Rossz kedvem volt…

Olvasási idő: 2 perc

Néha ballábbal kelek fel. Ilyenkor egy furcsa elégedetlenség és elszigeteltség érzés vesz erőt rajtam, úgy érzem, mintha mások nem értenének meg. Még a hozzám legközelebb álló, számomra legkedvesebb emberek is ellenségesnek és közönyösnek tűnnek.

Így aztán bezárkózom, és egyre nő bennem a csalódottság, amely fokozatosan nehezteléssé, majd ellenségességgé dagad bennem az engem körbevevő világgal szemben. Ilyenkor megbánom, hogy korábban valaki iránt túl nagylelkű voltam, és arra gondolok, hogy jobb lett volna, ha csak magammal törődök. A legabszurdabb kételyek támadnak rám, és azon tűnődöm, miért lettek az emberek ennyire közönyösek és hálátlanok. Végül e gondolatok örvénye magába ránt, és legszívesebben kitörnék és messzire menekülnék a fejem fölött összecsapó hullámok fogságából.

Ez már többször előfordult, és tegnap is pontosan így éreztem magam. Aztán úgy döntöttem, előkeresem az elmémből a legszebb tapasztalataimat. Megtaláltam a módját, hogyan harcoljak a negatív érzésekkel, így kiadtam magamnak a feladatot: fordulj kifelé! Már tudtam, egy-két órán át érzéseimmel dacolva úgy kell tennem, mintha minden rendben lenne. Alacsony fokozatba kapcsoltam, hogy felkészüljek az előttem álló emelkedőre, és néhány apró kedvességgel fordultam azok felé, akiket legszívesebben megfojtottam volna egy kanál vízben.

Apróságokat tettem, semmi rendkívülit, csak hogy megmutassam a hangulatomnak, hogy ki az úr a háznál.

Nem tudom, hogy pontosan mikor, de a nap áramlatában, ahogy a dolgok szinte maguktól alakultak, egyszerre észrevettem, hogy kezdem jobban érezni magam, és múlik a gyilkos hangulatom. Mivel úgy tűnt, hogy működik a tervem, haladtam tovább ezen az úton, és meglepetésemre a nap végén, amikor az alváshoz készülődve betakaróztam, titokzatos hálaérzet töltötte el a szívemet.

Az éjszaka csendjében aztán ez észrevétlenül hálaimádsággá alakult át. Nem betanult imákat mondtam, szebb volt ez annál, igazabb, olyan, mintha az egész végtelenség része lettem volna! Míg reggel még egyedül éreztem magam, és teljesen el voltam veszve, estére egy teljesen új dimenzióban találtam magam, mintha más ember lettem volna. Néha az, hogy hogyan érezzük magunkat a belső világunkban, attól függ, hogy mit teszünk a külvilág felé.