Gondolatok az áprilisi életige nyomán. Jézus a bizonytalanságaink ellenére is bízik bennünk!
A Bízd Rá Magad Partnertalálkozón jártunk
November 9-én került sor a Bízd Rá Magad III. Partnertalálkozóra. Az Új Város is képviselte magát Fogarasiné Pusztai Virág a „Kamaszokra hangolódó” és a „Kimerült anyáknak” szóló mentálhigiénés projektjei kapcsán, mint teamtársa én is ott voltam. Az eseményen – amelynek ezúttal a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium adott otthont – mintegy 150-en vettek részt, számos segítő szervezet képviseletében. Figyelem, a beszámoló személyes hangvételű!
November 9-én már harmadik alakalommal szervezte meg a Bíz Rá Magad kezdeményezés szakmai napját, ahol jelen voltak azok a szervezetek, amelyek a bizdramagad.hu honlap egyedi, tematizált ajánlásgyűjteményében szerepelnek. Ezek a szervezetek az emberi életút sokféle kihívásával kapcsolatban kínálnak valós, gyakorlati segítséget. Legyen szó pl. gyermekvállalásról, gyereknevelésről, párkapcsolatról, függőségekről, időskorú/beteg hozzátartozó gondozásáról, pszichológiai, érzelmi elakadásokról vagy bármilyen személyes nehézségünkről.
Jelenleg több, mint százötven, elsősorban katolikus segítő szervezetet, „jó gyakorlatot” mutat be az oldal, akik sokféle módon tudnak támaszt, kapaszkodót nyújtani.
Rendszeres szerzőnk Fogarasiné Pusztai Virág workshop-előadásban mutatta be az Új Várossal együttműködésben szervezett programját, mely kimerült anyáknak nyújt támogatást, illetve kamaszok nevelését célzó segítő programját. Jelen volt teamtársa, Jancsók Péter is, akinek személyes beszámolóját olvashatják az alábbiakban.
Hatalmas várakozással készültem az alkalomra, úgy gondoltam, hogy ez egy remek lehetőség lesz arra, hogy megismerkedjünk más szervezetekkel, partnerkapcsolatokat alakítsunk ki, illetve azt vártam, hogy az esemény egyfajta offline reklám platformként is segítheti ismertségünk növelését. Már az előzetes regisztráció kapcsán feltűnt, hogy hatalmas energiákat mozgósítanak a szervezők a rendezvény sikerességéért. Miután a regisztrációs felület nem engedte, hogy beküldjem a jelentkezésemet, ők maguk felhívtak, hogy segítsenek és megoldják a problémát. A helyszínre 8:15-kor érkeztünk, ahol a regisztráció futószalagon és gördülékenyen zajlott, név ellenőrzés, vászonszatyor és névkártya. Itt jegyezném meg, hogy a névjegykártya kifejezetten profi volt, mivel a résztvevő neve és szervezete mellet az is rajta volt, hogy az adott illető milyen programra jelentkezett, így nem kellett keresgélnie, ha elfelejtette volna.
Miután Virággal kipakoltuk a molinónkat, lehetőségünk volt körbe sétálni a kiállító standok között, amit a szatyrunkba elhelyezett Bingó játék is segített, ahol a megfelelő tematikába tartozó partnerektől kellett aláírásokat gyűjteni. Zseniális ötlet, hogy beszélgetést indítson két ember között, kár, hogy időnként csak az aláírásomra hajtottak a tolongó Bingónyereményre pályázók. A büfé már ekkor javában üzemelt, ahol vizet, teát, kávét lehetett kérni, illetve számos ponton az iskola folyosóján elhelyezett tálkákból friss apró süteményekkel kedveskedtek nekünk a szervezők.
Az érdeklődőknek 9 órától lehetett regisztrálni és érkezni, ekkor még úgy sejtettem, hogy jelen lesz az utca embere, azaz azok, akik az élet valamely területén segítségre szorulnak és érdeklődnek a témák iránt. Ezzel szemben kiderült, hogy ez, mint ahogy a nevében is benne van, egy szakmai rendezvény, ezért a résztvevők leginkább a Bízd Rá Magad ernyője alatt összegyűlt alapítványok, szervezetek képviselői.
Az élet szinte minden krízisére jutott egy szervezet, aki képviselte magát.
A magányos idősek, a mozgásukban korlátozottak, a születési rendellenességgel élők, a függőségekkel küzdők, a magányosak, a kimerült anyák, a túrázni vágyó fiatalok, a meddők és még sorolhatnám, hogy kik is megtalálhatták volna a megfelelő standjukat, ha jelen lettek volna, de mint említettem, ennek a rendezvénynek nem ez volt a célja. Azonban azt elképesztően jó volt látni, hogy mennyi szervezet létezik ezekre a problémákra a katolikus világban is. A beszélgetésekből kiderült, hogy sokak önkéntesen végzik munkájukat. Számos pszichológust, mentálhigiéniés szakembert ismerhettem meg. Ugyanakkor valahogy a fiatalok most is hiányoztak. A ruhatáros lányok, a sajtósok és a catergingesek között többen voltak fiatalok, mint a kiállítók, workshopot tartók körében.
Erdő Péter bíboros a megnyitón
Az ünnepi megnyitón a szervezők elmondták a Bízd Rá Magad célkitűzéseit és azt, hogy milyen megvalósítási úton szeretnének haladni. Erdő Péter bíboros nyitóbeszédében elmondta, hogy ez a segítő közösség, ami itt létrejött, a NEK egyik gyümölcse. Szívünkbe ültette János evangéliumának szavait, miszerint „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” Továbbá hangsúlyozta, hogy biztosítani kell az élő kontinuitást, melynek eszköze a Bízd Rá Magad közösség és hatalmas potenciát lát benne, bennünk, akik itt jelen vagyunk.
