Van egy álmom – beszélgetés Keresztes Ilona életvédővel

Keresztes Ilona újságíróval, életvédővel beszélgettünk az Unplanned (Váratlan élet) című film magyarországi bemutatója kapcsán az abortusz kérdéséről, a társadalom széles körű tájékoztatásának fontosságáról és a bajba jutottak helyes módon történő támogatásáról.

van-egy-almom-beszelgetes-keresztes-ilona-eletvedovel

Ismert média-személyiség vagy, éveken át vezettél egy nagy népszerűségnek örvendő rádiós műsort, egy évvel ezelőtt mégis úgy döntöttél, hogy elhagyod sikeres újságírói pályádat az életvédelem ügyéért. Mi motivált ebben a döntésben?


Szerettem volna a magzati élet védelmében sokkal többet tenni, de erre egyszerűen nem volt elegendő időm. Úgy éreztem, hogy sokkal jobban haladnának életvédő egyesületünk, az Együtt az Életért Egyesület ügyei, és sokkal több mindent tehetnék a magzati élet védelméért, ha felszabadítanám magam az egyéb kötelezettségeim alól. Másrészt, olyan sok mondanivalóm van az életvédelemről, hogy azt már nem lehetett a Vendég a háznál című műsor keretei közé beszorítani. Az egy családi műsor, a gyermeknevelés különböző aspektusai vannak a fókuszában. Ezért úgy gondoltam, hogy tíz év MTVA-s vezető-szerkesztői munka után nyugodtan átadhatom a stafétát az utódaimnak, akik ugyanolyan minőségben tudják folytatni. Most az EWTN katolikus televíziónál dolgozom, hamarosan indul egy új műsorunk, a Heti Pro Life, amelyben hetente 50 percet az életvédelem témájának tudunk szentelni.

 

 

 

 

A múlt hónapban került bemutatásra Magyarországon az Unplanned (Váratlan élet) című, megtörtént eseményeken alapuló 2019-es amerikai film. Egy izgalmas, magával ragadó, minőségi alkotásról van szó, de miért tartottátok fontosnak behozni Magyarországra és mi a további tervetek vele?

 

A film magyar szinkronos változatának megvalósítása Frivaldszky Edit érdeme. Ez a történet tényleg  nagyon erős, de néhány megtekintés után arra jöttünk rá, hogy akkor hat igazán, ha magyarul beszélnek a szereplők, ezért szerveztük meg Zámbori Soma szinkronszínész segítségével a magyar szinkront. Sok feladatot és hatalmas munkát jelentett ez, és végül 2022 februárjában tudtuk bemutatni magyarul a Corvin Moziban, telt ház mellett. Ez egy nehéz, de ugyanakkor megindító és gyógyító film is egyben. Természetesen többször láttam már korábban az eredeti angol nyelvű verziót, de a magyarországi mozitermes bemutató még rám is nagyon nagy hatással volt. A film után kiültünk a színpadra egy kerekasztal-beszélgetésre, amit én moderáltam, de az első néhány pillanatban nem tudtam megszólalni…

 

A Váratlan élet című film első vetítése a Corvin Moziban 2022. febr. 7-én.

 

A film kapcsán létrehoztunk egy honlapot (www.varatlanelet.hu), ahol sok információ található a filmről. Vannak werk videók, ahol a szinkron színészek elmondják, hogyan érintette őket ez a téma. A nézők között is lesznek, akiket mélyen fognak érinteni a látottak, és szerettünk volna ezzel is segíteni a feldolgozásban, értelmezésben. Szorgalmazzuk azt is, hogy közösségekben, csoportokban vetítsék le a filmet, a közösségi feldolgozáshoz, beszélgetéshez biztosítunk segédanyagokat. Az egyesület tagjai vagy a Fiatalok az Élet Szolgálatában (FÉSZ) tagjai szívesen elmennek egy-egy beszélgetést moderálni, mert az is segítség, ha olyanok vannak jelen, akik ebben a témában már jobban elmélyültek, és a filmet sem először látják.

 

Mit reméltek, mit indíthat el a nézőben a film?

