Nyáron egy kórustalálkozón jártunk Krakkóban feleségemmel, Katicával és a kórusunkkal. Megtapasztaltuk az együtt éneklés élményét, a közösség erejét, és a közös növekedésben az egyéni helytállás fontos szerepét. „Bár mindenkitől független voltam, mindenki szolgájává tettem magam, hogy minél többeket nyerjek meg.” (1Kor 9,19) Életige – szeptember.
Olvasási idő: 2 perc
A kóruséneklés közösségi és egyéni teljesítmény. Együtt.
A Pueri Cantores Kórusszövetség 43 országban több mint 1000 kórust egyesít szabadon. Ez a név azt üzeni, hogy az egyszerű emberek énekelnek. A gyermekien egyszerű emberek énekelnek.
Jézus környezetében is előfordult ilyen. Az irigyei meg is reklamálták, nagyon. Erre azt mondja: „ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni” (Mt 19,40).
A krakkói Pueri Cantores kórustalálkozó a világ egyik legbarátságosabb találkozója. Idén közel ezer fiatal énekelt teli szívvel és torokkal. Ahol ők megszólaltak, tényleg úgy éreztük, hogy a kövek, falak, oszlopok is énekeltek. Átvették a rezgést. A Vox Mirabilis Kamarakórus hangversenye után azt írta egy tarnow-i szakértő: „olyan pianokat énekeltek, hogy a falak beleremegtek”. Így volt, hallottam én is.
A lengyelekről azt gondoljuk, hogy mindenki katolikus és hívő. De nem. Innen azt gondoljuk, hogy a „lengyeleknek könnyű”. Azonban most, az ottlétünk során csakis olyan emberekkel találkoztam, akik minden nap megdolgoznak a hitükért. Talán épp ezért „könnyű”?
Ismerősök említették, már az is csoda, hogy amikor a krakkói főtéren átvonultunk, nem volt „szivárványos” provokáció.
A főszervező atyával beszélgettünk. Sok szponzor lemondta a támogatást, a rendezéstől visszaléptek városok, rágalmazások terjedtek, még az ő személyét is támadták. Az ártatlan, jókedvű éneklés miatt… De ő nem adta fel, mert, „ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni”.
Egyéni erőfeszítésekből, néha hősies tettekből épül a közösség gondtalan jólléte. A résztvevő kórusok semmilyen nehézségről nem tudtak – mi sem –, mindenünk megvolt. Bőven. Csodálatos találkozón vettünk részt. És a kövek is velük énekeltek…
Nap mint nap, az egyetem parkján keresztül Popiełuszko (pap, vértanú) szobra előtt mentem a villamoshoz. Ilyen közel még sosem voltam hozzá, ezért most mindig bólintottam felé, köszönésképpen. Kortársunk, egy ember, egy pap a sok közül. És mennyit adott Lengyelország lelki erejéhez és fejlődéséhez!
A zárómise után körbesétáltam a II. János Pál Szentélye templomban. Egy üveges szekrényre lettem figyelmes. Benne valamilyen ruha. A pápa véres reverendája, amit a merényletkor viselt. Látszik a golyó okozta szakadás. A kommunista rendszer el akarta tüntetni őt, mert kitartóan képviselte a jót. A pápa túlélte, a kommunizmus nem.
Mindig jönnek új „-izmusok”, mindig vannak új küzdelmek. Egyszer szükség lesz ránk is – sejtem. Az egyéni kiállást nem lehet megspórolni akkor sem, ha nem én húzom a világ szekerét. Az igazság nem többségi vélemény, és nem a hangerőn múlik.
A jó akkor is jó, ha egyedül képviselem.
Otthon, családban, munkahelyen, társadalomban, a magam helyén tennem, mondanom kell, mert valahol csak én, vagy csak te vagy ott… Különben, „a kövek fognak megszólalni”!
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: A Zemlényi család albumából
Teljes bizonyossággal tudjuk, hogy van Gondviselés. Azt is tudjuk, hogy sok esetben mi is az eszközei lehetünk. És arra is van példa, hogy nem is csak egy felebarát révén jut el a gondoskodás a címzetthez. Erről ír az alábbi ...
Az alábbi történet szerzője Ági, és férje, Vince, idős koruk ellenére néhány éve Budapestre költöztek, mikor egy szerzetes közösség segítségüket kérte. És mint már oly sokszor életükben, a felebarát iránti szeretetük nyomán ...
Történt egyszer valahol Szlovákiában, hogy két elkerülhetetlen, komoly telefonhívás szorosan kapcsolódott a kápolnalátogatásomhoz…
