Marton Zsolt: Nem tökéletes, hanem jó családokra van szükség!

Püspök atya közel fél éve tölti be az MKPK Családügyi Bizottságának elnöki tisztét. Elődje, Bíró László leköszönő levelében így fogalmazott: „Egyházunkban hosszú évszázadokon keresztül nem kellett külön figyelnünk a családra, mert az egészséges családok világra hozták az egészséges gyermekeket, akik a szülők példáját követve házasodtak és alapítottak családot. Ezekben a családokban kibontakozhattak a papi és szerzetesi hivatások. (…) Ma már egy egészen új világ van születőben az életet, a családot, a személyt illetően. Nagy éberségre, sok-sok erőbefektetésre van szükség ahhoz, hogy határozottan védeni tudjuk azt, amit valóban védenünk kell, és elengedni azt, amit el kell engednünk. (…) Szellemi harcban állunk.” Mit kell megvédenünk pontosan?

Azokat az értékeket, amelyek minden korszakon átívelnek. Az Ószövetségben már olvashatjuk, de Jézus is azt mondta, hogy a házasság férfi és nő tiszta szerelmi kapcsolata. További értékeink a hűség, a kitartás, a gyermekek vállalása. Ezek minden korszakon átívelnek, mindenféle társadalmi formációban megmaradnak. Ez az egyházunk hite és a Biblia tanítása, ami mindig aktuális, de nyilván az adott kor nyelvén kell előadni. Ami isteni és Krisztustól jön, az most is igaz, érvényes és korszerű.

Milyen eszközeink vannak ma az értékeink vonzó bemutatására?

Legfontosabb eszközünk a szeretet. Ez a legerősebb fegyver és a legnagyobb hatalom. Ahogy Szent II. János Pál pápa mondta, mi az evangéliumot bátran, határozottan, de nem erőszakosan hirdetjük. A bátorság abban áll, hogy ki merjük mondani az értékeinket, de ezt nem diktátumként tesszük. Igazi fegyverünk lehet még, ha az örömünket megmutatjuk! Tehát az egyház tanítását nem parancsként állítjuk az emberek elé, amit csupán meg kell tartani, hanem bemutatjuk azt is, hogy így élni öröm. Azért jó, azért igazi érték, mert ez az igazi boldogság forrása. Ezáltal tesszük vonzóvá, és így tudunk az emberek felé közelíteni. Köztudott, hogy minden ember a boldogságot keresi, és aki mer igazán őszinte lenni önmagával, mer a dolgok mélyére nézni, annak van esélye arra, hogy az igazi boldogság útjára rátaláljon és el tudjon indulni rajta.

Ilyen módon kell bemutatni a házassági hűséget, a tiszta készületet a házasságra, a családi élet örömeit, annak szépségét, hogy mit jelent több gyermeket nevelni, nagycsaládban felnőni. Ennél nagyobb vonzerő, ennél hatásosabb „fegyver” nem szükséges. Nem harcolnunk kell, hanem az életünk szépségét és örömét kell felmutatnunk. Ha ez valakinek nem tetszik, nos, ez jogában áll, de nekünk is legyen jogunk ahhoz, hogy – senkit nem támadva – világosan és tisztán megmutathassuk értékeinket. Mindenkit, aki hozzánk jön, szeretettel fogadunk, mert hiszen azt szeretnénk, hogy az igazi, örök isteni értékeket minél többen megtalálják.

Ehhez is kell ma már bátorság? Sokszor igaztalan támadásokat kapunk akkor is, ha csupán bemutatjuk értékeinket: ítélkezőnek, intoleránsnak, kirekesztőnek mondanak minket. Hogyan reagálhatunk ezekre a vádakra a jézusi lelkületnek megfelelően?

Az evangéliumban azt mondja Jézus, hogy ha „gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, engem előbb gyűlölt” (Jn 15, 18). Minden korszakban fennáll a veszély, hogy a valóban az evangélium szerint élő embereket támadások érik. Pont azért, mert nem csak látszat szerint élik az evangéliumot, hanem ténylegesen is megvalósítják életükben annak igéit. De azt gondolom, hogy ezt a világot nem visszagyűlölni kell, hanem szeretni. Nem a világ rosszaságát, hanem az evangélium nélkül élő, vagy azt támadó embereket kell szeretnünk, mint Isten teremtményeit. Bátran fel kell vállalni, hogy bármit mondhatnak ránk, bármivel meg is támadhatnak. De nekünk

Krisztus a mérce, nem holmi világi hatalomnak a definíciói, akik épp kitalálták, hogy mihez kell aktuálisan igazodni. Nekünk Krisztushoz kell igazodni, akkor is, ha üldöznek és akkor is, ha ünnepelnek.