 

Elsősorban azért jó ez a film, mert megmutatja az igazságot, ami az abortusziparban zajlik, és megmutatja azt is, amit az abortusz egy-egy nő életében okoz. Az igazság ismerete nagyon fontos. A film azért is olyan felkavaró, mert nem valami fiktív akció, thriller vagy horror, hanem a valóság.

Előfordulhat, hogy aki látja ezt a történetet, annak a későbbi döntését ez a film pozitív irányba befolyásolja, krízisben talán másképp reagál majd, vagy valakinek, aki krízisben tanácsot kér tőle, másfajta választ fog adni.

Esetleg néhányaknak megváltozik az életvezetése a film megtekintése után, felelősebbek lesznek a párkapcsolatban, másképp tekint egy fiú egy lányra, vagy egy nő egy férfira, egyáltalán a szexualitásra másképp gondolnak majd. Nem fogják az abortuszt egy pillanatnyi megoldásnak tartani, egy olyan „delete” gombnak, ami mindent eltöröl és visszavisz a starthoz, ahol újra nincs semmi probléma. Mindezt reméljük ettől a filmtől és azt is, hogy minél több helyen fogják vetíteni.

 

Van-e olyan speciális célközönség, akikhez jó lenne, ha ez a film és életpárti üzenete eljutna?

 

Tizenhat év fölött bárkinek ajánljuk, mert ez az egész társadalmat érinti, gyakorlatilag mindenkit. Ez a filmből is jól kiderül. A fiatalokkal a film megtekintését inkább egy lelkinap keretében, iskolán kívüli alkalommal tudnám elképzelni, mert rá kell készülni, időt kell szánni a feldolgozására.

A főszereplő, Abby Johnson egy fiatal nő, akinek a felelőtlen fiatalkori döntései kapcsán összekuszálódik az élete, és ahelyett, hogy szembenézne a problémákkal, belemegy egy olyan folyamatba, ahol csak áltatja magát azzal, hogy önzetlenül segít. Az a munka, amit ő a Planned Parenthoodnál vállal (amerikai születésszabályozással foglalkozó „non-profit” vállalatlánc, gyakorlatilag a legnagyobb amerikai abortuszközpont – a szerk.), tulajdonképpen önigazolás. Minden egyes beszélgetésben, amikor valakit meggyőz arról, hogy az abortusz jó vagy elfogadható megoldás a problémájára, tulajdonképpen maga számára keresi a felmentést a korábbi két abortusza miatt.

 

Abby személyes élettörténetéből egyértelműen kiderül, hogy egy abortusszal mennyire nem oldódik meg a krízis, csak el van rejtve valahol nagyon mélyen. De elég egy apró impulzus, akár évek múlva, ami újra előhívja ezt.

Megjelennek a filmben ugyanakkor további érintettek is. Például a szülők, akiknek az unokájáról van szó. És ott van Abby férje is, aki életpárti, és aki egyre nehezebben viseli azt a feszültséget, hogy Abby, akit nagyon szeret, a munkaidejében kisbabák életét oltja ki, mert ez jelenti számára a karriert. Kihat Abby gyermekére is, aki testvére a korábban abortált két babának, kihat a barátokra, kihat az egész környezetre. Nincs olyan szegmense a társadalomnak, amely ne szorulna rá, hogy tisztábban lásson ebben a kérdésben, és elgondolkodjon rajta.

 

A filmben éles kontrasztban állnak egymással a kerítésen kívül ordibáló, Bibliával a kezükben „gyilkosozó” abortuszellenes aktivisták, és a csendben, ám kitartóan imádkozó keresztények, a 40 nap az életért kezdeményezés önkéntesei.

 

A film abban is segít, hogy a nézők meg tudják különböztetni az életpárti törekvések közül azt, amelyik agresszív, és azt, amelyik szeretettel közelít. Ez nagyon fontos megkülönböztetés, mert az élet pártján állni nem azt jelenti, hogy bántjuk azokat, akik bajban vannak, és azt sem, hogy erkölcsi fölényből ítélkezünk mások fölött, hanem szeretettel fordulunk ahhoz, aki szenved, bizonytalan, fél, tépelődik, vagy nagyon megbánta, amit korábban tett.

