Akadály nélkül a NEK-en

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus folytatódhat, csak rajtunk múlik, hogy milyen gyümölcsöket terem bennünk. Az alábbi személyes tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy kegyelmi ajándék volt részt venni a programokon, találkozni a pápával – élmény volt hallássérült diakónusként is, kórustagként is, személyes és online részvétellel is. Hordozzuk és adjuk tovább az örömöt!

akadaly-nelkul-a-nek-en

Nagy Sándor atya – a hallássérültek esztergom-budapesti főegyházmegyei referense – jelezte, hogy minden programra igyekeznek jelnyelvi tolmácsot biztosítani a hét során. Hallássérültként nehezen értem meg a hangzó beszédet, és a jelnyelvet sem ismerem annyira, hogy segítene a megértésben, így nehezen szántam rá magam a programokon való részvételre. Végül a nyitó és a záró szentmisére regisztráltam.

Időközben felkérés is érkezett a diakónusokhoz, köztük hozzám is, hogy a szentmise előtt, alatt és utána vállaljunk Oltáriszentség-őrzést és áldoztatást, mivel a hatalmas terület miatt már jóval a szentmise előtt kiviszik 24 áldoztató sátorba a Szentostyákat. Nagy örömmel mondtam igent, és irányítottam a rám bízott világi áldoztatókat.

A záró mise alkalmával már hajnal hat órára mentem fogadni az Úr Jézust. Megérkezett hét óra tájt, így volt alkalmam beszélgetni Vele is, majd az egymás után érkező zarándokokkal is. Amikor megjött a váltás, indultam a szektoromba, ahol a fogyatékkal élők számára biztosítottak jó helyet az első sorokban, valamint jelnyelvi tolmácsok segítették a siket testvéreknek a megértést. Kerekesszékes és gyengén látó testvéreink is itt kaptak helyet ez első sorokban.

A mise előtt körbejárt pápamobillal a Szentatya. Sikerült videón is megörökítenem, amikor elhaladt előttünk 3-4 méterrel. Jól látható volt, hogy minden figyelmével az első sorban ülő kerekesszékes személyek felé fordult, és egyesével megáldotta őket. Nekünk, hallássérülteknek is – láthatatlan fogyatékosként – jutott ezekből az áldásokból.

Mind a hangosítás, mind a jeltolmácsolás és a feliratozás nagyban segítette a megértést. Jól be tudtunk kapcsolódni a szentmisébe, köszönet érte minden közreműködőnek.

Mivel a hallássérültek a szemükkel „hallanak”, nem állunk fel mise közben, hogy a mögöttünk lévő is „hallja”, mit jelel a tolmács.

Számomra ez mindig komoly kihívás, mivel jól ismerem a liturgiát, tudom, mikor mit kell csinálni, de ilyenkor győz bennem a szeretet, és nem állok fel, bármennyire is szeretnék. Ilyenkor a megtört szívű és testű, fogyatékkal élő testvéreim iránti figyelmességemmel hódolok a legnagyobb Úr előtt. És hiszem, hogy Ő van olyannyira hatalmas, hogy nem azon múlik az Ő dicsősége, hogy én álltam vagy ültem. Másrészt ezzel a fel-nem-állással eggyé váltunk a kerekesszékes testvéreinkkel, akik még akkor se tudtak volna felállni, ha lehetett volna. Megtapasztaltam, milyen az, amikor a szívedben állsz fel, vagy borulsz le Isten előtt.

Mise után közös csoportképet készítettünk emléket erről a felemelő eseményről.

(Lauer Tamás)

 

 

 

 

 

Nagy kegyelmi ajándék volt számomra, hogy az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjén a gödöllői kórus tagjaként részt vehettem egy 2000 fő feletti létszámú énekkar szolgálatában. Már nyár közepe óta készültünk, de voltak nehézségek, mert változott közben a repertoár, a forgatókönyv, és még az utolsó pillanatban is történtek módosítások. A hosszúra nyúlt összkari próbák alatt türelmes volt mindenki, hisz ekkora méretű énekkarra adaptálni egy ilyen komoly többszólamú anyagot nagyon nehéz – többen azt gondoltuk, hogy ebből lehetnek gondok.

