Részt vettünk a szinóduson!

A Sophia Egyetem (Loppiano)  november 6-án webináriumot tartott a püspöki szinódus egyetemes szakaszának október végén lezárult első üléséről. A webináriumon saját élményéről számolt be néhány résztvevő, köztük Margaret Karram, a Fokoláre Mozgalom elnöke, Brendan Leahy Limerick (Írország) püspöke, Pál József Csaba temesvári püspök és Noemi Sanches, aki a szinódusi titkárság munkatársaként a háttérben dolgozott az eseményért.

Mindannyiuk felszólalásából egyöntetűen kiderül, hogy a legnagyobb élmény éppen annak a szinodális folyamatnak a megélése volt, ami módszere és egyben tárgya is volt a két éve megkezdett folyamatnak.

Rendkívül nagy újdonságok jellemezték az üléseket: a hatalmas VI. Pál terem, melyet mindannyian ismerhetünk az általános pápai kihallgatásokon készült képekről, körasztalokkal volt berendezve, a „circoli minori”, azaz kisebb körök alkalmával 11 fős csoportok egy-egy facilitátorral dolgozták fel az adott kérdésköröket. A csoportok teljesen vegyesek voltak földrajzi hovatartozás, hivatás, egyházi státusz szempontjából is. A püspökökön kívül ezúttal jelen voltak női és férfi szerzetesek, és laikusok is, szintén mindkét nemből, sőt szavazati joggal is rendelkeztek. Ez egy hatalmas újítás.

A Lélekben való beszélgetés módszere, amit használtak, azt jelenti, hogy a felszólalások között mindig tartottak egy perces imaidőt.

Ilyenkor mindenki kérte a Szentlélek segítségét, majd kifejthette a gondolatait. A többiek erre szintén egy rövid csend után reagálhattak. A módszer célja az volt, hogy ne az első emberi reakciók ütközzenek, hanem mindenkinek legyen ideje figyelni befelé, a lelkiismerete hangjára.

Természetesen nagy várakozás előzte meg az eseményt, azért is, mert jónéhány „forró” témát is érintettek, mint például a nők helyzete az egyházban, a visszaélések kezelése, és foglalkoztak a nemi identitáshoz és a szexuális erkölcshöz kapcsolódó számos kérdéssel. A résztvevők egyöntetűen arról számolnak be, hogy a legfontosabb még ezeknél a témákban sem a kifejett álláspontok voltak, hanem maga a megélt komúnió, közösség.

_{Pál József Csaba püspök (Youtube / sophiauniversity.org)}

„A Szentatya mindig is azt mondta, hogy a szinódus nem egy parlament, ahol különböző nézetek harcolnak egymással, és megpróbálják kitalálni, hogy melyik vélemény vagy ideológia fog érvényesülni.

Ez egy sajátos egyházi esemény, vagy inkább egy folyamat, amelyet az evangéliumi lelkületnek kell vezetnie.

A Szentatya is többször hangsúlyozta, hogy a Szentlélek itt a főszereplő. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban, azt lépésről lépésre, a szinódust megélve tapasztalhattuk meg.” – foglalja össze Pál József Csaba temesvári püspök a tapasztalatot, amiről sok résztvevő hasonlóan nyilatkozott.

Brendan Leahy pedig így fogalmaz: „Természetesen az egész, a hazámban a meghallgatási folyamat különböző szakaszaiban végigjárt szinódusi utat magammal hoztam. (…) Ennek során megismertem az írországi emberek reményeit és vágyait a plébániákon, az egyházmegyében, országos szinten. Egy zoom-konferencián, néhány nappal az elutazásom előtt az egyik küldött azt mondta nekem: »Ne felejts el a szinóduson kiállni a nőkért!«

De amikor Rómába értem, egy olyan eseménybe léptem be, amelynek sajátos dinamikája volt. A teremben mintegy 440 embert találtam – köztük 365 szavazati joggal rendelkező tagot –, és mintha ők szó szerint minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből lettek volna. És azt éltem át, hogy azok a hangok, amelyeket a szinódust megelőző folyamatok során hallottam, és amelyek természetesen magukban foglalták a különböző kontinensekről felolvasott jelentéseket és magát az Instrumentum Laborist (szerk. megj.: a 2023. októberi ülés munkadokumentumát) is, paradox módon elcsöndesedtek bennem (…), de új módon  meg is erősödtek.

Az Írországban megvitatott témák ismét előkerültek ezen az egyetemes szinódusi ülésen, de a tapasztalatok és tanúságtételek széles skálája miatt gazdagodtak és más szemszögből nyertek megvilágítást.

Például a nőkkel és az egyházzal kapcsolatos kérdések a világ minden tájáról érkező beszámolókban előkerültek, de különböző árnyalatokkal”.

_{Noémi Sanches (Youtube / sophiauniversity.org)}

Noémi Sanches, aki a szinódus háttérmunkálataiban dolgozott a titkárságon, felidézte egy idős európai bíboros szavait, aki kiemelte a nők jelenlétének pozitív hatását: „Az elmúlt 40 évben 8 különböző szinóduson vettem részt, és mondhatom, hogy ez itt kétségtelenül a legszebb. És biztos vagyok benne, hogy az önök jelenlétének köszönhető, hogy mindig életet és újdonságot hoz az egyházba. Köszönöm!” – mondta az illető.  „ Engem – reagált erre Noémi – megérintett ez az őszinte és tiszta vallomás egy olyan püspök részéről, aki kora és múltbeli tapasztalata ellenére nem ragaszkodott a szinódusok megtartásának régi stílusához, amely nosztalgiát néhány más püspöknél megtapasztaltam”.

Margaret Karram, mint laikus és nő, maga is átélte ennek a folyamatnak az újdonságát: „A laikusok teljes és integrált jelenléte – közülük 70-en rendelkeztek szavazati joggal – talán az egyik legnagyobb újdonsága ennek a szinódusnak, ahol az egyháztörténelemben először 54 nőnek volt szavazati joga. Az összefoglaló dokumentum egyik központi gondolata éppen az egyház missziós profiljára vonatkozik: »Az egyház maga a misszió – áll a dokumentumban – a laikus hívek létfontosságú módon járulnak hozzá ennek megvalósításához minden környezetben és a leghétköznapibb, mindennapos helyzetekben. Főként ők azok, akik az egyházat jelenvalóvá teszik és hirdetik az evangéliumot a kultúra és a társadalom különböző részeiben[1]«” .

Margaret négy szóban foglalalta össze tapasztalatát: meghallgatás, csend, megosztás és megtérés.

Kiemelte a szinódusi ülést megelőző lelkigyakorlat fontosságát, melyet Timothy Radcliffe domonkos atya tartott. Az ő szavai felkészítették a szinódusi tagokat arra a Lélekben való párbeszédre, mely igazi gyümölcsöket hozhat:

„A legbátrabb dolog, amit ezen a szinóduson tehetünk – mondta Radcliff, az az, ha őszintén elmondjuk meggyőződésünket, de a kétségeinket is, és azt is beismerjük, ha valamire nincsenek egyértelmű válaszaink. Ha így teszünk, úgy közeledünk egymáshoz, mint kereső társak, tanítványok, az igazság koldusai”.

_{Margaret Karram (focolare.org)}

„És pontosan ezt tapasztaltam meg – folytatta Margaret – mind a plenáris üléseken, mind a kisebb körökben, ahol nekünk, laikusoknak ugyanolyan jogunk volt megszólalni, mint a prelátusoknak, és így megjeleníthettük az emberiség általunk képviselt darabjainak összetettségét és gazdagságát.”

„Nagyon jó volt, hogy szinte versenyeztünk abban, hogy egymás előadásából megtaláljuk a legszebb, legemlékezetesebb részeket, és azokat emeljük ki. – Ezek már Pál József Csaba temesvári püspök szavai. –

Arra is volt lehetőség, hogy tisztelettel elmondjuk azt, amit esetleg kifogásolunk.