A Jóisten biztosan irgalmasabb mindannyiunknál. Az a feladatunk, hogy az Atya szeretetét tevőleges cselekedetekkel közvetítsük a bajban lévőknek, és az Ő segítsége meg is érkezik, ha mi hittel kérjük.

Tehát öleljük őket körül, ha magányosak, álljunk rendelkezésre, ha elfogadják a támogatásunkat, segítsünk tisztán látni! A 40 nap az életért imaszolgálat aktivistái – ezt szépen bemutatja a film, de a valóságban is így van – az ima mellett keresik a kapcsolatot is azokkal, aki nem értenek velük egyet. Nekem kifejezetten bátor mozdulatnak tűnik, ahogy a filmben az egyik imádkozó, Marilisa megpróbálja megszólítani Abbyt, az abortuszklinika vezetőjét, akkor is, amikor nyilvánvaló, hogy abortuszra kísér be éppen valakit a klinikára.

 

Ima a kerítésnél – jelenet a Váratlan élet c. filmből.

 

Több ilyen jelenet is van a filmben, hogy az aktivisták amint lehetséges, megpróbálnak kapcsolatba lépni a dolgozókkal. „Babát vársz? Képzeld, én is!” vagy „De jól néz ki a ruhád, férjhez mentél? Képzeld, nekem is van jegygyűrűm.” Ha valakivel nagyon nem értünk egyet, akkor is lehetnek olyan emberi kapcsolódási pontok, amelyek összeköthetnek bennünket, és ezeket sosem szabad lebecsülni. Nem szabad azt mondani, hogy semmi módon nem állok veled szóba, hanem az apró lehetőségeket kihasználva talán hidat tudunk verni egymás között. Ebben a valós történeten alapuló filmben is a folyamatos háttér-ima és a párbeszédre való nyitottság hozza meg végül az áttörést, a fordulatot Abby életében.

 

Mit lehet tudni a 40 nap az életért imaszolgálatról?

 

A 40 nap az életért imaszolgálat már Magyarországon is működik, épp ebben a hónapban zajlik a tavaszi imahadjárat Budapesten a Hugonnai Vilma téren, a Női Klinika előtt. Egyébként Magyarországon ez másképp van, mint az USA-ban. Ott vannak abortuszklinikák, nálunk minden nőgyógyászati osztályon történnek abortuszok is, de nincs kimondottan erre szakosodott intézmény.

Az önkéntesek odaállnak a kórház elé, és negyven napon át imádkoznak azokért a nőkért, babákért és orvosokért, akik érintettek lehetnek az abortuszban.

Azt remélik, hogy ezen imák hatására meggondolják magukat az anyák, vagy tisztábban látnak, vagy bátorságot kapnak a Jóistentől ahhoz, hogy a krízist ne a magzat élete árán oldják meg. Ennek az imának kézzel fogható eredménye van: a filmben is elmondja a főszereplő, hogy azokon a napokon, amikor az aktivisták imádkoztak a kórház előtt, hatalmas mértékben csökkent az abortuszok száma: sok nő egyszerűen visszafordult a klinika ajtajából!

 

A korábban említett Fiatalok az Élet Szolgálatában közösséget te magad hívtad életre. Hogyan indult ez a közösség?

 

Az Együtt az Életért Egyesület keretein belül hoztuk létre a FÉSZ-t. Első körben tizenéveseket céloztunk meg a képzésünkkel („Kilenc hónap az életről”). Kilenc témát dolgoztunk fel egy tanéven keresztül azért, hogy később ezek a fiatalok megfelelően tudják képviselni a magzat-korú kisbabák élethez való jogát. Maga a képzés mérföldkő lett a közösségünk életében, de hamar rájöttünk, hogy ennek egyfajta „kemény mag” képzőnek kell lennie, itt töltjük fel tudással, információval és kommunikációs készségekkel azokat, akik majd kiállnak a szélesebb nyilvánosság elé, és képesek lesznek arra, hogy meggyőzzenek, érzékenyítsenek másokat a babák élete érdekében. Négy évig csak képeztünk, építettük a közösséget. Nem nyilatkoztunk, nem látott minket senki. Négy év után éreztük úgy, hogy most már van annyi erőnk, hogy elbírunk másokat is. Azóta névvel és arculattal kiléptünk a külvilág elé, és vállaljuk a megjelenést médiumokban, rendezvényeken, különböző meghívásokra mondunk igent.

 

A Fiatalok az élet szolgálatában önkéntesei foglalkozást vezetnek.

 

Sikeresnek bizonyult a kiállásotok? Csak a fiatalokkal foglalkoztok, vagy nyitottak vagytok az idősebb generációkra is?

 

Nem számítottunk arra az elképesztő igényre, ami a felajánlásunkra jelentkezett! Rengeteg meghívást kaptunk iskoláktól, különböző intézményektől, a médiumok részéről, határon túlról is. És azt tapasztaltuk, hogy ha elvállalunk egy szolgálatot és kimondjuk az igazságot, akkor nem elutasítást kapunk, hanem újabb felkéréseket. Nagyon örültünk ennek, de az hamarosan kiderült, hogy ehhez nem vagyunk még elegen. Meg kellett valahogy sokszorozni az erőnket, hogy ne mi utazzuk körbe-körbe az országot, hanem tegyük képessé az embereket egy ilyen sorozat megszervezésére. Tehát elkötelezett csoportvezetőket, közösségvezetőket keresünk, akik egy tanév-rendszerű csoportban szívesen megszervezik a „Kilenc hónap” sorozatot, vagy szívesen alapítanak FÉSZ közösséget.

 

Szemléltető eszközök és tájékoztató kiadványok, melyeket a FÉSZ foglalkozásokon használnak.

 

Ott, ahol működnek, helyben keresnek életpárti szülészorvost, jogászt, pszichológust, védőnőt, akik előadásokon el tudják mondani a saját szakterületükhöz tartozó életpárti szempontokat. Mi abban tudunk segíteni, hogy a közösségvezetőknek átadjuk a tematikát, az üzenetet, a lehetséges válaszokat. Így többen lehetünk, akik párhuzamosan együtt dolgozunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem megyünk sehová, ha hívnak. Amit bírunk, azt továbbra is vállaljuk.

Miután a FÉSZ kiépült, felismertem azt is, hogy a fiatalok önmagukat már jobban tudják vezetni, ezért átadtam nekik a kormányrudat, és a felnőtt korosztályra kezdtem koncentrálni, mert nemcsak a fiataloknak, hanem minden korosztálynak szüksége van erre a tudásra. Akit érdekel az életvédelem, nálunk töltekezhet, megélheti a közösségben, hogy nem ő az egyetlen, aki így gondolkodik, hanem sokan vagyunk ilyenek. Tehát a mi közösségünk olyan, mint egy akkumulátor: rá lehet csatlakozni, fel lehet töltődni, és utána szórni szanaszét az energiát.

 

Mi az, amire nektek kell rámutatnotok az abortusszal kapcsolatban?

 

Elsősorban arra, hogy a várandós anya méhében egy gyermek él. Egy pici ember, aki nem lesz, hanem már itt van! A fiatal kismamák nem mindig realizálják, hogy mi zajlik bennük. A krízisben a kismamák félnek, menekülnének a bajtól, keresik a megoldást, elfogadják az abortuszt, és nem látják a gyermeket. Nem mondják ki, hogy ez egy gyerek, de valahol mégis érzik, különben nem félnének annyira attól, hogy fel kell majd nevelni. Könnyen megvezethetők azzal, hogy „az abortusz megoldás a problémádra, a te testedről van szó és jogod van dönteni”. Ez a kommunikáció eltakarja a gyermeket. A nő testét mutatja, az ő akaratát és jogait hangoztatja, de nem fedi fel, hogy van egy gyermek, akinek szintén van teste, és van élethez való joga. És amit főleg eltakar ez az üzenet, hogy itt nem csupán két emberről van szó, akiknek különféle jogaik vannak, hanem anyáról és gyermekéről, a világ legszorosabb, kitörölhetetlen emberi kötelékéről. Ezt nagyon sokszor ki kell mondani, hogy megértsék az emberek.

