Pannonhalma, 1025 évesen modern - merészen felújított bazilika és egy kortárs szobor

Pannonhalma bencés apátsága, világörökségi státusa, a bencések kiváló iskolája, könyvkiadása, bora, s leginkább légköre sokakat vonz. A rendszerváltozás után újraépítenek mindent. E rövid írásba csupán néhány elem fér bele: Az egyik a radikálisan megújult bazilika, s a másik – szubjektív válogatás alapján – Szent Mór szobra.

pannonhalma-1025-evesen-fiatal-szent-mor-szobor-es-a-mereszen-felujitott-bazilika

Pannonhalma egészen különleges, egyedi helye az országnak. Több mint ezer éves bencés apátsága, világörökségi státusa, a bencések kiváló iskolája, könyvkiadása, bora, s leginkább légköre sokakat vonz. A rendszerváltozás után újraépítenek mindent: gazdaságot (a szőlészeten és borászaton kívül a fűszer- és gyógynövénytermesztést, régi termékek újbóli, bővített kínálatát), a világ felé való nyitottságot (a zarándokok és a kulturális turizmus fogadását, szellemi műhelyt), épületeket (múzeum, borászat, zarándokház, kápolna, étterem…), mindent. Egy könyv megtelne ezek leírásával, bemutatásával. Egy rövid írásba viszont csupán néhány elem fér bele. Az egyik, amiről feltétlenül szót kell ejtenünk, az a radikálisan megújult bazilika, s a másik – szubjektív válogatás alapján – Szent Mór szobra.

 

Pannonhalmi Szent Mór szobra (Fotó: szoborlap.hu)

 

 

 

 

Azok közül, akik a „Kupacon” jártak az elmúlt években, többekkel beszéltem, s meglepve tapasztaltam, hogy észre se vették a szobrot, melyet Stremeny Géza szobrászművész készített, és 2002. októberében Várszegi Asztrik főapát avatott fel. Amikor mi diákjainkat vittük el Pannonhalmára megmerítkezni a „hely szellemében” – különös tekintettel a mai építészet eredményeire –, jó vezetőnk akadt Czigány Tamás győri építész személyében, aki sokat dolgozott e szent helyen.

Mór az első magyar bencések közül való, akiből harminc éves korában apát lett, majd néhány év múlva pécsi püspök. Itt, már püspökként írta meg 1065 és 1070 között – a halála előtti években – a két szentéletű, Zobor-hegyi remete történetét.

Szent Szórád/Andrást és tanítványát, társát, Benedeket 1083-ban avatták szentté Szent Istvánnal, Szent Imrével és Szent Gellérttel együtt.

 

A bazilika északi oldalán nyíló átjárón közelíthetjük meg a monostor ősi, igen értékes könyvtárát. A kapualjon áthaladva egy kicsi, és a szentély felé keskenyedő alaprajzú udvarra érkezünk (ami nem is egészen zárt, a templom szentélye mögött folytatódik – de ezt a belépő nem érzékeli), s néhány lépés után balra indul a könyvtárba vezető lépcső. A bazilika északi, törtvonalú, csak kis ablakokkal megnyíló falát, amely mellett húzódik ez az udvar, a faltöréseknél egyszerű – a gótikus templomoknál szokásos – támpillérek erősítik.  Ezek közül az első támpillér többlet-kiugrása, „erősítője” a szobor. A hely egyedi jellegét tovább fokozza az udvar szintváltása, néhány lépcsőfoknyi emelkedése éppen a támpillér/szobor vonalában.

 

A történetet, legendát író püspök egyszerű szerzetesként, tonzúrás fejjel, durva anyagú ruhában, állva ír – mint akkortájt ez szokás volt. Feje felett – mintegy védelemként – a támpillér ferdén kiugró köve látható. Alakja, felsőteste kivételével, eltűnik a támpillér és az íróállvány között. Hogy e kettő nem képez egy építészeti egységet, azt a kétoldalt kissé kilógó hosszú ruhája érzékelteti.

 

Pannonhalmi Szent Mór szobra (Fotó: szoborlap.hu)

 

Az íróállvány előtt – újbóli támaszként – sziklatömb, s ennek két oldalában rejtőzködik barlangjában a két remete ülő, ill. térdelő alakja. Fejük körül a barlang lelógó sziklái érzékeltetik azt, hogy fejük mellé köveket lógattak, hogy alvás közbe se dőljenek el, hanem összeszedetten vezekeljenek.

