„Szembe akartunk nézni”– Gabi Ballweg résztvevő a német Szinodális Útról – 1.

^{Gabi Ballweg és az interjút készítő Vadász Dénes}

2019 decembere és 2023 tavasza között zajlott a németországi katolikus egyházban a Szinodális Út elnevezésű fórum, melyen klerikusok és világiak együtt tekintették át a legégetőbb kérdéseket, melyekkel egyházuknak szembe kell néznie, elsősorban a szexuális és más visszaélések tükrében. Az ülések sok vitát generáltak a német és a világsajtóban is. Sokan már az egyházszakadást vizionálták, mások a problémák eltussolásával vádolták a résztvevőket.

Gabi Ballweg újságíró, teológus és fokolarina személyesen jelen volt mind az öt közgyűlésen és aktívan részt vett a munkában. Őt kérdeztük, hogy első kézből tudhassuk meg, mi zajlott Frankfurtban és milyen élményt jelentett számára a részvétel. Gabi ugyan a Fokoláre Mozgalom képviselőjeként tagja a Német Katolikusok Központi Bizottságának, de véleménye személyes vélemény, nem a Fokoláre Mozgalom hivatalos álláspontja. Célunk az interjú közlésével, hogy betekintést nyújtsunk azokba a belső, gyakran fájdalmas folyamatokba, melyeket a párbeszéd megkíván és melyek nélkül nem lehet közeledés az ellentétes nézőpontok között.

A német Szinodális Út nem azonos a Ferenc pápa által a világegyház számára meghirdetett szinódusi folyamattal, melynek soron következő püspöki szinódusi ülése jelenleg, 2023. októberében zajlik a Vatikánban, a párbeszéd kihívásai azonban hasonlóak mindkét esetben.

– Az interjút magyarul Paksy Eszter szerkesztette –

Hogyan lettél az egyik résztvevője a Szinodális Út folyamatának?

Több mint tizenkét éve képviselem a Fokoláre Mozgalmat a Német Katolikusok Központi Bizottságában. Ez egy ernyőszervezet, három-három képviselővel a huszonhét egyházmegyéből, valamint Németország összes egyházi egyesülete és laikus szervezete megjelenik, mint például a Kolping Szövetség, a Katolikus Ifjúság, a nőszövetségek. Ehhez adódik még hozzá néhány szakmai szövetség, mint például a lelkipásztori tanácsadók, plébániai asszisztensek és teológiai tanácsadók szövetségei. Németországra jellemző az egyesületekbe és szervezetekbe tömörülés. Ez az 1848-ban létrehozott Központi Bizottság mindig fontos szerepet játszott a németországi egyház életében. Sok fontos kezdeményezés indult el belőle a világiak részéről, különösen a politikában való részvételt illetően, mert ők közvetlenül érzékelik a társadalom szükségleteit.

Én a Fokoláre Mozgalom színeiben vagyok jelen, más mozgalmakkal és közösségekkel együtt, mint például a Schönstatt, a Sant’Egidio, a jezsuita vagy a domonkos rend.

Amikor püspökeink 2019-ben elolvasták a német katolikus egyházban történt visszaélésekről szóló, a püspöki kar kérésére készült második nagy jelentést, az úgynevezett MHG-tanulmányt, annyira megdöbbentették őket a számok és az átfogó helyzetértékelések, hogy erőt vett rajtuk a tehetetlenség érzése, mert nyilvánvalóvá vált, hogy milyen sebeket okoztak ezek a visszaélések a gyerekek és a fiatalok életében, a felnőttekről nem is beszélve. Rendeztek egy tanulmányi napot, és erre meghívták a Központi Bizottság képviselőit is.Marx bíboros, a német püspöki konferencia elnöke a világiak közreműködését kérte:

„Mi, püspökök nem tudjuk ezt egyedül feldolgozni és megoldani.”

A Központi Bizottságban az első reakciók nem voltak túl lelkesek. Azt hozták fel, hogy a visszaéléseket egyházi személyek követték el, és a problémát, ami a klérus köreiben keletkezett, ott is kell kezelni. Végül mégis úgy döntöttek, hogy eleget tesznek Marx bíboros kérésének.

