Választott küldöttként a Fokoláre nagygyűlésén

Olvasási idő: 7 perc

_{Mészáros István és Mihály Magdolna a nagygyűlést záró pápai kihallgatáson a Vatikánban}

Mihály Magdolna Sepsiszentgyörgyön él a férjével. Csabával negyven éve házasok, öt gyermekük és hat unokájuk van. Magdi fél éve nyugdíjas, addig gyógyszerészként dolgozott. Mészáros István Zentán, Szerbiában született, Dórival harminchárom éve esküdtek, három gyermekük van. Családjával együtt két évtizede leköltöztek Pancsovára, hogy közelebb élhessenek a belgrádi fokolárhoz. Huszonegy éve a szerbiai Apostoli Nunciatúrán dolgozik.

Hogyan kerültetek bele a Fokoláre Mozgalomba, és milyen változást hozott az életetekben?

Magdi: Egyetemi hallgató koromban egy ifjúsággal foglakozó fiatal pap által kerültem vele kapcsolatba. Nem egy eszme hódított meg, hanem egy élet, annak felfedezése, hogy Isten igéje életre váltható, hogy együtt is megélhető. Egy többes számban megélt kereszténységgel találkoztam, ahol a „mi ” felülmúlta az individualizmust és láthatóvá tette Jézus imáját: „legyenek mindnyájan egy ”.

István: A Fokoláre Mozgalmat harminchárom éve ismertem meg Zentán, ahol Dórival bekapcsolódtunk a családok találkozóiba. Megismerve a Művet (szerk.: Mária Műve a Fokoláre Mozgalom másik hivatalos neve) lassan megváltozott az életünk, folyamatosan előtérbe került a kérdés, vajon mi lehet Isten akarata úgy személy szerint nekem, mint a családunk számára. Számomra sokat jelent, hogy másokért tudok élni, szerethetem oly módon a mellettem lévőt, hogy érezhetővé váljon valami plusz: a természetfeletti öröm mindkettőnkben.

Magdi: Sok éve már, hogy elkötelezettként, házas fokolarinaként vagyok tagja a mozgalomnak. Ez számomra egyidőben ajándék és szolgálat. Meghívás egy közösségi életszentségre.

_{Kelet-európai résztvevők a nagygyűlésen}

Milyen érzés volt a kelet-európai zóna közösségeinek választott küldötteként részt venni az általános nagygyűlésen?

Magdi: Nagy meglepetés volt, hogy rám esett a választás. Azt éreztem, Isten valamit mondani akar nekem ezzel a meghívással… Az első pillanattól az volt az érzésem, hogy valami mennyei hazába érkeztem. A szentmisék, de az anglikán liturgia alatt is szinte tapintható volt Isten jelenléte, békét, reményt adott.

István: Részt venni küldöttként egy ilyen eseményen nagyon érdekes, különböző érzések kavarogtak bennem. Megtisztelő volt a bizalom, amit a szavazáson kaptam a többiektől, de ugyanakkor egy mély válaszkeresés is volt: miért én lettem kiválasztva, mit tudok én hozzátenni egy ilyen hatalmas valósághoz, mint a Fokoláre Mozgalom? Aztán ismerkedve a többi résztvevővel megértettem, hogy mások is felteszik maguknak ugyanezt a kérdést, igazából csak annyit kell itt is tenni, mint amit próbálok minden nap: törekedni az egységre, hallgatni a belső hangra, meghallgatni a másikat.

Nagyon más volt a nagygyűlés, mint amire számítottál? Mi lepett meg?

Magdi: Először vettem részt nagygyűlésen, nem volt elvárásom, inkább kíváncsi voltam. Meglepett, hogy az egyetemes testvériség, az egység megtapasztalható a résztvevők sokszínűsége ellenére – a föld minden tájáról érkeztünk, különböző hivatásúak és korúak nyolc keresztény egyházból, minden nagy vallásból és nem vallásos emberek is.

