Október 3-án írta alá Ferenc pápa új enciklikáját. Címe – Fratelli tutti (Mindnyájan testvérek) – Szent Ferencet idézi, megjelenése után számos kommentár született róla, és minden bizonnyal sokat fogunk még gondolkodni ezen a ...
Önkéntesség: a Milonga program egy egyesült világért
Az önkéntesség felsőfoka, mikor egy szervezet a segítő és a segített kölcsönös gazdagodására épít. Erre példa az alig néhány éve indult, dagadó vitorlákkal haladó, kontinenseken átívelő Milonga ifjúsági program.
Wilmar Brazíliából, bolíviai gyerekek körében
Az egyesült világ megvalósulása a legtöbbször elérhetetlen célnak tűnik. A megosztottság különböző formái egyre erőszakosabbá és magától értetődővé válnak. A szegénységben élőkről megfeledkeznek, és a társadalom peremére szorultak a legnyomorúságosabb körülmények között kénytelenek élni. Falak emelkednek és hidak omlanak le. Ez vált a valóságunkká: egy olyan világ, amelyben az egység teljesen lehetetlennek látszik. És mégis minden egyes nap szerte a világon fiatalok milliói nem hajlandók elfogadni ezt a fajta valóságot. A konfliktusok, széthúzás és gyűlölködés közepette mit sem törődve a kételyekkel inkább saját tetteikkel építenek maguk körül egy egyesült világot. És ahogy a cselekvés szükségessége nőttön-nő, vele együtt növekszik a fiatalok vágya, hogy ezekre a szükségletekre szolgálattal reagáljanak. A Milonga az egyik olyan szervezet, amely lehetőséget teremt rá, hogy a lelkes emberek gyakorlatba ültethessék a vágyaikat ott, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.
„Jobban megismertem önmagam és a bennem rejlő vezetői hajlamot, életre szóló barátokat szereztem, és ami a legfontosabb, közben másokon segíthettem” – mondja az amerikai Michael Brazíliában megélt tapasztalatairól.
„Mindenekelőtt, az önkéntesi munkatapasztalatom világossá tette a szolgálatra való elhivatásomat, és maradandó hatást gyakorolt az utána meghozott sorsfordító döntéseimben” – vallja a fülöp-szigeteki Jane Jacel kenyai szolgálatáról.
A Milonga a fiataloknak abbéli vágyából született, hogy aktív állampolgárok legyenek, szolgálják a rászorulókat, és a velük szembejövő társadalmi kérdésekre válaszoljanak. A kezdeményezés a kezdő szolgálatokból kultúrákon átívelő felebaráti, testvéri kötelékeket építő nemzetközi önkéntesprogrammá nőtte ki magát. A Milonga bolygószerte több ország nonprofit szervezeteivel együttműködve nyújt a fiatalságnak esélyt a tálentumaik közvetlen, célirányos kamatoztatására. Legyen az akár egy iskola, közösségi centrum, menekülttábor vagy más helyszín, ez az egyedülálló program a legjobbat igyekszik kihozni az ifjú önkéntesekből, akik viszonzásképpen komoly személyiségfejlődésen mennek keresztül és kulturálisan is gazdagodnak. Az egység építésének ugyanis ez, a kölcsönös szeretet a módja.
Az önkéntes nem hősködni vagy az országot megmenteni megy valahová, hanem azért, hogy együtt éljen és együtt növekedjen az általa szolgált közösséggel.
A kölcsönösség előmozdításáért az önkénteseket az őket befogadó közösségek családjai szállásolják el, és folyamatos mentorálást kapnak a program előtt, alatt és után is, hogy a jelentkezők globális gondolkodása és társadalmilag tevékeny szemlélete fejlődhessen. Ahogy az önkéntesek bizalmasan bevonódnak ezekbe a társadalmi csoportokba, a határok elmosódnak, a megosztottság fölolvad, és apránként egyesültebbé válik a világ.
„Annak tudatosítása, hogy külsőleg is különbözünk, segített mélyebben megérteni a bevándorlók helyzetét az idegen országokban, ahol az elfogadás nem azonnali” – mesélik az olasz Cecilia és Chiara, bolíviai élményükről.
„Megtanultam, hogyan legyek megbocsátóbb saját magammal, és a Milongában szerzett tapasztalatom megváltoztatta az életem irányát” – ismeri be a brazil Wilmar, aki szintén Bolíviában járt.
Spanyolból fordítva a Milonga több ezer nem kormányzati, tevékenyen cselekvő szervezetet jelent, egyben egy hagyományos latin-amerikai tánc neve is. Az elnevezés fölfedi tehát, hogy a nemzetek közötti testvériségnek mi lehet az útja, másrészt hogy igazi szépség rejlik benne. Nézzük az első olvasatot: több ezer nem kormányzati, tevékenyen cselekvő szervezet. Mindenféle nemzetiségű emberek a rasszra, társadalmi státusra, politikai beállítottságra vagy bármely más felszínes társadalmi fölosztásra való tekintet nélkül, emberként segítik egymást. Föltérképezik a szükségleteket és cselekvéssel mennek elébük. Így működik a szervezet: a helyi szervezetekkel összefogva, partneri együttműködésben segítenek a leginkább rászorulókon.
Eltörlik a válaszhatárokat, kigyomlálják az előítéleteket és testvéri szeretetet kovácsolnak a legegyszerűbb emberi megnyilvánuláson keresztül: emberként segítenek más embereknek.
A másik olvasat: amellett, hogy ez az újabb jelentés egyszerre szép és erőteljes, a Milonga egy évszázados hagyománnyal ropott tánc Latin-Amerikában. A különféle stílusok keveredéseképpen – karibi, őslakos és európai – a milonga-tánc valóban a kultúrák közöttiség gyakorlása. Ehhez hasonlóan a Milonga mint szervezet is arra törekszik, hogy egységet hozzon létre ott, ahol akcióba lendül, ahogy az önkéntesek az ételüket, történeteiket, zenéjüket, táncukat, hitüket és mindenüket megosztják a közösséggel, amelyet szolgálnak. Ezen a hiteles és kölcsönös kulturális cserekapcsolaton keresztül a tradicionális milonga igazi, ezrek által táncolt modern csodává vált világszerte. És éppen így tudjuk mi is valósággá tenni a békét a Földön: tanulva egymástól, egymást szeretve és egymást szolgálva.
Andy és Charly Argentínából így fogalmaznak olaszországi szolgálatukkal kapcsolatban: „Megértettük, hogy ennek a közös élménynek a kulcsa a mély kapcsolatok kiépítése volt, amelyben a kulturális különbségek nem akadályok, hanem értékes erőforrások, lehetőségek a fejlődésre és egymás gazdagítására.”
Elisa pedig, aki Olaszországból ment Uruguayba, így nyilatkozik: „A programban szerzett tapasztalatom megtanított az egyszerűség fontosságára, a kapcsolatok megbecsülésére és a boldogság valódi jelentésére, amelyet előtte már azt hittem, elveszítettem.”
Ha érdekel a program, jelentkezni szeretnél, keresd föl a Milonga oldalát a https://www.milongaproject.org/ címen!
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: Città Nuova & Living City
Forrás: https://www.cittanuova.it/costruire-un-mondo-unito-volontariato/?ms=003&se=005
Fordította: Antal Gergely