Július 26. az Annák napja, és ekkor tartják hagyományosan a füredi Anna-bált. Kriszti története ehhez kapcsolódik.
Olvasási idő: 1 perc
Egy apró gesztusnak indult – végül családi történelem lett belőle.
Kolléganőm, Anna, egy nap azzal jött be az irodába, hogy segítsünk már neki báli ruhát találni. A lánya, aki szintén Anna, ugyanis idén húsz éves, és ebből az alkalomból családilag elviszik a füredi Anna-bálba, július 26-án, Anna napján.
Elgondolkodtam a szokatlan kérésen – nem mindennap szoktak báli ruhát keresni, legfeljebb szalagavatóra. Eszembe jutott, hogy a menyasszonyi ruhám, nos, évek óta a szekrényben áll, igazából csak emlékbe tartottam meg… mivel fiaim vannak, nekik biztosan nem fog kelleni.
Tudtam, hogy általában pont ilyen hófehér ruhákban szoktak ott pompázni az elsőbálozók, talán jó is lenne Anna kolléganőm Anna lányára!
Szó szót követett, képen meg is mutattam, és mivel a fotó alapján nagyon tetszett nekik, végül behoztam az irodába a ruhát. Ahogy előszedtem a szekrényből, már nem is emlékeztem rá, de a ruhazsákban mellé volt csomagolva egy zacskónyi ezüstös csipke is, ami annak idején a ruhát díszítette. Ilyen csipkét tizenkét év elteltével nyilván nem lehetne találni, szóval még ez sem jelentett gondot! Picit át kellett ugyan alakítani a ruhát, rávarrni a csipkét, de végül teljesen jó lett az ifjú hölgyre!
A történetben akad egy csavar is. Az egészben nemcsak az a szép, hogy sikerült Annának és Annának örömöt szereznem – hanem hogy azt a bizonyos első balatonfüredi Anna-bált egy Anna Krisztina nevű kisasszony tiszteletére rendezték, méghozzá Szentgyörgyi Horváth Anna Krisztina tiszteletére, aki a bálnak köszönhetően ismerte meg leendő férjét, Kiss Ernőt, akkor még huszár főhadnagyot, a majdani honvéd altábornagyként elhíresült aradi vértanút. Nekem pedig ő távoli rokonom.
Jó érzés belegondolni, hogy valamilyen formában belekapcsolódom a családunk történelmébe ezzel a lépéssel – egy ilyen ajándékba adott emlék révén visszatérek a füredi gyökerekhez.
Szükségünk van Rád! A fennmaradás a tét.
Legyél rendszeres támogatónk, hogy mi továbbra is minden hétköznap új, reményt adó cikkel jelentkezhessünk! Iratkozz fel hírlevelünkre!
Fotó: Pexels
Az olasz Matteo egy algériai fokolárban él – előtte Olaszországban, Svájcban és a mozgalom római központjában töltött el több évet. Néhány tapasztalatát osztja meg velünk az imáról és az Elhagyott Jézusról.
Érezzük, hogy a járványhelyzetben fáradozóknak segíteni kéne valahogy, de kevesek vagyunk egyedül. Mit tegyek én, mit tehet a közösség? Hallunk is kezdeményezésekről: ajándékcsomagok, sütemény a kórházi dolgozóknak, önkéntes ...
116 éve indult az első imahét a keresztények egységéért. Kis falumban hajdan évente egyszer jártunk a református templomban és ők is ekkor jöttek el hozzánk. 20 évvel ezelőtt – Székesfehérváron – az akkori plébánosom, engem ...
