Az ukrajnai háború kitörésének első évfordulóján Popovicsné Palojtay Mártát, a munkácsi egyházmegye pasztorális ügyek püspöki titkárát, az egyházmegyei karitász segélykoordinátorát kérdeztük háborúról, békéről, reményről és a ...
Gyógyító zenével a rákos gyermekekért – interjú
A lélek akkor is képes befogadni a reményt adó hangot, amikor a testi gyógyulás reménytelennek látszik. Seres Antal, a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány vezetője vallja, hogy „a zenének gyógyító ereje van”. Az ország több onkológiai osztályán gitárral a kezében már 15 éve játssza a rákos gyermekek kedvenc dalait. Eközben tevékenysége hivatássá formálódott. A másfél évtizedes munkájának tapasztalatairól beszélgettünk.

Olvasási idő: 10 perc
A Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány fennállásának 15 évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból beszélgettünk Seres Antallal, aki életre hívta az alapítványt. Ez nem csak egy egyszerű gesztus a társadalom számára, hanem elsődlegesen azoknak a gyermekeknek gyógyír, akiknek legtöbb esetben bizonytalannak ígérkezik a másnap.
Miért éppen a rákos gyermekeknek zenél?
Évekkel ezelőtt, még fiatal zenész koromban a hároméves unokatestvérem a szegedi onkológiára került. Sajnos nem élte túl a betegséget, és ez a családot nagyon megviselte. 2010-ben a Fivérek zenakarral bekerültünk az egyik hazai zenei tehetségkutató show-műsorba, ahol azzal méltattak, hogy a négyezer zenekar közül mi vagyunk a legjobbak. Előtte én már tanítottam könnyűzenei gitárt, illetve éneket a kisvárosunkban, Szentesen. Évente 70 tanítvánnyal foglalkoztam, izgalmas életem volt, emellett ott volt a Fivérek együttes is. A tehetségkutató idején pánikbeteg lettem, elég komoly problémákkal küzdöttem. Már akkor arra gondoltam, hogyha sikeresek leszünk a zenekarral, akkor a sikert nem önmarketingre, nem a zenekar marketingjére fordítom, hanem a gyerekeken szeretnék segíteni.
Az M1 televíziótól érkezett egy felkérés, hogy fogyatékkal élő, rákos beteg gyermekeknek kellene koncertet adni, ahova a mi zenekarunk is meghívást kapott. Akkortájt egy olyan spanyol gitárral játszottam, ami ugyan törött volt, de működőképes, nagyon szépen szóló hangszer, és én ezzel a gitárral indítottam el a sztáréletünket. Azon a rendezvényen egy négyéves rákos kislány a gitár felé nyújtotta a kezét, hogy megpengesse. A stábnak jeleztem, hogy folytassák tovább a programot, amíg én leguggoltam a kisgyermekhez, hogy a kívánsága teljesüljön.
Ez olyannyira megható és intenzív pillanat volt, hogy amikor hazaértünk Szentesre, már teljesen világossá vált az isteni sugallat, hogy rákos beteg gyermekeknek szeretnék segíteni.
Egy hét múlva a szegedi Hemato-onkológiai osztályon találtam magamat Bartyik Katalin doktornőnél, akinek a fiókjában lapult a zenekarunk lemeze. Elmondtam neki, hogy van egy gitárom, szeretek énekelni, és nem a Fivérek tagjaként jöttem ide, hanem Seres Antalként. A doktornő azt javasolta, hogy menjek be az onkológia kapuján, kezdjek el dolgozni a gyerekekkel, s majd minden szépen kialakul. Ez 2011 júniusában történt, és az első foglalkozás annyira jól sikerült, hogy a gyermekeknek egy kiskoncertet adtam. Megfogalmazódott bennem, hogy a kórház falain belül szeretném a gyermekeket zeneiskolai jelleggel könnyűzenei gitározásra oktatni. A zene gyógyító ereje kizökkentette őket a szürke hétköznapokból.
2011 novemberében dr. Bartyik Katalin javaslatára szervezeti formát öltve megalakult a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány.
Egyedül végzi ezt a nemes feladatot, vagy vannak segítői?
2011-2017 között egyedül foglalkoztam a gyermekekkel a szegedi Onkológián. Aztán jött egy elég komoly mélypont.
A gyermekeknek 50-60 százaléka meggyógyult, viszont havonta egy-két vagy akár több gyermeket is elveszítettem. Heti rendszerességgel 3-12 hónapig foglalkozom a gyermekekkel, akik a tanítványaimmá válnak, és akikkel komoly kötődés alakul ki a zenén keresztül.
Amikor azt mondja az orvos, hogy most már nem kell bemenni; vagy amikor azt látod, hogy az a szoba üres, akkor már tudod, hogy megtörtént a baj.
Én nem vagyok orvos, hanem egy művészhajlamú, finom lelkületű ember, nekem az ilyenfajta történéseket nagyon nehéz megemészteni, feldolgozni.
Pszichológus és pszichiáter kimutatták, hogy erős empátiával rendelkezem. Feltették nekem a kérdést, hogy volt-e olyan időszak, amikor annyira átadtam magam ennek a zenei foglalkozásnak, hogy esetleg magamat láttam a beteg gyerekek helyzetében? Végül ennek az lett az ára, hogy közel másfél évig eltiltottak az onkológiától, és szakemberek dolgoztak rajtam, hogy összepakoljanak. Dr. Bartyik Katalin azt mondta, hogy ha ezt nem tudom megszokni, akkor most kell abbahagynom, és próbáljam valahogy magamat felépíteni. Komoly önismeret, sok énidő kell ahhoz, hogy tudjak segíteni. Sokáig nem tudtam megérteni, hogy pontosan mi történik velem, annyira tapasztalatlan voltam. 2019-ben pedig megpróbáltam a Heim Pál Gyermekkórházat, ami nem volt egyszerű, mert kiderült, hogy még mindig nem vagyok rendben.
Akkor jött az ötlet az ismerősöktől, hogy mi lenne, hogyha önkéntesekkel dolgoznék, de ezt az egóm nehezen viselte.
Nem éreztem azt, hogy bárki úgy tudná ezt csinálni, ahogy én szeretném. Professzionális zenészként ténylegesen elkápráztatom a gyermekeket a technikai tudásommal. Most már látom, hogy a technikai tudás nem elegendő, ehhez olyan ember kell, aki nem sajnálatból megy a gyerekekhez. Aztán a Heim Pál Gyermekkórházban elkezdtem dolgozni önkéntesekkel, ami nem volt egyszerű. Nagy hatás érte az önkénteseket, és úgy érezték, hogy ez egy csodálatos munka, de végül nem bírták.
Zenetanárként a diákjaimmal a gyógyulófélben lévő gyermekekhez jártunk fellépni, hiszen a kórházból kikerülve vissza kell őket integrálni, és ebből óriási barátságok kötődtek. Az volt az álmom, hogy a gimis tanítványaim, akik majd a fővárosi egyetemre kerülnek, egyszer azt mondják, hogy önkéntesek lesznek.
A belgyógyász feleségem is jelezte, hogy a Semmelweis Egyetem mellett szeretne foglalkozni a beteg gyerekekkel, valamint az alapítvány elnöke, Szarka Edit, akit hetedikes kora óta tanítottam, végig mellettem volt a Heim Pál Gyermekkórházban, és a mai napig mellettem van a Tűzoltó utcai Klinikán is. A tanítványaim részéről ugyan voltak próbálkozások, de sajnos ezt lelkileg senki nem bírja, továbbá zeneileg, gitártudásilag sincsenek úgy felkészülve, hogy működőképes tudjon lenni, úgyhogy mi hárman tudtunk helytállni.

