A tétlenség ajándéka

Nagyon örültünk, amikor megtudtuk, hogy két év kényszerű kihagyás után az idén újra lesz Máriapoli. (A Fokoláre Mozgalom több napos nyári lelkigyakorlata.) Nagyon vágytunk már a személyes találkozásra. Mi Budapest közelében lakunk, a programot pedig Szegeden szervezték meg és elsősorban a helyi közösségnek, így kevés szállás állt rendelkezésre, , de remélve, hogy lesz hely, mi is jelentkeztünk.  Elfogadták a jelentkezésünk, így örömmel készültünk a programra, aztán megérkeztek a nem várt akadályok. A férjem sajnos nem kapott szabadságot, ezért mi csak egy nappal később, péntek este tudtunk leutazni. Arra sem gondoltunk, hogy az e havi életigét („Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha”– Lk 10, 41-42) szó szerint kell megélnünk.

Történt ugyanis, hogy még a hét elején az egyik lábamon a visszér kiszakadt és egy nagy vérömleny keletkezett. Az orvos ellátott minden „jóval” (kenőcs, gyógyszer), kiokosított, hogyan fáslizzam a lábam és rám parancsolt, hogy pihentessem, ne erőltessem. A hétvégi utazást megengedte, azzal a feltétellel, ha betartom, amit mondott.

Már hét közben kaptam a kedves telefonokat a szervezőktől, hogy várnak szeretettel, és kérdéseket is, hogy esetleg be tudnánk-e segíteni itt-ott. Mindenre nemet kellett mondanom, vagy azért, mert később érkeztünk, vagy a lábam miatt. Furcsa érzés volt, hiszen eddig mindig szívesen adtam a részem a férjemmel együtt a közösségi programokhoz.

Így érkeztünk meg Szegedre. Már a kezdet is különleges volt, mert kiderült, hogy a szállásadónk is szarvasi származású, így „földik” vagyunk, közös ismerősökkel, emlékekkel. Mivel nem tudtam tevékeny lenni, felpolcolt lábbal ülve azt szerettem, arra figyeltem, aki éppen mellettem volt. A program és az elmélkedések mellett nagyon sokat adtak ezek a találkozások, beszélgetések a régi ismerősökkel és az újakkal egyaránt. Megélhettem azt, hogy nem a rám váró feladatok jártak a fejemben, hanem nyitott szívvel befogadtam mindent és mindenkit.

Ezen a Máriapolin mi csak a korlátainkat tudtuk ajándékozni, mégis megtapasztaltuk hogy ebben a „tétlenségben” ott volt Isten szeretete és jelenléte a többiek által.A végén azért egy pici „Mártás”, cselekvő szolgálat is akadt, mert két résztvevőnek segíthettünk a hazajutásban.