Szentek a parlamentben?

1980. április 18-án, éppen 40 éve hunyt el Igino Giordani, író, újságíró, politikus, négy gyermek apja, az ökumené és a patrisztika kiemelkedő alakja, a Fokoláre Mozgalom társalapítója. Összeállításunk felvázolja egy rendkívüli ember portréját.

szentek-a-parlamentben-igino-giordani-fokolare-mozgalom

Igino Giordani 1948-ban találkozott Chiara Lubich-kal, öt évvel a mozgalom megszületése után. Giordani ekkor már 54 éves, mély tapasztalattal rendelkező író és politikus, egyházi és kulturális életben egyaránt jártas személyiség. Chiara számára ő az egész emberiséget jelentette: a háború sújtotta, a megosztottságoktól szenvedő, a materializmustól megkínzott és testvéri közösségre szomjazó emberiséget, amely az egységért kiált. Egy különös kegyelem folytán mindenki másnál mélyebben fogta fel annak horderejét, hogy mit jelent az egyház és emberiség történelmében az egység karizmája, mint Isten ajándéka. A mozgalomban később kivirágzott összes világi hivatás magját benne látta meg, és ezért nevezte őt társalapítónak Chiara.

Ilyen jelentős gyümölcsök azonban csak kipróbált erényekből fakadhatnak. Giordani is számtalan próbatétellel találta szembe magát: meg nem értéssel, nehézségekkel a közéletben, magánéletében és az egyházban egyaránt. Csak mély hite és lelki nagysága segíthette át mindezen.

 

Lehet-e szent egy politikus? A kérdést ő maga tett föl, amikor 1945-ben De Gasperi arra biztatta, hogy néppárti tevékenysége után induljon a politikai választásokon.

Az életszentség vágya már huszonkét évesen felébredt benne, amikor háborús sebesültként feküdt a katonai kórházban, és onnantól ez mozgatta minden útkeresését.

A háború utáni nehéz időszakban mindenféle kiváltság nélkül gyakorolta alkotmányozó honatyai tevékenységét, munkáját társadalmi szolgálatnak, konkrét szeretetnek tekintette. Minden erejével védelmezte a békét, a háborút népellenes tettnek, a szabadság és a demokrácia meggyalázásának tartotta. Korábban a fasizmus elleni kemény kiállása miatt eltávolították a polgári és a politikai körökből, törölték az újságírók névsorából és eltiltották az oktatástól.

„Európa vagy egyesül, vagy elbukik” – hangoztatta az ötvenes években, amikor az európai népek első tanácsának tagja volt, ugyanis már a húszas évek óta sürgette a létrejöttét egy „Európai Egyesült Államoknak”.

 

Több lap igazgatója is volt, az Il popolo-t azonban otthagyta, mert nem akart igazgatott igazgató lenni. Mint újságíró és író hatalmas politikai, kulturális és vallási örökséget hagyott maga után: száz könyvet és négyezer cikket. Írásait és életét jellemzi a szeretet az igazságban, ahogyan azt XVI. Benedek pápa 2009-es enciklikájában írja.

Az olasz katolicizmus szellemiségének kiemelkedő alakja volt, az egyházatyákat kutatta, hősies kereszténységről beszélt, és bizonyos fokig a II. Vatikáni Zsinat előtt járt, főleg a világiakról és az ökumenéről vallott gondolataival.

 

Lelki forradalomnak nevezte találkozását Chiara Lubich-kal 1948-ban. Megtalálta, amit keresett: új út tárult fel előtte, mert leomlott az elválasztó fal a világiak és a misztika között.

Lenyűgözte Chiara közösségi lelkiségének evangéliumi radikalizmusa. Lehetségesnek látta, hogy megvalósuljon az, amit Aranyszájú Szent János mondott: úgy élni a világban – a cölibátust nem számítva –, mint a szerzetesek.

Úgy érezte, megélheti Szent Katalin követőinek tapasztalatát egy szűz nyomdokain. Ezért teljes szívével, teljes elméjével csatlakozott a Fokoláre Mozgalomhoz, ahol Focónak, azaz tűznek hívták. Teljességgel kimondott igenje folytán Isten eszköze lett, így Chiara rendkívüli megvilágosodásokban részesülhetett saját karizmáját illetően. Házasember volt, ugyanakkor megnyílt számára a lehetőség, hogy Istennek szentelje magát, és közösségre lépjen a fokolárban élő szüzekkel. Lelki nyitottsága és tisztasága a házas fokolarinik egész seregének nyitott utat világszerte.

Műveltsége és szakértelme nagyban hozzájárult, hogy az egység karizmája életadó frissességével megjelenhessen az ökumené világában, valamint a családok, a politika és a társadalom többi területén is.

 

 

Szeretetből semmivé válni. Így jellemezhetnénk lelki útjának utolsó szakaszát. Örömmel fogadta a megaláztatást és a meg nem értést. A háborús sérülések miatt egyre erősödő fájdalmait lehetőségnek tekintette, hogy keresztre feszüljön Krisztussal. Tekintete rendkívüli fényt tükrözött, minden találkozáskor derűt és nyugalmat árasztott kicsikre, nagyokra. Rendkívül mély egységet tapasztalt meg Istennel és Máriával, de nem hiányoztak a lélek sötét próbatételei sem, amelyeket Isten tartogat választottainak. Lelki útja szárnyalás lett Istenben.

 

Egy szóban összefoglalva ki is volt Giordani? A szellemi élet nagyjai prófétának nevezték, életrajzírója szerint Isten és az ember szerelmese. Chiara Lubich, és akik életének utolsó harminc évében közelről ismerték, a boldogságok emberének mondták, lelkében ott élt az egész emberiség.

Fotó: Città Nuova archív

Forrás: Città Nuova 2009, Új Város 2010/1-2,

Legújabb könyveink: