Nyáron egy kórustalálkozón jártunk Krakkóban feleségemmel, Katicával és a kórusunkkal. Megtapasztaltuk az együtt éneklés élményét, a közösség erejét, és a közös növekedésben az egyéni helytállás fontos szerepét. „Bár mindenkitől független voltam, mindenki szolgájává tettem magam, hogy minél többeket nyerjek meg.” (1Kor 9,19) Életige – szeptember.
A kóruséneklés közösségi és egyéni teljesítmény. Együtt.
A Pueri Cantores Kórusszövetség 43 országban több mint 1000 kórust egyesít szabadon. Ez a név azt üzeni, hogy az egyszerű emberek énekelnek. A gyermekien egyszerű emberek énekelnek.
Jézus környezetében is előfordult ilyen. Az irigyei meg is reklamálták, nagyon. Erre azt mondja: „ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni” (Mt 19,40).
A krakkói Pueri Cantores kórustalálkozó a világ egyik legbarátságosabb találkozója. Idén közel ezer fiatal énekelt teli szívvel és torokkal. Ahol ők megszólaltak, tényleg úgy éreztük, hogy a kövek, falak, oszlopok is énekeltek. Átvették a rezgést. A Vox Mirabilis Kamarakórus hangversenye után azt írta egy tarnow-i szakértő: „olyan pianokat énekeltek, hogy a falak beleremegtek”. Így volt, hallottam én is.
A lengyelekről azt gondoljuk, hogy mindenki katolikus és hívő. De nem. Innen azt gondoljuk, hogy a „lengyeleknek könnyű”. Azonban most, az ottlétünk során csakis olyan emberekkel találkoztam, akik minden nap megdolgoznak a hitükért. Talán épp ezért „könnyű”?
Ismerősök említették, már az is csoda, hogy amikor a krakkói főtéren átvonultunk, nem volt „szivárványos” provokáció.
A főszervező atyával beszélgettünk. Sok szponzor lemondta a támogatást, a rendezéstől visszaléptek városok, rágalmazások terjedtek, még az ő személyét is támadták. Az ártatlan, jókedvű éneklés miatt… De ő nem adta fel, mert, „ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni”.
Egyéni erőfeszítésekből, néha hősies tettekből épül a közösség gondtalan jólléte. A résztvevő kórusok semmilyen nehézségről nem tudtak – mi sem –, mindenünk megvolt. Bőven. Csodálatos találkozón vettünk részt. És a kövek is velük énekeltek…
Nap mint nap, az egyetem parkján keresztül Popiełuszko (pap, vértanú) szobra előtt mentem a villamoshoz. Ilyen közel még sosem voltam hozzá, ezért most mindig bólintottam felé, köszönésképpen. Kortársunk, egy ember, egy pap a sok közül. És mennyit adott Lengyelország lelki erejéhez és fejlődéséhez!
A zárómise után körbesétáltam a II. János Pál Szentélye templomban. Egy üveges szekrényre lettem figyelmes. Benne valamilyen ruha. A pápa véres reverendája, amit a merényletkor viselt. Látszik a golyó okozta szakadás. A kommunista rendszer el akarta tüntetni őt, mert kitartóan képviselte a jót. A pápa túlélte, a kommunizmus nem.
Mindig jönnek új „-izmusok”, mindig vannak új küzdelmek. Egyszer szükség lesz ránk is – sejtem. Az egyéni kiállást nem lehet megspórolni akkor sem, ha nem én húzom a világ szekerét. Az igazság nem többségi vélemény, és nem a hangerőn múlik.
A jó akkor is jó, ha egyedül képviselem.
Otthon, családban, munkahelyen, társadalomban, a magam helyén tennem, mondanom kell, mert valahol csak én, vagy csak te vagy ott… Különben, „a kövek fognak megszólalni”!
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: A Zemlényi család albumából
Figyelmet szentelni annak, aki mellettünk van, segítő kezet nyújtani és bátorítani a felebarátot a nehéz pillanatokban – ez egy olyan ajándék, amellyel Isten segít minket, hogy meglássuk a fényt a nehézségek közepette is.
A következő két tapasztalat szereplői a legszükségesebből adtak másoknak: a kolumbia házaspár hétvégénként árva gyermekekről gondoskodott, az olasz hölgy pedig az árvízkor fordult a még súlyosabb károkat elszenvedettek felé. Majd ...
Létezik egy erősebb közösségi logika, amikor akkor is adunk, ha nem kapunk közvetlen viszonzást, legalábbis nem attól a személytől, akinek adtunk. Ez a színtiszta ingyenesség.
