Kapcsolatban a Földdel

Az előző cikkben megértettük, hogy ha az emberre a teremtés szerves részeként tekintünk, akkor az ökológia az ember különleges hozzájárulásával gazdagodik, mégpedig azzal, hogy az ember képes kapcsolatokat kialakítani – Istennel, másokkal, önmagával és a természettel. Emellett felismertük, hogy a világnézetünktől függetlenül mindannyian, de különösen mi, keresztények, komoly indokokat találhatunk a környezet gondozására és az általunk okozott károk helyreállítására.

Ha igaz az, hogy a teremtés megfigyelésével egy felsőbb hatalom létezését tapasztalhatjuk meg, az is igaz, hogy így észrevehetjük e felsőbb hatalom dinamikus és kapcsolati természetét is.

Ahogyan a Laudato si’ (2015) fogalmaz: „A teremtmények Istenre irányulnak, és minden élőlény jellemzője, hogy valami másra irányul, így a világban rengeteg folyamatos kapcsolatot találhatunk, amelyek titokzatos módon egymásba fonódnak.”

Tudjuk, hogy az ökoszisztéma az élő és élettelen szervezetek közössége, amelyek egy meghatározott környezetben kölcsönhatásba lépnek egymással. Az ökoszisztéma egyik példája az erdő, amely nem csupán fák összessége, hanem valami több: az elemek közötti kapcsolatok eredménye, a talajszint fölött és alatt egyaránt. A fák kapcsolatban állnak a gombákkal, állatokkal, a fénnyel és a széllel, amelyek mind befolyásolják növekedésüket és szerkezetüket.

Suzanne Simard ökológus régóta vizsgálja az erdőket, és A bölcs erdő titkai – Az anyafa felfedezése című könyvében e kutatások eredményeit osztja meg, bemutatva, hogy az erdők jóllétét az elemek közti közelség, az együttműködés, a sokféleség és a befogadás határozza meg. A kutató felfedezte például, hogy amikor egy fenyő vagy egy nyírfa árnyékban van, az egyik szén-dioxidot juttat a másiknak a föld alatt! Idézem: „Kommunikáltak. A nyírfa érzékelte a fenyő szükségleteit, és alkalmazkodott azokhoz. Sőt, felfedeztem, hogy a fenyő is visszajuttatott valamennyi szén-dioxidot a nyírfának. Mintha a kölcsönösség a mindennapi kapcsolatuk része lenne.”

A különböző életformák közötti kapcsolódás természetesen bennünket, embereket is magában foglal.

Chiara Lubich szavai jutnak eszembe: „Aki mellettem van, ajándéknak lett teremtve a számomra, és én is ajándéknak lettem teremtve a mellettem élők számára. A földön minden szeretetkapcsolatban áll mindennel: minden dolog minden dologgal. Szeretetnek kell lenni, hogy megtaláljuk az aranyfonalat a létező dolgok között.” (Az egység lelkisége, Budapest, 2020)

Nemrégiben Ausztráliába utaztam, és lehetőségem adódott megismerni az ottani őslakosok kultúráját. Felfedeztem, hogy a világnézetük milyen tökéletes harmóniában áll az integrált ökológiával. Kultúrájuk az egymásrautaltságra épül, amelyet a létezés alapjának tekintenek. Számukra tehát nem létezik éles határ az ember és a természet között, hanem a folyamatos harmóniában, állandó párbeszédben és kölcsönös tiszteletben hisznek. Szertartásaik és ünnepeik az állatok iránti mély tiszteletükről tanúskodnak, akiket az ökoszisztéma szerves részének tekintenek.

A növényekkel kapcsolatos tudásukat mindig továbbadják a következő nemzedéknek, és ez lehetővé teszi számukra, hogy csak annyit gyűjtsenek, amennyi szükséges,

mindent a megfelelő időben, biztosítva ezzel az erőforrások fenntarthatóságát.

Évezredekkel ezelőtt felismerték a biztonságos, körültekintő tűzgyújtás fontosságát, megőrizve ezzel a környezet biodiverzitását. Az ottlétem alatt igazán fúvós hangszerük, a didzseridu egyedi, mély hangja, amelyet az ausztrál őslakosok körlégzéssel szólaltatnak meg. Így akarnak kapcsolatba lépni az anyafölddel, az élet forrásával; valamint így kapcsolódnak az őseikhez és a közösség többi tagjához. Valóban, ezek a népek olyan igazság tudói, amelyet mindannyiunknak újra fel kell fedeznünk.

„Nem lehet valódi a természet többi létezőjével való szoros egység érzése, ha egyidejűleg nincs szívünkben gyengédség, együttérzés és aggódás az emberi lényekért. (…) Amikor a szív valóban nyitott a világot átfogó közösségre, semmi és senki nincs kizárva ebből a testvériségből.” (Laudato si’).

Stefania Papa ökológiatanár és az EcoOne szervezet nemzetközi koordinátora egy nemrég készült interjúban ezt a fogalmat kapcsolati fenntarthatóságként nevezi meg, amellyel azt akarja kifejezni, hogy a fenntartható életmód az emberi kapcsolatok és a bolygóval való kapcsolatunk középpontba állítását jelenti.

A természet és az emberek iránti gondoskodás az egyetlen kötelezettség és kötelék, amely mindannyiunkat egy felelősségi hálózatban egyesít.

A bolygó csendesen hív minket, segélyhívást indít, amely szélsőséges időjárási eseményekben, a növekvő környezetszennyeződésben és a biológiai sokféleség pusztulásában nyilvánul meg. Ideje felelnünk a hívására, nemcsak a környezetről való gondoskodás konkrét intézkedéseivel, hanem az emberi kapcsolatok mélyítése által is, minden ember méltóságának igazságosságára és tiszteletére alapozva. Minden apró napi cselekedet számít: az újrahasznosítástól a fenntartható termékek melletti döntésig, a felebarát iránti szeretettől a békéért való elköteleződésig. Kezdjük el a fenntarthatóbb jövő felépítését, amelyre a teremtéssel való mély kapcsolatunk ösztönöz minket. A Föld vár ránk, ideje válaszolnunk a hívására!