Nemzeti identitás, mint ajándék

Mit jelent számotokra és miért vált fontos kérdéssé a nemzeti identitás?

Attila: Én éltem Szlovákiában, Horvátországban és Albániában is. A nemzetről alkotott képem legformálóbb időszaka Szlovákiához köthető, amely nagy felfedezés volt nekem. Lehet, hogy a hivatásomból fakad (mivel fokolarinó vagyok) hogy nem gondolkozom egymással ellentétben álló táborokban, számomra ezek a kategóriák nem léteznek. Nincs szlovák és magyar érdek. Az én személyes tapasztalatom szerint, ha a másikat úgy szeretjük, mint önmagunkat, akkor az ő eredeti közegét, közösségét, anyanyelvét, kultúráját, magatartását és szokásait ugyanolyan mértékben szeretem, mint a magamét, és ez formálja a saját identitásomat is. Ez feltételez egy alap-elfogadást, egy befogadó magatartást, amit a konkréten megélt szeretet szép lassan megtermékenyít és gyümölcsözővé tesz.

Gergő: Magyar családból jövök, az első nyelvem magyar. Édesanyámnak erdélyi gyökerei is vannak, a rokonságon keresztül találkoztam a mély hazaszeretettel. Kamaszként mégis elutasítottam a magyarságomat, nem tudtam vele azonosulni. Cikinek, „magyarkodónak” éreztem. (Később aztán mégis elvégeztem a magyar néprajz szakot.) A családfámat fölfedezve kezdtem megbékélni, megszeretni a magyarságomat. Ugyanakkor szembesültem azzal is, hogy a saját őseim között legalább kilencféle nemzetiség található. Ezek egyike a szlovák, az egyik dédanyám volt szlovák anyanyelvű. Az iránta való tiszteletből jelentkeztem szlovák szakra is, hogy megtanuljam a nyelvét, és az évek alatt született bennem egy magyarországi szlovák identitás. Ez teljesen megfér a magyarságom mellett, a kettő nem zárja ki egymást.

Amellett, hogy magyarnak vallom magam, szeretem az anyanyelvem, a szlovák származásomra is büszke vagyok, szeretném minél jobban beszélni az őseim nyelvét, és fontos számomra a magyarországi szlovákok kultúrája.

Miért tartjátok fontosnak a hazaszeretetet?

Attila: Mikor világra jövünk, egy anyanyelvi (vagy kétnyelvű) közegbe, egyfajta kultúrkörbe születünk bele. A környezetünkkel kapcsolatba kell lépnünk, tudnunk kell közölni önmagunkat, és ennek egyik legelemibb módja a beszéd. Aztán a családon kívül a tágabb környezet, a rokonok, barátok, a falu, a város maga a hazánk. A haza tehát több mint a nyelv, egy közösség.

Gergő: A világon élők nagy része nem csak egy nyelven beszél, hanem többnyelvű. Egy hazába is több nép, több közösség tartozhat, élhet egymással békében. A hazaszeretet olyan, hogy elsőként a saját családunkat szeretjük, aztán megismerünk más családokat, és őket is megszerethetjük.

Chiara Lubich gondolata, hogy „úgy szeresd a másik hazáját, mint a sajátodat.” Mit jelent ez nektek és hogyan lehet ezt megvalósítani?

Attila: Nekem ez a mondat azt jelenti, hogy amikor kapcsolatba lépek egy másik személlyel – akinek más a hazája, mint nekem – vele együtt megismerem a hazáját. Ez sokszor nagyon lassú és összetett folyamat. Ez a kapcsolat megengedi nekem azt, hogy az ő országa, ahol született és fölnőtt, az anyanyelve, a származása, identitása hasson rám, és ugyanolyan fontossá váljon a számomra, mint a sajátom. De a két, különböző nemzetből való személy kapcsolata egyben a két haza kapcsolata is.

Gergő: Számomra ez egy kulcsmondat abban, hogyan viszonyuljak más népekhez, nemzetekhez, kultúrákhoz, nyelvekhez. Nils-Aslak Valkeapää számi művész is példaképem, aki úgy szerette a saját népét, hogy másokban is fölfedezve a szépet, mindenkivel összetartozónak érezte magát. Én is valahogy így tekintek az emberiségre.

Hogyan fogalmaznátok meg, hogy mi a nemzet?

Gergő: A nemzet alapvetően politikai fogalom. Kialakulása hosszú folyamat eredménye, kezdetben a rendi Hungáriában csak a nemesek és a polgárok tartoztak ide, a többségi parasztok viszont egészen a 19. századi jobbágyfelszabadításig nem. A 18. században indult a nemzet fogalmának átalakulása, válaszként a kor igényeire. Az identitás azelőtt vallási-felekezeti alapú volt, a felvilágosodás végén azonban a nyelvi alapú identitás (nyelv = nemzet) terjedt el. Herder véleménye az 1700-as évek végén, miszerint a magyarok a szlávok tengerében ki fognak halni, hozzájárult a magyar nyelvújításhoz és nemzeti öntudatra ébredéshez. A nemzethez fűződő viszony a nép körében csak a közoktatás bevezetésével vált széleskörűvé. A 19. századi nemzet-fogalomból a 20. században sajnos a szélsőséges hangok fölerősödésével kialakult a fasizmus, a nácizmus és a kommunizmus ideológiája. Ez sokak számára torzzá és kellemetlenné tette a nemzet fogalmát és képét, nyugaton a szélsőjobb, keleten a szélsőbal üresítette ki. Világszerte, így nálunk is zajlik a nemzet átalakulása, amellyel együtt az identitás is változik. Azonban jogos igénye az bárkinek, hogy a népével közösségben érezze magát, és büszke legyen a saját anyanyelvére, kultúrájára.

Attila: A nemzet szó nekem nagyon kifejező, az egy tőről fakadó sarjakat jelenti, persze nem (genetikai) származás tekintetében. A nemzetközösség, és a közösségiség pedig szeretetből fakad. Jó esetben szeretjük, sőt büszkék vagyunk a saját hazánkra, nemzetünkre. Személyesen érint, ha csorbulnak például a kárpátaljai magyarok jogai, vagy együtt örülök egy amerikai magyar sikereinek… Egy egészséges és jó társadalomban a hazaszeretet szent és tiszta fogalom, és mindig a másikért van.

Hazaszeretetből akár kevés van akár sok, az még mindig szeretet marad. Amikor kirekesztés van, az azt jelenti, hogy már nincs benne szeretet.

Szintén személyes tapasztalatom, hogy az identitásom sohasem valaki ellenében létezik, hanem ellenkezőleg: az vagyok, aki vagyok, és így tudom ajándékozni önmagam, és az identitásomat is a másik személy erősíti meg bennem, egy kapcsolatban.
Mi, az egész kereszténység, így a Fokoláre Mozgalom is a szövetség népe vagyunk, abból születtünk. A szövetségből indulunk, amelyre Jézus hív minket, a mindennapjainkban élő személyekkel, azon körülmények között, amiben élünk: ebből a szövetségből, a kölcsönös szeretetből van születőben egy új társadalom.