Kiemelte, hogy fontos, hogy ez a hálózat minél több emberhez eljusson és munkánkkal tudjuk segíteni a plébániákat, papokat. Hiánypótló az a kompetencia, amivel az emberek felé tudunk fordulni és bár ezt nem említette, de a mi értelmezésünkben ez egy lépés egy testvéribb világ felé. Záró gondolataiban kifejtette, hogy a mai összetett és bonyolult világban különösen is nagy szükség van a bizalomra, hiszen a művelt emberek se tudnak mindent maguk részleteiben megérteni és ellenőrizni. Ezértt kell a bizalmat erősítenünk és ebben kell egységet képviselnünk.
Soóné Erdő Klára, a Bízd Rá Magad szolgálat vezetője
A Bízd Rá Magad szolgálatvezetője ezután részletesen bemutatta a szervezet működésének „motorját”, a bizdramagad.hu támogató weboldalt. Ez a rendkívül összetett, mégis könnyen értelmezhető és kezelhető „kincsestár” segítők és a segítségre szorulók számára is megkerülhetetlen az egymásra találáshoz. Soósné Erdő Klára szolgálatvezető hangsúlyozta: a Főegyházmegye támogató szolgálata jelenleg több mint 220, katolikus szellemiségben tevékenykedő partnerszervezetének segítő, támogató szerveződését mutatja be és közvetíti a nyilvánosság felé. „Szeretnénk megmutatni illetve emlékeztetni mindenit arra: legyél bár hívő vagy nem hívő, soha nem vagy egyedül. Isten veled van mindig, minden körülmények között. Ha krízisbe kerül az életed, ha nehézségeid vannak, ha egy újabb élethelyzethez, életszakaszhoz értél, ha fejlődni szeretnél, ha elakadtál az utadon… Isten az, aki a szeretetében, kegyelmében és irgalmában mindig veled van, akire valóban rábízhatjuk az életünket” – fogalmazott Soósné Erdő Klára, utalva egyúttal a szolgálat elnevezésére is.
Emlékeztetett: Isten társakat adott nekünk: szülőket, férjet, feleséget, barátokat és közösségeket a földi utunkra. „Ilyen a Bízd Rá Magad segítői közössége is, melyet tapasztalt világi és egyházi szakértők, szervezetek, csoportok alkotnak, olyanok, akik hitük mentén hosszú évek óta segítik, támogatják azokat, akik hozzájuk fordulnak lelki terheikkel, kérdéseikkel, aggodalmaikkal. Tanácsot adnak, irányt mutatnak, megerősítenek és meghallgatnak”.
workshopok
A beszédek után egy kis jégtörő játékkal hangolódtunk egymásra, itt volt lehetőségünk egyben látni az ide érkezetteket. Nagy öröm volt ismerősöket felfedezni a játék során. Ezt követően pedig az előre jól kitáblázott és bekészített termekbe mentünk, mindenki oda, ahova jelentkezett és elkezdődött a workshop.
Ekkor csatlakozott hozzánk Kőszegi Ágnes kommunikációs szakember, aki szintén a teamünk tagja. A csoportba 14 résztvevő ült be, ami teljes mértékben ideálisnak bizonyult. Sajnos az időkeretet már az első 20 percben éreztük, hogy nehezen tudjuk majd tartani, annyira érdeklődőek voltak a résztvevők. Hamar kiderült, hogy a társaság nem is olyan homogén, mint azt az első pillanatban gondoltam, ugyanis nem csak más szervezetek képviselői voltak jelen, hanem érkeztek tanárok is erre a napra. Voltak, akik személyes érdeklődésből voltak jelen és voltak, akik a szervezetüknek kerestek valamilyen kapcsolódási pontot. A kamaszokra hangolódó témában a kamaszkorú gyerekkel rendelkező szülőknek nyújtunk segítségnyújtást, erre, a családok számára sok szempontból, próbára tevő élethelyzetben. A workshop végén kiscsoportos beszélgetések alakultak ki két-három fővel, így fogyasztva el közösen az ebédjüket.
Megfelelő idő maradt az ebéd után partnerkapcsolatokat kialakítani, beszélgetni, amit tíz fős interaktív minikurzusok követtek számos hasznos témában. Számomra ezek a témák voltak a legizgalmasabbak: Hatékony forrásteremtés – vállalati partnerség kiépítése; Érzelmi költségvetés a kiégés megelőzéséért; Nem vékával mérik – mit és miért fontos mérni a marketingben? Virág a Mutasd magad a sajtóban minikurzust választotta. Szerencsére itt volt annyi időnk, hogy több kurzust körbe lehetett járni. Fontos gondolat volt, hogy milyen módon kell kommunikálnunk, ha csak 1 mondatra van lehetőségünk és hogyan, ha van rá másfél óránk.
Este a Duna Jazz Trió zenélt, miközben folytathattuk a beszélgetéseket finom szörp, bor és sajt kóstolás mellett. Végül értékes nyeremények talált gazdára a tombola sorsoláson és bár egyiket sem én nyertem meg, mégis hatalmas ajándékokkal és élményekkel gazdagodva mehettem haza. Otthon még áttanulmányoztam a weboldalt, ahol tényleg minden élethelyzetre találtam szervezetet, programot, projektet, amit érdemes felkeresni, illetve ajánlani olyanoknak, akiknek éppen szüksége van valamilyen támogatásra.
Az eseményről készült kisfilm itt tekinthető meg: https://youtu.be/DDmbTcOriwE
A nyitóképen Fogarasiné Pusztai Virág mutatja be az érdeklődőknek a Kimerült anyáknak programot
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: Prófusz Ádám