Olyanok lesztek, mint Isten?

_{Ádám és Éva megkísértése. Jelenet a Jankovics Marcell-féle Az ember tragédiája filmfeldolgozásából (2011)}

Minden kultúrának és népnek vannak teremtéstörténetei, amelyek egyetemes jellegűek, és az univerzum teremtését vagy keletkezését magyarázzák el szimbolikus és spirituális módon, miközben választ adnak az emberiség keletkezésére is (pl. zoroasztrianizmus, görög, finn és indiai mitológia). E mítoszok isteni eredetről és természetfeletti erők beavatkozásáról szólnak, amelyek a világ létrejöttének magyarázata mellett az ember helyét is kijelölik a világban. A teremtéstörténetek központi eleme a jó és rossz közötti küzdelem, amelyben az ember fő- vagy mellékszereplőként van jelen. Sem természettudományos, sem történelmi szempontból nem hitelesek ugyan, hiszen inkább szimbolikusak, ugyanakkor visszatükrözik egy nép, egy civilizáció vagy egy közösség világról alkotott nézetét. Az eredetmítoszok ugyanakkor inkább valós eseményekre vagy legendákra épülnek, gyakran egy nép megszületésére adnak magyarázatot, melyekben szintén megjelenhet a misztikum és a természetfeletti (pl. Róma megalapítása, Álmos vezér származása és a magyarok hazakeresése).

Az európai kultúrkör kétségtelenül legnagyobb hatású, egyszerre teremtéstörténetet és eredetmítoszt tartalmazó, a zsidó őstörténetre épülő műve az Ó- és Újszövetség. A szimbolikus elemeken túl jelentőségben, kulturális hatásában és földrajzi elterjedésében jelentős, a későbbi európai népek világképére is óriási hatással volt. Első könyve nem csupán magyarázatot ad az univerzum keletkezésére és az ember teremtésére, hanem rámutat arra a drámára is, amiben az első emberpár a nagybetűs Rossz hatására elutasítja a Teremtő által felállított szabály- és keretrendszert, amely az ember földi boldogulásához szükséges, s aminek következményeként elveszti a Teremtővel és a többi teremtménnyel való harmonikus életközösség állapotát (Ter, 3 fejezet). Mi több, a jó és a rossz létezésének alapélménye az egyén boldogulásán túl a társadalmi folyamatokat és az emberiség történelmének irányát is befolyásolja.

_{Jelenet Az ember tragédiájából (Jankovics Marcell rendezése, 2011)}

„Olyanok lesztek mint Isten” (Ter 3, 5) – szól az ősi csábítás, amely nemcsak a Paradicsomból való kiűzetést (Ter 3,23) és a testvérgyilkosságot (Ter4,8)  hozta magával, hanem történelemformáló hazugsággá lépett elő az évezredek folyamán. Zseniálisan érzékelteti ezt a történelmi korszakokon és régiókon átívelő utazást Madách világirodalmi jelentőségű műve, Az ember tragédiája, amelyben a Teremtő, Lucifer, a nagy kihívó, Ádám és Éva az első emberpár elválaszthatatlan útitársak. Együtt négyen válaszolják meg az ember és a fejlődés nagy kihívásait, valamint filozófiai problémáit, és alkotják meg a különböző történelmi korok nagy társadalmi és hatalmi struktúráit.

A drámai költemény 1861-ben jelent meg az első ipari forradalom végén és a második hajnalán, amikor a technika fejlődése hatalmas ígéretekkel kecsegtette az emberiséget.

Madách, noha megsejtette az emberiség történelmének drámai végkifejletét, azt nem láthatta, hogy az ipari forradalmak különböző szakaszai milyen luciferi csábításokat kínálnak például a XXI. századi földi halandóknak.

Nem látta részleteiben, hogy a fosszilis korszak hogyan csap át a materialista szemlélet által fűtött értelmetlen fogyasztásba, ami globális szinten embermilliárdoknak kínálja egyszerre a felemelkedést, a nyomorból való kitörést és a teremtés szétrombolásának lázálmát – megsejtette azonban a természet javainak kizsigerelését és a környezet pusztulását. A költő nem látta a XXI. századi Európa szélsőséges időjárási viszonyait sem, vagy milliók útrakelését egy biztonságosabb élet reményében. „Látta” azonban, hogy a demokrácia hogyan manipulálja az embereket (athéni szín), vagy a hedonizmus, az erkölcsi züllés és a belső romlottság hogyan rombolja szét a kultúra szövetét (római szín). „Látta”, hogy a tudomány nem fog végső választ adni az élet nagy kérdéseire (prágai jelenet), mint hogy azt is, a technológia és a racionalizmus korszaka magában hordozza az elidegenedést és a személyes szabadság elvesztésének lehetőségét (falanszter-jelenet), s a történelem elérhet egy olyan pontra, ahol már csak egyetlen cél lebeg az ember szeme előtt, a túlélés (eszkimó-jelenet).

_{A falanszterben (Jankovics Marcell animációs filmjének jelenete, 2011)}

A dráma mellett, a bűnbeesést követően azonban felsejlik a nagy remény is, mind Az ember tragédiájában, mind az Ó- és Újszövetségben (Ter 12. fejezet). Ez utóbbi – túl azon, hogy a Teremtő szövetséget, azaz az élet útján való kísérést kínál a fellázadt teremtménynek (Ter, 15. fejezet) –, a megbomlott rend helyreállításának ígéretét is hordozza (Jel, 21. fejezet). Nem véletlenül mondja Jézus, a Megváltó, az Újszövetség kezdetén, akinek a küldetése az Isten és ember közötti kiengesztelődés véghezvitele és a megbomlott rend helyreállítása, hogy nem eltörölni jött az Isten által felállított eredeti törvényt, hanem beteljesíteni azt (Mt 5, 17-18). A Jelenések könyve pedig sejteti az univerzum feltámadásának jövőképét (Jel, 21. és 22. fejezet).

Látszólag Jézus, a megtestesült Isten és Lucifer, a hazug lázadó közötti kozmikus harcban és a fejedelemségek közötti összecsapásokban (Ef 6, 12) a porszemnyi embernek nincs helye. De csak látszólag. Hiszen az egész harc a szabad akarattal rendelkező ember üdvösségéért, megmentéséért és a teremtett világ helyreállításáért van. A teremtés koronájának jogában áll eldönteni, hogy melyik szövetséghez csatlakozik. A rövidtávú, csábító előnyöket kínáló szövetséghez, vagy ahhoz, ami a végkifejletben ígéri a győzelmet. Ha és amennyiben az utóbbit választja az ember, érdemes szem előtt tartani, hogy a szövetség előnyei leginkább akkor érvényesülnek, ha kölcsönösen betartják az együttműködésben lefektetett szabályokat (lsd. Tízparancsolat) és a szövetségesek hűségesen kitartanak egymás mellett.

Isten is ezt kínálja az emberpárnak a lezáró színben:

„Karod erős – szived emelkedett:

Végetlen a tér, mely munkára hív,

S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd

Szünetlenül, mely visszaint s emel,

Csak azt kövesd. S ha tettdús életed

Zajában elnémúl ez égi szó,

E gyönge nő tisztább lelkűlete,

Az érdekek mocskától távolabb,

Meghallja azt, és szíverén keresztűl

Költészetté fog és dallá szürődni.

E két eszközzel álland oldalodnál,

Balsors s szerencse közt mind-egyaránt,

Vigasztaló, mosolygó géniusz.”

S erre Éva így felel: „Ah, értem a dalt, hála Istenemnek!”

Ádám pedig ezt válaszolja: „Gyanítom én is, és fogom követni. / Csak az a vég! – csak azt tudnám feledni!”

Ne felejtsük el tehát „azt a véget”, hiszen éppen azt szeretnénk elkerülni…