Végül nem volt semmi baj, a kórus szépen szólt, mégis: „Mit féltek, ti kicsinyhitűek?”.

Köszönöm ezt a lélekemelő és örök emléket, hálát adok, hogy a Hősök szobrainak magasságából és Isten földi helytartójának jelenlétében énekelhettünk a Statio Orbis zárómisén.

Újfent megtapasztalhattuk, hogy „az Úr gondoskodik”! Soli Deo Gloria!

(Kolozs Csaba)

 

 

Amikor elrobogott előttünk a pápamobil, néztem a telefonom képernyőjét, hogy jó legyen a felvétel. A Szentatya távolodott, s én azon merengtem, hogy nem is találkoztam vele, csak láttam, rögzítettem a kütyün az eseményt… Hirtelen megszólaltak a mellettem álló 195 centiméteresek: „Jön vissza!” Ekkor csak tartottam a telefont, de Ferenc pápát néztem: lassan, méltóságteljesen közeledett a pápamobil,

a Szentatya jobbra-balra osztotta az áldást, s elém érve pontosan egymás szemébe néztünk egy másodpercnyi földi időre.

Áldásra emelte a kezét, ő mosolygott, én mosolyogtam: találkoztunk! Egy pillanat, az Örökkévalóból. Igen, ezért jöttem a NEK-zárómisére, hogy találkozzunk!

(Debreczeni Katalin)

 

 

Online követtem a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményeit, és nagyon készültem, hogy így is igazán részt vehessek rajta, hagyjam magamra hatni mindazt, ami ezekben a napokban történik, őszintén kértem és reméltem, hogy megérint a lelkisége. Megkaptam a kegyelmet, igen, átjött így az interneten keresztül is az Eucharisztia lelkeket egyesítő öröme. És így talán még jobban érzékelni és értékelni lehetett azt a hatalmas szolgálatot, amit a szívvel-lélekkel, szeretettel tevékenykedő szervezők tettek. Mindent megtekinthettem a tévécsatornákon, sokszor segítő kommentárokkal kísérve. A fordítás segítségével pedig már a szentmisén magyarul hallgathattam a Szentatya szavait. Sokkal több programra eljuthattam, mint ha személyesen lettem volna jelen. Az, hogy a férjemmel együtt tudtunk nézni néhány programot, szintén előny volt, hiszen személyesen ezt nem tudtuk volna megtenni.

Képek, szavak, dallamok kavarognak bennem. A családi nap közösségeinek fényképei a Margitszigetről, Ferenc pápa beszédei, köztük a Lánchíd-hasonlat, a tanúságtételek a Hungexpón, köztük Áder János szavai a cselekvő aktivitást jelentő hitről, a záró szentmise csodálatosan összeállított énekei a hatalmas kórus lelkesítő előadásában. Fabinyi Tamás evangélikus püspök közös fényképe a pápával, és tanúságtétele, hogy lutheránusként is otthon érezte magát a kongresszuson.

Kiemelhetnék még száz más mozzanatot is, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy úgy érezzem, ott vagyok, egy vagyok a résztvevőkkel. A Szentatya vasárnapi homíliájában azt mondta, hogy

az eucharisztikus világkongresszus legyen kiindulópont: nézzünk előre, és fogadjuk be a kegyelem átformáló ajándékát.

Mindez arra késztet, hogy éljek ebből a találkozóból, fogadjak be még több eseményt a felvételek segítségével, és adjam tovább azt az örömet, amely a Jézussal való együttlétből fakadt így, a világhálón keresztül is.

(Heltai Hedda)

Fotó: Lambert Attila/Magyar Kurír

Legújabb könyveink: