Betartottuk a távolságot, mégis közelebb kerültünk

Ezúttal nem egy személy, hanem egy közösség történetét adjuk közre. A Fokoláre Mozgalomhoz tartozó csoport életének egyik alappillére, hogy olvassák és próbálják életre váltani Isten igéjét. Havonta össze is jönnek, hogy imádkozzanak és megosszák egymással azokat a gyümölcsöket, melyeket Isten ezáltal termett bennünk. Amikor megkezdődtek a kijárási korlátozások és nem lehetett személyesen találkozni, támadt egy ötletük…

betartottuk-a-tavolsagot-megis-kozelebb-kerultunk

2020. március 29.

 

Kedves Lelki Testvéreink!
Nemsokára véget ér ez a tavaszi hónap, de még van időnk, hogy átgondoljuk, hogyan tudtuk élni az e havi igénket. Arra, hogy ezt személyesen beszéljük meg, tudjátok, hogy nincs lehetőség.

Valamennyien ismeritek a jelenlegi találkozások szűkös lehetőségét, a „kijárási korlátozásokat”. De ez nem azt jelenti, hogy a szívünk-lelkünk is teljesen bezárva kell, hogy legyen.

Éppen ellenkezőleg: nyissuk ki minél jobban, hogy kijárhassanak/kiáradhassanak a lelki tapasztalataink mások felé… Sőt, mi is legyünk az eddigieknél még befogadóak. Még jobban „bújjunk bele a másik bőrébe”. Ezért arra gondoltunk, hogy ezentúl elektronikusan osztanánk meg egymással a havi igéhez csatlakozó, megélt tapasztalatainkat. És mindezt tehetnénk játékosan, ebben az álló helyzetben egymást kicsit megmozgatva.
Javaslatunk tehát, hogy kezdjünk el egy kört: valaki ossza meg a tapasztalatát szokásos módon a körlistánkra, majd a levél végén „dobja a labdát” tovább egy általa megnevezett társunkhoz, aki folytatja egy általa megélt tapasztalattal, majd „továbbítja a labdát” egy harmadiknak. Így szépen mindenki szóhoz (illetve „labdához”) jut. Vigyázat: a játékszabályok egyike, hogy túl sokáig ne tartsd magadnál a labdát. Mielőbb folytasd a tapasztalatláncot! Ha pedig úgy látod, hogy éppen nem tudsz velünk mit megosztani, olykor egy „passz”-t is bemondhatsz írásban, de akkor is jelöld meg, hogy kinek továbbítod a szeretetlabdát. El is kezdem rögtön:

 

Mint tudjátok, az ínszalagszakadásom miatt már több hete nem tudtam otthonról kijárni. Nem tudtam meglátogatni idős kolléganőmet sem, aki pedig csupán két saroknyira lakik tőlem. Szerettem volna megelőzni, hogy ő keressen, ezért én többször is felhívtam, és jó hosszan elbeszélgettünk. Szívesen hallgattam Őt még akkor is, ha a már ismert történeteit vette elő. De úgy éreztem, hogy fontos neki a személyes jelenlétem a vonal túlsó felén. És ezek után jöttek az örömet okozó meglepetések: engem is felhívtak olyan kedves ismerőseim, akikre nem is számítottam, és hosszasan érdeklődtek hogylétem felől. Ez pedig a köztünk levő kapcsolat elmélyítéséhez vezetett. Kétszeresen is „gazdagodtam” ezen beszélgetések során. Egyrészt én is mesélhettem magamról, másrészt én is tudtam kérdezni. Az „aranyszabály” tényleg bearanyozta az elkövetkező napjaimat.
És most dobom a labdát Erikának!

Ilus

 

2020. március 30.

 

Kedves Mindnyájan!
Folytatom: Tegnap egy kör-email-en kaptam egy levelet. Sok minden volt benne, többek közt egy hűtőszekrénnyel kapcsolatos probléma is. Nem kértek ez ügyben segítséget, de az életige nyomán belegondoltam, én is örülnék hasonló helyzetben, ha ennek ellenére kapnék tanácsot. Most jön a meleg, fontos a jól működő hűtő! Megkérdeztem hát férjemet, aki majdnem mindent tud a hűtők működéséről, s az ő javaslatát megírtam válaszul. Nagyon örült és köszönte a segítséget!
Dobom a labdát Juditnak!

Erika

 

2020. március 31.

 

Kedves Testvérek!
Az én történetem: Az iskolás fiúnkkal online tanulunk. Elég hullámzó a létünk. Egyik nap átküldtük az egyik tantárgy feladatait. Ilyenkor a tanító néni mindig válaszol valamit, Tökéletes, Szép munka, Ügyes voltál. Most az elsőt választotta: „Tökéletes”. Miksa is szokott válaszolni, megköszöni, vagy ír még hozzá valamit. Közben több hibát is észrevettem az egyik visszaküldött feladatban. Miksának szóltam, hogy vannak benne hibák, szépen ki is javította. Aztán amikor válaszolni szeretett volna a tanító néninek, mondtam neki, hogy csak simán köszönd meg, nem kell beleírni, hogy volt benne hiba. Ebben a helyzetben a márciusi életige jutott eszembe, nekem sem esne jól, ha visszadobnának valami olyasmit, hogy „Anya talált a tökéletesben négy hibát.” A hibák ki lettek javítva, és ez a lényeg. Tudjuk, hogy a tanító néninek most nagyon sok feladata van. Így próbáltuk őt szeretni.
A labdát dobom: Ágostonnak.

Judit

 

2020. április 2.

