Szavazni mentem

Olvasási idő: 5 perc

Érdekes belegondolni abba, hogy körülbelül 270 olyan fiatal lesz, aki éppen a választás napján tölti be a tizennyolcadik életévét. Ez egy egyszerű becslés: hiszen 2008 szökőév volt, és az abban az évben születettek számát elosztva 366-tal nagyjából ennyi jön ki egy napra. Persze a születések nem egyenletesen oszlanak el az év során, de ez a szám mégis jól érzékelteti a nagyságrendet.

Rajtuk kívül lesz körülbelül 350 ezer olyan fiatal, aki most először szavaz országgyűlési választáson. Ők már egy új generáció, akik számára ez az első találkozás a politikai részvétel ilyen formájával. A másik oldalon ott vannak a legidősebbek. Azt, hogy ki ma Magyarországon a legidősebb ember, nem tudjuk pontosan, de azt igen, hogy körülbelül 700 és 900 fő közötti azok száma, akik már betöltötték a századik életévüket. Ők ugyanúgy részesei ennek a közösségnek, ugyanúgy ott vannak a választók között.

Ha ezt a két végpontot egymás mellé tesszük, egészen különös kép rajzolódik ki. Az a fiatal, aki most tölti be a tizennyolcat, két éves volt akkor, amikor 2010-ben a ma is kormányzó Fidesz másodszor is hatalomra került. Gyakorlatilag ebben a politikai állandóságban nőtt fel, ez az ő természetes közege. Ezzel szemben az a választó, aki ma száz éves, egy egészen más világban látta meg a napvilágot, és élete során több politikai rendszert, korszakot, fordulatot élt meg és túl. Tapasztalatban, emlékezetben, életútban óriási a különbség kettejük között.

És mégis, amikor elmennek szavazni, ugyanazt a cselekvést végzik, és a szavazatuk ugyanannyit ér. Egy fiatal, aki most lép be ebbe a világba, és egy idős ember, aki már egy egész évszázad tapasztalatát hordozza, ugyanabban a döntési helyzetben áll.

Ebből a különbségből és ebből az egyenlőségből érdemes kiindulni, amikor végiggondoljuk, hogy milyen generációk, milyen életutak és milyen tapasztalatok találkoznak egyetlen napon, egyetlen döntésben. Innen érdemes továbbmenni, és megnézni,

hogyan áll össze egy közösséggé az a sokféle korosztály, amely végül együtt alakítja az ország jövőjét.

A választások szempontjából ezek a különbségek azért fontosak, mert nem egyszerűen különböző életkorú emberek mennek el szavazni, hanem különböző történelmi tapasztalatokkal rendelkező generációk. És ezek a tapasztalatok hatással vannak arra, hogy ki mit tart fontosnak, mitől vár változást, és mitől tart.

Természetesen a generációs életérzés csak egy tényező, sok minden más is formálja, hogy kinek milyen a politikai meggyőződése: a tájékozottságától, a családi hatásoktól, a kulturális környezettől, amiben él, az életről alkotott egyéb meggyőződésektől és még sorolhatnánk.

A legtöbb közvélemény kutatás abban egyetért, hogy ha csak a harmincöt év alattiak szavaznának, akkor kormányváltás történne. Az a választópolgár, aki 2010-ben még csak tizenhét éves volt, ma körülbelül harminchárom éves. Azóta minden egyes országgyűlési választáson részt vehetett, és mindegyiken ugyanaz a politikai erő nyert. Függetlenül attól, hogy ő személy szerint kire szavazott, ebből az élethelyzetből könnyen kialakulhat egy nagyon erős generációs élmény.

Teljesen érthető, hogy ebben a korosztályban egyre többen fogalmazzák meg azt az igényt, hogy változásra lenne szükség. Nem feltétlenül ideológiai alapon, sokkal inkább élethelyzeti tapasztalatból kiindulva. Ez a generáció ugyanis egészen más ritmusban él. A munkahelyeiket néhány évente váltják, új kihívásokat keresnek, jobb lehetőségeket, magasabb jövedelmet. Számukra a mozgás, a változás és az előrelépés természetes része az életnek.

