdonképpen az ezeréves közép-európai kereszténység bölcsője. A fiatalok színes forgatagába érkezve átérezzük, mennyi minden köt össze minket. Csütörtök este kis városismereti játék keretében ismerkedhettek az érkezők a várossal és egymással.

A reggeli indításokat minden nap másik ország tartotta, a lelki gondolatokat saját tapasztalataikkal illusztrálták a fiatalok. Nem maradtak a felszínen: rögtön péntek reggel a szenvedés értékéről beszélt például egy szlovák fiú, megosztva a hallgatósággal, mit jelentett számára idős embereket látogatni és szembesülni a tehetetlenségükkel. Szombaton az önismeret és a felebaráti szeretet kapcsolata volt terítéken.

A délelőtt workshopokkal folytatódott, rendkívül színes kínálattal. A mesterséges intelligencia, a roma kultúra, a kelet-európai népek közötti kapcsolat, pszichológia és önismereti workshop, relaxáló torna mellett szó volt párkapcsolati és családi kérdésekről, a tudomány és vallás kapcsolatáról.

Péntek délután sportversenyek várták a résztvevőket, de a vacsora után bensőséges hangulatú gyertyafényes dicsőítő imaest legalább annyira megmozgatott mindenkit – ezúttal lelkileg. Este minden ország bemutathatta talentumait a többieknek, volt ének, tánc, nevetés.

A szombati nap különlegessége Kocsis Fülöp érsek-metropolita és Pál József Csaba temesvári püspök pódiumbeszélgetése volt, akiket Barlay Vince kérdezett. A két püspök azt is mondhatjuk, hogy a fiatalokhoz hasonlóan a tanítást a személyes tapasztalatába szőve adta át.

Mint amikor József püspök atya, arra válaszolva, milyen az egyházmegyéje terhes múltját magára venni, többek közt ezt mondta:

Én úgy gondolom, hogy a múlt, ahogy volt, az úgy volt, de nekünk ma kell élnünk, ma kell testvérként éljünk egymással, és kis gesztusokat tennünk egymás felé. Gondolom, hogyha akár kis szigetekként is ott, ahol vagyunk, szeretetkapcsolatokat építünk ki, talán egy picit hozzájárulunk mi is ahhoz, hogy a világban testvériség legyen, amiről mindannyian álmodunk, és ami ennek a Genfestnek is a címe, mottója, vágya. Kis lépésekkel próbáljuk ezt megvalósítani. Ilyen volt, mikor az ortodox püspök barátomat kitámadta valaki az ő hívei közül azért, hogy miért annyira ökumenikus. Tudtam, hogy ez neki nagyon fáj, úgyhogy elmentem hozzá, 90 kilométerre lakik tőlem. Itt vagyok, nézzük meg ezt együtt, imádkozzuk át, beszélgessünk együtt erről. Jól esett neki, hogy ebben a fájdalmában sem maradt egyedül. Sok ilyen lehetőség van, amikor egy-egy gesztust tehetünk egymás felé.

Fülöp érsek úr motoros élményei láthatóan felkeltették a közönség érdeklődését, de az istenkereséséről szóló szavai is megérintettek mindenkit. Ezekkel a szavakkal fordult a résztvevőkhöz, válaszolva a kérdésre, mit tegyenek, mikor hazamennek Esztergomból:

Ezt a különleges szót szeretném újra emlékezetetekre idézni: hészükhia, a szív békéje. Tudjátok, hogy miért talál az ember békére, amikor az Úristennel együtt van? Azért, mert az ember a szíve mélyén igazi önmaga. Tehát amikor az ember az Istenre talál, akkor önmagára talál. És sokszor azért nem találjuk a Jóistent, mert önmagunkat nem találjuk. Úgyhogy ez a tanácsom: Keresd önmagadat, minél mélyebben! Nem az vagy, ahogy elvárják, hogy viselkedj, nem az vagy, akit te elgondoltál, hogy ’így tudom felhívni magamra a figyelmet’ vagy ’így tudom megvalósítani a céljaimat’. Legbelül minél mélyebben találj önmagadra, ott lakik az Úristen. Ez a kettő mindig együtt jár: ha az Istenre találsz, akkor önmagadra találsz.

Szombat délután vidám, vásári hangulat töltötte be az iskola szép, ligetes udvarát. Minden résztvevő ország kapott egy-egy standot, ahol bemutathatták kultúrájukat: a litvánok például különleges süteményekkel, kenyérrel, mézzel készültek, a bolgárok tanították a cirill betűket, Magyarországot a túrórudi és az unikum képviselte, az erdélyiek népi táncolni tanították a többieket.

Volt standja néhány kezdeményezésnek is, például a Fazenda da Esperança közösségnek, a bécsi On My Way hivatástisztázó projektnek (ahol finom kávét is lehetett inni), és az EcoOne munkacsoportjának, ahol interaktív játékokon keresztül lehetett ismerkedni az ökológiai kérdésekkel.