 

Sziasztok!
Köszi ezt a tapasztalatkört! Segít az igére koncentrálni. A karantén lehetőséget teremt arra, hogy más vagy éppen új módon fejezzük ki a szeretetünket. Akár úgy, hogy telefonon beszélek egy magányos kollégámmal, akivel már régen nem találkoztunk vagy úgy, hogy igent mondok azokra a megírandó új cikksorozatokra, amiket a járványhelyzet „hívott életre”. De olyan apróság is kimozdít, mint lakótársamnak meglepetésként vásárolni egyet a kedvenc csokijából.

Kis dolgok, amivel folyamatosan kibillentjük magunkat, a „másik ember bőrébe bújunk”. Aki ugyanúgy vágyik a szeretetre, mint én.

Különösen nehéz volt, hogy nemrég halt meg nagynéném, akinél laktam is egy évet. Családi körben tartottuk a temetést… csak integetve egymásnak. Odafelé a rózsafüzért mondtam a kihalt villamoson, amikor az egy szem ember, aki rajtam kívül még ott volt, elkezdett beszélni hozzám és a véleményem kérdezte a járványról és a kialakult helyzetről. Szívesebben lettem volna magamban, de lehetőség volt a kilépésre. Az is lehet egyfajta imádság, ha Isten akaratát teszem és beszélgetek ezzel az emberrel. A végállomásig beszélgettünk, aztán elköszöntünk egymástól és folytattam az imát. Talán még nagyobb békével. Már érte is tudtam imádkozni…
Dobom a labdát Áginak!

Ágoston

 

2020. április 3.

 

Hiányzik a találkozás, de jó ötlet ez a tapasztalatkör, erősít a készülődésben. Egy háromlakásos társasházban lakom, ahol két lakáshoz tartozik kert, a harmadik, tetőtéri lakáshoz nem. Itt egy ukrajnai család lakik. Tavaly rendszeresen jártak haza, és ott művelték a kertjüket. Idén, a határzár miatt úgy döntöttek, hogy inkább itt maradnak. Az asszony látta, hogy tavaly sikeresen kertészkedtem, megkért, hogy adjak neki egy területet, hogy ő is lejárhasson a kertbe, ültetne egy kis paradicsomot. Háborogtam miatta, mert nagyon pici az a terület, ahol elég napsütés van, és megérik a paradicsom, 2×1 méter az egész. Hosszú időbe telt, amíg az agyagos talajt termékennyé tettem, és most megkívánta tőlem. De tudom, hogy hozzászokott a kertből szedett napérlelte friss gyümölcshöz, a legszebb bolti sem olyan.
Éreztem, hogy ez az alkalom, amikor élhetem az igét, most kell belebújnom a bőrébe, hogy megértsem, mit kell tennem. Isten arra hív, hogy legyünk találékonyak és nagylelkűek. Évek óta terveztem, hogy rendbe teszem a sufni mögötti részt. Nekiláttam a rendetlen, gazos területnek. Egy új veteményest alakítottam ki. Majdnem akkora lett, mint a másik, csak ez árnyékosabb. Végül mégis azt a területet ajánlottam föl, amin meg tud érni a paradicsom. A hétvégén együtt voltunk kint a kertben. A málnást tettük rendbe, az egyikünk kapált, a másik gyomlált, az itt-ott előbukkanó eperpalántákból új ágyást alakítottunk ki. Jót beszélgettünk, észrevétlen elrepült az idő. Minden úgy alakult, ahogy Chiara mondta.

„Próbáljuk meg! Ha így élünk meg egy napot, az egy egész élettel felér. […] Soha nem tapasztalt öröm fog elárasztani. […] Isten velünk lesz, mert ő ott van, ahol szeretnek.”

Küldöm a labdát Marikának!

Ági

 

2020. április 5.

 

Kedves Mindnyájan!
Nem gondoltam volna, hogy a labda ilyen hamar nálam lesz. Most kicsit többen hívnak telefonon, idősek, akiket a Karitász munkám kapcsán ismerek. Szeretettel meghallgatom őket, és ezek általában hosszú beszélgetések. Vannak olyanok, akiket én hívok, és nagyon örülnek neki, mert egyedül vannak egész nap. Most nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a családdal ilyen közel lakunk, 13-an vagyunk együtt három házban, és az új helyzet miatt csak a kertben találkozunk, de nagy ajándék a kert és a jó idő.
Bár egyébként is alig mentem valahová, mégsem könnyű a kényszerű otthonlét. De arra gondolok, hogy a fogságban, vagy a háborús helyzetben mennyi mindent kibírtak az emberek. Szeretettel gondolok rátok, a labdát Ildikónak dobom!

Marika

 

2020. április. 9.

 

Kedves Igekörös Társaim! Nehéz elkapni egy labdát, különösen, ha nem nekem célozzák, de úgy érzem sikerült (így nyolcvan fölött is).

Ebben a rendkívüli húsvéti időszakban is történnek az emberrel olyan események, amikor csak hálánkat tudjuk kifejezni Gondviselőnknek. Elsősorban gyermekeink, unokáink gondoskodása, féltő, óvó szeretete miatt, mely szinte naponta kitárul felénk. De idegen emberek részéről is több szeretet kapunk. Ezt tapasztaltam pár napja, amikor a lányommal vásárolni mentünk. Ő bement az üzletbe, én kint vártam addig a parkolóban. Közben az üzletből a lányomhoz hasonló korú hölgy jött ki, aki látta, hogy ott várakozom. Megszólított és felajánlotta, hogy szívesen hazavisz, de mondtam, a lányomra várok. Ez a korábban kevésbé tapasztalt segítőkészség nagyon jólesett.

Szeretettel dobom tovább…

Marika

 

És gurul a labda tovább… Kedves olvasó, ha hozzád is elér, te mit mondanál? Várjuk a te történetedet is a e-mail címre.

Fotó: Bob Dmyt / pixabay

Legújabb könyveink: