Miben áll szabadságunk a mesterséges intelligencia korában?

Olvasási idő: 8 perc

^{Kezdőkép: Illusztráció (Pixabay, mesterséges intelligenciával generált fotó)}

XIV. Leó pápa néhány hete megjelent első enciklikájának, a Magnifica humanitas első benyomásait szeretném megosztani a Kedves Olvasókkal. Nyilvános egyházi forrásokban magyarul is már több összefoglaló elemzéssel találkozhatunk (Magyar Kurír: Patsch Ferenc, Görföl Tibor, Gájer László összefoglaló sorozatai.). Feltétlenül ajánlom valamennyit elolvasni, párhuzamosan az eredeti szövegekkel. A mesterséges intelligenciával fordított szövegek is jelentenek valamit, akár az egész dokumentum lefordítása is csak két-három kattintás, de nem az igazi. Nem gondolatébresztő a gépi fordítás, inkább kicsit olyan, mint befizetett falusi turizmuson a nyolc boros borkóstoló vége felé lenni egy kedves családtag ünnepi lakodalma helyett…

A körlevél felelősségi távlatai egybeesnek az Egyház társadalmi felelősségvállalásának két évezredes gyakorlatával, mely 135 éve XIII. Leó pápa Rerum novarum körlevelétől kiemelt, kristályosodó hangsúlyt kapott a teológiában és az egyház társadalmi életében.

A körlevél konkrét tartalma alapján viszont megint csak igen nagy távlatú Leó pápa enciklikája, hiszen az emberi személy méltóságát veszi védelme alá a mesterséges intelligencia korában.

Az előbbi távlata az ember teremtésére megy vissza, mint Isten képe és hasonlatossága, az utóbbi, napjaink technológiai-digitális fejlődésének távlata viszont a jövőre tekintve, még akár a közeljövő szempontjából is, nehezen kiszámítható. Hasonló ez ahhoz, amint az igazi tudós tudja, hogy mennyire keveset tud. A többi ember meg van elégedve a tudásával. Aki ismeri a mesterséges intelligencia eddigi fejlődését és nem csupán érdekes beszélgetéseket keres benne, az döbbenten áll előtte, sőt, néha talán azzal a félelemből fakadó attitűddel – sokan egyházi környezetben is –, hogy legyünk tőle mindinkább távol.

_{A szerző: dr. Laurinyecz Mihály, PPKE Hittudományi Kar erkölcsteológia tanszékvezető (fotó: Magyar Kurír, Lambert Attila)}

Több paptestvértől, de világi krisztushívőtől is hallottam a következő mondatot: „Én ugyan még nem használtam a mesterséges intelligenciát” olyan hangsúllyal, ami ebből a félelemből fakadóan azt sugallta, hogy nem is akarja használni. Az egy másik kérdés, hogy igaz tud-e lenni ez az állítás. Mintha valaki azt mondaná: én ugyan sosem szívtam még be pollenszennyeződést, vagy nem ért sosem 5G-s sugárzás. Sokkal több helyen alkalmazzuk már a mesterséges intelligenciát, mint arról tudunk, nem úgy működik, hogy azzal elkerülnénk, hogy nem keresünk rá a számítógépen egyetlen chatbot-keresésre sem, nem írunk egyetlen promptot (keresési utasítást) sem életünkben.

Szóval ne áltassuk magunkat, nem fogjuk elkerülni a használatát. Nem tudunk ellenállni a lehetőségnek, illetve belevisz bennünket a társadalmi/gazdasági folyamat. Olyan ez, mint az atomenergia.

Nem tudom kiválogatni az elektromos hálózatból az atomerőműből érkező energiát, bármilyen kétségeim is lennének az atomenergia felhasználásának hosszútávú következményeiről. Tudományos tény, hogy a működése által termelődött sugárzó hulladék évezredekre terheli környezetünket, az elkövetkező nemzedékeket úgy, hogy nem tudunk abszolút biztonságos raktározást arra. És mégis használjuk… Nem beszélve az atomfegyverekről. És így lesz ez ezzel a technológiával is.

_{Fotó: Pixabay, MI generált}

Egy tanulásra képessé tett technológiai fejlődés kibontakozásában vagyunk. Olyannyira jelentős fejlődés ez, hogy egy elsős diák esetében majdnem könnyebb megbecsülni, hogy hová juthat az illető majd felnőttként, mint ennek a technológiának a jövőjét látni. Igaz, arra sem gondoltunk annakidején, hogy a dinamó felfedezésével mire leszünk képesek. De… a lényege, a léptékek és a hatások mások. Nem csupán mértékében, hanem jellegében is. Ezért kell az új dolgokra (res novae) sajátos módon, hitből reflektálnunk.

Például abban más a lényege, hogy a digitális világ élettérré válik. Áttesszük a külső világot bizonyos részben ebbe a térbe.

Digitalizáljuk a képeink, szavaink, könyveink, leveleink, kommunikációnk, kapcsolataink, munkánk, de még a hitéletünk egy részét is. Hogy ki mennyit, az attól függ, mennyire kényszeríti rá a környezete, a saját adottságai és tudatos vagy nem tudatos döntései.

Önmagában még nem lenne gond a digitalizációval, hiszen számtalan pozitív használhatósága van (ma már egyre több). A gond abban van, hogyha elveszi az ember önállóságát. És itt most az önállóság nem az abszolút autonómia célkitűzéseként jelenik meg, hanem a felelősségvállaló önállóságban. A szabadság az erkölcsi felelősség meghatározó összetevője. A legrégebbi, külföldön kialakított számítógép programokon nem voltak még magyar ékezetes betűk. Eleve lehetetlen volt a teljes magyar abc kiírása. És minden további nélkül írtunk és olvastunk ékezetek nélkül szövegeket, amiért egy harmadikos diák elégtelent kapott volna a nyelvtanórán. Tudós szakemberek kommunikáltak csökkentett nyelven. (Aránylag hamar áthidalták a probléma nagy részét, de ma is olvasok rendszeresen ékezet nélküli sms üzeneteket. Vagy írok kényelemből…) De ez csak egy apró példa arra, hogyan változhat meg egy egyszerű, de korábban annyira szigorúan vett szempont és válik elfogadottá a technológia iránti igény vagy a kényelem miatt. Az, ami korábban elutasított volt, természetessé válik sok mindenben. Ha nem lett volna gazdaságpolitikailag támogatott az új technológia, elfeledetté vált volna sok minden.

„Szabadon” magunkra vállaljuk a fejlődés kényszerítő eszközeit. De nem csak a szöveg gépelésében.

A nyelv használatában (új szavaink, új logikánk, sajátos szövegrögzítési igényünk alakul ki), az írásban, a szabványosításban, a protokollokban, a stílusban stb. Mind keret, mind olyan feltétel, ami a fejlődést, az emberi kényelmet, a tudást és a hatalmat, valamint a befolyást tudja fenntartani. Ha levédek egy szellemi találmányt, az egyszerre értékvédelem, de korlát is. És talán észre sem veszem.

_{2026. május 25-én mutatták be a Vatikánban Leó pápa Magnifica humanitas kezdetű körlevelét (Fotó: vatican.va)}

De ezek mind még csak általános és külső szempontok. Sokkal mélyebbre menően változik meg a saját vélemény, saját gondolat felelősségének a kérdése, az, hogy kinek és milyen tekintélynek hiszek, kire hivatkozom? Számunkra, katolikusok számára a Tanítóhivatal kiemelkedő hangsúlyú mind a Szentírás értelmezésében, mind az új élethelyzetek hangsúlyozásában (Nem véletlen, hogy épp egy ilyen megnyilatkozás, enciklika kapcsán íródnak ezek a sorok.). Még a csak hiteles szentszéki dokumentumokra épített mesterséges intelligencia által kiszámolt szövegeredmények sem lesznek soha azonosak a Lélektől vezetett élő közösség és élő hagyomány által vezetett tanítóhivatali dokumentumokkal, soha nem lesznek tévedhetetlenek.

A szabadság feladásának kérdésén túl tucatnyi elgondolkodtató kérdést vet föl a Magnifica humanitas (MH) írásában a Szentatya. Például, hogy a mesterséges intelligencia hogyan alakítja át a hiteles források alkalmazását és a hihetetlen mértékű és mennyiségű szellemi termék, mint forrásanyag felhasználásában az emberi kreativitás követhetetlenségét, sok esetben az az iránti igény köddé válását (az identitásvesztés már a dokumentum 1. pontjában megjelenik).

Be kell látnunk, hogy a technológia fejlesztése iránti igény sokszor nem szolgálta az emberi fejlődés egyetemességét. Kezdet kezdetén minden fejlesztés érdekesség volt, szinte csak játék.

