Párbeszéd az európai térben - Nézzünk a tükörbe, de hallgassunk meg másokat is

A minap Szegedről utaztam Budapest felé, és a fülkében olyan lélekemelő, elmetisztító társalgásban volt részem, amely párját ritkítja az én tapasztalatomban. Útitársaim, két nő és két férfi, arról beszélgettek, hogy süldő korban levő gyermekeiknek hogy próbálják átadni a bennük élő magyarság-tudatot, mi az, ami a fiatalokat érdekli, és mi az, ami teljesen hidegen nagyja őket, és hogy miért fontos a magyar identitás gondos ápolása, mit tesz jól és mit rosszul a magyar oktatási kormányzat ebben. Hamarosan kiderült, hogy útitársaim mind néprajzosok, és egy szakmai-baráti összejövetelről hazatérőben az ott megkezdett diskurzust folytatják.

A közelmúltban volt egy hasonló felemelő élményem Szlovéniában, ahol egy neves helyi történész előadását hallgattuk a szlovén partizánok tevékenységéről a második világháború alatt. Az erről a kérdésről szóló vaskos kötete a leolvasottabbak közé tartozik hazájában. A partizánok tevékenységéről szóló levéltári anyag nyolcvan százalékát ugyanis megsemmisítették, Jože Možina azonban utánajárt a másodlagos forrásoknak, összegyűjtötte a fellelhető másolatokat, és hozzáférhetővé tette ezeket a nagyközönség számára.

Az előadást élénk párbeszéd követte.

A nemzetközi hallgatóságból jó néhányan első megközelítésben nem értették, hogy a szlovének számára miért ennyire fontos a múlt feltárása és közéleti feldolgozása,

amikor ma számos olyan kihívással kell szembenéznünk, amely korunk problémája és a hetven évvel ezelőtti eseményeknek aligha van közük ezekhez. A válaszokból azonban kiderült, hogy még napjainkban is folyik olyan sírok feltárása, amelybe csoportostul lövették be az áldozatokat a kommunista uralom első éveiben. A mai szlovén közéleti-politikai palettán nincs senki, aki nyilvánosan elismerné a felelősséget ezért, sőt tovább folyik a nemzeti emlékezet „megtisztítása”.

A beszélgetés végére igen figyelemreméltó kép rajzolódott ki: a szlovéneknek nemzeti önazonosságuk szempontjából égetően szükségük van a múltjuk feltárására, a felelősségek beismerésére, és az ezt követő kiengesztelődésre. E nélkül nincs előre lépés, nem lehetséges a valós párbeszéd a közéleti kérdésekről. A másik közösen megfogalmazott felismerés az volt, hogy a többi európai ország polgárainak is szüksége lenne ezeknek a folyamatoknak valamilyen szintű ismeretére, hogy megértsék a szlovének reakcióit az európai térben.

Ebből a nemzetközi párbeszédből világossá vált még az is, hogy

egy nemzetnek szüksége van arra, hogy jóindulatú emberek, a nemzetközi közösség tagjai, kívülről is rátekintsenek belülről zajló tisztázási folyamataikra, és kérdésekkel, meglátásaikkal segítsék azt.

Felelevenedik az a régi bölcsesség, hogy az ember nem, vagy nem csak a tükörben nézegetve ismerheti meg önmagát, hanem inkább a többi ember reakcióiból. Így van ez nemcsak egyéni, hanem közösségi szinten is.

A szlovéniai nyári találkozón három, a konstruktív párbeszédhez szükséges képességet különböztetünk meg: a kapcsolati képességet, a közös, kreatív gondolkodás képességét és az együttműködési képességet. A kapcsolati képesség fokozza a társadalmi békét, és megteremti a másik két képesség gyakorlásának feltételeit. A kreatív gondolkodás képessége elvezethet minket egy közös antropológiai szemlélethez és társadalmi etikához. Az együttműködési képesség pedig lehetővé teszi számunkra, hogy együtt oldjuk meg a problémákat, és így együtt haladjunk előre.

^{A vendéglátók kalácssal fogadják a találkozóra érkezőket: Balról jobbra: német, magyar, szlovén és belga résztvevők. (Fotó: Tóth Pál)}

Ferenc pápa az Európai parlamentben mondott beszédében hangsúlyozta, hogy az „Egység a sokféleségben” eszméje nem a politika, a gazdaság, a kultúra vagy a gondolkodás uniformizálását jelenti, hanem minden valódi egység a különféle alkotórészek gazdagságából tevődik össze. Ahogy a családban, úgy az Európai Unióban is el kell fogadni egymás hagyományait, történelmét és gyökereit, meg kell szabadulni a manipulálástól és fóbiáktól.

A pápa egy többpólusú Európa képét vázolta fel, és azt javasolta, hogy Európa népei kerüljék el azt, hogy ezek a pólusok különbözőségük révén szembe kerüljenek egymással, ”polarizálódjanak”, egymásnak feszülő, csak saját érdekeiket szem előtt tartó táborokra essenek szét. Sokkal inkább keressék a párbeszédet és az együttműködést egymással, ami kontinensünk népeinek közös, jól felfogott érdeke.

Szlovéniában azon az estén mi is próbáltunk lépéseket tenni ebbe az irányba. Európa különböző országaiból érkeztünk egy olyan kezdeményezés keretében, amelyet Európai többpólusú párbeszédnek neveztünk el Ferenc pápa nyomán. Különböző nemzetközi programokat szerveztünk a közelmúltban, ahol egy asztalhoz hívtunk belgákat és magyarokat, lengyeleket és németeket, spanyolokat és szlovéneket, azzal a feltétellel, hogy a beszélgetéseink előtt megkötjük egymással a kölcsönös szeretet szövetségét, azaz minden erőnkkel azon leszünk, hogy elfogadjuk, alaposan meghallgassuk, és mélyen megértsük beszélgető társunk gondolkodását, indítékait, értelmi és érzelmi szinten egyaránt. Az így megnyíló bizalmi tér azt is lehetővé teszi, hogy kendőzetlenül beszéljünk saját magunkról, megtanulva annak művészetét, hogy mondanivalónk ne legyen sértő mások számára.

Nevezhetném ezt a feltételen együttműködés szövetségének is, hogy ezzel megnyílhasson ez a párbeszéd az elkötelezett keresztényeken túl minden nyitott és építkező szándékú ember felé.

Ebben a vállalkozásunkban nagy segítségünkre van Chiara Lubich lelkisége, amely meghív bennünket, hogy hétköznapjaink során járjuk mi is azt az utat, ami Jézus járt, és ne csábuljunk el a környezetünkben szóló százfajta szirén hangjára. Jézus útja a megváltáshoz a kereszten át vezet, ezt nem lehet megkerülni, amikor a feltámadásra, egyéni és közösségi problémáink megoldására vágyunk.

Ez a többpólusú párbeszédben legalább két dolgot jelent:

A „feltétlen” együttműködés azt kéri, hogy nem szabhatunk feltételeket a szeretetünknek.

Nem mondhatjuk, hogy meghallgatlak téged, de csak akkor, ha utána te is ugyanúgy meghallgatsz engem, egyébként a párbeszédnek közöttünk vége. Ennek a magatartásnak óriási a kísértése, hiszen az emberi együttműködés törvénye a génjeinkbe van írva, és ezzel a várakozásunkkal lépünk kapcsolatba embertársainkkal. Az emberi gyarlóságból és a neveltetésünkből, kulturális szokásainkból fakadóan ezek a várakozások azonban sokszor nem teljesülnek. Mit tegyünk ilyenkor? Chiara rámutat arra, hogy ezekben a helyzetekben, az egymás meg nem értésének néha nyomasztó pillanataiban a szenvedő Jézust lássuk, és belé kapaszkodva folytassuk a párbeszédet, akkor is, ha az a másik részéről megtorpanni látszik.

^{A találkozó egy momentuma. A résztvevők Jože Možinának tesznek fel kérdéseket. (Fotó: Tóth Pál)}

A keresztre feszített és elhagyott Jézus arcát láthatjuk korunk szenvedéseiben és megoldásra váró közösségi bajaiban, nehezen bontakozó együttműködéseinkben, és sok más sebben, ami kultúránkat jellemzi. Jézus emberi szenvedésekkel azonosuló lényét látva nézhetünk szembe ezekkel a kisebb és nagyobb kihívásokkal.

A Többpólusú párbeszéd kezdeményezései nagyon ígéretesek. Olyan ez, mint egy felfedező út, ahol minden találkozás tovább visz bennünket annak megértésében, hogy milyennek is kellene lennie az igazi párbeszédnek, hol vannak még akadályok, milyen irányba kellene fejlődnünk. Arra is rájöttünk, hogy az, amivel próbálkozunk, szorosan illeszkedik a katolikus egyház szinódusi útjához. Érzékeljük azt is, hogy még nagyon az elején vagyunk ennek a folyamatnak.

Próbáljuk építeni ezt az egyelőre mini-hálózatunkat, most első sorban arra törekedve, hogy lehetőleg minden európai országból legyenek résztvevőink.

És most visszatérek a hazai folklór, a magyar nemzeti identitás kutatóival folytatott beszélgetésemre a vonaton. Vajon a magyar nemzeti identitás ápolása közel hoz bennünket más népekhez vagy akaratlanul is szembeállít velük? Milyen jó hatással lehetne az identitás ápolására, ha a feltétlen együttműködésen alapuló párbeszéddel fordulnánk a többi néphez vitás kérdéseink rendezésére!

Az Európai többpólusú párbeszéd céljaiban megerősödve szálltam le a vonatról.

Aki többet szeretne megtudni erről a párbeszédről, adja meg elérhetőségét a emailcímen, és kapcsolatba lépünk vele.