Csak gitározni szokott?
Egy ismerősömnek a 17 éves fia egyszer megkérdezte, hogy a szegedi onkológiára behozhatnak-e dobot vagy egyebet. Ilyenkor felmérjük a lehetőséget, s bár az elektromos dob bevihető, de eléggé hangos és zavaró, úgyhogy mi ezt gitárra szűkítettük.
A gyermekek elkezdenek hangszeren játszani az onkológián, és mi a zenei táborokon keresztül folytatjuk tovább velük a foglalkozást. De gyakran előfordul, hogy a szülők kérnek meg, hogy a közelükben lévő zeneiskolával vagy gitártanárral vegyem fel a kapcsolatot. Egyébként a fiatalok ragaszkodnak az elektromos, az akusztikus és a klasszikus gitárhoz is.
Közben kiderül, hogy mindenkinek van-e otthon hangszere, de ha nincs, akkor az Alapítvány ezt mindenképpen beszerzi nekik. Tartottam egy-két zongoraórát, továbbá egy pszichológus is akart zongorát oktatni, de csak egy félévig bírta lelkileg.
A gitár azért előnyösebb, mert könnyen szállítható?
Igen, egyrészt könnyen lehet szállítani, másrészt pedig alapakkordokat tanulunk. Van 10 alapakkord, amit gyorsan meg lehet tanítani. Az alapítványunk elnökével, Edittel készítettünk egy munkafüzetet az elmúlt 25 éves tapasztalatból. A gyerekek, ha elsajátítják a tíz alapakkordot egy-két ritmikai képlettel, akkor már a könnyűzenén belül különböző műfajú dalokat tudnak játszani, amivel sikerélményt érnek el. Egy hónap is elegendő lehet, hogyha valaki szorgalmas, és a betegsége mellett tud gyakorolni a kórházban.
A klasszikus gitár egy másik történet, mert ott kottaelméletet/ kottaolvasást tanulunk. Itt viszont az elméletet csak azután tanuljuk, miután már megy az akkordok lefogása. Szeretnénk, hogy az oktatás zeneiskolai rendszerű legyen mindamellett, hogy leginkább élményt szeretnénk adni a gyermekeknek.
Egy jól működő repertoár szerint haladnak, vagy időközben születnek új dalok is?
A szegedi onkológián ismertem meg egy akkor 14 éves nagylányt, Noémit, aki azóta hála Istennek meggyógyult, egyetemet végzett, és szépen helytáll. Ő írta a Valóság című dalt, ami egyébként az alapítványi zenekarunknak, a Zeng együttesnek a címadó dala, amit én zenésítettem meg, és Magyarország egyik legnagyobb lemezkiadója által vált ismertté. Egyébként a Zeng együttes a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány rövidítése. Erre az együttesre büszke vagyok, mert az a pár ember alkotja, akik mellettem megtapasztalták a mélységeket és magasságokat.
Bár korábban előfordult, hogy 30-an voltunk a színpadon, mára leszűkült a Zeng együttes létszáma. Évek óta járunk fellépni az ország minden tájára, és születnek új dalok is, hiszen közösen éljük meg a sikerek mellett a fájdalmakat is, amikor fiatalokat veszítünk el.

Szavaiból azt érzékelem, hogy a tevékenysége több, mint jótékonysági zenélés, egyfajta hivatás. A gyermekek mennyire együttműködőek?
Ez könnyűzenei foglalkozás, amire sokan azt mondják, hogy zeneterápia. Akár így is lehetne nevezni, mert van rá példa, hogy haldokló gyereknél is működik. Amikor az utolsó óráiban lévő gyermeknek, akivel 12 hónapig foglalkoztam, lejátszok dalokat, és utána a főnővér azt mondja, hogy az állapota a helyzethez képest javult, akkor az mutat valamit. Hogy érzékeltessem az ilyen esetet: a gyermeket ilyenkor leveszik a mélyaltatásból. Annyi a kérésük felém, hogyha bármelyik pillanatban baj történne, és újraélesztésre kerül sor, akkor nekem azonnal távozni kell.
Egyszer volt egy próbálkozásom: egy tüdőbeteg gyermekekkel is foglalkoztam egy évet. Az orvosa kicsit szkeptikus volt, aki azt mondta nekem: „Na, Seres úr, nézzük meg, hogy a rákos beteg gyermekeknél hogyan használja a zene gyógyító erejét! Ez a kisbaba egy hete nem alszik semmit, alig kap levegőt, zihál. Lejátszana neki egy pár akkordot?” Lejátszottam neki egy harmóniamenetet, és a gép elkezdett csipogni. Az orvos csak meresztette a szemét, ugyanis a gyermek légzése egy hét után helyreállt, pedig csak egy C-majort és egy H-moll-t játszottam neki.
Hihetetlen, hogy a zenének milyen gyógyító ereje van!
Hogyan kerül kiválasztásra, hogy melyik gyermekhez tudnak bemenni foglalkozásra?
A Tűzoltó utcai klinika most már a főközpontunk, ahol három onkológiai osztály van hatvan gyermekággyal, külön vannak a fiúk és a lányok. Amikor bemegyünk a 6-8 fős szobába, egy rövid produkciót követően már a kezükbe adjuk a hangszert. Aki viszont nem szeretné, annak nem erőltetjük, így ő a társait figyeli. Általában a foglalkozások elején felvázolom, hogy kik vagyunk, továbbá, hogy mit, hogyan és miért csinálunk. A szülők gyakran mondják a foglalkozások után, hogy maga a csoda, ami itt történik.
Talán a Tűzoltó utcai klinika azért nehezebb, mert ott sokan vannak, ellentétben a Heim Pál Gyermekkórházzal, illetve a szegedi onkológiával, ahol mindig egyedül van a gyermek a szülőjével, s így mindenkivel egyénileg foglalkozom. Itt Budapesten viszont arra is kell figyelni, hogyha valaki nincs jól, akkor olyan hangerővel kell játszani, hogy őt ne zavarjuk, de a többiek mégis részesüljenek az élményben.
A debreceni onkológián még csak egy foglalkozáson vagyunk túl, ami máris sikert aratott, ezért arra kértek, hogy legalább kéthetente menjünk hozzájuk. Ott úgyszintén külön szobák vannak, és egy 6-10 éves korú gyermekkel nagyjából negyed órát lehet foglalkozni, addig koncentrál.
Van egy kedves festőművész barátom, aki gyönyörű zenetematikájú rajzokat készít, mint például a béka dobol, az elefánt szaxofonozik…, és ezekből született egy munkafüzet, amelyet a kisebbek kiszínezhetnek, míg a nagyobbak pengetőt és jegyzetfüzetet kapnak. Egyszóval „felforgatjuk” az onkológiát, olyan hangulatot teremtünk.

Melyek azok a tényezők, amelyek lelkileg formálták?
Az első foglalkozás mindenképpen. A Heim Pál kórház Madarász utcai telephelyén a pszichológus hölgy azt mondta, hogy be kellene menni egy 30 kg-os sportoló fiúhoz, aki többszöri újraélesztés után lélegeztetőgépen van, és az orvosán kívül senkivel nem hajlandó kommunikálni. Az előkészítéskor, amíg engem beöltöztettek, addig előkészítették a fiút (fertőtlenítés és egyebek), majd az anyuka sírva azt mondta, hogy reméli, hogy nem azért jöttem ide, mint a többi sztár, mert nekik ebből már elegük van. Aztán a fiúnak, aki általában természetesen rockzenét hallgat, lejátszottam Halász Juditnak a Mit tehetnék, érted? című dalát, ami a mai napig a himnuszunk. A fiú a szemembe nézett, amit kilenc hónapig senki mással nem tett meg, kivéve az anyukájával és a főorvossal, majd megtapsolt. Ahogy elkezdtem vele foglalkozni, levették a lélegeztetőgépről.
Készült egy dokumentumfilm a Fivérekről, amivel két díjat is nyertünk amiatt, hogy rákos gyermekek is szerepeltek a történetben, és ez a fiú úgyszintén részese akart ennek lenni, úgyhogy megtanulta az összes saját dalomat, amivel nekem is nagy meglepetést szerzett. Mondhatni, ezzel az élménnyel megpecsételődött a sorsom. Napi szinten kaptam a visszaigazolásokat, hogy nagyon jó, amit csinálunk. Impulzust ad az embernek, és most már 15 év után erőteljes rutin mellett ismerem a korlátaimat is. Tudom, hogy meddig szabad engednem magam, és el tudom dönteni, hogy a haldokló gyermekhez bemegyek-e vagy sem, de az biztos, hogy tragédia esetén megkönnyítem a haldokló gyermek útját.
Ehhez pedig erős hit kell. Hála Istennek, megerősödtem!

Milyen jövőbeni céljaik vannak?
Terjeszteni a Zeng együttest, még több lemezt kiadni akár videoklipekkel. A klinikákon a minőségi munkát jobban csiszolni és helytállni, hiszen a két leghíresebb onkológián is jelen vagyunk, a debreceni onkológia a második legnagyobb Magyarországon, míg a Tűzoltó utcai nemcsak az ország, hanem Európa legnagyobb onkológiai osztálya.
Azt gondolom, hogy kevés önkéntest minőségi oktatásban lehetne részesíteni, ami könnyítené a tevékenységüket a gyermekekkel. Manapság már képesek vagyunk szakemberi segítséget biztosítani, amennyiben valaki igényli, ha esetleg érzi, hogy kezd legyengülni, vagy át kell beszélni a nehézségeket a foglalkozások után.
A minőségi munka kapcsán szokták mondani, hogy a sikert elérni nehéz, de megtartani a legnehezebb.
Még várat magára a pécsi onkológia, ahova szintén meghívást kaptunk, valamint minden gyermekonkológián szeretnénk megjelenni és foglalkozni a gyermekekkel.
Milyen formában támogatható az alapítvány?
Az alapítványt az adó 1%-kal lehet támogatni, illetve a honlapon keresztül egyedi támogatás is felajánlható akár a lemez, akár a munkafüzetek megvásárlásával.
Aki szeretne gitározni, annak szíves figyelmébe ajánlom a munkafüzetünket. Elkezdtünk azon dolgozni, hogy a módszerem által oktató videóanyagokat készítünk nem csak a rákos gyermekeknek, hanem mindenkinek, így azon keresztül bárki tud gyakorolni. Ezenkívül Facebookon, Instagramon is elérhetőek vagyunk, és minden támogatást nagyon szívesen fogadunk.
Amennyiben megérintett valakit, jelentkezhet önkéntesnek?
Bárki jelentkezhet. Ha valaki énekelni szeretne, akkor velem együtt elénekel egy népdalt a gyerekeknek, ha pedig gitározni szeretne, akkor megint együtt lejátszunk egy dalt, és megnézzük, hogy lelkileg milyen hatással van rá az, hogy szemben ül a kopasz gyermekekkel. Ha valaki stabil, és tudja ezt a munkát végezni, akkor szabad kezet is kaphat. Mindenkit szeretettel várunk önkéntesnek, aki úgy érzi, hogy van ilyen indíttatása. Elérhetőségünk: ">
Szükségünk van Rád! A fennmaradás a tét.
Legyél rendszeres támogatónk, hogy mi továbbra is minden hétköznap új, reményt adó cikkel jelentkezhessünk! Iratkozz fel hírlevelünkre!
Fotó: Seres Antal albuma
