Amikor hálát adsz, minden mennyországgá változik

Lengyelországban születtem, de életem során sok más országot is megismerhettem. A legnagyobb kaland még ma is tart: Oroszországban élek évek óta. Nem is gondoltam, mennyi érték vár itt rám: a kultúra gazdagsága, az ortodox lelkiség kincsei, teológusok és filozófusok értékes gondolatai és lehetne tovább folytatni a listát. Mindezeket pedig konkrét személyek életén keresztül ismerhettem meg. Egyikük Oleg Sztyepurko.

Az évek óta tartó ismeretség nyomán most fedezem fel, hogy ki is Oleg. Neki köszönhetem azt is, hogy egyre mélyebbre hatolok az orosz lélek rendkívüli kincseket rejtő mélységeibe. Íme, néhány mozaikdarab Oleg életéből.

A moszkvai konzervatóriumban folytatott tanulmányai során intenzíven kereste az élet értelmét: „Az ateista útja végtelen szomorúsággal, ürességgel és csüggedéssel jár. Mint minden normális, gondolkodó ember, én is azt láttam, hogy a tudatlanság és a kicsapongás került előtérbe (…) elfoglalván az első helyet, s hogy a tehetségek, a zsenik, mint Towmasian, berúgtak, vagy láncdohányosok lettek. Másfelől a kommunizmus köntösébe öltözött középszerűség önmagát magasztalta, és mindent megtett, hogy megakadályozza a tehetségek felszínre kerülését. Ebben az abszurd színjátékban részt venni ostobaság volt, és én úgy döntöttem, elhagyom ezt az abszurditást, mert az életnek semmi értelme nem volt”.

Egyszer egy barátja hozott Olegnek egy különösen mérgező lakkot: „Nem a trombitát lakkoztam vele. Rájöttem, hogy ez a kiút: elhagyni ezt az abszurd és üres világot…”.

^{Oleg Sztyepurko, zeneszerző, trombitaművész}

Oleg egy évet adott magának, és ebben az évben (1967-ben) megismerkedett Alekszandr Meny atyával. Az ő hatására Oleg megkeresztelkedett, egyházi házasságot kötött Ljudmilával, és elkezdett járni az ortodox egyházba: „A legtöbbet a földalatti katekézisek segítettek, amelyeket Alekszandr atya havonta egyszer szervezett a lakásán”.

Oleg tagja lett az Alekszandr atya körül kialakult közösségnek, amely fiatal moszkvai értelmiségiekből állt: művészekből, zenészekből, írókból, építészekből.

A Men atya által létrehozott kis imacsoportok a mai napig fennmaradtak.

„Lelki ünnep volt, mert a kereszténység itt igazi életté és testvériséggé vált. Gyermekkorunkban nem kaptunk vallásos nevelést (…) Egyházi kórus is alakult. Az éneklés mellett teáztunk, és együtt töltöttük az időt az élet problémáinak megbeszélésével.”

Oleg elmesélte az atya azon figyelemre méltó képességét, hogy

a jóra, a pozitívumra, az isteni dolgokra támaszkodott.

1983-ban történt: „Megdöbbentünk, amikor a koreai gépet lelőtték. Ez egyértelműen provokáció volt. Közel 300 teljesen ártatlan embert öltek meg. A repülőgép senkit sem veszélyeztetett. Alekszandr atya azt mondta nekem: »Mit vársz? A világ megrekedt a gonoszban« – és egy másik témáról kezdett beszélgetni. Képes volt mindig arról beszélni, ami jó, és nem elmélyíteni a sebet, nem megrészegülni a világ gonoszságától.”

„A 40. születésnapomra kaptam Alekszandr atyától egy rendkívüli, egyedülálló könyvet, Csaadajev levelei címmel, amely az orosz történelemben először jelent meg – benne egy dedikációval: »Kedves Olegnek«. Nagyon meglepődtem: kiderült, hogy valaki szeret engem, hogy szeretetre méltó vagyok. A szeretete szinte felemelt minket. Fantasztikus volt a nyitottsága az egész világ felé.”