Igaz, igen drága, de egyre többek játéka. Gondoljunk csak az első bukdácsoló robotokra, amik napjainkra már sorozatgyártásban vannak, egyik-másik olcsóbb egy autó áránál. De ha az egyszerűbbekre gondolunk, konyhai, házi robotokra (egy fűnyíró, egy konyhagép, egy hőszabályozós fűtésrendszer, programozható mosógép stb.), ezek már nem tudományos fantasztikum, hanem a mindennapok részei. Igaz, nem mindenki engedheti meg magának. Korábban akinek lova, tehene, egy szem báránykája, vagy kerékpárja, aztán autója volt, kiemelkedett a többiek közül. Ma is sokan vannak, akik ezek közül még a közvetlen környezetünkben sem engedhetik meg bármelyiket maguknak, vagy ha igen, akkor a kölcsönfölvétel és törlesztési kényszer állandó veszélyében élnek. Ja, és ma lovat tartani a három autós luxust is meghaladja!

_{Fotó: Pixabay, MI generált}

Leó pápa már az első mondatokban emlékeztet arra, hogy az adott kor emberének feladata megadni saját kora jellegzetességeit. Hozzáteszem: ezt a feladatot könnyen meg lehet osztani a gépiesített és az automatizált technológiai közvetítőkkel. Annak idején a lúdtollat a kódexmásoló hegyezte magának (egyesek még a tintát is maguk készítették), ma már betűtípusok beállításával tudok változtatni az írásformán, de a szövegszerkesztő is segít, akár még a helyesírási hibák kijavításában is. És nem tartjuk furcsának ezt a változást… De talán éppen ez a helyesírási hibajavító jó példa arra, hogy akár a rám jellemző hibák gépileg beállított „tökéletessé” való kijavítása új képet alakít ki rólam. Mint a photoshop a képet, szebbé teszi. Az ember méltósága abban mutatkozik meg, hogy Isten ezt a tökéletlen, hibákkal is rendelkező embert hívta meg a Vele való közösségbe. Ez a gyarló énünkként való meghívottság minden emberi méltóság alapja. Nem tökéletességünk miatt hívott meg minket… (vö. MH 12.)

A gépet bekapcsolom, az embert megszólítom, meghívom.

Ha a gép nem indul el a kapcsológomb megnyomása után, akkor az hibás. Ha az ember nem válaszol, nem fogadja el a meghívásomat, az szabad döntése.

A kettő között igen nagy a különbség. Isten meghívta az embert egy csodálatos üdvtörténetben való részvételre (vö. MH 3.) A kettő közötti különbség igaz a mesterséges intelligencia működésére. A prompt, az utasítás kötelezően követendő. A program nem tagadja meg a választ, azzal a kitétellel meg főleg nem, hogy bevallja: ezt nem tudom. Sőt, elkezd hallucinálni, mellébeszélni, mint egy durcás kisgyermek. Az egy másik kérdés, hogy vannak titkosított információk, amelyek lehet, hogy elérhetőek lennének, de a válaszadás úgy van finoman hangolva, hogy egyes kérdésekre nem adhat választ az ember által meghatározott beállítás miatt.

A kérdés, hogy ki és mire állítja be ezt a szűrőrendszert? Miért is állt le a Katolikus Egyházunk a tiltott könyvek listájának (Index) gyakorlatáról?

Leó pápa a Láss, ítélj, cselekedj gondolatát állítja elénk, mint az emberi méltóság megnyilvánulását (vö. MH 4.).

Csak egy-két apró gondolatfoszlány volt ez ízelítőnek. Ha a Magnifica humanitas szövegét olvassuk, több száz ilyen fakad föl bennünk. Érdemes bőséges időt szánni rá, az eredeti szöveget hiteles felületen, eredeti nyelven olvasni.

Például nagyon érdekes, ahogyan a Szerző a „human” angol kifejezés többértelműségével dolgozik: csak a szövegkörnyezet adja meg, sejteti, hogy a jelentése emberi, emberség, emberiség, vagy emberiesség, de néha más nyelvű fordítások egymásnak ellentmondóan rögzítik a szövegeiket. Ha meg akarjuk fogadni Leó pápa tanítását, akkor odafigyelünk arra, hogy melyek azok a pontok, helyzetek, ahol nem spórolhatjuk meg a rá/ egymásra fordított időt semmiféle digitális pótlással.

A szerző katolikus pap, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán az erkölcsteológia tanszék vezetője.