Nagyon jó dolog a másikban a jót keresni, megtalálni és kiemelni! Ez nem más, mint Isten munkájának felismerése és dicsőítése. »Isten az, aki növekedésre késztet« (vö. 1Kor 3,6). Így téve megtisztul a látásunk, és együtt tudunk megkülönböztetést tenni…”

_{Brendan Leahy püspök (Youtube / sophiauniversity.org)}

Ez az megközelítés új élmény volt mindenkinek. Brendan püspök úr határozottan azt mondja, hogy ő új dolgokat tanult meg ebben az egy hónapban:

„Hogy mit tanultam? Tartalmilag sok érdekes szempontot ismertem meg és rengeteg felfedezésre tettem szert. Megtudtam például, hogy Ázsiában több mint 2000 nyelv és 1000 nyelvjárás létezik. A mi egy Krisztusba vetett hitünk sok kultúrában és nyelven fejeződik ki. Új módon láttam, hogy a szinodalitás egy felhívás arra, hogy megtapasztaljuk, a kölcsönös emberi kapcsolatok az Istennel való hiteles találkozás helyei. Ezekben tudjuk felismerni, értelmezni és eldönteni, hogy mit akar tőlünk Isten, akár egyházközségként, egyházmegyeként, akár vallási gyülekezetként, egyesületként vagy mozgalomként.

Azzal a meggyőződéssel tértem vissza, hogy a szinodalitás a kereszténység stílusa.

Ez magában foglalja a meghallgatást, amely változást követel önmagunkban és másokban. Nem csak döntések meghozataláról szól, hanem arról, hogy segítsük egymást a megkülönböztetés útján, hogy megértsük, mit akar tőlünk Isten egy olyan világban, amely kétségbeesetten hív minket, hogy elérjük a szenvedő emberiséget, ahogy azt a szinódusi imáinkban gyakran felidéztük.”

Pál József püspök atya  is a tanulás szót használja:

„A szinóduson elkezdtünk megtanulni közösségi megkülönböztetést végezni. Tudatosult bennünk, hogy nemcsak bennem szól a Szentlélek, hanem másokban is.

Rajtunk múlik, hogy nyitott lélekkel figyelünk-e rájuk, hogy megértsük, mit mond a Lélek általuk.

Aztán bátran és ugyanakkor tisztelettel meg is kell szólalni. Lehet, hogy miközben a másik beszél, ellenállást érzek magamban. Ezt is közösbe teszem, félelem nélkül, hogy együtt lássuk, hogy konkolyról vagy tiszta búzáról van-e szó. Ezt nyugodtan megtehetjük, ha a szeretet alapján állunk. Meg kell győződnünk erről a szeretetről: mi készek vagyunk mindent elveszíteni, de Isten szeretetét, ami köztünk van, nem. Ezen az alapon bármit mondhatunk. A végén az eredmény – megtapasztaltuk – sokkal nagyobb, szebb, mint amire mi magunk jutottunk volna. Nem csak az enyém, nem csak a másiké, hanem valami új. És ez mindenkiben nagy örömet szül. Azt hiszem, ennek az örömnek köze van ahhoz, amit Szent Pál mond a galatáknak: hogy az öröm a Szentlélek egyik gyümölcse.”

Margaret Karram számára különösen fontos élmény volt a megtapasztalt párbeszéd az ellentétes nézetűek között, hiszen éppen a szinódusi ülés első napjaiban támadta meg a Hamász Izraelt és Margaret a Szentföldről származik, ottani keresztény palesztin család gyermeke. Számára reménysugár volt, hogy az ellentétek áthidalhatóak párbeszéddel, és kifejezte, hogy ebben látja a társadalmi béke zálogát is:

„A konfliktusok azért alakulnak ki, mert az emberek nem hallgatják meg egymást, nem hagynak teret az eltérő elképzeléseknek, kultúráknak, életvezetésnek.