 

Kézbe vehető, szemléltető baba: „A várandós anya méhében egy gyermek él.”

 

Magyarországon mintha csendes, passzív belenyugvással vennénk tudomásul mi keresztények is az évi több ezer abortusz tényét, egyfajta „hát ez van” mentalitással. Miért vagyunk ennyire tompák és közönyösek ezzel a súlyos ténnyel szemben? Mit tehetnénk, hogy változzon végre a helyzet?

 

Nem hiszem, hogy közönyösek lennénk. Valakiben tehetetlenség érzés van, valaki nem lát tisztán, nem akar ítélkezni, és vannak, akik politikai kérdésnek tartják ezt, és nem akarnak belefolyni. Olyanok is vannak, akik félnek, mert szakmailag ellehetetlenülnek, ha kimondják a véleményüket. A magzati élet védelmét képviselni ugyanis nagyon fárasztó. Egyrészt azért, mert folyamatosan szembesülsz fájdalmas tényekkel, másrészt azért, mert bántani fognak. Nem könnyű ezt elviselni. Van, aki fanatikusnak néz, hogy állandóan ezen kattogsz, miközben más témák nyugodtan a csapból is folyhatnak. A kérdésedre, hogy mit tehetnénk, hogy változzon a helyzet, az a válaszom, hogy bátran és okosan meg kell szólalni. A fájdalmas csendet egyetlen hang is képes megtörni.

Ha egy vaksötét szobában meggyújtasz egy mécsest, megtörted a sötétséget, és létrehoztál egy igazodási pontot. Minél több mécses gyullad meg, annál világosabb lesz.

Keresztes Ilona újságíró, életvédő (Fotó: Czimbal Gyula-MTI)

 

Mi a legnagyobb vágyad, az álmod?

 

Az álmom egy abortuszmentes világ. Azt szeretném, ha olyan világban élnénk, ahol nincs abortusz. Ahogy azt is jogosnak tartjuk, hogy olyan világban élhessünk, ahol az egyik népcsoport nem támadhat rá egy másik népcsoportra, és mélységesen felháborít minket, ha ez mégis megtörténik. Olyan világban szeretnék élni, ahol nem diszkrimináljuk egymást, nem döntjük el senkiről a kinézete vagy a bőrszíne alapján, hogy van-e joga élni, vagy nincs. Ha ma valaki még az édesanyja méhében van, akkor az élethez való joga attól függ, hogy a Föld melyik pontján tartózkodik az anya. Attól függ, hogy abban az országban éppen akkor milyen szabályozás van érvényben. Ha belegondolunk, akkor világosan látszik, hogy ez szürreális és logikátlan. Én azt szeretném, hogy eljussunk arra a konszenzusra, ami a holokauszt vagy a rabszolgaság kapcsán már megszületett: ezek a borzalmak korábban törvényesek és lehetségesek voltak, ma pedig már elképzelhetetlenek.

Szeretném, ha eljutnánk oda, hogy az is elképzelhetetlen legyen, hogy egy édesanya a méhében lévő gyermekét öli meg azért, hogy egy krízistől szabaduljon, vagy folytathassa a tanulmányait, elérje a karriercéljait.

Én hiszek abban, hogy egyszer mindannyian be fogjuk látni, hogy ez nem igazságos. Nem biztos, hogy én megérem ezt, de azt gondolom, hogy mindenkinek (nekem is) a maga részét kell elvégezni ebben a folyamatban, és akkor majd egyszer megvalósul.

  • megosztas-feliratkozas-tamogatas
  • Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!

Fotó: Czimbal Gyula-MTI (nyitókép), belül: Együtt az életért Egyesület facebook (4) varatlanélet.hu (2) és Czimbal Gyula-MTI(1),

Legújabb könyveink: