„Testvéri szeretettel szeressétek egymást!” – Pál apostol szavai szerint a felebarátokat összeköti a szeretet, a ...
„Testvéri szeretettel szeressétek egymást!” – Pál apostol szavai szerint a felebarátokat összeköti a szeretet, a ...
Az egyház hagyománya szerint minden böjti pénteken keresztutat járnak a templomokban, így átelmélkedve, átimádkozva ...
Olykor a mások felé fordulás közben világosodik meg Isten akarata. Olykor meg kell küzdenünk a visszahúzó erőkkel – ...
Különleges kapcsolat fűz a rózsafüzérhez: ez az imádság többször is átsegített már életem nehéz időszakain, az ...
A júliusi életige ráirányította a figyelmünket arra, hogy nemcsak a tevékeny élet lehet értékes. Az alábbi ...
Az önkéntesség felsőfoka, mikor egy szervezet a segítő és a segített kölcsönös gazdagodására épít. Erre példa az ...
„Ha elveszne az összes könyv és nem olvashatnánk a Bibliát, az Evangéliumokat sem, a mi életünknek kellene ...
„Az Istent szeretőknek minden javukra válik.” Szent Pál a Rómaiakhoz írt levelében rámutat arra, hogy minden emberi ...
„Isten javainak kezelőiként – hiszen minden az Övé – a közösségben, amelyben élünk, bocsássuk egymás rendelkezésére ...
Tíz évvel ezelőtt, 45 évesen várandós lettem a hatodik gyermekünkkel. Amikor a gyerekek megtudták, először ...
„Adjunk bőkezűen abból, amink van, nemcsak anyagi javakat, hanem befogadást és irgalmat, megbocsátást is, Istent ...
A nyugdíjba vonulást sokan krízisként élik meg, holott ez az életszakasz számos új dologra tesz szabaddá. ...
Márti, aki a Fokoláre Mozgalom tagjaként Istennek szentelt életet él, 2010-ben költözött ki Karacsiba, Pakisztán ...