Néhány dolog, amit megtanultam, és amiért imádkozom – interjú Margaret Karrammal

Olvasási idő: 11 perc

Gyermekkor Haifában

Avrum Burg: Margaret, ön Haifában született. Egy barátom egyszer azt mondta nekem Haifáról, hogy talán ez a legjelentősebb város a Közel-Keleten, mert sem Mózes, sem Jézus, sem Mohamed nem tette be soha oda a lábát. Tehát ez a város „működik”. Meséljen a gyerekkoráról Haifában.

Margaret Karram: Haifa Izrael északi részén fekszik, a galileai régióban. A családom arab katolikus család, eredetileg palesztinok. Két nővérem és egy bátyám van, és akkoriban egy zsidó negyedben laktunk. Tehát minden szomszédunk zsidó volt, én pedig egy katolikus apácák által vezetett iskolába jártam.

Az iskolában minden diák arab volt. Voltak köztük katolikusok, különböző felekezetű keresztények és muszlimok is. Így egy többvallású és multikulturális légkörben nőttem fel. És amikor hazamentem, zsidó fiúk és lányok vettek körül.

Amikor tizennégy éves voltam, néhány fiatal jött az iskolánkba, és a Fokoláre Mozgalomról beszéltek. Soha nem hallottam erről. Nagyon új volt ez nálunk, a mi országunkban. Nem igazán érdekelt, mert a szüleim katolikusnak neveltek minket, és már gyakorló keresztény voltam. Minden vasárnap templomba jártunk. Jó kereszténynek tartottam magam, így nem is kellett semmi más. De amikor hallottam ezeket a fiatalokat… annyira lelkesedtek azért, amiről beszéltek. És örömöt láttam az arcukon.

Komplex identitás

Avrum Burg: Katolikus palesztinnak vallja magát. Valójában három személyi igazolványa van. Van hivatalos izraeli útlevele is?

Margaret Karram: Igen.

Avrum Burg: Ami ellentmond a palesztin nemzeti identitásának. És ráadásul még keresztény is!

Margaret Karram: Igen.

Avrum Burg: Vezessen minket át ezen az útvesztőn. Hogyan működik az ütköző identitások ilyen együttese? Kicsoda ön? Ha megállítanám egy ellenőrző ponton, és azt mondanám: „Margaret, adja ide a személyi igazolványát”, melyiket adná oda nekem?

Margaret Karram: Nos, én akkor születtem, amikor Izrael állam létrejött, 1948 után. A szüleim is izraeli állampolgárságot kaptak, mert az országban maradtak. Más családtagok, mint például a nagymamám és a nagyapám, nagybátyáim és unokatestvéreim Libanonba mentek, és azt remélték, hogy majd visszatérhetnek. Apai ágról mi voltunk az egyetlenek a családban, akik ott maradtak. Így mindannyian megkaptuk az izraeli állampolgárságot.

Itt most őszintének kell lennem. Gyerekkoromban csak Izrael állam létezett számomra, pedig otthon arabul beszéltünk. Ez volt az anyanyelvem. De iskolába jártam, és ott héberül is tanultam, mert ez volt az állam nyelve. A hébert második nyelvként tanultuk. Azt sem tudtam, hogy néz ki a palesztin zászló. Arabnak tartottam magam, ugyanakkor kötődtem Izrael államhoz, mert abban az államban éltem. Így felnőve sokat megtudtam a zsidó hitről, a zsidó identitásról, Izraelről mint országról, mint államról. De valójában az arab kultúrámban gyökereztem. Később aztán Jeruzsálembe költöztem.

Avrum Burg: Ami egy másik város.

Margaret Karram: Igen, ez egy másik város volt, nem olyan, mint Haifa, ahol három vallás élt harmóniában egymás mellett. Számomra az volt a normális, hogy kimentem a buszpályaudvarra és ott zsidó emberekkel találkoztam, és héberül beszéltem. De Jeruzsálem nagyon megdöbbentő hely volt számomra, mert egy megosztott város volt.

Avrum Burg: Tehát inkább konfliktusos, mint harmonikus hely volt.

Margaret Karram: Pontosan. Éppen az ellenkezője volt annak, amit Haifában tapasztaltam. Csak hogy érzékeltessem: Haifában ott van a tenger, és minden olyan harmonikus, olyan gyönyörű. Jeruzsálemet kövekből építették, tenger nincs. Szóval valahányszor Jeruzsálemből Haifába mentem meglátogatni a családomat, olyan volt számomra, mintha friss levegőt szívtam volna. De nem csak testileg, nem csak azért, mert úgy éreztem, hogy Jeruzsálemben hiányzik a levegő a tüdőmből. Amikor elkezdtem Jeruzsálem keleti részébe járni, rájöttem, hogy én is egy konfliktust hordozok magamban. Jeruzsálem egy megosztott város volt: keleti és nyugati részre szakadt.

Avrum Burg: Nyugaton főként zsidók lakták. Keleten főként palesztin arabok éltek.

Margaret Karram: Pontosan. Szóval, amikor a keleti részre mentem vásárolni, vagy ismerősökkel találkozni – keresztényekkel, akiket ismertem, akikkel templomba jártam –, akkor arabul beszéltem, ami az anyanyelvem. A Jeruzsálemben élő palesztinok azt mondták nekem: „Margaret, a kiejtésed más, mint a miénk. Te északi arab vagy.”

Amikor munkába mentem, és buszra szálltam, átértem a zsidó negyedbe, ahol héberül beszéltem (a hébertudásom elég jó volt). A zsidók azt kérdezték tőlem: „Honnan jössz?” Azt mondtam: „Haifából.” Erre ők: „De nem úgy hangzik, mintha zsidó lennél, tehát nem vagy zsidó.” Mintha azt mondták volna: „Tehát nem vagy izraeli.” Ez volt az a pillanat, amikor azt éreztem magamban: Akkor ki vagyok én? Izraeli vagyok?

Avrum Burg: Akkor végül kicsoda ön?

Margaret Karram: Hogyan oldottam meg ezt a problémát? Először is eldöntöttem, hogy keresztény vagyok, és ehhez a néphez tartozom. Istenhez tartozom. Nagyon fontos, hogy legyen hazánk; nagyon fontos, hogy egy földhöz kötődjünk, mert ez azonosít minket; de keresztényként azonosulok a keresztény hitemmel, a hazámmal is, amely egy másik világban lesz. És elindultam abba a világba, amelyről álmodom, hogy egy jobb világ lehet, és azóta ezért dolgozom.

A Fokoláre: az első híd

Avrum Burg: A „focolare” olaszul az otthon tűzhelyét jelenti. A Fokoláre Mozgalom egy olyan mozgalom, amely többek között különféle hidakat próbál építeni emberek között. Mi volt az első híd, amelyet a Fokoláre épített önben?

Margaret Karram: Az első híd az volt, hogy Istennel kapcsolódjam össze. Az volt az első lépés, hogy valóban kapcsolatba kerüljek Istennel. Nagyon szerettem volna keresztény életet élni, és az első lépés ez volt. Istenen keresztül léphettem kapcsolatba másokkal.

A Fokoláre segített abban, hogy meglássam Isten képmását minden emberben. És ez újdonság volt számomra, mert korábban talán így gondolkodtam: Ez egy zsidó ember, akit tisztelhetek vagy utálhatok. Ez egy muszlim ember, akit tisztelhetek vagy gyűlölhetek. Es ez csak attól függ, hogy ő hogyan viselkedik velem. De megtanultam, hogy Isten minden embert saját képmására teremtett. Ha hinnénk ebben, akkor valóban emberi kapcsolatokat építhetnénk. Szóval ez a felismerés tényleg megváltoztatott engem.