Ha viszont sikerül párbeszédet folytatnunk, akkor olyan megoldásokat is találhatunk, amelyek enélkül elképzelhetetlenek lennének.

Ezért hiszem, hogy az egyik legnagyobb hozzájárulás, amit mi, laikusok tehetünk, a figyelmes meghallgatás, a teljes megosztás és a konstruktív párbeszéd terjesztése és alkalmazása a mindennapi életben, az általunk látogatott környezetben. Példamutatásunkkal egy olyan, hiteles kapcsolatokon alapuló életmód hordozóivá válhatunk, amely elősegíti a békét, a szolidaritást és – úgy mondanám – a harmóniát a világban.”

A szinódus egyházon túlmutató jelentőségével a temesvári püspök is tisztában van, és azzal is, hogy ennek megvalósulásához megtérésre van szükség, mely szintén állandóan visszatérő kifejezés a beszámolókban:

„Olyan egyházi közösséggé kell, hogy formáljuk magunkat, ahol még azok is otthonra, családra találhatnak, akik távol vannak az egyháztól.

A szinodális stílust folyamatosan gyakorolni kell, amíg az életünkké nem válik.

Mert bár Krisztus szavai erőteljesen hatnak ránk, mégis ott van bennünk az önzés kísértése, hogy magunkat helyezzük a középpontba, önmagunk körül forogjunk. A szinodalitás viszont állandó megtérést kér tőlünk, mindannyiunktól. Az egyház sokszínűsége nagy ajándék.”

A szinódus megszervezése természetesen hatalmas háttérmunkával járt. A szinódusi titkárság állandó munkatársai erejüket nem kímélve dolgoztak azért, hogy a 400 embert mozgató, egy hónapon át tartó rendezvény fennakadás nélkül végbe mehessen. Noémi Sanches ennek a titkárságnak a munkatársa. Elmesélte, hogy az előkészítés során és az esemény alatt is mekkora terhet vittek, de mégis mennyit gazdagodtak ők maguk is.

A legerősebb érzés Noémiben is a hála, hogy részese lehetett a szinódus szent légkörének.

„Biztos vagyok benne, hogy ez a légkör volt az, ami megmentett attól, hogy a munka mennyisége túlságosan megterheljen és eltérítse a fókuszom a lényegről. Attól is megőrzött, hogy beleessek egy pusztán mechanikus munka verklijébe, mint egy köztisztviselő vagy bérmunkás, hanem én is összhangban legyek azzal, amit a szinóduson élünk”.

Ő mesélte ezt az aranyos anekdotát is, ami megmosolyogtató volta ellenére jól összefoglalja a szinódusi folyamat valódi célját:

„A szinódusi ülés utolsó napjaiban, az egyik utolsó plenáris ülés során az egyik asszisztensünk lélekszakadva rohant be a titkárságra: »Rólad beszélnek  a teremben!« Kicsit értetlenül néztünk egymásra a kollégáimmal, és megkértük, hogy magyarázza el nekünk. Rámutatott a kis táblára, ami az asztalomon volt »KÉREM, ZAVARJON!« felirattal, és hozzátette: »Ezt a mondatot idézték és említették a titkárságot, mint példát arra, hogy milyennek kell lennie egy szinodális egyháznak, vagyis egy olyan egyháznak, amely mindig kész arra, hogy megzavarják, hogy mások kihívást jelentsenek számára, mindig kész befogadni és gondosan értékelni mindazok különböző kéréseit és igényeit, akik hozzá fordulnak… Röviden: a szinódusi egyház egy »KÉREM, ZAVARJON!« egyház. Na, ez aztán kellemes meglepetés volt számunkra! Ki gondolta volna, hogy az a kis dísz, amit a Tigerben vásároltam, egy nap majd arra mutat rá, hogy mi is a szinodalitás az egyházban.”

^{[1]     Összefoglaló jelentés a Püspöki Szinódus XVI. rendes közgyűlésének első ülésszakáról (2023. október 4-29.)}