Hallgatni vagy cselekedni?

„Cselekedjetek az ige szerint, s ne csak hallgassátok, önmagatokat ámítva.” (Jak 1,22)

Munkába menet, vezetés közben imádkoztam éppen a rózsafüzért, amikor valaki erőszakosan bevágott elém. Dühömben már lendült is a karom, hogy fenyítőleg intsek a vezetőnek. Erre ránéztem a kezemre: még mindig a rózsafüzért szorongattam. Valami nyilvánvalóan nem stimmelt ezzel a jelenettel. Tényleg imában voltam egy pillanattal azelőtt…?

A szeptemberi életige arra hívott, hogy „ne csapjuk be önmagunkat”. De hogyan is csaphatjuk be magunkat? A félrevezetés egyik forrása lehet, ha „csak hallgatjuk” az igét. Ezt az elgondolást kibővítve másképpen is lehetünk „csak hallgatók”, vagyis amikor az igét nem éljük, hanem kijelentésként, vagy identitásjelzőként használjuk, ahelyett, hogy ténylegesen életre váltanánk. Hiába mutatjuk föl a különböző igehelyeket (pl. Ján 3,16), lobogtatjuk a Bibliát vagy más kegytárgyakat, vallási szimbólumokat, használhatunk akár még vallásos nyelvezetet is, ezek néha kontrasztba kerülnek az életünkkel, életmódunkkal. Azt hiszem, ezek a külsőségek végül nemcsak saját magunkat, hanem a többi embert is megtévesztik.

Szorosan összefügg Isten igéjét és Isten akaratát követni: Isten akarata, hogy „megcselekedjük” az igét. Mit is jelent akkor „cselekvőnek” lenni, és hogyan függ ez össze Isten tervével? Isten akaratának és Isten igéjének a lényege a feltétel nélküli szeretet. Jakab is erre figyelmeztet: „Ha teljesítitek a királyi törvényt az Írás szerint: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat«, jól teszitek.” (Jak 2,8).^[1] Ahhoz, hogy cselekedni tudjunk, folyton Isten akaratába kell helyezkednünk. Föl kell ismernünk a lehetőséget, hogy ténylegesen szeressünk.

Nemrégiben egy olyan eseményen jártam, amelyen sokan vettek részt, és mindenki igyekezett megvalósítani a kölcsönös szeretetet. Egy nagyon is tartalmas kis nap után mindenki elfáradt, mégis boldog volt. Egyvalakit kivéve, aki két másik résztvevőt azzal gyanúsított, hogy „elfoglalták a helyét” a buszon. Komolyan föl volt háborodva. Én tudtam, hogy nagyon fáj a háta, de a kölcsönös szeretet egysége itt megszakadt. Én is fáradt voltam, és azt gondoltam magamban, hogy semmit sem tehetek a helyzet megoldásáért. Azonban itt adódott a remek alkalom, hogy cselekedjem is az igét, hogy konkrét módon szeressem a többieket. Ezért inkább odaültem a felháborodott férfi mellé, és kérdezgetni kezdtem önmagáról, a hitéletéről és így tovább. Annyira szép beszélgetés alakult belőle! Fölfedeztem, milyen jó a humorérzéke, és egy idő után már együtt nevetgéltünk és viccelődtünk. A végén attól a két embertől kért kölcsön egy telefont, akiket előtte megvádolt. Ők pedig nagylelkűen kölcsönadták neki a telefonjukat. Éreztem, hogy helyreállt az egység, és mindenki megbocsátott a másiknak.

Kívánom, hogy az Élet Igéje arra emlékeztessen minket nap mint nap, milyen sokszor lehetünk a cselekvői Isten igéjének!

^{[1] Káldi-Neovulgáta}