Jézus azt mondja János evangéliumában, hogy „…bízzatok, mert legyőztem a világot.” (Jn 16,33). Tehát Ő úrrá lett a rossz fölött. Ő velünk van akkor is, ha támadás ér, akkor is, ha öröm. Személyes életemben is az ad erőt, hogy a világ legnagyobb hatalma, legnagyobb ereje van velem, de ez nem katonai hatalom, hanem a Lélek hatalma Krisztus által. Én akkor is kimondom ezt, ha ezért támadnak, ha ezért nemtetszésüket fejezik ki, hiszen Krisztus tanítványa vagyok. De azt gondolom, hogy mindig kárpótol az az öröm, amit egy-egy megtérőt látva tapasztalhatunk, ez sokkal nagyobb, mint a kritika vagy támadás, ami ezért érhet minket.

_{Marton Zsolt megáldja a Váci Egyházmegye MotiVÁCió nevű képzési központját 2021. május 7-én.}

Családreferensi programjában több területet is megnevezett, ahol folytatná az elődje által megkezdett utat, ugyanakkor új elemek is felbukkannak az elképzelések között. Megemlíti például, hogy „a meglévő értékekre egy új pasztorációs modellt kell felépítenünk”. Mit ért ezalatt pontosan?

Megyéspüspök is vagyok, ezét pontosan tudom, milyen nagy kincsünk a népegyházi struktúra és az ennek megfelelő lelkipásztorkodás: nagyon sok érték van ebben. De emellett fel kell építenünk a kovász-egyház és missziós egyház modelljét is! A népegyházban a társadalom döntő része formálisan, jelentős része ténylegesen is keresztény volt. Most nem ilyen világban élünk, így szükségessé vált, hogy kiépítsünk evangéliumi kiáradási pontokat, amelyek vonzóvá teszik az emberek számára Krisztust és az egyházat. Ezt próbáljuk a Váci Egyházmegyében. Láttuk, hogy nincs elég pap, tehát a régi modell már nem működik, így visszatértünk a kezdetekhez, megnéztük, hogy volt ez az ősegyház idejében. Mi az, ami akkor és ott jól működött? A II. Vatikáni Zsinat egyébként útmutatást ad ebben, hogyan lehet ezt jól csinálni: állandó diakónusok, akolitusok, hitoktatók, világi munkatársak bevonásával, akikkel együtt építjük az egyházat, ki-ki a megfelelő helyen.

Együtt építjük Isten országát. Ez ma már nem a – bármennyire becsületes és lelkiismeretes – pap magánügye, akivel szemben megjelennek a fogyasztói szemléletű hívek, hanem egy evangéliumi közösségi mag áll a háttérben.

Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor ennek a magnak kisugárzása lesz, azt fogják mondani, mint az első időkben: „Nézzétek, hogy szeretik egymást!” Ez az álmunk, hogy vonzó, kisugárzó, kovászként a társadalomra ható közösségeket tudjunk létrehozni. Ez egyébként a II. Vatikáni Zsinat modellje, de úgy látszik, hogy most jött el a megvalósítás ideje.

Ez az új modell akkor a családok, hívők részéről nagyobb bevonódást feltételez?

A családokat szeretnénk az elköteleződés irányába vinni. Legyen az egész család egy igazi család-egyház, ahogy a zsinat nevezi őket. A gyermekek itt kapják az első hitélményeket, hiszen a szülők az első hitre nevelők. A cél az, hogy Krisztust befogadjuk az életünkbe, legyen ott a családjainkban, mint a legalapvetőbb közösségben. Az elkötelezett családok példája nagyon vonzó, még akkor is, ha nem tökéletes emberekről van szó: döbbenetes kisugárzása van annak, ha az evangélium szerint próbál élni egy család, ez mindenkire hat. Azután sokszor van olyan, hogy ezen belül valaki még egy plusz elhívást is kap, pl. sok családapa vállal állandó diakónusi szolgálatot itt a Váci Egyházmegyében.

_{Marton Zsolt a Veletek vagyok! c. családoknak szóló videósorozat első adásában Szt. Józsefről beszél.}

Tervez-e a Családügyi Bizottság segédanyagokat kiadni, így támogatva a családokat, például a közös ima megvalósításában?

Sok álmunk és célunk van, többek között ezt is tervezzük. Egy konkrét példa: Mervai Miklós, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára írt a családi imáról egy könyvet, ezt most újra kiadjuk. De egyéb más területeken is szeretnénk a családoknak könyveket, kurzusokat, módszereket felkínálni, tanúságtevők tapasztalatait közreadni.

A Fokoláre Mozgalom régóta elkötelezetten dolgozik a családokért. Hozzájárulhat az ő tapasztalatuk a családreferensi szolgálatához?

Mindaz a kincs, ami a Fokoláre Mozgalom lelkiségében benne van: egy családdá, igazi közösséggé válni, nos, ez egy nagyon fontos üzenet a mai ember számára. Nem véletlen, hogy Chiara Lubichnak, a mozgalom alapítójának az utolsó üzenete ez volt: „Legyetek mindig család”. A legnagyobb kincsnek az egységet tartom a Fokoláre lelkiségben, s mindenhol, ahol megfordulok, az egyházmegyében, a papnevelésben, a családpasztorációban, ezt próbálom megvalósítani. A családban is lehetnek nézetkülönbségek, hiszen eltérő a személyiségünk, ez természetes, viszont hogy hogyan lehet Krisztusban szeretet-egységet építeni, ez a Fokoláre lelkiségnek egy egészen egyedi kincse.

Az egység kultúráját kellene bevinni a mai családokba. Mert a családban nem jószándékú maszekok élnek együtt, hanem a férfi és nő egységéről van szó, a szülők és a gyerekek szeretet-egységéről van szó.

Ezek az kis „egységek” adják aztán a nagyobb egységet, az egyházközséget, az egyházmegyét, a magyar egyházat, a világegyházat. Az egység és az Ige élése a Fokoláre Mozgalomnak olyan értékei, amelyeket nagyon fontos lenne bemutatni a világnak: ezek nélkül nem tud krisztusi család kialakulni és boldogan élni.

Püspök atya hogyan definiálná röviden az egységet?

Ez egy ideál. Biztos, hogy nagyon nehéz az egység megteremtése, könnyebb beszélni róla, mint megtenni. Ugyanakkor, ha valamit Krisztusban és Krisztusért, azaz egységben hoznak létre, annak van egy többlete, van benne egy olyan plusz, amit nem lehet akkor megtapasztalni, ha csupán nagyon okos emberek külön-külön alkotnak valamit. De az az igazság, hogy az egységhez meg kell „halni”, másképp nem megy: én ezt tartom az egységre törekvés sarokpontjának. Nekem azért nagy álmom az egység, mert azt látom, hogy minden nehézség ellenére, ez egy kikezdhetetlen kincs. Varga László kaposvári püspök atya mondta, hogy a gonosz minden karizmát képes utánozni, de az egység karizmáját nem. A gonosz sose tud egységet teremteni, ezért támadja. Ez a legnagyobb erőnk. Ha a család mindent megtesz, hogy Krisztus közöttük legyen, minden nehézség mellett is, akkor ez egy óriási kincs lehet.

Egyik nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy többet kéne beszélnünk az örömeinkről, boldogságunkról és mindarról, ami miatt jó családban élnünk. Kiknek szól pontosan ez a felhívás? A papoknak, a családpasztorációval foglalkozó különböző szervezeteknek vagy minden keresztény családnak?

Mindenkinek. Azt látom, hogy először hajlamosak vagyunk a kötelességekről, parancsokról beszélni, de ez nem vonzó. Ehelyett azzal kellene kezdenünk, hogy „Krisztus nagyon szeret téged! Nézd meg, hogy élnek ezek a családok, milyen boldogok!” Minden ember boldogságra vágyik, és ha azt látja, hogy egy adott családban vagy közösségben erre a boldogságra rátalálhat, akkor bekapcsolódik.

Minden közösségnek vannak struktúrái, törvényei, Krisztusnak is, de ha valakit először a paragrafusokkal szembesítünk, akkor az inkább riaszt, mint vonz. Azt gondolom, hogy először azt kell megmutatni, hogy miért jó ez?

Ha az evangéliumot hirdetjük, akkor jó lenne, ha az örömhír látszana is rajtunk. Ha szomorú szívvel és arccal járkálunk, akkor megkérdezhetik tőlünk, hol van itt az öröm, mi ebben az örömhír? Nem sminkelt mosolyra gondolok, hanem arra a kisugárzásra, ami a küzdelmeken, megpróbáltatásokon keresztül is megmutatja magát. Áradjon az adott családból vagy közösségből, hogy itt öröm és szeretet van, jaj, de jó lenne oda tartozni! Én ezt gondolom hangsúlyosabbnak. Sokszor az a vád ér minket, hogy nem látják örülni a keresztényeket.

Manapság már nem ritka sajnos a keresztény házasságokban sem a válás, ezzel mindkét félben és a gyerekekben is mély sebeket hagyva hátra. Van valamilyen terve a Családügyi Bizottságnak az elváltak lelki gondozására, egyházban tartására?

Nincsen kész receptünk, mert ez egy nagyon összetett dolog. Szeretettel kell fogadni és gyógyítani az elváltakat, hiszen ők is szeretett tagjai a közösségnek. Befogadásra van szükség, nem kirekesztésre. Nem ítélkezhetünk fölöttük, mert Isten látja csak a lelkeket. Nincs általános recept, a lelkipásztor egyéni bölcsességén múlik, hogy hogyan áll a sérült családok mellé. Igazságos és irgalmas szeretetre van szükség, ennek a kettőnek kéz a kézben kell járnia. Az azonban egészen biztos, hogy a házassági felkészítést már kiskamasz korban el kell kezdeni. Ez ugyanis annak a reményét hordja, hogy nem a válás lesz majd később a megoldás. Arra kell nevelni a gyerekeket, hogy ne ijedjenek meg a nehézségektől, kihívásoktól, mert mindig van megoldás.

A fiataloké a jövő: a jegyesek házasságra, családi életre való felkészítésével kapcsolatban melyek a tervek? Sokan kérnek úgy egyházi házasságot, hogy nem aktív tagjai az egyháznak. Hogyan lehet megszólítani, felkészíteni őket, hogy az esküvő ne csak a szép ruháról és a papírról szóljon?

Ez komplex dolog, aki messziről jön, azt a katekumenátus módszerével kellene megközelíteni. A házasság nem csak egy szertartás, hanem egy életre szóló elköteleződés, egy olyan kincs, ami beágyazódik egy sokkal tágabb kincsestárba. Legalább láttassuk meg, hogy mi az egyháznak ez a nagy gazdagsága és szépsége! Sok olyan konkrét példa van, hogy pl. egy egyháztól távoli vőlegény a menyasszony és a közösség szeretete hatására maga is aktívan bekapcsolódott a helyi plébánia életébe. Ez nem kényszer volt, hanem látta, hogy jó ide tartozni, és önként, örömmel csatlakozott. Sok értékes mozaikból kell a teljes képet összerakni. Ebben segíthet a referensek hálózata is, képzésekkel, lelkigyakorlatokkal, konferenciák megszervezésével, anyagok készítésével és terjesztésével. Ötleteket adunk az egyházmegyei családreferenseknek, de kötelező érvénnyel nem írunk elő semmit. A Családügyi Bizottság forrás kell legyen mindazok számára, akik a családokért dolgoznak az egyházban.

_{Marton Zsolt püspök misét mutat be 2021 Húsvét vigíliáján a váci székesegyházban.}

A családok, közösségek mit tehetnek azért, hogy papjaink ne magányosodjanak el, ők is közösségben, „családban” érezhessék magukat a plébánián?

Minden tőlük telhető erővel szeressék a papjukat! Ez nem mindig könnyű, de ki lehet szeretni a papokból a belső kincseket. Erre láttam már sok jó példát. A pap is ember, neki is vannak érzelmei, és egyre nehezebb a sokasodó kihívásoknak megfelelni. Rengeteg kérés, kívánság, elvárás érkezik be papjainkhoz, akik értelemszerűen nem tudnak minden igénynek megfelelni. Ebben kellene segíteni nekik, tapintatos, de szívós szeretettel, még akkor is, ha az atya bezárkózik. Nem szabad feladni a szeretetet, mert előbb-utóbb megnyílnak. Kérjük ehhez a Szentlélek segítségét, ő biztosan nem hagy cserben. Én ezt kívánom a papjaimnak, és ezt kérem a hívektől. Szerencsére láttam már sok csodát ezzel kapcsolatban. Csak egy példa: még gödi plébános voltam, amikor valaki megkeresett, hogy a családok beosztották egymás között, melyik vasárnap ki fog megvendégelni ebédre. Óriási ajándék volt ez számomra, minden vasárnap családlátogatásra mentem, de ugyanakkor nagy örömöt is jelentett mindez. Ehhez persze kell egy olyan pap is, aki ezt elfogadja, de ha a családok nem adják fel, akkor előbb-utóbb mindenki beadja a derekát.

Mi most a legnagyobb reménye Püspök atyának a családokkal kapcsolatban?

Óriási erő lehet a család. Olyan alapvető kincs, ami az emberek örömét, biztonságát, jövőjét adja, mint egy forrás. A család mindig aktuális lesz, sose fog kimenni a divatól. Bármilyen nehezen is alakul valakinek az élete, ha volt egy nem tökéletes, de szerető családja, akkor ez egy örök és eltörölhetetlen erőforrás marad. Ez a reményem. Ha lesznek nem tökéletes, de jó családjaink, akkor lesznek boldog, kiegyensúlyozott emberek. A család egy olyan valóság, ahova mindig vissza lehet térni.