„Vannak idők, amikor teljes erőddel imádkozol (…), és erre az imára egy életen át emlékszel. Egyszer imádkoztunk a csoportunkban, és Alekszandr atya telefonált: »Kihallgatásra megyek«. (…) Emlékszem, hogy az imánk akkor olyan koncentrált, olyan erős volt, mint egy haldoklóé. Egész életemben emlékszem erre az imára. Segíteni akartunk Alekszandr atyának, hogy az Úr megvédje őt a megpróbáltatásoktól.”

Oleg egy másik felfedezését is megosztotta velem, Szent Maximilian Kolbe-t idézve, aki szerint „az embernek az életben, csakúgy, mint a villamoson, a korlátba kell kapaszkodnia, hogy ne essen el, így csak egy kézzel tud segíteni, ám amikor meghal, már két kézzel fog tudni segíteni”. Oleg határozott különbséget vett észre: Alekszandr atya a tragikus halála után két kézzel kezdett neki segíteni.

Alekszandr atya halálának 5. évfordulóján az Amerikai Keresztények nagyszabású koncertet szerveztek az Olimpiai Stadionban, amelyhez Oleg írta a zenét, és bibliai történetekre épülő minioperát komponált. Ezért pontosan annyi pénzt kapott, amennyibe a japán szintetizátor került, amire azért volt szüksége, hogy felvegye a V. Szolovjov Három beszélgetés című művén alapuló operája fonogramját. „Természetesen nem is álmodhattam volna ilyen hangszerről az előadói fizetésemmel. Alekszandr atya segített abban, hogy kapjak egyet.”

Egyszer Oleg hallotta Jan Budziaszek mondását, miszerint

mindenért hálát kell adni: a szenvedésért, a fájdalomért, az örömért, és akkor minden átalakul.

Hozzátette: „Amikor látod, hogy van miért hálásnak lenned, akkor az élet paradicsommá válik. A mennyország azt jelenti, hogy maximálisan élsz, ahogy Prokofjev vagy Sosztakovics élt. Azt hiszem, az olyan emberek, mint Alekszandr Meny atya, a legteljesebben élték az életet és a teremtést, és számukra már itt volt a menny. (…) Vannak szentségeink, életünk, közösségünk, de gyakran nem akarunk kreatívan élni. Alekszandr atya bármilyen helyzetet paradicsommá tudott változtatni. Nagyon kreatívan állt hozzá az élethez. (…) Mostanában elkezdtem hálát adni mindenért. Eljövök a templomba, és bűzlök a bűntől. Hogy az Úr nem kerget el seprűvel? Amikor elkezdesz hálát adni, észreveszed, hogy minden mennyországgá változik”.

Oleg Mihailovics Sztyepurko (1946– ): jazz zeneszerző, trombitaművész, pedagógus. Moszkvában született és ott végezte el a konzervatóriumot. Diákévei alatt Alekszandr Meny keresztelte meg, aki áldását adta arra, hogy a kortárs zenét, köztük a jazzt is használhassa a plébániai munkában. Hét színdarabhoz komponált zenét, legutóbb V. Szolovjov Három beszélgetés című művén alapuló operát. Írt tudományos tankönyveket és előadóesteket, valamint számos albumot és koncertet. Hangszerelést, stílustörténetet és rockelméletet tanít a Színpadi és jazz tanszakon, a Kortárs Alkotó Intézetben és a Moszkvai Állami Pedagógiai Egyetem zenei tanszékén. Számos verseny győztese Oroszországban és más országokban. Elnyerte az Oroszország Kiváló Művésze címet. Idős kora és betegségei ellenére ma is aktívan dolgozik, mint zeneszerző, író és tanár.

Alekszandr Meny atya (1935–1990): a földalatti ortodox egyház lelkésze, pap, tudós, gondolkodó, számos vallási témájú könyv és tanulmány szerzője. Tragikus halála körülményei máig ismeretlenek.