Elindult egy konzultációs folyamat, amelynek kezdetben nem tudtak nevet adni. Létrejött egy kisebb bizottság püspökök és világiak részvételével, de az egyébként épületes megbeszélések egyre halmozódó jegyzőkönyvein kívül nem jutottak sokra. Ezért elgondolkodtak azon, hogyan lehetne ezt a kérdést szervezett formában megközelíteni, hogy a folyamatok végén határozatok is szülessenek, és a végeredmény ne egy újabb halom papír legyen, ami elsüllyed valamelyik fiók mélyén.

Végül ez a tanácskozás a Szinodális Út nevet kapta. Ferenc pápa a megválasztása óta mindig a szinodalitásról beszélt. Szinódust a Központi Bizottság nem tarthat, mert azt a püspökök tartják, de azt mondtuk, hogy úton vagyunk, szinódusi úton, közösen járjuk az élet útját. Egyszerűen azt akartuk kifejezni, hogy el akarunk indulni és szembe akarunk nézni a kor kérdéseivel.

_{A Német Katolikusok Központi Bizottsága dönt a Szinodális Út megkezdéséről 2019. november 22-én (Christian Pulfrich/ wikimedia.org)}

Amikor az MHG-tanulmányról szóló hírek eljutottak Kelet-Európába, sokan azt gondolták, hogy a benne leírtak nem felelnek meg a tényeknek, vagy legalábbis túlzóak. Igazak voltak a tanulmányban szereplő számok?

Igen, sajnos. A tanulmány elkészítését a püspökök rendelték meg, és ebben még kevesebb eset szerepel, mint ami a valóságban történt. Addig az egyházmegyékben senki sem végzett alapos vizsgálatot. Mindenki tudta, hogy itt is, ott is történt valami, de mindenki mindig azt gondolta, hogy ezek egyedi esetek, amelyekből túlzás lenne általánosítani. Megállapodtak abban, hogy minden egyházmegyéből rendelkezésre bocsátják a papok, szerzetesek és diakónusok személyi aktáit. Ezen vizsgálatok alapján azt lehet mondani, hogy az akták több mint 4%-ából egyértelműen azonosítani lehetett a visszaélések eseteit. Ez ijesztően magas szám. Azóta már számos egyházmegyében új vizsgálatok is lezajlottak, amelyek több dokumentumot dolgoztak fel és sokkal szisztematikusabban. A feltárt esetek száma így tehát jóval több, mint ami a 2018-as MHG-tanulmányban szerepel. Sokakban felmerült a kérdés, hogy miért lehetett ezt ilyen sokáig elhallgatni.

Hogyan alakultak ki a Szinodális Út témakörei és hogy függnek ezek össze a visszaélésekről készült tanulmánnyal?

Világossá vált, hogy a visszaélési esetek kezelése nem átláthatóan történt. Megértettük, hogy az egyházban gyakran túl zárt körben születnek a döntések, a püspökök néhány adminisztratív vezetővel konzultálnak és aztán döntenek. Gyakran elsősorban az egyház intézményét próbálták védeni és nem az áldozatokat, és áthelyezésekkel próbálták eltussolni az ügyeket. Az MHG-tanulmány felhívta a figyelmet arra, hogy hiába van az egyháznak olyan önképe, hogy a püspöki rang szolgálatot jelent, ezzel a hatalommal vissza is lehet élni. És meg kell vizsgálni, mit kell változtatni ahhoz, hogy a döntések ne mindig csak zárt ajtók mögött szülessenek. Ezzel függ össze az is, hogy a döntéshozók az egyházban javarészt férfiak. Pedig ezekre a kérdésekre a nők máshogyan tekintenek, és az ő látásmódjukra is szükség lenne. Így került elő két témaként a nők szerepvállalása és a hatalommal való bánásmód az egyházban.