_{Előkészületi találkozó online}

István: Az előkészületek alatt, ami hat online találkozóból állt, egész jó képet kaptunk arról, miként fog zajlani a nagygyűlés, az a sokszínűség és a rengeteg eltérő látásmód mégis meglepően hatott rám. Egy pillanatban felmerült bennem, ekkora különbségek mellett hogy tudunk mi majd elnököt, alelnököt, vezetőséget választani. Emberileg nézve tényleg nehéz esetnek tűnt, viszont ami emberileg lehetetlen, Istennek nem az.

A nagygyűlésen megválasztottátok az új vezetőségi tagokat, és kijelöltétek a következő öt év célkitűzéseit és terveit. Hogyan zajlottak a döntési folyamatok? Meglátásod szerint tudtatok-e kellőképpen informálódni és egymással konzultálni a szavazásokat megelőzően?

Magdi: A szavazást nagyon széles körű konzultálás előzte meg, ami jóval korábban kezdődött, mint a nagygyűlés, ennek ellenére ott is lehetett új javaslatot tenni. Én a Szentlélek működését láttam a folyamatban és az eredményen is. Az eredményhirdetések és a megválasztottak igenjei is felemelő pillanatok voltak.

Volt olyan is, amikor azt gondoltam, nem fogjuk tudni megalkotni a záródokumentumot, olyan nagy mennyiségű anyagot „termeltünk ki” a harminc munkacsoportban. Aztán láttuk, ahogy a Lélek irányít mindent, és utolsó nap megszavaztuk azt az ötoldalas szöveget, amelyet mindannyian magunkénak éreztünk.

István: Fontos tudni, hogy minden megválasztott vezetőségi tag kétharmados többséget kellett, hogy kapjon. Nagyon figyeltek arra is, hogy a szavazás valóban titkos maradjon, így például csak minden negyedik székben ült valaki. Az elektromos szavazórendszer kiválóan működött, ezzel is gyorsítva a folyamatokat. Egy kegyelmi állapot uralkodott: a teremben érezhető volt az ima, az összeszedettség légköre, ahogy látva az eredményeket esetleg újra át kellett gondolni egy-egy döntésünket, próbálni megérteni, mi lenne fontos a Műnek, mi lehet Isten akarata, mit sugall a Szentlélek. A szavazások előtt rengeteg beszélgetés zajlott négyszemközt vagy kisebb csoportokban, amelyek például segítettek tisztázni, kik azok a fokolarinik, akik munkahelyük vagy a Műben betöltött szerepük miatt most nem tudnának vállalni új feladatot.

Kilenc témakörben olvashattunk a hivatalos beszámolóban röviden a következő öt évre meghatározott célkitűzésekről, tervekről. Melyek azok, amelyek számotokra ezekből a legfontosabbak?

István: Külön élmény volt a csoportmunka a kilenc témáról, mert például az én csoportomban voltak kameruni, ausztrál, brazil, olasz és lengyel tagok, egy szerzetes pap és egy másik pap is. A látásmódok, a kultúrák különbsége egy egész új horizontot nyitott meg előttem. Egy egyszerű példa, amiből sokat tanultam: mi, európaiak sokszor emlegetjük, hogy merjünk bizalommal lenni valaki felé. Ez Afrikában vagy Ázsiában nem kérdés, hanem sértés, mert ez az alapvető álláspont a kapcsolatokban. Ebből is megértettem, hogy szavaink erősen hatnak a másikra, ezért vigyázva, óvatosan kell fogalmazni.

Ami a következő öt év irányvonalát illeti, egy szóban fogalmazható meg: egység. Teljesen világossá vált, hogy egy fordulóponthoz érkeztünk, talán nem túlzok, ha történelmi fordulópontnak hívom. Látszik, hogy az az egység eddig sokszor csak ki lett mondva, de nem vált teljesen életformává. Meg kell állnunk egy kicsit, átgondolni, milyen is az egység karizmája, amit Chiara a Szentlélektől kapott. Ha újra felfedezzük azt az egységet, újra elkezdjük élni, ez aztán a mindennapi életünket változtatja meg, ami kihatással lesz azokra a témákra is, amelyekről tárgyaltunk.