A szoborra sem elütő kőanyaga, sem esetleges színezése nem hívja fel a figyelmet, mert ezeket teljességgel nélkülözi a szobor. Azt a benyomást kelti, hogy évszázadok óta ott áll, hogy az ősi templom szerves része.

Az elhelyezés és a megfogalmazás telitalálat: ez a rejtettség illik mind a remetékhez, mind az életüket megíró szerzetesből lett püspökhöz. A szobor mai, kortárs alkotás, hiszen ma kerül előtérbe, hogy a püspök nem a hatalom megtestesítője, hanem a többiek szolgálatában áll. A támpillér „repedéséből” kibukkanó ruharedő további eleme a kortársi jellegnek.

 

A szobor megfogalmazása és elhelyezése a művész érdeme, mert a pályázatot kiíró szerzetesközösség – igen bölcsen – nem kötötte meg egyiket sem. A művész nem kívánt főszereplő lenni, tisztában volt azzal, hogy a mű nem róla, hanem a szentekről – a két remetéről és az életüket leíró püspökről – szól. Ez a visszafogottság azt is üzeni, hogy tudatában volt annak, hogy egy, idén 1025 éves történet részévé válik az alkotás; egy olyan történet részévé, ahol a közösség és a közösségben jelenlévő Isten a főszereplő, ahol mindennek akkor van értelme, ha Róla beszél.

Ez a rejtettség felfedezni képes szemet kíván; olyan emberét, aki nem siet, aki rászánta az elmélyedéshez, átéléshez szükséges időt, s akinek szeme van a részletekre is.

 

A Pannonhalmi Szent Márton Bazilika (Fotó: holeinthedonut.com)

 

A bazilikával kellett volna ezt a rövid írást kezdeni, de a belső tér néhány évvel ezelőtti radikális megújításának feldolgozása, megértése még több ismeretet igényel és/vagy érzékeny szívet. Legszívesebben azt ajánlanám az ide látogatóknak, hogy előkészületként olvassák el A hely szelleme a keresztény építészetben c. könyvet, amit éppen a Bencés Kiadó jelentetett meg néhány éve. A könyv szerzője – Frédéric Debuyst – belga szerzetes, a liturgikus teológia egyik legjelentősebb szakértője. A XX. század elején születő, majd a két világháború között megerősödő liturgikus megújulási mozgalom új, lelki utakat keresett a szekularizáció tépázta egyházban, ahol sokak számára a liturgia külsőségessé vált, s annak kerete, a túldíszített templomok elvonták a részvevők figyelmét a lényegről, Jézus áldozatáról és az evangélium üzenetéről.

 

A középkorban a templomokat díszítő falfestményeket „biblia pauperum”-nak nevezték, azaz az olvasni nem tudó egyszerű emberek „olvasókönyvének”, bibliájának. Az írásbeliség általánossá válásával, a közoktatás tömegessé válásával a templomok e szerepe háttérbe szorult.

A megújulást keresők közül sokan a teljesen letisztult környezetben, a csupasz, fehérre meszelt falakban és mennyezetben, az egészen egyszerű bútorzatban találták meg a lelki elmélyedés, a liturgia átélésének optimális helyét.

A fiatalokat az első világháború utáni időben – amikor a régi rend, a társadalom szövete szétesett – radikális mozgalmak vonzották tömegesen magukhoz, amelyek közösséget ígértek (de csak tömegélményt nyújtottak). Így vált sok fiatal a fekete, barna vagy éppen a vörös veszedelem foglyává. Ebben a légkörben a lelki vezetők a természetbe invitálták a fiatalokat, és egészen tiszta környezetben éltették át velük a köztünk lévő Isten tapasztalatát a tanításban és az asztal/oltár közösségében. Erről ír pl. Werner Heisenberg: A rész és az egész c. művében.

 

A kereszténységgel ellentétes ideológiák légkörében régi várak elhagyott lovagtermei, csűrkápolnák – amikor már templomot s kápolnát sem lehetett építeni –, az ókeresztény katakombák egyszerűsége, a kolostorok letisztult világa, térszervezése jelentették az elmélyedés, a megújulás téri keretét.

Korunk építészetében a modern kifáradása után jelentkező posztmodern gyors csömöre vezetett a minimalista építészet megjelenéséhez. Ahogy sok tudós régóta keresi a világmindenséget leíró egyetlen „egyenletet”, képletet, úgy sok építész (kiváltképp sok fiatal) egyetlen gesztussal, végtelen egyszerű megoldással akar létrehozni tereket.

 

Valami ilyesmivel találkozunk Pannonhalmán, a megújult bazilikában is. A templom újjáalakítását John Pawson angol minimalista építész tervezte, 2012-ben fejeződtek be a munkálatok. Érdekes, hogy a rend részéről egy bizottság évekig dolgozott azon, hogy milyen legyen a templom. Ők kérték fel az építészt, mert látták munkáit, többek között az írásban is említett csehországi kolostort. A magyar műemlékvédelemben egyedülálló bátorsággal tették ki a templomból a kb. százéves berendezést, a Storno Ferenc által tervezett bútorzatot, oltárt…

 

A Pannonhalmi Bazilika a felújítás előtt és után (Fotó: frh-europe.org)

 

A templom nyugati keresztény templom, azaz hosszházas. Ez adta a keretet ahhoz, hogy az egész elrendezés egyetlen tengelyre szerkesztett legyen – a nyugati kaputól a magasabban fekvő keleti szentélyig, a keresztelő kápolnától az oltárig és tovább a tabernákulumig. A haladás és az emelkedés folyamatos. A monostor temploma újra kiemelten a szerzetesközösség terévé – hiszen az alapító ideája a közösen megélt kereszténység – vált: a templom centrumába (a főhajó szentélyhez közeli részébe) a szerzetesi stallumok kerültek.

 

A szerzetesek stalluma és a hívek padsorai között, a templomtér geometriai középpontjában áll az oltár – kifejezve a szerzetesközösség és a hívek egységét. Az ambó a hajó és a szentély találkozásában helyezkedik el – követve az ősi hagyományt, ezáltal az igehirdetés valóban a szóra, a hangra épül, mert a hívek csak korlátozottan látják az oltártól a felolvasót, tanítót.

 

 

A hosszházas tér emelkedő útját azonos anyagból készült objektumok erősítik: a nyugati kapu feletti ívmező félköríves ablaka, a keresztelőkút, az oltár, az ambó és a szentélyt záró keleti fal körablaka és hármas-ablaka hófehér ónix kőből készült. A légies kő a Teremtés könyve szerint az Édenkert egyik drágaköve.

A bútorzat letisztult, minimalista alkotás, fa, sötétbarnára pácolva. A bútorzat a csehországi Nový Dvůr trappista kolostorának bútorzatát idézi. Ez nem véletlen, hiszen mindkét építkezés az angol építész, John Pawson alkotása. Őt éppen ilyen munkái alapján kérte fel a szerzetesközösség a munkára.

 

A nyugati egyház szerzetesközösségei több megújítást éltek meg az évszázadok során. A bencés közösség (hatodik században jött létre) nevéhez fűződik az ún. Cluny-i reform a 10. és a 11. század során, amely az egész egyház életében jelentős változást hozott. Egy-egy „reform” azonban más módon valósult meg: új szerzetesrend létrejöttével. Ilyen például a ciszterciek rendje (12. század eleje), majd annak szigorúbb „ága”, a trappisták (17. század).

A bazilika megújítása mintegy része ennek a reformfolyamatnak, az alapító szelleméhez való visszatérésnek, hiszen a remetéket összegyűjtő rend Jézust szegénységében, egyszerűségében is követni akarta.

Érdemes felkerekedni, rászánni az időt, s felkeresni Pannonhalmát. Kívánom mindenkinek, hogy a látogatás ne csupán építészeti, természeti, kulturális kirándulás, felfedezés legyen, hanem jusson idő a természetfeletti megtapasztalására is, hogy a csendben Isten szólhasson hozzánk. S amíg a járvány ezt nem teszi lehetővé, legalább e néhány gondolat és kép segítsen bennünket „utazást” tennünk, rácsodálkoznunk hazánk értékeire.

Fotó: Kezdőkép: wikipedia.org

Legújabb könyveink: