Ave Cerquetti – egy művész, akinek a szépség út volt Isten felé

Olvasási idő: 5 perc

2026. július 3-án elhunyt Silvana „Ave” Cerquetti művész, szobrász, a Fokoláre Mozgalom meghatározó személyisége. 95 éves volt, és az olaszországi Padova városában érte utol a halál. 1930. augusztus 9-én született Rómában, és az egész életét annak szentelte, hogy a szépséget mint Istenhez vezető utat kutassa. Munkásságával mély nyomot hagy maga után.

Gyermekkorát Róma és az Umbria régióban található Montefalco között töltötte a háború nehéz éveiben. Korán megmutatkozott rendkívüli érzékenysége a teremtett világ iránt. Éppen az umbriai kisvárosban találkozott először a művészettel: órákon át figyelte egy fazekas munkáját, mígnem felismerte, hogy az agyag eszköz lehet arra, hogy formát adjon a benne rejlő világnak. Édesanyja támogatásával elkészített egy nagyméretű betlehemet, amely az egész település figyelmét felkeltette. Már ez is előrevetítette a következő években kibontakozó hivatását.

Elvégezte a római Művészeti Líceumot és 1953-ban szobrász diplomát szerzett a Képzőművészeti Akadémián.

Hamarosan az olasz művészet egyik legígéretesebb fiatal tehetségeként tartották számon.

Már 1952-ben kiválasztották az egyik alkotását, hogy az Akadémia hallgatóit képviselje a Velencei Biennálén. A szakmai siker azonban nem csillapította belső keresését.

Életének döntő fordulópontja akkor következett be, amikor a Palazzo Venezia egyik kiállításán megtekintette Georges Rouault műveit. A francia festő egyik Krisztus-ábrázolása előtt olyan élményben volt része, amelyet később villámcsapásszerű felismerésként írt le: megértette, hogy a művészet által Istent közvetítheti az emberek felé. Ettől a pillanattól fogva egész életét végigkísérte ez a meggyőződés: „Szakrális műveket fogok alkotni.”

A következő években elsősorban portrészobrászattal foglalkozott. Munkái elismerést és megbecsülést váltottak ki a római művészeti körökben, különösen a művészek utcájaként ismert Via Marguttán rendezett kiállításokon. Akik szemlélték alkotásait, gyakran kiemelték különleges képességét arra, hogy megragadja az ember belső világát. Ave szerint ugyanis minden arc szinte szent tiszteletet érdemelt, hiszen Isten teremtésének tükröződése.

A következő meghatározó állomás Ave életében 1955 volt, amikor belső útkeresésének egy intenzív időszakában a szardíniai Sassariban tartózkodott. Itt ismerkedett meg a Fokoláre Mozgalommal, amikor ellátogatott a város fokolár közösségébe. Úgy számolt be erről az élményről, hogy

végre megtalálta azt a harmóniát és szépséget, amelyet mindig is keresett.

Marisa Cerini és Caterina Ruggiu fogadták őt nagy szeretettel. Ave így emlékezett vissza: „Még csak az előszobában álltunk, de már akkor eltöltött az a rendkívüli érzés, hogy abba az egységbe, harmóniába és szépségbe lépek be, amelyet korábban oly sokszor szemléltem a teremtésben. Azt mondtam magamban: Itt Isten; itt az Egyház van jelen!”

Ez volt annak a hosszú lelki keresésnek a betetőzése, amely visszavezette őt a katolikus egyházba, miután egy időben egész családja csatlakozott a valdensek közösségéhez. Ez az oka, hogy Ave egész életében különleges szeretetet táplált az ökumenizmus iránt, és nem telt el úgy nap, hogy ne imádkozott volna az egyházak egységéért.

1958 és 1960 között intenzív tapasztalatban volt része Latin-Amerikában. Egy kulturális csereprogram keretében hívták meg San Salvadorba, ahol hamar komoly sikert aratott. Szobrászatot kezdett tanítani a Képzőművészeti Akadémián, számos elismerésben részesült, részt vett az ország első állandó kortárs művészeti galériájának létrehozásában, és jelentős alkotásokat készített, köztük egy monumentális Szent Ignác-szobrot.

Bár szakmailag nagy sikereket ért el, még fontosabb volt hivatásának elmélyülése.

Továbbra is keresztény elköteleződése irányította minden döntését. Amikor hazafelé tartott Olaszországba, megállt Guadalupe, Lourdes és Montserrat kegyhelyein, és ekkor érlelődött meg benne a döntés, hogy életét teljesen Istennek szenteli a fokolár közösségben. Ez az új életszakasz 1961 májusában vette kezdetét.

Elfogadta Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítójának kérését, hogy ne hagyjon fel a művészettel és a szobrászattal, hanem állítsa azokat teljesen Isten szolgálatába.

Megszületett benne a vágy, hogy többé ne egyedül, hanem olyan művésztársakkal közösségben alkosson, akik ugyanazt a lelki utat járják be.

Így alapította meg Tecla Rantucci szobrásszal és Marika Tassi festőművésszel együtt a Fokoláre Mozgalom első műtermét, a Centro Ave-t (Ave Központot),

amelyet Chiara Lubich nevezett el így, azért, hogy minden alkotás Máriának szánt ajándék legyen. Habár Avét születésekor Silvanának keresztelték, ekkor vette fel új nevét, amely ettől kezdve életében és művészetében egyaránt elkísérte. A műterem kezdetben egy egyszerű római garázsban működött, majd Grottaferratába, végül a Firenze melletti Loppianóba költözött. Ave vezetése alatt a Centro Ave az évek során a szakrális művészet nemzetközi jelentőségű műhelyévé vált.

Olyan alkotások születtek itt, amelyek számos egyházi közösségnek váltak az örökségévé, mint például a „Bella Accoglienza”, a „Madonna del Buon Cammino”, a „Madonna della Neve”, valamint Krisztus és a Szűzanya számos ábrázolása, amelyek mind eljutottak a világ legkülönbözőbb pontjaira. Ezzel párhuzamosan építészeti és liturgikus tervezőmunka is folyt, amely templomok és plébániák felépítéséhez, valamint egyházi épületek jelentős megújításához vezetett.

A műkritikusok és az Egyház egyaránt elismerte a Centro Ave sajátos művészi stílusát, amelyben az építészet nyit a szobrászat felé,

és hagyja, hogy a színes üvegablakokon beáradó fény töltse be az épített tereket, tökéletes összhangot teremtve a különböző művészeti ágak között. Ave volt az első és legfáradhatatlanabb őrzője ennek az egységnek, amely az alkotók azon elköteleződéséből fakadt, hogy engedik, hogy maga a Mester, Isten éljen közöttük, éppen ebből a közösségi dimenzióból kiindulva.

1961-ben Chiara Lubich így fordult ehhez a művészközösséghez: „Csillapítsátok a világ szépség iránti szomjúságát! Küldjön Isten nagy művészeket, de formáljon bennük nagy lelkeket is, akik ragyogásukkal elvezethetik az embereket az emberek fiainak Legszebbjéhez, Jézushoz!”

Ez a látásmód egyik legmagasztosabb kifejeződését a loppianói Mária Theotokos kegyhelyen nyerte el, ahol Ave különleges hozzájárulása is megtalálható. Ő maga ezt tekintette művészi és lelki élete megkoronázásának. Akik élete utolsó napjaiban mellette voltak, megosztották, hogy már pusztán a kegyhely nevének hallatára is felragyogott az arca.

Akik hosszú éveken át együtt dolgoztak vele, kreativitása mellett leginkább arra emlékeznek vissza, milyen különleges képessége volt mások értékeinek felismerésére és kibontakoztatására.

Ave meglátta az emberekben rejlő jót, és bátorította annak növekedését. Művészek nemzedékeinek számára nemcsak a mesterség fortélyait tanította meg, hanem mindenekelőtt egy sajátos látásmódot adott át: azt a tekintetet, amely a legegyszerűbb és legmindennapibb valóságban is képes felfedezni a szépséget.

1999-ben Michel Pochet-vel és Liliana Cosival együtt közreműködött „A művészet kiáradása” Központi Bizottságának létrehozásában. „A művészet kiáradása” kifejezést Chiara Lubich alkotta meg annak leírására, hogy az egység lelkisége miként képes megújítani a kortárs művészeti kultúrát. A kezdeményezés mára aktív nemzetközi művészhálózattá fejlődött.

Ave Cerquetti olyan élő örökséget hagy maga után, amely műalkotásokból, művészközösségekből és emberi kapcsolatokból áll. Egész életét annak szentelte, hogy az anyag, a forma és a fény nyelvére fordítsa le az evangélium egyik mondatát, amely életprogramjává is vált:

„Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való, és ismeri Istent” (1Jn 4,7).