Egy másik téma, ami felmerül a visszaélések kapcsán, a papságról alkotott felfogás. A papok mindig valahogy különlegesek a felszenteltségük, a hivataluk és a szolgálatuk miatt. De azért ők is emberek, ők is hajlamosak a kísértésekre. A papokat fenyegetheti a magány veszélye, mert kiemelkedő pozíciót töltenek be a közösségben, és ezért nehéz normális kapcsolatokat, barátságokat kötniük. Az emberek gyakran érinthetetlennek tartják őket és ez senkinek sem tesz jót. Ráadásul a plébániák a paphiány miatt egyre nagyobbak, egyre több adminisztrációs feladat hárul rájuk, és a hivatásuk lelki vonatkozása háttérbe szorul. Sok pap van, aki otthagyja a szolgálatot. Tehát a papság kérdése volt a harmadik témakör.

Végül felmerült a szexualitás kezelésének módja az egyházban. A 60-as, 70-es, 80-as években, de tulajdonképpen a mai napig az egyház túlnyomórészt az „ezt szabad, ezt nem szabad” kategóriáival kezeli a szexualitás kérdését. Ma már ezt az emberek nem fogadják el gondolkodás nélkül. Ezért kell újra megnéznünk, hogy mit jelent keresztényként megélni a szexualitás ajándékát, és a tanítást úgy újrafogalmazni, hogy az elérjen az emberekig, illetve a papképzésbe is bevinni ezt, hogy ne fordulhasson elő, hogy olyan szélsőséges jelenségeket, mint a pedofília, valaki ne ismerjen fel.

Így jött össze ez a négy téma, amiről a püspökök és a Központi Bizottság azt mondta, hogy szeretnék megvizsgálni.

_{Szentmise a Szinodális Út résztvevőivel. 2022. szept. 9. – © Synodaler Weg/Maximilian von Lachner}

Ez még a világméretű szinódusi folyamat előtt volt. A német Szinodális Út nem egy igazi zsinat, hanem valami „sui generis”, azaz egyedi, máshol nem létező intézmény. Igaz?

Pontosan. Ki kellett találnunk valamit, ami az egyházjogban nem igazán létezik. Az egyházjog szerint csak a püspöki konferencia püspökei dönthetnek valamiről közösen. Nincs olyan fórum, ahol laikus hívek is jelen vannak, ahol együtt, mint Isten népe, megbeszélhetnénk a dolgokat.

Itt, Németországban, a 70-es években volt a würzburgi zsinat. Az is egy kísérlet volt arra, hogy bizonyos kérdéseket közösen kezeljünk. De ez nem igazán hivatalos forma az egyházjog szerint. Ezért nem akartuk újra zsinatnak nevezni, mert az félrevezető. Szinodális úton járunk. Ez teljesen ártalmatlannak tűnt. Azt hiszem, akkor még nem tudtuk, hogy mibe keveredtünk.

Ha ez nem igazi egyházi kategória, akkor a határozatainak sincsenek egyházi következményei, ugye?

Nincsenek. Ez kezdettől fogva világos volt, benne van az alapszabályban. Egyszerűen megvizsgáltunk bizonyos kérdéseket, amelyekkel itt Németországban szembesülünk és aztán javaslatainkat a világegyház elé vittük. Bizonyos dolgokat itt az egyházmegyékben is lehet szabályozni. Ez a püspökök hatásköre. De egyértelmű volt, hogy a Szinodális Úton hozott döntéseknek nincs jogi hatályuk. Ezek a határozatok az egyházmegyékhez kerülnek, és a püspök hozza meg a végső döntést. Nem szabad elfelejteni, hogy németek vagyunk.

Németként nem lehet csak úgy leülni és beszélgetni, és aztán majd lesz valami. Mi, németek, azonnal ügyrendet és alapszabályt készítünk, munkacsoportokat nevezünk ki, és eldöntjük, ki miért felelős. Ennek a látásmódnak vannak előnyei és hátrányai. Úgy gondolom, hogy segíthet a folyamatot végigvinni, de ha abszolutizálják, akkor hatalmas buktatóvá is válhat.

A kezdetektől fontos volt, hogy minden, ami az üléseken történik, nyilvános. Minden ülést közvetítettek, aki akarta, az elejétől a végéig meghallgathatta. Nem akartuk azt a benyomást kelteni, hogy ez valamiféle titkos társaság, amely zárt ajtók mögött megvitat valamit, és a végén bejelentést tesz. Természetesen a nyilvánosság ugyanakkor nehézségekkel is jár, hiszen bárki véleményezhet bármit. A folyamat lényegi része azonban a személyes találkozásokon és a kialakult kapcsolatokon keresztül történt.

_{A Szinodális Út 2. közgyűlése, 2021. szept. 30. Frankfurt – © Synodaler Weg/Maximilian von Lachner}

Milyen érzésekkel indultál ezekre a megbeszélésekre?

Az öt közgyűlésből három előtt úgy gondoltam, hogy el sem megyek. Fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek ott, de aztán azzal biztattam magam: „Nem, nézz szembe vele! Menni fog!” Bizonyos szempontból féltem is, mert két ülés között röpködtek a sajtóhírek. Az egyik püspök ezt mondta, a másik világi képviselő meg az ellenkezőjét. Az embernek az volt az érzése, hogy a következő találkozáskor egymás fejét fogják verni. Bennem is feltolultak a gondolatok: „Hová kerültem? Miféle gyülekezet ez? Ez az egyház? Az én egyházam? És én itt a közepén?”

De aztán amikor együtt voltunk, és szemtől szembe láttuk egymást, megtapasztaltuk, hogy az együttlétben fény van.

A résztvevők megosztották a velük történteket és a nehézségeiket, mint például a sok kilépést az egyházból. Egy szerzetesnő elmesélte, hogy több rendtársa felhívta, és megkérdezte, maradhat-e úgy a rendben, hogy kilép az egyházból.

Ezek a közösen átélt élmények belém ivódtak, és mind a 240 résztvevő szívébe hatoltak. Valaki például azt mondta: „Megdöbbentő, amit az újságban [a Szinodális Útról] olvasok. Ez nem lehet igaz! De én itt akarok lenni, hogy elviseljem ezt a sebet, hogy együtt tisztítsuk ki. Mert hiszem, hogy Jézus Krisztus üzenete nagyobb minden sebnél.” Megrázó volt az a pillanat is, amikor az egyik ülésen ketten nagyon ellentétes véleményen voltak, és mindkét fél bántó módon vitatkozott és el is tértek a témától. Egy harmadik személy közbelépett, és azt javasolta, hogy tartsunk egy kis szünetet és gondolkodjunk el azon, hogy valójában hol vagyunk, és mi történik. A szünet után a két fél felszólalt: „Tisztáztuk egymás között a dolgot. Nem értünk ugyan egyet, de a hangnem nem volt megfelelő egyik oldalról sem”. Ezek a momentumok sorsfordulót jelentettek. Arra gondoltam, milyen nagyszerű lenne, ha mindig ennyire őszinték tudnánk lenni egymással!

_{Szavazás a Szinodális Út 5. közgyűlésén 2023. márc. 9. – © Synodaler Weg/Maximilian von Lachner}

Egy másik eset: a legutóbbi közgyűlésen az egyik püspök nagyon sok módosító javaslatot nyújtott be az egyik határozathoz. Sok változtatását elfogadtuk. A legtöbbjük megalapozott volt, de volt olyan is, amiben kompromisszumot kötöttünk, hogy az ő véleménye is benne legyen. Aztán eljött a végső szavazás a dokumentumról, és ez a püspök előlépett, és azt mondta, hogy nagyon sajnálja, mert úgy érzi, hogy ezen a közgyűlésen sokan tettek lépéseket felé, ennek ellenére ő még nem tudja véglegesen jóváhagyni ezt a határozatot. Tartózkodni fog, de ezt szeretné előre megmondani. Egyszerűen azért, mert úgy érezte, hogy vannak még nyitott kérdései. Ilyet bevallani és azt mondani, hogy még tovább kell együtt gondolkodnunk, hatalmas dolog. Ott tényleg libabőrös lettem. Ezek mind olyan események, amikre azt mondom, ezért megérte.

Reális veszélye volt annak, hogy a folyamat következményeként a német katolikus egyház elszakadhat?

