Írásom első részében azt a kérdést jártam körbe, hogy valójában ki is az ember, milyen tulajdonságai emelik ki az élőlények sorából. Hogy miért fontos ez? Mert az emberképünk az alapja annak, ahogyan gondolkodunk az emberi ...
Közös vacsoránk – szeresd felebrátod, mint önmagad!
Egy nemzetiségek ételeiről szóló könyv kapcsán döbbentem rá: sokkal több közös van bennünk, kelet-európai népekben, mint gondolnánk! Ha pedig végképp nem látnánk magunkban semmilyen közöset, akkor marad a szeretet, a szolidaritás, meg a gulyás.

Olvasási idő: 3 perc
Képzeljünk el egy vacsorát, ahol a vendégek a szomszédok. Szépen terített asztal, gyertyák, jó kis gulyásleves… Mintha a volt keleti blokk valójában egy lakótelep lenne, ahol nem ismerjük a hozzánk legközelebb lakót, sem a második, harmadik fokú családtagokat, elidegenedtünk.
2015 februárjában épp egy kelet-európai ifjúsági kongresszusra készültem, mikor kezembe került egy szakácskönyv, Nemzetiségek konyhája címmel. Arra lettem figyelmes, mennyire hasonlítanak egymásra tulajdonképpen ezek a kelet-európai népek. A hazánkban élő bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén és ukrán nemzetiségek ételeiből készült válogatást lapozgatva vált világossá, hogy tulajdonképpen a húsok, sütemények, levesek, főzési és rántási technikák, de még a kötelező alapanyagok is visszaköszönnek a mezei magyar konyhában. Gyakorlatilag Európának ezen a felén, változtatásokkal persze, de ugyanazt esszük már mióta! Sláger a tejföl, a káposzta, a töltött ételek, rétesfélék, és még sorolhatnánk. Milyen egyszerű az egész, nem?
Ha meghívnánk egymást vendégségbe a kis lakótelepi lakásba, és minden nép hozna valami „sajátot” a leveshez, főételhez, desszerthez, igazi közös kelet-európai ebédből lakmározhatnánk! Az étkezőasztaltól távolodva eljutunk az asztalnál ülőkig, akik külsőre is sokszor emlékeztetnek egymásra, hagyományos ruházatukon fölfedezhetők az azonos motívumok, minták, öltések. Régi bútoraikat ugyanaz a francia polgári szalon ihlette, a szocreál berendezést ugyanúgy az IKEA-ból igyekeznek modernizálni. Táncaikban, énekeikben, szokásaikban is olyanok, mint egy nagy, terebélyes család, ahol a nyelv nem feltétlenül ugyanaz, mégis ott egy közös örökség az ősök szövevényes fájáról. És a rokonsági fokok is egyre szűkülnek körülöttünk: európai, keleti, közép, Kárpát-medencei, és végül itt maradunk szlovákok és magyarok, és látszólag elválaszt minket a határ. Valójában viszont mindannyian, a Duna mellől a Volgáig is talán kis túlzással egy tálból kanalazunk, és egy torokból éneklünk.
(A címben pedig nem elírás az, hogy felebrát: barát szavunk ugyanis a szláv brat szóból származik…)
***
Most, az orosz-ukrán háború árnyékában különösen fontos hangsúlyoznunk, mennyi minden köti össze Kelet-Európa népeit! A szimbolikus közös asztalnál ülő, egyszerű átlagemberek sosem tehetők felelőssé azért, amit a fejük fölött a hatalom embertelen gépezete vezényel… Akár ha két nép feszül egymásnak, akár ha testvérnépek, akár ha egy nép fordul önmaga ellen.
Minden borzalom, elnyomás és erőszak ellenére ott égnek a terített asztalon a szolidaritás és a felebaráti szeretet remény-gyertyái.
Minden olyan elhíresült és névtelenségben maradt, nagyszabású vagy apró önzetlen cselekedet, amikor egymást bújtattuk, befogadtuk, segítettük, megajándékoztuk, meghallgattuk, megvédtük vagy egyszerűen csak kifejeztük együttérzésünket a másik iránt az elmúlt évszázadok során. Zsidók rejtegetése, 1956 visszhangja Lengyelországban, az NDK-ban és Romániában, a páneurópai piknik vagy a jugoszláv háború áldozatainak nyújtott segítség. Önkéntes magyarok utaztak a Sztálin ellen védekező Finnországba a téli háború idején. A balti államok élőlánccal fejezték ki összefogásukat a Szovjetunió bukása előtt, 1989-ben. A koronajárványban orvosokkal és gyógyászati eszközökkel támogattuk egymást, most pedig Ukrajnának küldünk segélycsomagokat, és fogadjuk az otthonaikból menekülőket…
Amikor Chiara Lubich a másik népet a felebaráttal azonosította, azt a vágyat fogalmazta meg, hogy a népek is testvérekként tekintsenek egymásra, és ne azt keressük, ami elválaszt minket, hanem ami összeköt. Ha más nincs, akkor a szeretet tud összekötni bennünket. De a szomszédjainkkal mégiscsak sokkal több közös van bennünk, mint gondolnánk…
Mentalitás, érzelmek, reakciók, gének. És ételek.
Gulasch, gulaş, guliašas, guljašš, gulasz, guľáš, golaž, гулаш, гуляш. Egységünkre váljék!
A cikk első fele Egy tálból kanalazunk címmel az Új Város magazin 2015/11-es számában jelent meg.
Szükségünk van Rád! A fennmaradás a tét.
Legyél rendszeres támogatónk, hogy mi továbbra is minden hétköznap új, reményt adó cikkel jelentkezhessünk! Iratkozz fel hírlevelünkre!
Fotó: Nyitókép: RitaE / Pixabay