Az is átalakult bennem, hogy meg akartam változtatni a társadalmat, mert úgy éreztem, hogy a társadalom, amelyben élek, nem békés. Tehát meg akartam változtatni valamit. De a Fokoláre szellemében megértettem, hogy nem másokat kell megváltoztatnom. Nekem kell a szívemet megváltoztatnom.

Avrum Burg: Haifából Jeruzsálembe költözött, a harmóniából a konfliktusba. És ott az egyik oldal sem fogadta be. Nem érezte úgy, hogy teljesen beilleszkedne a város egyik vagy a másik részébe. Így ahelyett, hogy keletre vagy nyugatra igyekezett volna, felfelé ment.

Margaret Karram: Igen, felfelé mentem.

A judaizmus tanulmányozása

Avrum Burg: Ahelyett, hogy valamelyik vatikáni egyetemre ment volna, egy amerikai zsidó egyetemre iratkozott be. Mutassa be nekünk ezt a hidat, legyen szíves.

Margaret Karram: A Fokoláre az egységre, a testvériségre összpontosít. Úgy éreztem, hogy egész életemet, minden energiámat ennek az ügynek akarom szentelni. A Fokoláre pedig a különböző vallások, a különböző emberek, a különböző egyházak közötti párbeszédért dolgozik. Tehát, ha igazán meg akartam ismerni a másikat, akkor ismereteket kellett szereznem róla, mert sokszor a tudatlanság az, ami miatt félünk a másiktól.

Így hát úgy döntöttem, hogy zsidó tanulmányokba kezdek, ami eleinte nem volt könnyű, mert valami nagyon más volt, mint amire korábban gondoltam. Az amerikai zsidó egyetemen, Los Angelesben, a diákok többsége zsidó volt. Nagyon meghatározó és gazdagító élmény volt ez számomra, mert minden, amit ez alatt a négy-öt év alatt tanultam, segített megérteni egy másik nép történetét. Azon az egyetemen nem katolikus vagy keresztény szemszögből vizsgáltuk a dolgokat. Mindent, amit ott tanultam, csak zsidó látásmód volt.

Avrum Burg: Nos, hogyan segített ez jobban megérteni a saját identitását?

Margaret Karram: Én nagyon kötődtem a katolikus egyházhoz, a szüleimtől és az iskolámtól kapott katolikus neveléshez. Amikor Los Angelesből ismét visszatértem Jeruzsálembe, ott elkezdtem teológiát tanulni. Keresztény teológiát, hogy egyensúlyt teremtsek magamban.

A párbeszédről

Avrum Burg: Beszéljünk egy kicsit a párbeszédről. Mi is a párbeszéd? Az, hogy kétféle monológ létezik – a te monológod és az én monológom? Vagy valami olyasmi, amibe belépsz, és azt mondod: Készen állok egy párbeszédre?

Margaret Karram: Ha valódi párbeszédről van szó, akkor készen kell állnunk a kölcsönösségre. Különben csak az egyik fél beszél. Szerintem ez a párbeszéd lényege. Meg kell találnunk a módját annak, hogy a másikat beengedjük a szívünkbe, és ott üdvözöljük őt, és engedjük, hogy a másik üdvözöljön bennünket. Ha ez nem történik meg, akkor nem jön létre a párbeszéd, hanem megmaradunk a beszélgetés szintjén, ahol jobban megismerhetjük egymást. De ez nem konstruktív párbeszéd. Tehát a párbeszéd számomra azt is jelenti, hogy félreteszem, amit gondolok. Figyelnem kell arra, amit a másik mond.

Avrum Burg: Nyitott szívvel és fülekkel vágok bele ebbe a párbeszédbe önnel, meghallgatom, amit mond, figyelek az érveire. Most azt várja, hogy megtérjek?

Margaret Karram: Egyáltalán nem.

Avrum Burg: Miért nem?