Minden dokumentum végén ez áll: „Kérjük a püspököket, hogy vizsgálják meg újra ezt és ezt a kérdést az egyházmegyéikben, mert erre ilyen és ilyen válasz is adható”, vagy: „Arra kérjük a Szentatyát és a római kúriát, hogy az adott kérdést x és y érvek alapján tekintse át újra”.

Egyetlen dokumentum se utal arra, hogy innentől fogva a német egyház külön utakon fog járni. Mindenhol a „gondolkodjunk el rajta” és „mérlegeljük” kifejezéseket használtuk.

Például: „Elgondolkodhatnánk-e még egyszer azon, hogy a nőket jobban be lehetne-e vonni az egyházba?” „Lehetne-e, hogy a szexuális erkölcsöt ne csak szabályok katalógusaként fogalmazzuk meg, hanem egy olyan szabadsághoz vezető útként, ahol az emberek holisztikusan, emberi lényként valósítják meg magukat?”

Voltak hihetetlenül nehéz pillanatok is, különösen a találkozók után, amikor sok minden megjelent a sajtóban. Volt, hogy frontok alakultak ki, és ahelyett, hogy utakat kerestünk volna egymás felé, ezek a frontok egyre élesebbek lettek. Úgy vélem, a Szinodális Út közgyűlésén a résztvevők 85-90 %-a nagyon igyekezett meghallgatni egymást, és komolyan venni azt, amit a másik mondott, és azt, hogy milyen kérdések maradtak nyitva. És volt 10-15 %, akik szélsőséges véleményeket hangoztattak és jelenleg is ők csapnak nagy zajt a sajtóban. Azok is, akik az elszakadással riogatnak, pedig azt senki sem akarja.

_{Beszélgetés a Szinodális Út 5. közgyűlésén 2023. márc. 9. – © Synodaler Weg/Maximilian von Lachner}

Mennyire volt megterhelő a párbeszédnek ez a hosszadalmas folyamata?

A Szinodális Út nem egy vasárnapi séta volt. Nagyon sokat dolgoztunk, amíg ezek a dokumentumok megszülettek, mert nem csak a közgyűléseken kellett részt venni, hanem voltak online találkozók is, és rengeteg anyagot el kellett olvasni, végiggondolni, hogy hozzá tudjunk szólni. Ezt nem csak azért csinálod, mert ott akarsz lenni. Kell, hogy legyen belső motivációd. Az első Szinodális közgyűlésen hat nagyon különböző ember elmondta, hogy miért vannak ott, mit jelent számukra a hitük, az Istennel való kapcsolatuk, és milyen kérdések vannak bennük. A kérdések és az álláspontok különbözőek voltak. De érezhetően minden Istenről, Jézusról, az egyházról, a közösségről szólt.

Sokan aggódva keresnek engem, mert mindenfélét olvastak a sajtóban, és félnek, hogy csorbul az egyházhoz való hűség néhány kérdéskör miatt. Én mindig megpróbálom megérteni, hogy ki miért gondolkodik úgy, ahogyan gondolkodik. És aztán azt is igyekszem elmondani, hogy én mit tapasztaltam, miért gondolkodom talán egy kicsit másképp. Az a fontos, hogy ne alakuljanak ki frontok, hanem mindig térjünk vissza a középpontba, ahol meghallgatjuk egymást, ahol megpróbáljuk megérteni, hogy az Istennel való kapcsolatodból, a Jézussal való kapcsolatodból miért olyan fontos ez neked. Tényleg annyira központi kérdés az, amiben esetleg nem értünk egyet, hogy emiatt szét kellene válnunk, vagy frontokat kellene alakítanunk? Nem lehet, hogy az egyházban egyszerre több válasz is létezhet egy problémára? Én is úgy hiszem, hogy bizonyos területeken fekete-fehér választ kell adni, de sok kérdésben szerintem több lehetőség van a sokszínűségre, mint gondolnánk.

* * *

Az interjú második részében olvashatunk majd a megszületett dokumentumokról, a főbb kérdésekben kialakult véleményről és Gabi személyes tapasztalatáról.