Ebből az életszemléletből nehezen értelmezhető az a helyzet, amikor a kormányzó politikai erő hosszú időn keresztül ugyanaz marad. Egy olyan világban szocializálódtak, ahol a választás lehetősége folyamatosan jelen van, és ahol sokszor az a tapasztalat, hogy bármikor lehet irányt váltani. Ez a fajta gondolkodás nemcsak a munkában jelenik meg, hanem az élet más területein is. A választás lehetősége vagy akár annak illúziója alapélménnyé vált. Ebben a közegben egy tartós, hosszú ideig fennálló politikai berendezkedés könnyen idegennek tűnhet.

A következő törésvonal valahol ott húzódhat meg, ahol azok állnak, akik 1989-ben már felnőttként élték meg a rendszerváltást. Ők újfent egészen más tapasztalatból indulnak ki. Olyan világban szocializálódtak, amelynek a mindennapjait ma már leginkább csak könyvekből, visszaemlékezésekből ismerhetjük. Az ő élményeik sokszor személyes történetekből, sokszor megszépült emlékekből állnak össze, és bár ezek nagyon is valósak, mégsem tudják teljes egészében visszaadni egy korszak teljes társadalmi valóságát.

Éppen ezért különösen érdekes az a generáció, amely már fiatal felnőttként találkozott a Fidesz megjelenésével és ebben a közegben találkoztak olyan új politikai szereplővel, amely számukra sok esetben a szabadság, a változás, egy új korszak ígéretét jelentette. Azok, akik 1989-ben tizennyolc évesek voltak, ma ötvennégy évesek. Nagyjából az ötven és hetven év közötti korosztályról beszélünk. Közülük sokaknak a Fidesz nem egyszerűen egy párt volt, hanem egy élmény, amely összekapcsolódott a saját fiatalságukkal. Egyfajta lendület, szabadságérzés, egy új kezdet lehetősége. Ahogyan ma a fiatalok egy része megfogalmazza, hogy elég volt a hosszú ideje változatlan politikai helyzetből, úgy annak idején ugyanez az élmény jelent meg a rendszerváltás előtti időszakkal kapcsolatban is.

Az 50–60 évesek generációja nemcsak a rendszerváltás élményét hordozza magában, hanem annak következményeit is saját életútján keresztül tapasztalta meg. Ők azok, akik saját bőrükön tapasztalták az intézmények átalakulását és a gazdasági bizonytalanság időszakait, ezért politikai viszonyuk sokszor kevésbé ideológiai, és inkább a működéshez, a kiszámíthatósághoz és a biztonsághoz kötődik. Szavazói magatartásukban ennek megfelelően erősebben jelenik meg a stabilitás iránti igény.

Ha ezt a logikát tovább visszük, felmerül, hogy a politikai erőviszonyokat nemcsak ideológiai változások, hanem demográfiai folyamatok is alakítják. A generációk cserélődése hosszabb távon minden politikai közösség támogatottságára hatással lehet. Mindez arra utal, hogy a politikai folyamatok mögött generációs tapasztalatok és életutak is meghatározó szerepet játszanak.

Kevésbé hangsúlyozott, mégis meghatározó generáció a nyolcvan év felettiek csoportja. Közülük sokan már nem vesznek részt aktívan a közélet formálásában, nem jelennek meg a politikai tér látványos színterein, mégis nagyon erős társadalmi bázist alkotnak. Részben élethelyzetükből fakadóan a mozgásterük szűkülhet, de ez nem jelenti azt, hogy a politikai részvételük jelentéktelenné válna. Sőt, sok esetben éppen ők azok, akik a leginkább kötelességként tekintenek a választáson való részvételre. Számukra a szavazás nem lehetőség, hanem alapvető állampolgári felelősség. Megjelenhet bennük az a szándék, hogy már nem önmagukért, hanem a következő generációért gondolkodjanak, döntsenek. Ezért gyakran nyitottabbak az unokáik véleményére, mint amennyire a középső generáció nyitott a saját gyermekeiére. Másrészt természetesen jelen vannak bennük mélyen rögzült meggyőződések is, amelyek nehezen változnak.

És ez talán az egyik legfontosabb gondolat. Egyetlen napon, egyetlen döntésben találkozik egy tizennyolc éves fiatal, egy harmincas, egy ötvenes, egy hetvenes és egy kilencven éves ember tapasztalata. Különböző életutak, emlékek, jövőképek, mégis ugyanabban a pillanatban, ugyanazzal a súllyal döntenek. Végső soron ezek az együtt élő generációk azok, amelyek közösen formálják a jövőt. Nem külön, nem egymástól elszigetelten, hanem egyszerre, egy időben, egy közös döntésen keresztül.