Margaret Karram: Mert az igazi párbeszéd, az őszinte párbeszéd nem azt jelenti, hogy elvárjuk az emberektől, hogy áttérjenek egy másik vallásra, megtérjenek, vagy megváltoztassák azt, amik ők. Mert különben az én beszédem önérdekű lesz. A párbeszéd inkább azt jelenti, hogy készen állunk arra, hogy tiszteljünk és szeressük a beszélgető társunkat. Nem várunk el semmit. Különben egoisták vagyunk.

Avrum Burg: Van egy vörös vonal, amit nem léphet át?

Margaret Karram: Nos, attól függ. Ha olyasmiről van szó, amit el tudok fogadni, akkor azt mondhatom: „Nos, soha nem gondoltam rá, de te tényleg megnyitottad a szemem. Ez valami, amit tényleg meg kell vizsgálnom.” Személy szerint én nem mondom azonnal, hogy oké, egyetértek veled, és ez az, amit igazán szeretnék tenni. Azt mondom, hogy oké, hadd gondolkodjam rajta. Lassítok. Átgondolom. Találkozhatunk újra. Beszélhetünk róla.

Avrum Burg: Kivel nem áll szóba? Van valaki az univerzumban innen a következő galaxisig, akiről azt mondja, hogy „vele nem beszélgetek”?

Margaret Karram: Őszinte legyek? Nem, nem szoktam korlátokat szabni. Ezt szívből mondom. Lehet, hogy félni fogok az ilyen találkozásoktól, vagy talán olyan előérzetem lesz, hogy ezek az emberek talán nem fognak elfogadni. De a magam részéről igazán, őszintén mondhatom, hogy kész vagyok bárkivel találkozni. Legalább megpróbálni. Aztán ha rosszul sül el, hát rosszul. De legalább megpróbálni nem falat húzni – mert ez a dolgunk.

Általában falakat emelünk magunk közé, és előítéleteink vannak. „Ez az ember terrorista. Ennek meg más politikai nézetei vannak, mint az enyémeknek. Ez nem katolikus.” Ez azonban másodlagos. Sok előítéletünk van, és különböző dolgokat húzunk rá másokra. Ez az, ami valójában falakat épít közénk. Szóval, a magam részéről szívesen találkoznék bárkivel, még akkor is, ha nem ért egyet velem, és vitatkozni akar. De legalább van lehetőségünk egymás szemébe nézni.

Nők az egyházban

Avrum Burg: Ön a Fokoláre harmadik női elnöke, és a mozgalom alapszabálya szerint az elnöknek nőnek kell lennie. Mit jelent a női vezetés egy ilyen fontos mozgalomban, a katolikus egyházban?

Margaret Karram: A mozgalmunkban nemcsak nők vannak, hanem férfiak és nők, családok és fiatalok, valamint különböző vallású emberek is, és az, hogy az elnök egy nő, sokat jelent. Azt jelenti, hogy a nők sokat adhatnak a társadalomnak, hozzájárulhatnak az egyházhoz, és más tehetségekkel és jellemvonásokkal rendelkeznek, mint a férfiak.

Nem azt mondom, hogy a nőknek megvan az, ami a férfiaknak nincs, hanem azt, hogy kiegészítik egymást.

Az egyházban most több nő került vezetői pozícióba az egyed dikasztériumokban (vatikáni minisztériumokban). És három éven át először tartottunk olyan vatikáni szinódust, ahol ötvennégy nő volt jelen, én is az egyik voltam közülük. Szóval azt hiszem, az egyház is most tanulja, hogy a nők mi mindent adhatnak az egyház intézményeinek.

Avrum Burg: Lesz-e egy napon női pápa?

Margaret Karram: Nem tudom. Inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy jelenleg csak bíborosok választják a pápát. Remélem, hogy néhány év múlva a pápaválasztók között nők és világi keresztények is lesznek, mert ők képviselik az egész egyházat. Miért legyenek csak bíborosok? Ez a reményem.

A vallásközi párbeszéd hatásai

Avrum Burg: Ön sokoldalú tevékenységet folytat. Vallási és kulturális találkozók, tapasztalatcserék vannak napirenden. Párbeszédet folytat buddhistákkal Japánban, muszlimokkal Indonéziában, az ökumenikus pátriárkával Isztambulban. Van valami közös vonás ezekben a találkozásokban? Vagy mindegyik más és más?

Margaret Karram: Természetesen vannak különbségek, de sok közös vonás is van. Tudja miben osztozunk igazán? Először is a spirituális dimenzióban. Aztán abban a vágyban, hogy együtt tegyünk valamit az emberiség javáért.

Avrum Burg: Hozzon minket egy kicsit közelebb a földhöz. Úgy értem, amikor visszatér mondjuk egy buddhistával folytatott párbeszédből, akkor mi zajlik önben? Mi történik önnel egy ilyen eszmecsere során?

Margaret Karram: Mondok egy példát. Amikor buddhistákkal találkoztam, rácsodálkoztam, hogy mennyi időt töltenek csendben. Amikor visszatértem és visszatekintettem az életemre, rájöttem, hogy sok mindent csinálok, nagyon aktív vagyok. Sok összejövetelen beszélek. Imádkozom, de nem gyakorlom a csendet. Tehát amit tőlük tanultam, az az, hogy milyen fontosak a csend pillanatai. Ez egy példa.

Minden nap meditálok, általában fogok egy könyvet, olvasok és meditálok. Most megtanultam, hogy félretehetem a könyvet, és csak csendben lehetek.

Vannak olyan időszakok is, amikor beszélgetek emberekkel, vagy találkozunk a Fokoláre tagjaival, és el kell döntenünk dolgokat, együtt gondolkodunk és beszélgetünk. Nos, most azt is gyakoroljuk a találkozóinkon, hogy legyenek csendes pillanatok is, hogy megértsük, miről beszélünk, hogy felfogjuk, mire gondolunk, még akkor is, ha ezek konkrét dolgok. Lehet, hogy mindenki mást mondott. Tehát szükségünk van némi csendre, belső csendre, hogy megértsük, mit akarunk valójában tenni. Szóval ez egy másik dolog, amit megtanultam.

Egy kívánság és egy ima

Avrum Burg: Margaret, most jön még két utolsó kör. Tegyük fel, hogy mindenható hatalommal rendelkezik, és így lehetősége nyílik arra, hogy egy dolgot megváltoztasson a világon. Csak egyet. Mi lenne az az egy? Egyetlen dolog, amit megváltoztatna a világban.

Margaret Karram: Minden ember szíve.

Avrum Burg: Melyik az ön imája? Mondjon egy imát nekünk!

Margaret Karram: Istenünk, Atyánk, szeretném megköszönni neked ezt a lehetőséget, hogy ilyen kedves diákokkal, csodálatos kollégákkal és beszélgető társakkal találkozhattam. És mindannyiótokkal együtt szeretnék imádkozni, hogy Isten változtassa meg kőszívünket, és adjon nekünk hússzívet, egy olyan szívet, amely minden emberben Isten képmását látja, hogy ahol gyűlölet van, oda igazi szeretetet vihessünk, hogy – Szent Ferenchez hasonlóan -, ahol megosztottság van, oda egységet és harmóniát, ahol elutasítás van, oda elfogadást és befogadást vihessünk. Kérünk téged, Istenünk, hogy mindenekelőtt a szívünkbe hozz békét, mert a világ békéje csak akkor kezdődik el, ha bennünk béke van. Biztosak vagyunk benne, hogy meghallgatod imánkat. Ígérjük neked, hogy mindent megteszünk, és minden energiánkat, minden ötletünket, minden kezdeményezésünket beletesszük, hogy ez hamarosan megtörténjen. Ámen.

Az eredeti, angol nyelvű interjú: https://www.focolaremedia.com/magazine/content/few-things-ive-learned-and-my-prayer. A teljes, angol nyelven elhangzott interjút itt lehet meghallgatni.