Magdi: Mindenik témakör fontos, számomra kiemelkedő volt. A nagygyűlés a következő öt év legfőbb prioritásaként a személyes és közösségi életstílus konkrét átalakítását jelölte meg, hogy az egység, ahogy István is említette, mindennapi tapasztalattá váljon, ne csupán inspiráló elv maradjon. És hogy ehhez mire lesz szükség? Az egység ajándéka megköveteli az Istennel való kapcsolat ápolását, a kölcsönös szeretetet és meghallgatást, a közös megkülönböztetést, a különbözőségekben való együttélés képességét, valamint azt, hogy félelem nélkül, párbeszéd által lépjünk túl a megosztottságokon, és ezeket a személyes és közösségi növekedés lehetőségeivé alakítsuk.

_{Mészáros István a nagygyűlésen}

István: A csoportmunka folyamán a szerzetes testvér mondta tapasztalatból, mivel már több Nagygyűlésen vett részt, hogy minden alkalommal volt egy pillanat, amikor Isten beavatkozott a gyűlés menetébe. Ez most is eljött! És mindenki megértette! Ez volt az a pillanat, amikor világossá vált, hogy  nagy változásra van szükség. Nem azzal kell foglalkoznunk, hogy milyen elvárásokkal van felénk, mint Nagygyűlés felé a Mű többi tagja, milyen prioritásokat, útmutatásokat várnak,  most fontos Isten szavára figyelni, a Szentlélek sugallataira. Igazából ott minden megkérdőjeleződött: szükséges volt-e, amit eddig csináltunk, és ennek fényében hogyan tovább? Nagyon mély pillanat volt!

Volt-e valami kiemelkedő tapasztalatotok, találkozásotok?

István: Minden találkozás hozott valami újat. Számomra különleges, megerősítő volt Marcelóval találkozni. Ő is egy házas fokolarinó, aki a feleségével a chilei területért felelős úgy, hogy Santiagóban ott a női és a férfi fokolár, mégis ők viszik vezetőkként a Művet előre, a fokolárokkal egységben. Az ő tapasztalatuk az Istenre hagyatkozásról, a házasság szentségéből eredő kegyelmekről, a felelősségvállalásról és az Isten akarata felé lévő nyitottságról szól. Azt az örömöt, ami a szeméből áradt, míg beszélt a problémákról vagy a sikerekről, nem felejtem el soha.

Magdi: Kiemelkedő tapasztalat volt számomra a zárómozzanat, az ökumenikus „Te Deum”, amelyet egy katolikus püspök egy anglikán és egy protestáns lelkésszel együtt vezetett. Egyháznak éreztük magunkat mindannyian és nagy-nagy hála volt bennünk Isten iránt és egymás fele is.

_{Leó pápa a megválasztott elnökkel és társelnökkel}

Változott-e bennetek valami az elmúlt hónap hatására?

István: Mindenképp! Egész más kép alakult ki bennem a Fokoláre Mozgalomról, látva azt az emberi sokszínűséget, azt a sok különböző kultúrát, akik az egységért élnek. Megerősített abban, hogy ha kölcsönös szeretetben, őszinte, mély kapcsolatokra alapozzuk közösségeinket, van jövő és még vonzóbbá tudjuk tenni Mozgalmunkat.

Magdi: Nagy hálával a szívemben jöttem haza, a megtapasztalt egység és testvériség miatt, és azért is, hogy Isten ebbe a nagy családba hívott. Egyben nagyobb elköteleződéssel is. Három szót írtam fel magamnak: hitelesség, felelősség és remény. Segítsen minket a Szűzanya életre váltani mindazt, ami megfogalmazódott bennünk és közöttünk!

István: Élmény volt többször beszélgetni az elnökkel, Margarettel, Jesússzal, a leköszönő, és Robertóval, az újonnan megválasztott társelnökkel is. Megfogott a közvetlenségük, a nyitottságuk, átéltem, hogy „családtagjai” vagyunk egymásnak. Ezt a családias hangulatot szeretném vinni magammal, a kisebb és nagyobb találkozókra, hogy a Műben mindenki megtalálja a helyét, ahol szeretetet adhat és kaphat, elmondhatja őszintén érzéseit és nyitott fülekre talál. Hálás vagyok Istennek ezekért a kincsekért, amit kaptam és mindenkinek szívből köszönöm az imákat, felajánlásokat!