_{A Fazenda da Esperança közösség standja}

Este a temesvári püspök atya által celebrált mise után brazil hangulat várta résztvevőket. Az aparecidai központi eseménybe is be lehetett online kapcsolódni, de a brazil zene és tánc Esztergomba is igazi fesztiválhangulatot csempészett.

Vasárnap az esztergomi bazilika adott méltó helyet a zárómisének.

Megkérdeztünk néhány fiatalt az itt töltött napok során szerzett élményekről, gondolatokról.

Egy magyar lány, aki most vett részt először a Fokoláre által szervezett eseményen, arról beszélt, milyen hasznosnak érezte a workshopok közül azt, amely a roma kultúrát mutatta be:

Az előtábor során voltunk intézeti gyerekeknek segíteni, és ott többségében roma gyerekekkel beszélgettünk és zenéltünk velük, tegnap pedig egy leányotthonban jártunk és ott is többségében roma lányok voltak, és mintegy lezárásként jó volt belelátni az ő kultúrájukba a workshopon keresztül, mert nem tanultunk róla sohasem, pedig mégiscsak egy országban élünk.

Ezáltal is erősebb hívást érzek, hogy valami hasonló segítő munkát is végezzek rendszeresen, mint amilyeneket tegnap, tegnapelőtt  az előtáborban közösen.

Petra is először volt ilyen táborban.

Egyáltalán hogy kerültél ide?

Petra: Egy barátnőmön keresztül értesültem a táborról. Az első benyomásom egyértelműen pozitív volt, meg azóta is pozitív élményeket gyűjtöttem. Nagyon színes a program, és szerintem tök jól szervezett. Jól ki van egyensúlyozva a lelki rész meg az önkénteskedés és a sportlehetőségek. Én két önkéntes lehetőségen vettem részt. Az egyiken egy lányotthonba mentünk, ahol kamaszkorú lányok voltak, velük zenéltünk, meg ők is előadtak nekünk egy táncot. A másik alkalommal pedig hátrányos helyzetű roma gyerekekkel szintén zenéltünk, meg velük még egy kicsit festettünk is, és szerintem ez a közös éneklés nagyon jól összehozza a társaságot is, meg a gyerekeknek is nagyon tetszett.

Illetve vannak előadások is, nagyon különböző témákban. Nagyon tetszett, mikor egy házaspár tartott előadást az örökbefogadásról, ők talán másfél éve fogadták örökbe a kislányunkat. Nagyon jó, hogy a legtöbb előadás interaktív,  kérdéseket is tehetünk fel. Sok új emberre is találtam itt, akik hasonló gondolkodásúak, és azt hiszem, jól kijövünk.

.

És amióta nemzetközivé bővült, azóta van új élményed?

Petra: Számomra nagyon érdekes, hogy a külföldiekkel is megoszthatjuk a hitünket, tapasztalatainkat. Már nagyon hiányzott ez az internacionális közeg, mert régen kellett az angolomat hosszabban használni. Vegyes csoportokban vagyunk,  ez megkönnyíti az ismerkedést.

Ezek a kiscsoportok általában este gyűlnek össze. Tegnap a város különböző pontjain voltak feladatok, beszélgetés, napközben pedig bárkivel tudok beszélgetni. Nagyon érdekes kérdezgetni őket például arról, hogy náluk  a Fokoláre hogy néz ki. Sokan vannak görögkatolikusok is, ez számomra nagyon érdekes, mert az ő liturgiájuk mindig is érdekelt, én római vagyok. És jó megismerni mindenkinek az országát.

_{Alek (Varsó, Lengyelország)}

Alek lengyel, és különösen az a műhely lelkesítette fel, amin szombaton vett részt:

Nagyon tetszett a Közép-Kelet-Európa népeiről szóló workshop. Szeretem a közép-európai országokat összekötő kapcsolatokat keresni, legyen az történelem, kultúra, a közös örökségünk. Közgazdász vagyok, de érdekel a történelem.

Ezek a napok elég nehezek voltak számomra, mert nagyon meleg van, sok a szúnyog, stb. De azt hiszem, azért kellett ide jönnöm, mert Margaret, a Mozgalom elnöke azt mondta, hogy a Genfest újra reményt ad majd nekünk. És ezek után a napok után tényleg remény van a szívemben. Szóval nagyon gyümölcsöző számomra.

_{A litván stand a közösségek délutánján}

Szombat délután, mikor az iskola kertjében felállított standokon minden nép bemutatkozhatott, Litvánia asztala tele volt saját készítésű édes-, sóssüteményekkel és még a tipikus gabonaitalt, a kvászt is megkóstolhattuk.

Sokan jönnek ide az asztalotokhoz. Komolyan felkészültetek, hogy bemutassátok a kultúrátokat, a gasztronómiátokat.

Cristina: Igen, igen, nagyon készültünk. Kóstoljátok is meg az ételeinket, itt az utolsó adag kvász. Szerintem nagyon fontos beszélni a kultúrákról, mert például sokan a mai napig összekeverik a litvánokat az oroszokkal, és ez sok félreértésre ad okot, a történelmünk során sokat szenvedtünk. Éppen ezért is fontos, hogy az emberek megoszthassák a népük saját valós történelmét.

_{Cristina, Marta és Iona Litvániából}

Cristina, Iona és a nővére, Marta Litvániából jöttek. Cristina Kaunasból érkezett, ez – mint mondja – a második város a főváros Vilnius után.  A testvérpár a Dzūkija régióból származik.

Iona: Litvániában nagy a sokszínűség, különböző régiók vannak, és különböző dialektusok.

Ez az első alkalom, hogy részt vesztek egy nemzetközi ifjúsági rendezvényen?

Cristina: Nem, 2017-ben vagy 2018-ban voltunk egy másik hasonló találkozón. És amikor még kicsik voltunk, akkor is elutaztunk Olaszországba, egy nemzetközi találkozóra.

Iona: Én részt veszek az Erasmus+ projektben is Németországban. És remélem, hogy még többször is eljutok más országokba.

Mesélnétek erről a két napról?

Marta: Szerintem ez egy jó lehetőség arra, hogy a különböző kultúrák találkozzanak, hogy megosszuk egymással a reményeinket, vágyainkat a meghatározott témákról.

Iona: Nekem egy kicsit fárasztó és kimerítő volt, mert túl meleg volt. De tetszett az a kis interakció, amit a műhelycsoportommal folytattam. Ez egy cigány kulturális műhely volt. És nagyon tetszett, mert megismertem ezt az etnikumot, amit korábban nem ismertem. Nagyon tetszett a workshop, mert megmutatták nekünk a kultúrájukat, ami csodálatos. Nálunk Litvániában vannak romák, de a cigányság helyzete Litvániában igen rossz, mindig negatív színben vannak feltüntetve. Erős tehát a diszkrimináció, a hátrányos megkülönböztetés velük kapcsolatban.

 _{A horvát csapat néhány tagja (Nina balról a második)}

Nina és társai két autóval, 8-an érkeztek Horvátországból:

Horvátországból származom, Dalmáciából, a déli részből, anyanyelvem a dalmát. Nagyon izgatottan jöttem ide, Magyarországon is először vagyok életemben, ráadásul ilyen eseményen sem voltam még. Hat éve vagyok a mozgalomban, de ez az első nagyobb rendezvényem. Nagyon tetszik minden, minden egyes része, mert egyensúlyban vannak a szórakozás, a sport és a komolyabb programok, amik egyben érdekesek. Emellett nagyon jó más embereket, kultúrákat és vallásokat megismerni. Kicsit megismertük egymást, de még mindig sokat tanulhattunk egymástól és a többi embertől, akik előadóként jöttek ide. Egyszóval mindenből van kiegyensúlyozottan, és ezért érezzük magunkat annyira jól. Én csupán résztvevő vagyok, tehát nem szervező. De látszik, hogy sokan rengeteg munkát fektettek bele. Szeretném megköszönni nekik, hogy megszervezték mindezt, mert ez határozottan kemény munka volt.

_{Laci (Erdély)}

Laci Sepsiszentgyörgyről jött:

Informatikát tanultam, most fizika doktori iskolát kezdek. Romániából két csoportban jöttünk, összesen harminc körül, talán tíz-tizenkettő magyar, a többiek románok. Minden program egyformán jó, tök jó itt. Nagyon szeretem ezt a vibrációt, ami a levegőben van. Ezt a testvériség-érzést, azt, hogy itt bárkihez hozzáléphetek, leszólíthatom, és megismerhetem. Leépül az a feszültség, ami a mindennapokban távol tart egymástól.

Cristina is itt tudott lenni  a találkozón Belaruszból:

Öten szerettünk volna eljönni – meséli –, de nálunk a helyzet elég súlyos a háború miatt, és ezért nem mindannyian kaptunk vízumot, csak ketten tudtunk eljönni a húgommal, és úgy érezzük, Isten akarta, hogy itt legyünk, és hálásak vagyunk, hogy magunkkal hozhattuk szívünkben a közösségünket. Nálunk kicsi a közösség, összesen 10-15 fiatal van, a többiek felnőttek, de nagyon szoros a kapcsolat közöttünk. Nagyon hosszú volt az út, 21 órát buszoztunk, aztán másfél órát repültünk, és aztán még vonattal jöttünk egy órát, fárasztó volt, de amikor megérkeztünk, láttuk az itt lévő fiatalok tekintetét, és ők olyan szeretetet ébresztettek a szívünkben, hogy elfelejtettük, ami a múltban történt, és most igazán boldogok vagyunk, sok új dolgot hallunk, sokakat megismertünk. Nagyon tartalmas időt töltünk itt, és azt hiszem, mindenkit magunkkal viszünk a szívünkben és mindezt továbbadjuk a közösségünknek.

Az esti dicsőítésen nagyon sok választ kaptam a kérdéseimre az Úrtól, és most ezeket magammal viszem, és meg fogom osztani a családommal és a közösségemmel.